Post Malone már a 2019-es Sziget fesztiválos koncertjén bizonyította, hogy nem csak rapben és trapben van otthon, de az sem jelent számára problémát, hogy egy szál gitárral álljon ki csaknem százezer ember elé. A covid alatt jótékonysági live streammel tisztelgett Kurt Cobain emléke előtt: a Nirvana tribute esten 10 millió dollárnál is többet gyűjtött a WHO számára. Nem volt tehát titok, hogy nem áll távol tőle a hangszeres zene sem – azzal viszont több mint valószínű, hogy meglepte rajongóit, hogy legújabb albumán minden dalban dominál a gitár.

Az Austin címet viselő anyag (ez egyébként Posty anyakönyvezett keresztneve) producere az előadó mellett Louis Bell (Halsey, Justin Bieber Taylor Swift, Juice WRLD) és Andrew Watt (Iggy Pop, Pearl Jam, Ozzy Osbourne) voltak. Az új dalok egyikére pedig máris lecsapott az egyik legnagyobb amerikai sportcsatorna, az ESPN: a Something Real szól majd ugyanis az augusztus 31-én induló egyetemi amerikaifoci-bajnokság közvetítéseinek reklámjában.

„Az alkotói folyamat során teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez lesz a legtöbb kihívással, de a legtöbb jutalommal is járó album, amin eddig dolgoztam. Úgy érzem, most tudtam a legjobban összefoglalni és megmutatni azt, hogy milyen ember és milyen művész vagyok valójában. Köszönöm mindannyiótok türelmét, és hogy velem voltatok a legnehezebb időszakaimban is. Imádlak titeket, és alig várom, hogy együtt bulizzunk!” – mondta az amerikai előadó az Austin-ról. Post Malone múlt héten egyébként egy meglepetés albumhallgató bulival is kedveskedett rajongóinak a Times Square-en: az Overdrive, a Chemical és az Enough is Enough mellett legnagyobb slágerei, a Circles és a Sunflower is szerepeltek a setlisten. Az utóbbi, Swae Lee-vel közös track pedig nemrég 18-szoros platina minősítést ért el, ami világrekord a kislemezek körében.