Angus Youngot az egyik legenergikusabb gitárosnak ismerjük, aki valaha színpadon állt. Ez a lendület és tűz nemcsak a koncerteken, hanem azon kívül is benne volt, habár, ahogy telt az idő, ő is elcsendesedett és a sajtónak sem szívesen nyilatkozott. Azonban a karrierje elején gyakran elmondta a véleményét más zenekarokról és művészekről, sőt, nem egyszer kritizálta is őket. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kedvelte az érintetteket, hiszen később néhányukkal még fel is lépett közösen.

Egy 1977-es, Classic Rock magazinnak adott interjúban azért kritizálta a Led Zeppelint, mert nem a régi számokat játszották.

„Láttam őket élőben. Három órát játszottak. Ebből két és fél órán keresztül untatták a közönséget. Aztán a végén elővették a régi rock ‘n’ roll számokat, hogy megmozgassák a közönséget. Ez beteges. Állítólag ők a legizgalmasabb rock ‘n’ roll banda a világon.”

Majd az interjúban azzal folytatta, hogy a Rolling Stones ugyanezt csinálta, nem azt játszották akkoriban, amit a legjobban tudnak.

„A Rolling Stones manapság feláll és soul zenét játszik, pedig rock ‘n’ rollnak kellene lennie. Hagyjátok meg ezt azoknak, akik a legjobban csinálják, a feketéknek! Ha a Stones azt játszaná, amit a legjobban tud, sokkal jobbak lennének. Valószínűleg megnyugodnának” – mondta Angus Young

Egyébként Keith Richards nagy AC/DC-rajongó, jó barátok Younggal. Még 2003-ban Hockenheimben Angus és Malcolm Young csatlakozott a Rolling Stoneshoz a színpadon a Rock Me Baby című blues-dalban. Sőt, Angus azt is elmondta, hogy bátyja, Malcolm (aki 2017-ben, 64 éves korában hunyt el) utolsó napjaiban Rolling Stones lemezeket hallgatott.

A legkeményebb beszólást azonban a Deep Purple kapta. Még 1984-ben a Guitar Worldnek adott interjúban a zenész felidézte, milyen élmény volt élőben látni a brit bandát.

„Egyszer láttam a Deep Purple-t élőben, fizettem érte, és azt gondoltam: »Jézusom, ez nevetséges!« Az ember egyszerűen átlát az ilyen dolgokon. (…) Soha nem szerettem a Deep Purple-t vagy a hozzájuk hasonló zenekarokat, sőt, mindig is utáltam őket. Szerintem a szegény ember Led Zeppelinje.”