Talán minden zenészben billeg valahol a szíve mélyén az a mérleg, ami a szolgálatot súlyozza. A zenésznek kell szolgálnia a zenét, vagy a zene szolgálja őt? Mi 2020 derekán, a pandémia küszöbén azért alapítottuk a Dingót, mert úgy éreztük, túl sok lett az ellensúly a serpenyőben, ami a zene szolgálatát hivatott mérni. Az alapok adottak voltak, hiszen hárman (Fegyverneky Levente – ének, Tóth Gábor – gitár, Udvary Dávid – nagybőgő) már több, korábbi zenekarban közösen szolgáltuk a zenét. Ismertük egymás képességeit, szokásait, szóval nem zsákbamacskáról volt szó. Mindannyiunkban dolgozott a vágy, hogy áldozzunk az önzőség oltárán és saját elképzelés, kedv, hangulat szerint és önmagunk szórakoztatása mentén dalokat írjunk, és azokat színpadra vigyük. Csak egy dobos hiányzott a kirakósból. Szerencsénkre éppen akkoriban választotta Budapest helyett a Balaton nyugati csücskét otthonának egy régi ismerős, Burucs Szabi. Szabi (Néhai Bárány, Second Avenue) beugrott hozzánk, hogy segítsen a zenekar csónakját ellökni a parttól.

Az ellökés olyan jól sikerült, hogy azzal a lendülettel, 2020. június elején, fel is vettünk gyorsan 6 dalt a zalaszentgróti VMK, kisvárosi romantikával átitatott szocreál pincéjében. Miután Szabi barátunk a nekünk tett ígéretét teljesítette, más utakra indult, így mi, a telet megint egy dobos keresésével töltöttük. A szerencse azonban ismét mellénk szegődött és márciusra újra a próbatermi munkákba temethettük magunkat, hiszen karnyújtásnyi távolságra megtaláltuk az embert az üstök mögé, Ipcsics Aladin személyében.
Most, hogy ismét kiegészült a legénység, megint teljes gőzzel vethetjük bele magunkat a dalszerzésbe és nagyon reméljük, idén nyáron már nem lesz semmilyen akadálya, hogy a hazai fesztiválokon is megjelenhessünk. Szeretnénk mindenhova egy olyan háromnegyed órát vinni, amiben van egy kis bluesos gitár sound, egy nagykanál pimasz és őszinte szöveg, egy csipetnyi rockabilly-s csettegés, egy kis riffelés a nagybőgőn és az érzés, hogy szeretjük az életünket és szeretjük azt, amit csinálunk. A legjobb az egészben pedig az, ha neked ettől jobban fogy a sör a kezedben, vagy ha a mosolyszünet ellenére is az öledbe ülteted a kedvesedet.

„A dal munkacíme szinte egyből Tarantino lett, az első pillanattól kezdve kiérződött belőle valami fülledtség, valami asszociatív, nyers, filmes áthallás. Aztán ahogy íródott a szöveg, nyilvánvalóvá vált, hogy a „Tarantino” nem csak munkacím lesz.” – ezzel magyarázta Fegyverneky Levente, a zenekar énekese a filmes címválasztást, amit a klip stílusa, még inkább alátámasztott.

„A dal magában hordoz egy folyamatos feszültséget, amit szinte végig fojtva próbálunk tartani, majd amikor egy pillanatra kitörne, rögtön fedőt dobunk a tetejére és hagyjuk, hogy önmagába merülve szépen lecsillapodjon. A klip képi világát is ehhez próbáltuk igazítani. Gelencsér Ákos barátunk, aki klip rendezője, operatőre és vágója is volt egy személyben, tökéletesen elkapta a fonalat, szinte azonnal a megfelelő sínre rakta a projektet.” – mesélte az alkotói folyamatokról Levente. A zenekar mellett egy táncos is megjelenik a videón, aki mozgásával reflektál a zenére és a szövegre.

„Fehér Barbival hihetetlen könnyű volt együtt dolgozni. Úgy találta ki és valósította meg a koreográfiát, hogy minden mozzanata szimbolizál valamit a dal üzenetéből. A teljes forgatás alatt maximális profizmusról tett tanúbizonyságot.” – folytatja az frontember. A zenekar elmondása szerint a dal, az elemi emberi vágy elfojtásáról, kontroll alatt tartásáról és az ezzel járó vívódásról szól. A szerzemény érdekessége még, hogy a stúdió felvételektől kezdve, az utómunkálatokon keresztül, a videó elkészítéséig, minden a zenekar és barátai keze munkája.

„Itt vettünk fel mindent, a zalaszentgróti VMK-ban, saját eszközökkel. A hangot, a képet, mindent. Nincs mögöttünk, sajnos, egy Medici sem. Ez a produkció teljes mértékben „mi” vagyunk, a mi munkánk. Aki részt vett a folyamatban, mindenki azonosult ezzel az egésszel és a szívét lelkét belerakta. Ezúton is szeretném megköszönni nekik: Gelencsér Ákosnak, Némethy Máriának és Fehér Barbarának az időt és az energiát, amit nekünk adtak az életükből. Ahogy a tanult spanyol is mondja: Once a Dingo, always a Dingo!”