2022. február 18-án újra kiadásra került a Pink Floyd „Pulse” című koncertfilmje. A sok-sok extrával megpakolt és felfrissített designnal érkezett dupla BD és dupla DVD változatok azonban csak akkor értékelhetők a maguk helyén és valódi teljességükben, ha korábban már kellően elmélyedtünk az előző kiadvány-verziók részleteiben.
A hatodik részében a 2006-os, dupla DVD kiadás tartalmát nézzük végig. Előtte azonban némi kitérő arról, ami sosem jelent meg.
Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a „Pulse” koncertfilm eredeti változatát sosem adták ki Betamaxon vagy DVD-n. Viszont a kétezres évek első felében számtalan és számolatlan kalózkiadás készült az eredeti VCD képanyaga és az 1995-ös VHS kiadás borítója alapján.
A felfokozott igényt vélhetően a „The Wall”, a „Live at Pompeii”, a „Dark Side Of The Moon”, illetve az „In The Flesh – Live”, a „The Wall – Live in Berlin” és az „In Concert” DVD-k – a floydok ritmusához mérve- gyors egymásutánban való piacra dobása gerjesztette. Mindenesetre a kontárok is hamar a lovak közé csaptak, így a dupla VCD anyagát előbb egyesítették, majd amatőr szoftverekkel DVD formátumúvá konvertálták. Mivel a végeredmény lemezre égetéséhez (vagy a fusiban végzett kalózpréseléséhez) duplaréteges korong kellett volna, hát egyazon lendülettel össze is nyomták a már tömörítés nélkül is kellően torz filmfelvétel fájljait, hogy az végül egy darab szimplaréteges DVD-n is elférjen. „Jólvanazúgy”…
Egy 145 perces alkotást semmiképpen sem lehet büntetlenül egy darab DVD5-ös korongra tuszakolni.
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy már az eredeti sem volt valami harapós minőségű tesztanyag, akkor némi fogalmunk lehet arról, miféle technológiai selejttel, audiovizuális szeméttel is árasztották el a kelet-közép európai háztartásokat azok a szélhámosok, akik könnyű pénzt reméltek abból, hogy a Pink Floyd úgymond „késlekedik”…
Csak mert Gilmourék a „Pulse” koncertfilm esetében is szerettek volna egy kiérlelt, alaposan átgondolt, az utolsó turnéhoz méltó újrakiadást a rajongóik polcain, vitrinjeiben tudni.
A brutális mennyiségben terjesztett és gyalázatosan rossz minőségű kalózkiadások ráadásul nem csak annyi kárt okoztak, hogy alávaló minőségben kínálták az 1994-es turné európai szakaszának egyik estjének műsorát, de mivel a kevésbé élelmesek közül sokan meg voltak, sőt, máig meg vannak arról győződve, hogy nekik úgymond „megvan” a Pulse, hát a kamu kiadványok miatt az alultájékozottak alaposan le is maradtak a 2006-os hivatalos kiadásról és annak extráiról…
Nem beszélve még arról az arculati káoszról, hogy mivel a kalózdévédék jellemzően a „Pulse” koncertfilm 1995-ös kiadásainak borítóját vették alapul, vagy még rosszabb esetben a koncertalbumét, így sajnos sokaknál egy olyan borítóverzió égett be az anyaghoz kapcsolódva, ami sosem létezett. Másrészt, ahol meg valóban használatban volt, az újrakiadásokkal már túlhaladottá vált.
(A hazai kultúr-viszonyokra oly nagyon jellemző módon, még tíz(!) évvel a 2006-os tisztességes kiadás után is volt olyan, úgymond „autentikus” Pink Floyd tribute csapat, mely a 2000-es kalózkiadás gagyi DVD-borítójával hirdette az aktuális hakniját… Mi meg a srácokkal gurultunk a röhögéstől a Pink Floyd Klub klubdélutánján. Pedig valószínűleg inkább sírni kellett volna…)
Ennyi, sajnos szükséges bevezető után következzen az, ami valóban megjelent és azóta is etalonnak, a DVD kiadványok egyik alapvető referenciájának számít.
