55 éve, 1969 júliusában mutatták be az Easy Rider című filmdrámát, mely az amerikai ellenkultúra egyik legjelentősebb mozijaként nagyban hozzájárult a New Hollywood, vagy Hollywood Renaissance, American New Wave, New American Cinema neveken is ismert új filmes korszak beindításához és sikerre vivéséhez. Miközben az Easy Rider filmzene, az augusztusban megjelent filmzenealbum, majd a film által ihletett dalok pedig végérvényesen az egyetemes popkultúra részévé tették a motorozás és a rockzene örök és megbonthatatlan barátságát. Még magát a „heavy metal thunder” kifejezést is a Steppenwolf örökzöldje, a Born To Be Wild terjesztette el a közbeszédben.
Az filmzenét boncolgató első részben az A-oldal felvételeit, valamint a kapcsolódó jeleneteket és dalokat tekintjük át.
Az Easy Rider egy olyan speciális zenés film, mely teljesen tudatosan használta az autós-motoros jelenetek feldobására és változatossá tételére a blues, rock, pop, folk és country stílusú, illetve azokat ötvöző dalokat. Továbbá az alkotók maguknak a dalszövegeknek a bevonásával is üzentek, így kifejezetten fontosnak tartva a soundtrack albumot is, mint a moziélményt kiegészítő, annak hangulatának és mondanivalójának továbbéltetésére alkalmas eszközt.
„1968-ban már volt saját zenénk, művészetünk, nyelvünk és öltözködésünk, de nem volt saját filmünk” – Peter Fonda
Kevésbé ismert tény, hogy Peter Fonda eredetileg a Crosby, Stills & Nash együttesnek szánta a filmzene elkészítését, akik el is vállalták volna a melót, de Dennis Hopper heves ellenkezése miatt muszáj volt változtatni a terven.
„Nézd, ti nagyon jó zenészek vagytok, de őszintén szólva, aki limuzinban utazik, nem tudja megérteni a filmemet…” – Dennis Hopper
Végül a vágó, Donn Cambern lemezgyűjteményéből származó zenéket használták fel, melyeket ő eredetileg csak ideiglenes hangsávoknak használt, hogy a közel százórányi felvett motoros felvételt változatosabbá és érdekesebbé tegye a nyersanyag szerkesztése közben. Neki köszönhetjük, hogy olyan nagyszerű dalokat hallhatunk a legendássá vált képsorok alatt, mint a Steppenwolf, a The Byrds, a Fraternity Of Man, a The Electric Prunes vagy a The Jimi Hendrix Experience akkor éppen friss és aktuális, de már abban az időben is jól érezhetően korszakos remekművei. Konkrétan a soundtrackkel kapcsolatos vitáknak is az vetett véget, mikor a stábtagok megnézték a film egy munkakópiáját Cambern zenei szerkesztésével és mindenki úgy érezte, annál jobbat senki sem tudna a képsorokhoz adni.
Így a mozi és az Easy Rider Soundtrack LP újdonság-jellegéhez az is hozzátartozott, hogy többnyire aktuális slágerekből állították össze. Ami akkor, az eredeti filmzenék vagy a klasszikusok felhasználásának korszakában, már önmagában véve is több mint bátor dolog volt.
Másrészt szintén meglepő húzásnak tűnhetett, hogy csak és kizárólag észak-amerikai előadók felvételeiből csemegéztek. Ami a brit könnyűzene dominálta slágerlisták időszakában szintén radikális lépésnek számított.
Viszont jól illett az Easy Rider reklámkampányának szlogenéhez: „A man went looking for America. And couldn’t find it anywhere.”
„Egy ember elindult, hogy megkeresse Amerikát. És nem találta”.
Eredetileg mindkét filmbéli kaszkadőr karaktere Marvel hősöket ábrázolt volna. Ugyanis az első vázlatokban még Captain America és segédje, Bucky Barnes párosa szerepelt. Hozzájuk párosult volna a karakterek western eredetű polgári neve: Wyatt (Earp) és Billy (The Kid). Aztán végül kavartak kicsit a dolgon. Leginkább a duó jó zsaru, rossz zsaru jellegű dinamikájára utalva. Mely a való életben is jellemezte a producer-rendező, illetve színészpáros karakterét. Peter a jó, Dennis a sötét energiákat jelenítette meg, mely az Istenhez, istenkereséshez, az élethez és az emberekhez való viszonyukban is jól visszatükröződik az emlékezetes képsorokon.
