Idén 55 éve, 1969-ben alkották meg és adták elő a Pink Floyd tagjai a The Man & The Journey című dupla szvitjüket. Azt a zenetörténeti mérföldkőnek bizonyult extravagáns előadás-sorozatot, mely nem csak a későbbi gigasiker Dark Side Of The Moon egyik előképének, egyben briliáns előtanulmányának bizonyult, hanem az egész art rock és prog rock színtér megtermékenyítésében is jelentős szerepet játszott.
Ugyanis miközben a fiúk asztalt vagy teát készítettek a különböző színpadokon, a hétköznapok mókuskereke és a kisembert maga alá temető őrület sajátos viszonyrendszerét jelenítették meg. Az úgynevezett szabad világot alulnézetből. Egy olyan élő, művészi és intellektuális társadalomkritikát, mely leginkább a nyugati kapitalizmus akkoriban is tapasztalható visszásságait ostorozta. A kulturális utalásokat gazdagon tartalmazó dalok és az azokat alátámasztó performanszok együttes hatása azonban nem csak a maga idejében ütött nagyot, hanem bizony még napjainkban is érezteti hatását. Még ha sok esetben csak áttételesen is.
A sorozat első részében a dupla art rock szvit előzményeit foglaltuk össze.
David Gilmour, az új fiú, 1967 decemberében csatlakozott a Pink Floyd-hoz. Az eredeti tervek szerint ötödik tagként, aki a legfőképpen a koncerteken biztosítja majd, hogy mindig, mindenhol stabilan rendben legyen a gitározás, bármilyen állapotban is van épp aznap Syd Barrett.
A srácok addigra már erős pozíciókat vívtak ki maguknak a zenei életben. A kibővülést megelőző bő egy évben túl voltak már számos tévéfelvételen, négy filmzenén, három plusz egy kislemezen és egy nagylemezen. Továbbá egy szintén zenetörténeti mérföldkőnek számító színpadi előadáson, a Games For May című remekművön, melyben nem csak a szalagról bejátszott fix- és a helyben előadott élőzene egyesült a változatos színpadi performanc-szal, de mindezt ráadásul menetközben is mozgatott térhatású hangrendszeren szólaltatták meg. Ha akkor és ott feloszlanak, ugyanúgy úttörő legendaként szerepelnének a rocklexikonokban, mint most. De szerencsére bőven volt még muníció a fiúk tarsolyában.
A David Gilmour-ral kiegészült Pink Floyd első koncertjére 1968 januárjában került sor. Februártól viszont Syd végleg elmaradt az előadásokról, így már a belga tévészereplést is Barrett nélkül kellett abszolválniuk. Ráadásul gyakran az ő hangjára tátogva imitálva a dalok előadását. Majd márciusban tovább eszkalálódott a helyzet. Mikor is megszületett a döntés, hogy Barrett kilép az együttesből, de ezt csak április 6-án jelentették be. Pár nappal, a még februárban, de már nélküle rögzített It Wolud Be So Nice / Julia Dream kislemez megjelenése előtt.
A bejelentés dátuma adta magát, hiszen éppen aznap kezdtek hozzá az új, ismét négyes felállású Pink Floyd formáció első új és teljesen önálló projektjének, Peter Sykes The Committee (A Bizottság) című filmjéhez írt zenéjük rögzítésének. Tehát a floydok megrázták magukat és munkával gyógyították a sebeiket. Így depresszióra és önsajnálatra ugyanúgy nem maradt idejük, mint a helyzetük kilátástalanságát boncolgatni vagy az elveszett társuk után menni…
A Committee nemcsak a megszületésének ideje miatt, de tartalmilag is fontos mérföldkő volt a csapat életében. Hiszen az erősen társadalomkritikus film noir alkotásban nemcsak az emberi közösségek furcsa dinamikáiról van szó, hanem az az általános emberi gyengeség is megjelenik, hogy míg a gyenge pozícióban lévő személy meghunyászkodik, amint nyeregben érzi magát, hamar átvált dölyfösbe. Méghozzá szinte teljesen függetlenül a társadalmi pozíciójától vagy az anyagi helyzetétől.
A másikat megalázó magatartás ugyanis elsősorban annak függvénye, miként becsüljük le a másikat. Miféle vélt vagy valós érveket találunk arra, hogy nálunk kevesebbnek tartsuk. Akár még az emberi mivoltát is megkérdőjelezzük. Így a dehumanizálás által könnyebbé válnak azon érvelések is, hogy erkölcsileg miért nem gond a lenézett, lebecsült, lesajnált másik kigolyózása, kifúrása, kisemmizése, kicsinálása. Hamis ideológiát pedig mindenki könnyen képes gyártani magának. Különösen, ha valamiféle gyengeséget próbál leplezni vagy kisebbségi érzést a külvilág felé kompenzálni. Így válik a kapzsi, gonosz lelkület előbb a verbális-, majd a fizikai erőszak logikus előzményévé. Az ördögi logika szomorú eredményévé.