A 2006-os újrakiadásról általában
A hivatalos DVD változatot eredetileg a tizedik évfordulóra szánta a csapat, a film felújítása, az extrák összeállítása és a hang feljavítása meg is történt 2005-ig, de az újracsomagolással elcsúsztak. Így a „Pulse” koncertfilm végül csak bő háromnegyed év késéssel, 2006. július 10-én (bizonyos országokban 11-én) jelent meg hivatalosan, dupla DVD formátumban.
A csodás digipakba csomagolt anyag akkor teljesen új borítót kapott, de továbbra is LED nélkül, melyen a Hold és a szem motívum ugyan maradt, de ezúttal „kitisztult” pupillával és szemfehérjével. A két, egymásra helyezett szemgolyó esetében pedig már sokkal inkább a háttér, pontosabban a hátterek kerültek fókuszba, mint az íriszben látható apró utalások. Új elem, hogy ezúttal a Nap is szerepel a szivárványhártyán, méghozzá a tükröződő napkorong és annak fénye. Értelemszerűen a magasabban lévő szemgolyón nagyobb mértékben, mint az alacsonyabban. Storm Thorgersonék semmit sem bíztak a véletlenre.
A frontborítón a szemek egy tengerpartra lettek kihelyezve, mely visszautalhat „A Momentary Lapse Of Reason” címére és fedelére. Miközben az eredeti koncertfilm, illetve azonos című koncertalbum borítóin szereplő montázs tengerparti részébe is beleképzelhetjük, belehelyezhetjük. Egyfajta „kép a képben” csavarral. A la „Ummagumma” album.
Magukon az optikai lemezeken ezúttal a két szem szerepel korongmintaként. A felső az első DVD-n, az alsó a másodikon, amiket egy ravasz elrendezésű speciális digipak kialakításban egymás fölé is ültethetünk, a két Digital Versatile Disc fizikai elrendezésével, belül is imitálva a 2006-os „Pulse” újrakiadás új design-ját.
A booklet frontborítóján szereplő alternatív képverzió egy erdei tájba helyezte a szempárt. Az egyéb változatokat, beleértve a hasonló elrendezésű, de mintátlan, fémszínű, tükröződő fémgolyókat pedig a promócióhoz, illetve későbbi rendezvényekhez, kiállításokhoz használták fel.
A StormStudios ez esetben azonban már nem fotómontázst használt, hanem időben alaposan előredolgozva, már 2004-ben ténylegesen elkészítették az ember nagyságú szemgolyókat. Nagyjából ugyanúgy, mint a Nick Mason eredeti tusrajzán szereplő bizarr gépezetet is megépítették a „Relics” album 25 éves jubileumi újrakiadásához.
A „szemes” gömbök tehát a maguk fizikai valójukban is rendelkezésre álltak, melyeket a „The Division Bell” fejeinek mintájára, valós tájakba helyeztek. A különböző helyszínekre szállítás után pedig végül Rupert Truman fotózta le az eredményt. A 2003-ban stroke-on átesett – majd mozgásában korlátozott – Thorgerson, illetve a szintén egykori Hipgnosis tag, Aubrey Powell kreatív igazgató útmutatásai alapján. (A floydereknek nyilván nem kell különösebben bemutatni a zseniális fotóst, aki számos Pink Floyd borító, booklet, plakát és design-elem társalkotója. Hogy mást ne is említsünk, még a legutolsó Gilmour stúdiólemez, a „Rattle That Lock” frontborítójának hátterét is Rupertnek köszönhetjük…)
A kísérő-füzetecske egy újabb gyöngyszem, mely az újból, sokadszorra is átrendezett fotóalbum képei mellett egy-egy folyamatábra-szerű vázlatot is tartalmaz a két DVD menürendszeréről. Tekintve, hogy könnyen el lehet tévedni a távirányítóval a kézben, az extrák garmadáját tartalmazó korongok menüiben és almenüiben lépegetve.
