(Scolar Kiadó, 2022)

Amiről szó lesz alább, az nem kevesebb, mint egy színes és izgalmas művész-egyéniség eddigi élettörténete.

Péterfy Bori színésznő és énekesnő, ki ne tudná? Ahogyan azt is, hogy híres művészcsalád sarja. Az ős költő-óriások kötetei máig népszerűek. A nagymamája, Jancsó Adrienne ballada-mondása borzongató élménynek bizonyult (személyesen tanúsíthatom). Bátyja, Gergely népszerű író, ezzel együtt igazságtalanság lett volna, ha nem készül Borinak is könyve. Készült hát.

Benne legkevésbé sem hétköznapi családi legendákkal. Vajon a gyermekkor különleges (vagy az érzékeny receptorokkal vett) élményei is a legendárium részét képezik még?

Mások figyelmének igénylése, a szereplési vágy, a zene és a sport szeretete is innen gyökerezik, ám azok már a színpadra készülődés kódolt előjeleinek tekinthetők.

Az enyhén szólva mozgalmas kamaszkor pedig nem feltétlenül az életre való felkészülés, hanem maga az Élet! Ugyanakkor, számomra igen érdekes volt Bori szemszögéből figyelni meg, hogy a meghatározó zenei élmények neki is ugyanazok maradtak, mint a korábbi generációé. (Ennek kapcsán engedjetek meg egy gyors személyes kitérőt. Rám is hatott pl. a free jazz-punk Blurt, illetve Ted Milton varázsa /Borinál mondjuk nem pontosan ugyanúgy figyelt be/, akiknek a vasúti menetrend lapjaiba csomagolt lemezét mindmáig szívesen hallgatom.) Ezzel együtt ezen a helyen is rá kellett csodálkoznom, hogy a személyes tapasztalások sora egy ponton túl egyetemessé képes válni.

A sors viszont totálisan személyre szabott. Bori nem kapott esélyt a Színművészetin, az Arvisurában és a Szkéné Színházban ennek ellenére mégis. Eközben a magánéleti „drámákból” is kijutott neki – vígjátékokból talán kevesebb.

Aztán kirajzolódott a Krétakör, vele párhuzamosan jelent meg (Falra festés után netán?) az Amorf Ördögök. Virágoskert az élet, remix-királyság. Hullámhegy, sikerek. A női megérzések, és ami velük zúdul.

A vihar-sebességgel beindult az énekesi szóló-karrier. Meg a Nemzeti Színház, Alföldi Róbert igazgatása idején, mikor máskor. A gyermeke is ott fogant, hol máshol? Az anyaság pedig visszautasíthatatlan, véget nem érő főszerepet kínál.

Emiatt, és persze önmaga(d) miatt érdemes és kell túlélni azt a helyzetet, amikor beüt az objektív nehézség (a pandémia pl.), már ha a szubjektív nehézségekből nem lenne éppen elég.

Bori erős nő, és számos különleges képességgel megáldott. Hosszabb távon előnyére képes fordítani olyan eseményeket, amelyeket negatívumként élt meg a történésük időszakában. Nem véletlenül, hiszen azok akkor valóban olyanok voltak. A hasonló hatású jelenségeket is úgy sikerült feldolgoznia, hogy azzal akaratlanul példát mutat másoknak.

Mindez hatalmas tett, hiszen olyan világban élünk, ahol a történelem bizonyos értelemben ismétli önmagát. Holott most csak az „ártatlan” színházi közeg eseményeiről beszélünk. Ezeket a szürreális élményeket is úgy képes előadni, hogy azok szinte lélek-felszabadító hatással bírjanak a Borikönyv olvasóira.

Apropó, a könyv! Tóth Júlia Éva munkája alapos és összeszedett írás. Nehéz letenni, mégis kell időnként, hogy átgondolhassuk, hogy a saját életünkre fordíthassuk le mindazokat, amiket megtanultunk éppen. Mi lehet az író műhely-titka? Talán az, hogy hagyja Borit beszélni, mesélni kötetlenül. Ő csupán rögzíti az elhangzottakat, ami csak látszólag egyszerű feladat, hiszen nagyon nem iskolai tollbamondásról van szó. Az elhangzottakat szelektálni, szerkeszteni kell, látva, hogy az interjúalany lebilincselő, vibráló, a legkevésbé sem átlagos fazon. Nem mellesleg a kötet fotókkal és dalszövegekkel gazdagon illusztrált.

A könyvborítóra került ajánló sorok semmit nem túloznak. Ez a csaj kíméletlenül őszinte, ha kell, önmaga rovására is, minden problémát és élethelyzetet nyíltan felvállalva. Péterfy Bori annyira szabadnak született, hogy azt ebben a szabad országban el sem lehet mondani.