Best of hard rock a Gidó és Barátai formációval március 15-én

Trunkos András,  – „Ha visszaemlékszel, a 70. születésnapomon nyomtunk egy őrületes bulit, kérlek szépen, a Barba Negrában öt darab Hammonddal; tavaly ugyanott még három volt, idén már csak én Hammondozom” – kezdte beszámolóját Gidófalvy Attila a maga sajátos stílusában. Hozzátette: – Trunkos András barátom (a Hatosfoganak is nevezett társulat menedzsere – H.I.) Best of hard rock címmel idén is fergeteges bulit tervezett, ahol megszólalnak a hetvenes évek nagy rock klasszikusai.

A helyszín ezúttal Érd városa (nem mellesleg Gidó szűkebb pátriája, ahol népszerű rock rádiója is működik), a Magyar Földrajzi Múzeum kertje (2030 Érd, Budai út 4.), időpontja pedig épp nemzeti ünnepünkre, március 15-re esik. És ami fontos: a 19 órai kezdettel induló, izgalmasnak ígérkező koncert belépődíj mentes!

Ismert: Gidófalvy Attila, akit mindenki csak Gidónak szólít, 19 éves kora (a Zeneművészeti Szakközépiskolai, valamint a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanulmányai befejezése) óta tapossa a rockszínpadok deszkáit. Többek között billentyűzött a Continetal, a Theatrum, a Beatrice, a Karthago, illetve a Lord együttesekben, de gitározott (énekelt) a Cikk-Cakk Company, valamint a Fáraó formációkban is. Jelenleg a „fő csapás” Karthago mellett a Fáraót, illetve újabban a Gidó és Barátai társulatot működteti, a fentiek szerint is óriási – hiszen a születésnapi, majd a következő évi Barba Negrá-s koncertje is telt házat hozott – érdeklődés mellett.

Adódik a kérés: vajon miféle formáció ez a Gidó és Barátai? A válasz roppant egyszerű: kipróbált harcosokból álló szupercsapat, amely a vezéralak, billentyűvirtuóz Gidó mellett (aki ezúttal hófehér Hammond orgonán hozza a harmóniákat, szólókat, szőnyegeket) olyan zenészeket állít csatasorba, mint Takáts Tamás énekes, Kiss Zoltán „Zéro” basszusgitáros, ifjabbik Gidófalvy Attila és Németh „Power” Sándor gitárosok (utóbbi a mosonmagyaróvári Power zenekarból nyerte ragadványnevét), valamint Donászy Tibor dobos. E névsor eleve garancia a remek hangulatra, profi előadásra, amit még csak fokoznak a hetvenes évek klasszikussá érett rock slágerei olyan előadóktól, mint Jimi Hendrix, a Kinks, a Steppenwolf, a Grandfunk Railroad, a Deep Purple, a Led Zeppelin vagy a Black Sabbath. De nem maradhatnak ki Gidó saját emblematikus szerzeményei, mint (a szólemezéről) az Akaratom szerint, a karthagós Paks, az atomváros, vagy épp az Apáink útján sem. – Szegény Benkő Lacival nagyon jóban voltam, róla és a régi barátokról is megemlékezünk; arra gondoltunk, hogy megcsináljuk a 10 ezer lépést az Omegától, amiben Lacin kívül benne van Mecky és Mihály Tomi is – árulta el Gidó, hozzátéve, hogy a végén egy AC/DC-t is nyomnak, csak, hogy a közönség „érezze a törődést”.

És, ha már március 15., nagy költőnk, Petőfi után szabadon: Tapra Érd, talpra rockerek, fiatalok és nem fiatalok, egyaránt! Nagy nemzeti ünnepünk méltó lezárása ez a különleges koncert, amelyben teljesen egyedi és különleges előadásmódban hallhatók a hetvenes évek legfontosabb és legnépszerűbb külföldi és magyar zenéi – nem utolsó sorban egy szuper csapattal: Gidó és barátai Hatosfogatával!