Az eredeti koncertfilm képileg aránylag kevés változáson esett át. A 2005-re már lecsengett, alaposan idejétmúlt Publius Enigma utalásokat persze kivágták, illetve kicserélték a normál előadások szimbólumaira. De ezen túl csak kevés és apró változás látható a mozgóképanyagban.
A minőségi feljavítást is inkább csak költői túlzásként lehet értékelni. Nagyjából ugyanazt kapjuk, mint a LaserDisc vagy Video CD kiadásokon, kicsit élesebb a 4:3-as kép, kicsit élénkebbek a színek, de azért a „full restored, re-edited” reklámszöveg 2006-ban még megmaradt annak, ami. Reklámdumának. (Tévedés ne essék, a minősíthetetlen kalózdévékhez képest a 2006-os gyári „Pulse” kiadás képileg is maga a csoda. Viszont annak a komoly gyűjtőnek, hifistának vagy rajongónak, aki jó minőségű tévén és hifi rendszeren ismerte meg a LaserDisc kiadást, a képanyag csak a változtatások miatt lehet érdekes.)
Ellentétben a hanggal, amit Gilmourék egyértelműen kicseréltek, illetve jól érezhetően nagyon feljavítottak.
A nagyjából 240 percesre, tehát négy órásra bővített műsor két duplaréteges (DVD9) korongra került fel, mely végig bitang módon szól.
A sztereó mellett kétféle surround (valódi surround) hangsávval is felvértezve a hifikkel történő találkozáshoz. Az olcsóbb, lakossági DVD-játszók illetve erősítők rendszerint el is véreztek akkoriban, mikor a 640 kbps DD 5.1 hangsávval kellett volna megbirkózniuk… Olyankor maradt az alacsonyabb jelsűrűségű hangsáv.
(Mikor 2006 nyarán a Pink Floyd klub tagjaival összeraktunk egy megfelelő hangrendszert, hogy a lehető legjobb minőségű surround verzióban is meghallgathassuk a friss újrakiadást, volt olyan rajongó, aki nagy-nagy csodálkozásunkra nem jelent meg a klubdélutánon. Mikor telefonon rákérdeztünk a miértekre, azt felelte, hogy neki „már rég megvan a Pulse DVD”, amit sokszor látott már. Persze gyorsan felvilágosítottuk, hogy ez biztos, hogy még senkinek sincs meg, mert az első darabokat mi hoztuk ki a nagykerből. Ráadásul épp nem a látás, hanem a hallás volna a lényeg… Mert azért bártan higgye el, hogy nagyon más egy agyonhasznált sztereó videókazettáról digizett, majd agyontömörített hang, mint ami két dupla-layeres gyári korong, 5.1-es hangsávjaiból árad…)
Jelzésértékű, hogy Masonéknak még arra is volt kapacitásuk odafigyelni, hogy mindenki a maga eszközei csúcsteljesítményét élvezhesse az új kiadást, hogy senki se maradjon le a Pink Floyd élményről. A szuper hangzáshoz pedig surround beállító menü is társul, mellyel egyesével tesztelhetjük a hangrendszerünk elemeit. Annyi poént a fiúk azért megengedtek maguknak, hogy a hangfalakból ezúttal nem fehér zaj árad, hanem „pink noise”…
A dupla VCD mintájára az ismét kétfelé bontott koncertműsor első blokkja az első DVD-re került. Mellé a „The Divison Bell” és a „Best of Pink Floyd” program dalaihoz társuló extrákkal. A második korongon pedig a „Dark Side Of The Moon” élő előadását csodálhatjuk meg, valamint a ráadásokat. Ismét a konkrét dalokhoz kapcsolódó extrákkal.