A film kezdetén Billy és Wyatt kokaint vásárolnak Mexikóban, a La Contenta Bar, vagyis a boldogságról elnevezett bár előtt, egy Jesus, azaz Jézus nevű figurától. Majd Los Angelesbe, az angyalok városába csempészik. Boldogság, gyere haza…
A los angelesi repülőtér előtt zajló kulcsjelenetben a kapcsolatuk és annak testőre veszik át, illetve fizetik ki az árut. Miközben folyamatosan repülők húznak el az üzlet résztvevői fölött, az ég és föld között ingázó, kapcsolattartó és védőangyalok egyfajta metaforájaként, a Rolls-Royce angyalkáját is gondosan belekomponálva az egyik snittbe. Kapcsolódó dalként pedig a Steppenwolf első lemezén szereplő The Pusher szól. Egy bűnös imája, aki kiönti az Úrnak a szívét. A kábítószer használattal és az azt üldöző közhatalommal kapcsolatos gondolataival viaskodva.
You know I’ve smoked a lot of grass
O’ Lord, I’ve popped a lot of pills
But I never touched nothin’
That my spirit could kill
A szerző, Hoyt Axton kissé önkritikus és nem kevésbé szarkasztikus sorai nem csak magára a függőségre és az azt kiszolgáló dealekre utalnak, hanem egyben görbe tükröt állítanak az állami vezetés elé is. Profetikusnak ható dalszövege nemcsak a film szereplőinek és a hozzájuk hasonló gyanús egzisztenciák sorsát sűríti költőien, de egyben előrevetíti a Lyndon elnök által nem sokkal később alapított Bureau of Narcotics and Dangerous Drugs (Kábítószerek és Veszélyes Kábítószerek Irodája) ügynökeinek tevékenységét is.
Mert persze az állam bácsi is gyakran élt kettős mércével. Olyan is történt, hogy egyes befolyásos, gazdag és híres emberek esetében félrenéztek. Miként a dealerekkel, csempészekkel és drogbárókkal is készségesen együttműködtek egyes korrupt ügynökök, rendőrök és politikusok. Újra és újra szégyent hozva arra a Szent Bibliára, amire esküdtek, és amire hivatkoztak a kevésbé szerencsés bűnözők üldözésekor és elítélésekor.
Well, now if I were the president of this land
You know, I’d declare total war on the pusher man
I’d cut him if he stands, and I’d shoot him if he’d run
Yes, I’d kill him with my Bible and my razor and my gun
Érdekesség, hogy bár a reptér előtti jelenetben Phil Spector, a híres amerikai producer és dalszerző is szerepel, mint a drogkereskedelem egyik résztvevője, ennek ellenére egy dala sem került be a végleges filmzenébe.
A jól sikerült üzlet végeztével a főszereplők motorra ültek. Majd egy újabb jelkép, a kapitalista életmódot szabályozó időt és egyben hivalkodó státuszszimbólumként is funkcionáló aranyórát a porba dobva indultak végzetes útjukra. A porba került óra motívuma, a kizökkent idő szimbóluma hamar megismétlődik. Mikor is a szállást senkitől sem kapó vándorok egy romházban kénytelenek éjszakázni. Annakidején Józsefet és a várandós Máriát sem fogadták be éjszakára a betlehemi emberek, beleértve a fogadósokat is. Eme nemtelen hagyomány azóta is él, ezúttal épp a motoros kívülállók előtt maradtak zárva a nyugati civilizáció ajtói. Akiket továbbra sem különösebben érdekel az idő és az óra. Révén, hogy sem a munkájuk, sem a szállásuk okán nincs okuk az idő szorításával foglalkozni. Senkihez sem kell alkalmazkodniuk.
