Most jön a negyedik! Mármint a negyedik KutlFeszt Szentesen, május hónapban. Kicsit koncepciózusan, de nagyon gazdagon! A dél-alföldi kisváros aktuális rendezvényeiről az egyik szervező, Arató Mátyás beszélt. Nem feltétlenül időrendben, ezért kiemeléssel irányítom rá a figyelmet egy-egy programra. Azokhoz egyébként egy rendkívül tartalmas és érdekes műsorfüzet járul. Érdemes áttanulmányozni!

– Május hónapban 15 program lesz a városban, ráadásul megnyitnak a szabadtéri szórakozóhelyek. A KultFeszt pedig ott tart, hogy vannak, akik bejelentkeztek, hogy szeretnének eljönni hozzánk, például a kirgiz műsor. Így végül igen sűrű lett a programunk: két előadás, három könyvbemutató és öt koncert.

Közülük a hagyományosan első kiállítás (május 3. – június 1.): képregény és rockzene lesz. A Master-Lab Comics 2022 óta működik. Több, rockzenével kapcsolatos képregényt jelentettek már meg, az a fő profiljuk. Két zenész hozta létre: Labi (Tóth-Laboncz Attila) a Tankcsapdából meg Mester Csaba a Bedlamból. A kiállítás az ő dolgaikról szól, de mellé tettük a Magyarországon megjelent rockzenei képregényeket. Egyik ilyen a Magyar rockzene története. A kiállítás egy hónapig fog állni a Tokácsli Galériában.

Ehhez olyan programok kapcsolódnak, mintha volna az egésznek egy íve vagy koncepciója. A másik kiállítás május 10-én, szerdán nyílik. A Bestiarum Hungaricum nagy sikerkönyv lett. Újra nyomták, ami ma a könyvszakmában nem sűrűn fordul elő. Ez a Vörös András nevével fémjelzett Cser Kiadó kiadványa, Csodás lények és teremtmények a magyar néphagyományban – alcímmel. Itt boszorkányok, rézfaszú baglyok, mindenféle lidércek, meg szörnyek jelennek meg. Magyar Zoltán néprajzkutató írta meg és két képzőművész illusztrálta. Az alkotásokat 50×50-es méretben rakjuk ki a kisteremben, és a könyvet is bemutatjuk.

A Cser Kiadónak van egy másik könyve: Amiért halál járt. Ez a Kádár-korszak utolsó 19 kivégzésének a története. Magyarországon 1988-ban szüntették meg a kivégzést. Az utolsók egyike, de a szegedi Csillag börtönben ténylegesen az utolsó, a szentesi Kókai Barnabás volt, aki két embert ölt meg, köztük Bődy Mária festőművészt. A szerző, Dulai Péter ellátogatott a bűntények helyszíneire is. Könyve bemutatójára május 28-án kerül sor.

A másik, nagyon érdekes könyvbemutató május 23-án lesz Az utolsó szentesi boszorkányper – Sánta Kata balladája címmel. Az eset az 1750-es években történt. A név nem kitalált: így hívták a hölgyet, akit elítéltek boszorkányságért. A történethez képregény készült, amibe a Master-Lab Comics is beszállt: Mester Csaba rajzolta a képeket. A perről jegyzőkönyv maradt fent. Megkínozták a hölgyet, aki azután mindent bevallott. Szerintem azt is, amit nem követett el. Ezt dolgozza fel a képregény szentesi vonatkozásokkal, az eredeti peranyag nyelvezetét használva.

Május 14-én, kedden meg tudjuk fejelni ezt az egészet azzal, hogy sámánokat hívunk Dél-Üzbégisztánból, a pakisztáni határ mellől. A torokénekes mellé egy kirgiz eposz-mesélő jön, mielőtt a Magyar Zene Házában lépnének fel. A műsoruk előtt Sántha István sámán-kutató tart előadást. Azért, hogy ne legyen ennyire egyszerű, Ágoston Béla vezetésével négy magyar jazzmuzsikus csatlakozik a zenészekhez, megbolondítva kissé az eposz-mesélős történetet. Ha pedig koncert, lépjünk tovább!

Május 4-én a Mystery Gang lép fel a Galériában, hiszen nekik is van képregényük, a Master-Lab jóvoltából. Arról nem beszélve, hogy a zenéjük, a rockabilly nagyon passzol az amerikai képregény-kultúrához.

A következő koncertünk május 16-án Kollár-Klemencz László szólóestje lesz, aki csodálatos lemezeket csinált az utóbbi időkben. Ezek anyagát fogja játszani.

A másik koncert május 29-én: Másik János, aki számos zenekarban és stílusban játszott már. Az Európa Kiadó meghatározó alakja volt, és ugye Cseh Tamással is csinált lemezeket. Azt ígérte, hogy ebben a Madarak című produkcióban minden korszakát bemutatja. Ez is megér egy misét Szentesen!

Fokozzuk ezt tovább, ami ugyancsak nagy öröm számunkra! Pajor Tamást „elvesztettük” a kilencvenes évek elején, aki a Neurotic énekese volt. Olyan rock and roll életet élt, hogy majdnem belehalt. Ezt látta meg Xantus János, és megörökítette a folyamatot, amin Pajor átment. Leforgatta a Rocktérítő című filmet, amely közben furcsa dolog történt. Pajor Tamás megtért, a Hit Gyülekezet tagja lett. Ezzel a zenei dolog, amit imádtunk a Neuroticcal, teljesen eltűnt az életéből. Két-három évvel ezelőtt újra felbukkant, és Szó-zene címmel csinál önálló esteket. Mindig hoz magával egy-egy vendéget, ezúttal Menyhárt Jenőt – mégpedig május 22-én. A műsor első részében ők ketten beszélgetnek mindenféléről, ami velük történt az elmúlt időszakban és, hoznak magukkal egy-egy zenészt. A dobos, Gyenge Lajos lesz az egyikük. Pajor Tamás gitárost hoz. Neurotic-számok is el fognak hangozni! Pajor ugyan elhatárolja magát ettől, de nem bánja, ha valaki más veszi elő azokat. Menyhárt Jenő Európa Kiadót is fog játszani. Izgalmas est lesz ez is!

Két előadás lesz még: a szentesi Kátai Ferenc barátom május 8-án azt fogja elmagyarázni, hogy mikor és miért fog elpusztulni a Föld, az oda vezető folyamatokkal, az éghajlat változásától kezdve.

Május 30-án pedig Jávorszky Béla Szilárd rocktörténész jön el hozzánk. Kevesen ismerik nála jobban a magyar könnyűzene történetét a bluestól kezdve a népzenén át az alternatívokig. A magyar rock története képregény-változatának szakértője is ő volt. Arról fog beszélni, hogy a sok tehetséges magyar zenész közül mért nem nőtte ki valaki igazán magát, mért nem jött össze a világsiker.

Minden előadás és kiállítás 18 órakor kezdődik, és ingyenes. A többi, 19 órakor kezdődő programot sajnos, már nem tudjuk ingyenesen megrendezni. A koncertek tehát belépősek lesznek, a kirgiz est kivételével, hiszen az akkora unikum.