Az első korong extrái:
A londoni buli első koncertblokkját letudva az első „Pulse” DVD egyből egy bitang erős bónusz blokkal nyit. A „Bootlegging The Bootleggers” menüpont nem mást ígér, mint hogy a banda visszavág, és az évek óta terjedő kalózvideók legjobb pillanataiból összeállított mozgókép-csokrot ezúttal maga a zenekar teszi közzé. Nyilván az általuk rögzített keverős, majd szerkesztett, kevert és masteringelt profi hanganyagot használva az amatőr kamerafelvételekhez. Természetesen előbbit és utóbbit is alapos utómunkának, illetve restaurálásnak vetették alá. De lényeg a lényeg, négy olyan dalt nézhetünk meg, illetve hallgathatunk végig, melyek kimaradtak a „Pulse” koncertfilm törzsanyag műsorából.
A négyesből egyedül a „What Do You Want From Me” hallható a koncertlemezen, a másik három (On The Turning Away, Poles Apart, Marooned) pedig még annál is erősebben hiánypótló. Mi több, a „Marooned” című remekműnek konkrétan ez az egyetlen, első és utolsó élő felvétele, ahol a Pink Floyd adja elő, nem valamelyik ex-tag vagy cover band. Ráadásul a „Bootlegging The Bootleggers” blokk csak és kizárólag a 2006-os újrakiadáson szerepel, sem előtte, sem utána nem használták a „Pulse” kiadványokra.
A rendkívül értékes és exkluzív mozgókép-tartalmat Vernon Fitch, a sok év munkájával, magánszorgalomból összegyűjtött, majd nagy műgonddal és komoly precizitással összeállított Pink Floyd Archívum vezetője bocsátotta az együttes rendelkezésére.
Ami egyértelműen ki is derül a kiadványból. Lám, így is lehet. A Pink Floyd, mint sok másban, ebben is példaértékű.
(Nagyjából ez a különbség az úgynevezett brit szellem és az idehaza tapasztalható észak-balkáni mentalitás között…
Szintén hazai sajátosság, hogy mikor 2006 tavaszán elkezdődött a „Pulse” újrakiadás sajtókampánya, akkor a csodás felkészültségű gonzó-íróink és wannabe rockszakíróink nem győzték kihangsúlyozni az irományaikban, hogy „az új Pink Floyd DVD-n egy új dal is szerepel, Bootlegging The Bootleggers címmel…” Mi meg nem győztünk a kardunkba dőlni a sok sületlenséget olvasván.
De nem dőlt össze a világ. A tömegmédia is zakatolt tovább. A kiadvány is jól fogyott. A sajtópéldány így is leesett ingyen, délután már lehetett rohanni vele a népszerű belvárosi lemezboltba, némi készpénz fejében leadni a (sosem) használt lemezt…)
Ehhez képest az Óperencián túl korrekten be tudtak számolni a dupla DVD valós tartalmáról. Mert az Enns folyótól nyugatabbra vélhetőleg komolyan vették a feladatot és figyelmesen áttanulmányozták a pontos adatokat tartalmazó sajtóanyagot. Illetve a tévéreklámot is kivárták, majd rögzítették, hogy még csak véletlen sem maradjanak le valamiről, ami fontos lehet.
Nyilván nem véletlen, hogy a „Pulse” koncertfilm 2006-os újrakiadásán az első korong videó extrái között megtalálhatjuk az 1995-ös, eredeti „Pulse” tévés reklámfilmet is. Ami egyből érdekes kérdéseket vethet fel. Például, hogy a többi reklámszpot miért nem szerepel? Talán, mert David még ennyi év után is zabos a Volkswagen szponzorációra gondolva?
