- Propaganda és profizmus felsőfokon…
Vannak azok a koncertek, ahol kizárt a csalódás, a rajongók előre tudják, hogy a pénzükért minden várakozásuknak megfelelő, vagy azt felülmúló produkciót kapnak, minden alkalommal, nincs kivétel. Jól fog szólni, minden klappolni fog, nem létezik a produkció szótárában a hiba, a majd lesz valahogy és az ahogy sikerül kifejezések. Mindig, minden óramű pontossággal működik, akkor és ott, ahol kell, hibátlanul. Sajnos egyre kevesebb az ilyen koncert, egy kezemen meg tudom számolni azokat a produkciókat, ahol garantált a jó hangzás, a profi megjelenés, a 110%-os show. Hirtelen Steven Wilson, a Rammstein, a Pearl Jam, a KISS vagy jelen írás főszereplője, Roger Waters jut az eszembe. Adódik a kérdés, ha nekik sikerül, minden alkalommal, akkor másoknak miért nem…? Sokan sokféleképpen magyarázzák a dolgot, de a tények makacs dolgok.
Waters kifejezetten maximalista ezen a téren, már a Pink Floyd-os időkben is folyamatosan keresték és építették be a programba az új és addig nem látott látványelemeket, és ez azóta is megmaradt. Nyilván a stadionokra tervezett Fal koncerteket nem lehet überelni, az maga volt a csoda, de Waters azóta is folyamatosan próbálja a végletekig elvinni, és maximálisan kihasználni a technika adta lehetőségeket. Legutóbb az Arénában is elvarázsolt minket az egykori Pink Floyd mágus, de a mostani turné még talán arra is rátett egy lapáttal. Felkészülten érkeztem az MVM dome-ba, de a kereszt alakú, a hely közepére elhelyezett színpadra ráengedett, méretben ugyanakkora kereszt alakú ledfal rendszer még engem is lenyűgözött grandiózum méretével. Egy idősebb úr meg is kérdezte tőlem, hogy merre van a színpad, mert nem találja… Sokan voltak ezzel így. Mivel nem volt előzenekar (minek is lett volna egy közel 3 órás show előtt, meg hol?) így volt időm körbe nézni, vagyis inkább fölnézni, mert ami a ledfal köré, és fölé fel volt lógatva az maga volt a csoda, szakmailag egy igazi remekmű és a hozzá kapcsolódó földi részleg is tanítani való módon volt kihelyezve, minden az élére állítva. Sehol egy felesleges konténer, mindenből pont annyi és pont ott, ahol lennie kell. Egy ilyen precízen, milliméterre kitalált produkciót csak így lehet sikeresen, hiba nélkül üzemeltetni.
A címben szereplő kettősség nem véletlen, Roger Waters esetében a profi előadás mellett a másik (számára) nagyon fontos tényezője a koncertjeinek a saját politikai világnézetének a közlése. Ez mindig is így volt, Waters határozott véleményt alkot a világunkról már jó ideje, de az a propaganda (hívhatjuk nyugodtan annak, mert az), amit már egy pár éve folytat lassan kezd egészségtelen méreteket ölteni. Már a koncert elején nyilvánvalóvá tette, egy, a kivetítőre kiírt üzenetben, hogy aki szereti a Floyd zenéjét, de nem ért egyet Waters gondolkodásával, az mehet a picsába, szó szerint… Persze senki sem indult el, meg talán nem is az egyetértés a megfelelő szó, hiszen a háború ellenes gondolataival simán egyet tudok érteni, részemről inkább a nem érdekel jobb kifejezés lenne. Nem érdekel Waters kit (leginkább az amerikai elnököket), miért utál, ki, mit vétett az emberiség ellen stb. A Pink Floyd sosem szólt erről, és most itt mindenki felhorkanhat, hogy de a Fal is komoly politikai töltettel bír, ami igaz is, csakhogy Waters propagandája jelenleg leredukálódott az általa nem kedvelt egyének fuckozására, ami már nem ugyanaz, mint a zseniális Fal társadalom-politikai görbetükre. Arról már nem is beszélve, hogy az, ahogy a nézeteit propagandaszerűn zúdítja a közönségre, pontosan azokat idézi, akiket utál. Kíváncsi lennék a jelenlévők hány százaléka ment a Floyd nóták és a várható gigalátvány miatt, és hányan a politikai nézeteit ünnepelni…/?/ Pedig Waters biztosan örülne, ha az utóbbiak lennének többen. Meggyőződésem, hogy ő azért van még színpadon, hogy ezeket a gondolatokat minél több emberhez eljuttassa. Nem tudom, hogy ez mennyire sikerül neki, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy valaki egy Waters koncert után úgy jön ki, hogy: hú ezek az amcsi elnököt milyen gonoszak, meg a malacfejű kapitalisták is csak kizsákmányolnak… Persze az is lehet, hogy tévedek… Ez már sosem derül ki.