Ha fejben végigpörgetjük Roger Waters életművét, szinte újra és újra visszaköszönnek a hasonló tematikájú dalszövegek, klipek, illetve háttérvetítések. Akik csak felszínesen ismerik a Floydot, még nekik is beugorhat az Us And Them, a Pigs (Three Different Ones) vagy a dupla The Wall album gyakorlatilag bármelyik tétele. Ilyen az emberi gyarlóság. Ilyen az öröklött bűn a gyakorlatban. Így működik a bukott emberi természet. Épp ezért nem vált be egyik hagymázas utópia sem. Mert a valóságtól elrugaszkodott fantaszták sosem kalkulálták be az önzést, irigységet, kapzsiságot, kisstílűséget és hasonlókat az elefántcsonttoronyból nézve fennköltnek tűnő lázálmaikba.
Ha hinni lehet a korabeli stúdiós dokumentumoknak, akkor a filmes melóval Masonék három nap alatt végeztek. Így április 8-án már le is adták a többféle verzióban felvett főtémát, a film kulcspillanatában elhangzó későbbi nagy slágerüket, a Careful With That Axe, Eugene korai változatát, valamint legalább ötféle, a korai Floydra oly annyira jellemző pszichedelikus, experimentális zajongást. Aztán másnap és harmadnap már folytatták is tovább A Saucerful Of Secrets címadó szvitjének a munkálatait. Az akkor még Nick’s Boogie címen futó második tétel, a Syncopated Pandemonium felvételeit.
Ha összehasonlítjuk a The Committee filmzene súlyosabb instrumentális darabjait a következő három-négy nagylemez kompozícióival, akkor mind megszólalásukban, mind esztétikájukban, mind hangulatukban feltűnően hasonló világban mozgó zeneművekről beszélhetünk. Akárcsak a következő nagy dobás, a The Man & The Journey dupla art rock szvit egyes tételei esetében. Melyek csírái már akkor és ott is tisztán felfedezhetők, a végleges filmbe ténylegesen bekerült zenei részekben is.
A hónap további részében a kész felvételek keverésével foglalatoskodtak, miközben tévés-szerepléseknek és koncertmeghívásoknak tettek eleget. Végül 1968 májusában a Pink Floyd lezárta A Saucerful Of Secrets album, tehát a kétféle kvartett és az átmeneti kvintett felállások által rögzített anyagok keverését és szerkesztését, majd párhuzamosan több teljesen új anyag fejlesztésébe is belekezdtek.
1968. június 25-én került sor az új éra első BBC rádiófelvételére, melynek különlegessége, hogy a korszak két legfontosabb szerzeménye még átmeneti címekkel szerepel. A Murderistic Woman vagy Murderotic Woman a koncerteken még Keep Smiling People címmel előadott Committee-filmzene, a későbbi Careful With That Axe, Eugene két ideiglenes címe volt. A The Massed Gadgets Of Hercules pedig A Saucerful Of Secrets egyik koncerttitulusa. Ez a bizonytalankodás talán arról szólt, hogy akkor még nem kristályosodott ki a nagy- és kislemez-verzióktól eltérő dupla szvit végleges tematikája.
Érdekesség, hogy a The Man & The Journey turné első előadásait még The Massed Gadgets of Auximenes – More Furious Madness From Pink Floyd hirdették, illetve plakátozták. Tehát a témák és címek egy jó darabig még igencsak képlékenyen állapotban idomultak a fiúk folyamatosan fejlődő művészi elképzeléseihez.
Érdekesség, hogy a komolyan vehető Pink Floyd kutatók szerint az egyébként nem létező görög „Auximines” név eredhet a latin auxiliāris (segíteni) igéből, vagy Menes (aki kitart) egyiptomi fáraó-, illetve Anaximenész milétoszi filozófus nevéből. Utóbbi azért különösen figyelemreméltó, mert Szmyrnai Theón azt tanította, hogy Anaximenész volt az első, aki rájött, hogy a Hold a fényét a Naptól kapja, miként a holdfogyatkozás rejtélyét is ő fejtette meg. Nagy elmék, ha találkoznak. Illetve egy bizonyos szint felett tényleg igaz, hogy minden mindennel összefügg.
A Saucerful Of Secrets LP 1968. június végén, illetve július folyamán jelent meg az Egyesült Királyságban, majd a különböző országokban. A The Committee filmet pedig szeptemberben mutatták be, Londonban.