Aztán az is elgondolkodtathat minket, hogy ha a háromféle (2CD, VHS, 2MC) „Pulse” formátumot beharangozó reklámfilm zeneileg a „Speak To Me”-n alapul, akkor vajh miért nem a második DVD extrái között kapott helyet? Talán, mert az egész „Pulse” projekt az alkotók részéről mégiscsak többről szól, szólt, mint hogy azt gyorsan letudhassuk a „Dark Side Of The Moon” élő verziójaként? Vagy, mert a bagoly nem csak az eredeti frontborítóhoz, hanem alapvetően az első lemez extrái (Bootlegging The Bootleggers) közt szereplő „What Do You Want From Me” szerzeményhez tartozik? Döntse el ki-ki maga! Vélhetőleg Stormék szándéka is az lehetett, hogy elgondolkoztassák a közönséget.
Szintén az első korongon látható még öt kapcsolódó videó (High Hopes, Take It Back, Shine On You Crazy Diamond és a Learning To Fly, két változatban), részben klipek, részben háttérvetítések, illetve részben screenfilm-ként használt klipek formájában. Utóbbiak maszkolása felidézi az utolsó pár Pink Floyd turné körlámpás, körvásznas világát. Ebből a szempontból szintén exkluzív tartalomként értékelhetők, mert a későbbi Pink Floyd díszdobozok esetében már kivétel nélkül maszkolás-mentesen, az eredeti képarányokkal szerepelnek a háttérfilmek.
Az első korong bónusz tartalmai közé tartozik még három fotóalbum, mely az 1994-as „The Division Bell Tour”-hoz tartozó térképeket, úti programokat és látványterveket, színpadterveket mutat be.
A második korong extrái:
A második DVD főmenüjén feltűnik a koncertalbumról ismerős „lebegő férfi”, ami a korábbi „Pulse” kiadások és design-ok folytonossága mellett azt is jelenti, hogy vélhetően mégiscsak igazuk volt azoknak, akik annakidején a mellett kardoskodtak, hogy szerintük ez a bizonyos ábrázolás egyértelműen a „Dark Side Of The Moon” szvithez köthető. Vagy nem.
A háttérvetítések ezúttal csak és kizárólag a „Dark Side Of The Moon” tételeihez tartoznak. Meglehetősen logikátlanul és kaotikusan felvonultatva azokat, illetve néhány esetben az alternatív verziókat is. Ugyanis van korabeli 1974-es háttérvetítésből is egy, azaz egy darab filmecske. De a hőskorból aztán semmi több. Hogy miért csak a „Time”? Talány…
Viszont az 1987-es és 1994-es változatok lemezre szerkesztése is erősen ad hoc-jellegűnek tűnik. Koncepciót tizenöt év elteltével sem fedeztem fel benne. Főleg, hogy a David Gilmour érában évi akár több változat is váltakozott egy adott turné során. Hosszabb- és rövidebb-, színes- és szürkeárnyalatos-változatok. A „Brain Damage” screen film mutációk évente, félévente, kontinensenként, sőt néhol országonként frissített, lecserélt politikus-garnitúrájáról nem is beszélve.
Mindenesetre, ami van, az rendben van. Jól néznek ki, önálló kisfilmként is megállják a helyüket, a koncerthang is megdörren alattuk. De logikát ne keressünk a szerkesztésben, mert valószínűleg ezen blokk mögött nincs mélyebb elgondolás. A 2006-os „Pulse” kiadáson látható Dark Side háttérfilmek ráadásul bizonyos tekintetben még exkluzívnak is tekinthetők, hiszen ez esetben is a körvásznat imitáló fekete maszk takarja ki az eredeti művészfilmek, illetve koncertvetítésre is használt videóklipek sarkait.
A második korong extrái közt található „Say Goodbye To Life As We Know It” című, bő negyedórás dokumentumfilm pedig a hab a tortán. Mindent überel, amit e műfajban, e műfajról be lehet mutatni, el lehet mondani. Olyan lényeglátó alkotásról van szó, ami önmagában is megérné a dupla DVD árát. Ráadásul szintén exkluzív tartalom, nem szerepel a „Pulse” korábbi vagy későbbi kiadásain.
