Idén 55 éve készült el és jelent meg a Pink Floyd egyik legjobb, egyben legmegosztóbb albuma, az Ummagumma. Az a rendkívüli dupla lemez, mellyel teljessé vált a csapat 1969-es mesterhármasa. A magnum opus már a borítójával is kimagaslik a mezőnyből. De a hatvanas évek legjobbjait felvonultató koncertlemezzel, illetve a pszichedelikus rockot kortárs komolyzenével ötvöző stúdióalbummal végképp olyan művészi magasságokba emelkedtek, ahová már csak kevesen tudták követni Richard Wright-ot és hasonlóan szupertehetséges társait az akkori pop- és rock-közönségből.
Az azóta eltelt évtizedek alatt pedig csak még tovább szűkült a Sysyphus szvit vagy a Several Species Of Small Furry Animals Gathered Together In A Cave And Grooving With A Pict befogadására képes közönségréteg.
A sorozat 5. részében az Ummagumma utóéletének néhány fontosabb mozzanatát elevenítjük fel.
Az Ummagumma szerzeményeinek hatása és úttörő felvételi megoldásai a Pink Floyd következő tíz évének munkásságát is uralták. A Careful With That Axe, Eugene és a The Narrow Way még azévben, 1969 novemberében ismét újra lettek gondolva a Zabriskie Point filmzenéhez. De az 1970-es Atom Heart Mother, az 1971-es Meddle albumok, vagy a szintén ’70-es Music From The Body soundtrack tételei sem nélkülözhették az Ummagumma felvételekor felgyűlt ötlethalmazt és tapasztalatot. Gondoljuk csak a javarészt az emberi test által keltett hangokból összeállított Our Song és a Several Species Of Small Furry Animals Gathered Together In A Cave And Grooving With A Pict hasonlóságára! A szintén The Body filmhez készült Breathe Grantchester Meadows szerű pasztorál jellegére, mely Waters darabként persze nem nélkülözi a súlyos társadalomkritikát sem. Vagy az Atom Heart Mother és Echoes szvitek keretes szerkezetére, valamint a középrészeken hallható súlyosan elvont, atonális zenei részekre, betétekre.
Az Ummagumma a Pink Floyd aranykorának lenyűgöző koncept-albumait is alaposan előkészítette. A Dark Side Of The Moon, a Wish You Were Here, az Animals és a The Wall album egyaránt keretes szerkezettel rendelkeznek. Mely lemezeket még sztereóban is élvezhető térhatású hangzásokkal, elektronikusan torzított emberi hangokkal és végtelenített szalagos hanghatásokkal dúsítottak. Masonék ugyanúgy inkább a kortárs komolyzenei megoldásokkal rokon módon használták a korabeli szekvenszereket és szintetizátorokat, mint gépdobként vagy egy-egy újabb billentyűs hangszínként. Mindegyik albumról egyaránt elmondható, hogy a zenével egyenértékű, többrétegű, többértelmű művészi borítókkal rendelkeznek. Szövegileg, tartalmilag pedig ugyanúgy hemzsegnek a történelmi, irodalmi utalásoktól, mint a hatvanas évek óta bármi, amit a Pink Floyd legénysége kiadott a kezéből. Ami mondabeli, történelmi ihletettségnek az Ummagumma lett az egyik legfontosabb csúcspontja.
Az Ummagumma korszakban felvett, illetve elkezdett dalok közül a Daybreak / Biding My Time végül a Relics LP–n jelent meg, a One Night Stand / Summer ’68 az Atom Heart Mother nagylemezen, az I Am The Embryo / Embryo félkész változata pedig a Picnic, majd a Works albumokra került fel. De a teljes verziót is nagyon keresték a rajongók, akárcsak az Ummagumma – Live Album-ról lemaradt új Interstellar Overdrive változatot, vagy a Zabriskie Point filmhez rögzített, de végül fel nem használt anyagokat is. Ennek megfelelően az 1972-ben megjelent Omay Yad című bootleg letarolta a lemezpiacot. Néhány évig a legfontosabb kalózlemezek közé tartozott, szinte már a stúdiólemezekéhez volt mérhető a nimbusza. A negyven feletti floyderek még emlékezhetnek rá, hogy még a ’80-as, ’90-es években is alapműnek számított, amit mindenkinek ismernie kellett. Amolyan Zabriskie Point folytatás vagy Ummagumma harmadik rész státuszban keringtek a különféle utánnyomásai.