Akkorra a floydok már ismét aktívan stúdióztak. Elsőként a későbbi Ummagumma stúdióalbum tételeit rögzítették, ahol zenekari tagonként különítették el a szerzemények munkacímeit, mint például: Ric’s Scene, Roger’s Tune, Nickey’s Tune. Mindehhez októberben hozzájöttek még a decemberre tervezett Point Me At The Sky kislemez felvételei. Novemberben elkészültek a B-oldallal, az időközben sokadszorra is átkeresztelt Careful With That Axe, Eugene új stúdiófelvételeivel is. Majd ismét egy közös felvétel következett, I Am The Embryo címmel, mely azonban sokáig dobozban maradt. (Később pedig csak egy félkész változata jelent meg, sajnos.)
1968. december 2-án egy újabb fontos BBC felvétel készült, az éppen aktuálisan munkapadon fekvő darabok korai verzióival.
Majd folytatódtak az Ummagumma, akkor még közös részének tervezett kompozícióinak a felvételei is. Így tovább dolgoztak az I Am The Embryo és a többi félkész dalon, illetve belekezdtek Rick Wright remekművének, az One Night Stand, azaz a későbbi Summer ’68 rögzítésébe is. Utóbbi gazdag hangszerelése önmagában is számos felvételi napot vett igénybe, végül mégis félretették.
1969 januárjában látszólag minden a megszokott rendben folytatódott tovább. A többi kompozíció feljátszása mellett elkezdődtek a Dave’s Scene munkálatai is. De aztán valami történt, mert a More film nyers vágásának megtekintése, a közel húsz betétdal rekordidejű megírása és feljátszása után valami megváltozott.
Februártól már csak az önálló részekkel bíbelődtek, itt-ott már a megváltozott projektcímekkel is utalva a koncepció váltásra, például Rogers’ Quarter. Aminek megfelelően az Ummagumma albumra már csak egy, a tagok önálló előadásaiból álló negyedelt stúdióalbumban gondolkodtak. A zenekari kompozíciók viszont talonba kerültek. Helyette inkább Barrett első szólólemezének munkálataiba segítettek be Gilmour-ék, Mason kivételével.
Miközben már össze is állt az áprilisban debütáló dupla szvit zenei részének váza, így a fennmaradó időben a koncepció készre csiszolásán és a kapcsolódó színpadi performance-ok kidolgozásán dolgoztak. Szinte teljesen eltartva maguktól a készülő stúdióalbumok anyagait. Sokkal inkább a már meglévő repertoárra és a korábbi filmzenéikre támaszkodva rakták össze a dupla szvit tételeit.
Mivel azonban a színpadi performance részeként összeállított asztal-, majd az azon feltálalt ötórai tea ideje alatt is értelmes zenét kívántak a közönségüknek nyújtani, belekezdtek egy újabb album, az úgynevezett Household Objects, magyarán az igencsak beszédes című Háztartási Tárgyak lemez tételeinek előkészítésébe is. Bár a tervezett LP sosem készült el, fontos tanulmány volt a fiúk számára, hogy miként lehet nem zenei instrumentumokkal zenét alkotni. Mely tapasztalataikat bőségesen beleépítették a következő albumaik anyagába. Mi több, a Dark Side Of The Moon kirobbanó sikerét követően 1973 tavaszán újra nekiültek, hogy folytassák, majd befejezzék a projektet. De az év folyamán megint csak néhány dalötlet kidolgozásáig jutottak, egy albumnyi kiadható felvételig már nem.
Mindenesetre a hőskorban a fiúk mindvégig rendkívül szoros időbeosztással alkottak. Miközben tehát 1969. április 11-étől David Gilmour szimultán dolgozott Syd Barrett és a Pink Floyd készülő albumainak a stúdiófelvételein, mellette 14-én már elstartolt a The Man & The Journey turné is. Egy rakat új dallal, egy másik adag régebbi kompozíció újragondolásával és a Games For May extrém történéseire is bőven rákontrázó art rock előadással.
Mindeközben ráadásul még két, kifejezetten kiadásra szánt best of jellegű koncertet is adtak. Az elsőt 1969. április 27-én, a másodikat pedig május 2-án. Ugyanis valamiért úgy döntöttek, hogy az Ummagumma másik korongjának felét mégsem közös stúdióanyaggal, hanem inkább élő felvételekkel töltik meg. De nem az aktuális projektek kompozícióiból válogattak, hanem inkább az akkori koncertműsoraik gerincét képező alapműveket rögzítették. Melyek közül a dupla szvitben is szereplőket pedig a hivatalosan kiadott, korábbi lemezes címeikkel szerepeltették. Ezáltal is szétválasztva a két projektet. A lemezgyári illetékesek meg csak kapkodhatták a fejüket, annyiféle projekt mozgott párhuzamosan a Pink Floyd háza táján az Úr 1969. esztendejében.
Folytatjuk!
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