A zseniális alkotásban egy valódi turné, valódi hús-vér szereplői elevenednek meg, a maguk pőre lazaságában vagy ép feszültségében és fáradtságában, alulnézetből. Teljes mértékben csak az fogja tudni átélni, aki legalább egyszer az életében részt vett már egy rendes turnén. Mondjuk hét napot egymás után, minden nap más városban, helyszínen, szállodában, turnébuszban verődve. Akkor és ott pihenve, bulizva, kajálva, ahol épp lehet. Annyi időtartamban, amennyi épp adatik. Aki ezt élvezni tudja, az mind kattant valahol. Viszont, aki munkának fogja fel, igen hamar ki szokott hullani.
Szóval a „Say Goodbye To Life As We Know It” egy csodás dokumentumfilm, még pontosabban mozgóképes hangulat etűd, egy telitalálat belsős tanulmány. Mely különösebb narráció nélkül is többet mesél a Pink Floyd utolsó turnéjának hangulatáról és úgy általában az igazi rock and roll lényegéről, mint ezer könyv és tanulmány, melyekben esetenként a rock and rollt csak messziről ugató, eltartott kisujjú outsiderek próbálnak hozzáértőnek tűnni.
A második DVD extrái között ismét találhatunk fotógalériát, ezúttal koncert- és backstage képekkel, illetve a diszkográfia kapcsolódó lemezborítóival. Pazar felhozatal.
Az egyetlen gyenge bónusz tartalom a „Wish You Were Here” előadása Billy Corgan társaságában, 1996-ból, amikor az akkor már nem is működő Pink Floydot beiktatták a Rock & Roll Hall of Fame-be.
Persze az Ohio-beli Clevelandben található könnyűzenei múzeum pont olyan belterjesen működik, mint bárhol máshol a világon a hasonló intézmények. De ez esetben sajnos a szokottnál is jobban sikerült túltolni a bringát.
Részint, mert a Smashing Pumpkins kiválósága túl sokat beszélt, ráadásul floydos nézőpontból unalmas és érdektelen dolgokat. Részint pedig, mert ez nem egy Pink Floyd fellépés volt, hanem csak Corgan, Gilmour és Wright egy nem túl harapós, felejthető előadása.
Márpedig Mason nélkül nincs Pink Floyd. Akármi is volt a ’96-os történések háttérben, nélküle nem frankó Pink Floyd néven szerepelni, mert az alapítók közül ő a stabil pont, máig egyedül ő képviseli az állandóságot. Tehát, vagy meg kellett volna Nicket várni, vagy pedig nélküle nem is nagyon kellett volna erőltetni ezt a beiktatást. Akármilyen módon is történt, akármennyit is keresett a dolgon a múzeum mögött álló gittegylet, ez így nem volt frankó. Kár reklámozni.
Mindenesetre a kevesebb néha több. Így már Billy szónoklata nélkül is sokkal jobb lett volna a „Wish You Were Here”. De a legjobb az lett volna, ha az 1996-os dalolás teljesen lemaradt a „Pulse” DVD-ről. Nagyjából pont úgy, mint a Volkswagen reklámfilm a „Pulse” TV advert mellől…
Összegzésül bátran kijelenthető, hogy a „Pulse” koncertfilm 2006-os dupla DVD változatával egy újabb referencia-kiadvány született a Pink Floyd műhelyében, mely nem csak az adott esztendőben, sőt évtizedben számított a legjobb DVD kiadásnak, de még napjainkban is megkerülhetetlen etalonnak számít.
Az exkluzív tartalmak okán pedig továbbra is ott a helye, a vitrin felső polcán, a Pink Floyd sor közepén. Akár egy-két másik, újabb „Pulse” kiadás mellett…
Folytatjuk!
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