Az Obscured By Clouds és a Dark Side Of The Moon 1972-es stúdiófelvételei szintén nem nélkülözhették az Ummagumma hatását. A második Schröder filmzenét azóta is „a régi Floyd” utolsó megnyilvánulásaként tartják számon. Az új érát nyitó koncept-lemez pedig a maga direkt és egyértelműbb szövege, valamint a populáris máza ellenére is leginkább az olyan ötletekben gyökerezik, mint amiket a fiúk még a The Man & The Journey és az Ummagumma idején kezdtek kidolgozni. Ha más nem is, de az On The Run és a Several Species Of Small Furry Animals Gathered Together In A Cave And Grooving With A Pict rokonságát még egy botfülű is azonnal képes kiszúrni. Szintén a ’68-as, ’69-es korszak ötleteit gondolta tovább a második, 1973-as Household Objects session. Melynek teljes anyaga máig nem szivárgott ki, de ha más nem, a Wine Glasses biztosan túlélte a selejtezést és a Shine On You Crzay Diamond part 1 alapjaként foglalta el helyét az életműben.
A koncepcióváltás és a fontosabb újrakiadások
Dacára az eladásoknak és a jó kritikáknak, azt már ’69 novemberében, az Ummagumma megjelenése környékén is érezni lehetett, hogy a Floyd fiúk egy kicsit túllőttek a célon ezzel a dupla albummal. Nemcsak azért, mert a kompozíciók egy részében messze kerültek a korszak pop-rock kliséitől, de a saját közönségük egy részének is túl sok volt már a zenei kísérletezés és az intellektuális körítés.
Kicsit úgy jártak az Ummagumma megítélésével, mint Frank Zappa a Lumpy Gravy-vel, John Lennon és Yoko Ono a Two Virgins-szel. Vagy később a KISS a Music From The Elder, az ABBA a The Visitors, az Omega a XI vagy a Piramis a Plusz című albumokkal.
A hallgatóság eleve nehezen fogadja be kedvencei korábbi zenéihez képest más, kísérletezőbb, előrelépni kívánó vagy elvontabb projekteket, miközben más lemezek egészen egyszerűen csak túl jól sikerültek, hogy a szélesebben vett rajongótábor a szívébe zárhassa. Így aztán egy-egy korong kapcsán beszélhetnek a kritikusok és a zeneesztéták fölé- vagy mellélövésről, ha a közönség egy jó része eleve idegenkedve és baklövésként fogadja azt.
Aztán valamikor a Wish You Were Here turné után, nagyjából az első In The Flesh koncertkörút alatt átfordult a tendencia. Egyrészt addigra már szinte teljesen kiestek a Pink Floyd setlistjeiből az Ummagumma – Live Album favoritjai. (Az az egy árva Careful With That Axe, Eugene viszont akkora hullámokat vetett, aminek a hatására végül megszületett a The Wall)
Másrészt a Dark Side Of The Moon átütő erejű sikerének hatására sokmillió új rajongó érkezett, akik semmit sem tudtak az előzményekről és nem is túlzottan érdekelte őket. Számukra a prizmás lemez volt az origó, így már A Nice Pair is csak fintorgásra késztető „marhaság” volt, hát még a többi „régi sz@r”.
Ráadásul a punk és a disco fősodorba kerülésével maga a Pink Floyd is elavult „őskövületté”, amolyan „öregeknek való” „rock and roll dinoszaurusszá” vált, akiken az akkori fiatalok egy jó része csak röhögött vagy egyenesen gúnyolódott. Mit tudtak volna hát kezdeni egy Sysyphus-szal vagy egy Careful With That Axe, Eugene-nel egy ilyen közegben, az egyre egyszerűbb, sőt primitívebb zenék előretörésének időszakában, ha a kezükbe is akadt egy használt Ummagumma példány a lemezboltban? Nem véletlen reagált Roger Waters a maga zseniális módján az Another Brick In The Wall part 2 funky disco zenei alapjára írt punk szövegével. Amivel viszont hamar ki is húzta a jelenség méregfogát.