Waters amúgy zseni, ez tény, így közel a 80-hoz is karizma, de hajlamos elfelejteni, hogy a Pink Floyd nem csak miatta lett az, ami, nyilván a kenyértörés is ezért jött létre anno. Meg kell nézni a saját lemezeit, nincs velük baj, de közelébe sem érnek a közös Floyd lemezeknek. A jelenlegi műsor 24 dalából is csak 5 került be a saját életműből, a többi mind Floyd klasszikus, melyek között talán csak a Final Cut-os Two Suns in The Sunset az egyetlen nem annyira ismert darab, a többit mindenki oda-vissza ismeri már évtizedek óta. A közte és Gilmour közötti csatározás egyik leglátványosabb pillanata például amikor tavaly újra vette a zseniális Comfortably Numb nóta egy sötétebb, vészjósló verzióját és kiírta belőle Gilmour zseniális szólóját… Az új verzióval amúgy semmi baj, a vizuális klip hozzá külön élmény, de a rock történelem egyik legjobb gitárszólóját kiírni egy ilyen emblematilkus nótából, több mint hiba. Sajnos a koncertet is ez a verzió nyitotta, adtam is gyorsan egy nagy fekete pontot érte, holott sejthető volt, ha egyszer elkészítette így, akkor innentől így használja majd. Ezen kívül amúgy nem tudtam fogást találni a műsoron – vérprofi zenészek, megfelelő alázattal hibátlanul tolták le a műsort Waters tanítani való irányítása mellett. Körbejárható színpadról lévén szó, a Főnök folyamatos mozgásban volt, egy-egy dalnyi időt töltve el egy-egy kiszögelésen. Ennek eredményeként a fix helyen állók, vagy ülők csak bizonyos nótáknál láthatták, de olyan profin volt megoldva a helyszíni kamera munka, hogy senki semmiről nem maradt le. Persze a fő látványosságot a kereszt alakú ledfalrendszer adta, ami az első nóta után felemelkedett, helyet adva a többi zenésznek is a színpadon. Egy lebegő vizuális monstrum volt, tökéletesen üzemeltetve. Persze volt hatalmas repülő malac és bárány is és a Dark Side prízmája is meg lett idézve, ami zseniális volt, de a legutóbbi verziója számomra jobban ütött – az maga volt a szemfényvesztés.
Valahol sajnálom, hogy Waters a Floyd életműve mögé bújva próbálja megváltani a világot a politikai nézeteivel, de már jó ideje felülkerekedtem ezen és tátott szájjal tudom bámulni azt a csodát, amit zeneileg és vizuálisan ránk zúdít egy-egy koncertje alkalmával. Lenyűgöz a profizmus, ami a produkció minden pillanatát áthatja és remélem még sokáig elkápráztat minket! Mivel Gilmour egyáltalán nem aktív, így Waters viszi és ápolja tovább az örökséget, igaz, a felelősség is az övé…
Fotók: Polgár Péter