Mindenesetre, miközben a közvélemény lassan, de biztosan az Ummagumma ellen fordult, úgy kezdték meg maguk a Pink Floyd zenészek is megtagadni a művészi múltjuk ezen szeletét. A három-négy megkérdőjelezhetetlen koncept-albumuk sikerével a hátuk mögött már meg sem próbálták mentegetni vagy megmagyarázni a korai korszak ezen ékkövét, inkább versenyben határolódtak el a stúdiólemeztől, furcsábbnál-furcsább válaszokat adva az Ummagumma zeneiségét vagy szövegeit firtató kérdésekre. Ami pedig újabb adag olaj volt a tűzre, amolyan öngerjesztő folyamatként tovább erősítette a szűklátókörű, de annál hangosabb réteg fikázását.
Az időközben mostohagyermekké vált Ummagumma aránylag későn, csak 1986-ban jelent meg CD formátumban. Melynek bookletjéből szépen kivágták Jude Trim képét Waters mellől, a későbbi kiadások javarészén is megmaradt torzóként. Persze érthető, ha egy megromlott és felbontott házasság után nem túlzottan kíváncsiak egymásra az egykori szerelmesek. De azért a múlt ilyenfajta eltörlése mifelénk mégiscsak a Lenin mellől kiretusált elvtársak emlékét hozza fel, mint a rosszízű vörös korszak egyik jellegzetességét.
A CD korszak másik szarvashibája, hogy valamiért a teljes Sysyphus szvitet félretrackelték, ami hülyeség szintén átmentődött a későbbi kiadásokra, így a digitális mocsárba került albumváltozatokra is. Persze a darab egyben hallgatva továbbra is rendben van és a maga teljességében élvezhető. De a hibás léptetés még inkább megnehezíti az újonnan érdeklődők vagy az online bóklászó rajongók dolgát.
A 25. évfordulóra kiadott, újracsomagolt, kartonhuzatos, poszter-mellékletes, remaszter verzió ezért ez esetben, kivételesen nem sikerült 100%-osan. Doug Sax persze ezúttal is csodát tett. Aki nem korabeli vinilről vagy szalagról hallgatja, annak az 1994-es dupla CD kiadás a legjobb választás. Azonban a trackek esetében a jó öreg Doug-ot valószínűleg kész helyzet elé állították. Vagy csak nem engedték neki visszajavítani a blődséget. Miközben a máskor oly zseniálisan kibővített booklet is csorbákat szenvedett. A frontborítóról ezúttal A Saucerful Of Secrets tűnt el, hogy a helyén végteleníthessék a kép a képben sorozatot. Amivel súlyosan sérült az eredeti koncepció. A belső illusztrációknál pedig ezúttal is zavaró Trim hiánya, ráadásul a dalszövegek egy része is kimaradt, lemaradt.
Érdemi újrakiadást azóta sem kaptunk, csak újabb felemás félmunkákat. Mondjuk az Oh, By The Way díszdoboz fifikás borítóképei eleve az Ummagumma kép a képben arculatát idézik. Ezúttal azonban trükkös tükrös megoldással, miközben a páros fotó az életmű többi darabját is magában foglalja. Ez esetben a ’69-as dupla nagylemez eredeti borítóképeit is helyreállították. Viszont a hanganyag és a trackkelés is változatlan. Majd a Discovery boxban és a Pink Floyd Records újrakiadásokban ismét megbabrálták a frontborítót…
Mondhatnánk, hogy csodálkozunk. De nem volna teljesen igaz. Ugyanis, amióta világ a világ, pontosan ilyen a mostohagyerekek sorsa. Hát épp ezért érdemes megbecsülni, ha egy jó állapotban lévő korabeli dupla LP-re akadunk, kívül-belül az eredeti és csorbítatlan művészi tartalommal.
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
Folytatjuk!