Az elhagyott és lepusztult ház, a rohadó autó és a szintén enyészetnek indult tárgyak hasonló érzetet keltenek, mint Tarkovszkij Sztalker-ének ikonikus képsorai. Mikor is az entrópia látványosan győzedelmeskedik a túlságosan is rövidéletű civilizációs vívmányok felett. Mikor is nyilvánvalóvá lesz, hogy milyen gyorsan válik hasznavehetetlenné és értéktelenné, amit egy élet munkájával felhalmozunk. Akkor meg minek a hajsza, minek a törtetés, minek a könyöklés, minek a harácsolás? Tették fel a kérdést a korszak hippyjei is. Akik viszont a ló másik felére esve, a drogoktól és a való világban hasznavehetetlen tanoktól eltompult agyakkal sajnos még annyi életösztönnel sem rendelkeztek, hogy az önfenntartást biztosítsák maguk és utódaik részére. Íme, az amerikai álom, mely szinte már csak az álmokban létezik. Miközben a Valóság nevű nagybácsi már az ócska ablakokon és a düledező ajtókon is be-bekopogtat…
Bár igen sok elemzést lehet olvasni azzal kapcsolatban, hogy miként jelennek meg az utazás kezdetét és a főcímet kísérő Born To Be Wild szövegében az Easy Rider szereplői és jelenetei, valójában a dal már jóval korábban felvételre került és meg is jelent, mielőtt a film elkészült volna.
Lám-lám, nemcsak kishazánkban vannak arcoskodó „rockszakértők”. Ezek szerint odakinn sem ritka, hogy valakik arra teszik fel a megélhetésüket, hogy zenéről írogassanak, mégsem képesek még csak az alapoknak sem utánanézni. Csak, ha már rocktörténet…
A dal valódi története korábbra datálódik. Történt pedig, hogy 1967-ben feloszlott a korábban Jack London & The Sparrows, majd The Sparrows néven működő, végül az utolsó két évükre Sparrow-ra egyszerűsített nevű kanadai blues-rock együttes. Majd a csapatban játszó Edmonton fivérek külön utakon folytatták pályafutásukat. Jerry az újjáalakított Sparrows dobosa lett, melyet hamarosan átkereszteltek Steppenwolf-ra, Hermann Hesse hasonló című regénye után. Dennis Edmonton pedig szólókarrierbe kezdett, illetve sikeres dalszerzővé is vált. Aki mára már leginkább a művésznevén, Mars Bonfire-ként ismert. De a fivérek együttműködése sem szakadt meg teljesen, mert Dennis, azaz Mars mások mellett írt néhány dalt a Steppenwolf együttesnek is. Így például a banda első nagylemezén, illetve harmadik kislemezén megjelent Born To Be Wild című slágert, melyet Jerryék 1967-ben rögzítettek.
Get your motor runnin’
Head out on the highway
Lookin’ for adventure
And whatever comes our way
„Egy nap a Hollywood Boulevard mentén sétáltam, megláttam az ablakban egy plakátot, amelyre „Born to Ride” felirat volt írva és egy motorkerékpár képe látszott, mely vulkánként tör ki a földből, körülötte pedig sok tűz. Akkortájt vettem meg az első autómat, egy kis használt Ford Falcont. Tehát mindez lírailag összeállt: a motorkerékpár gondolata együtt azzal a szabadsággal és örömmel, amit az első autómnál éreztem, hogy mehetek, ahová akarok, vezethetem, amikor csak akarom.” – Mars Bonfire
Like a true nature’s child
We were born to be wild
We can climb so high
I never wanna die
Talán volt abban valamiféle nomen est omen jellegű sorszerűség, hogy pont A pusztai farkas regényről elnevezett együttes énekelte meg a későbbi Easy Rider, egyben az egész nemzedék motoros himnuszát. Ugyanis bár Hesse az 1920-es évek Németországának értelmiségi outsidereiről írt a könyvében, de az ötvenes-hatvanas évek beatnikjei, hippyjei és úgy általában véve vett kívülállói is magukra ismerhettek a műben. Különösképp, hogy a hagyományos világ élhetetlen képmutatásával és az élő hit helyett kapott kiüresedett vallásos mázzal már egyikük sem tudott mit kezdeni, mikor a való világ valós problémáihoz kerestek segítséget. A Mágikus Színház pokoljárása pedig éppen azokra a kábszeres utazásokra és pogány rítusokra emlékeztethette őket, melyek szintén csak ígérték a kiutat, de csak további csalódásokkal gyarapították az útkeresők egyre keserűbbé váló nyomorúságát.
Amúgy Dennis művészneve is beszédes szóösszetétel, mely Mars hadistenről, a máglyáról és esetleg a tisztítótűzről hozhat fel érdekes asszociációkat az ilyesmire fogékony nézőben és hallgatóban.
Bár Bonfire szerzeménye önmagában is szép sikereket ért el, de az Easy Rider nyomán végképp megaslágerré vált és máig is az állandóan játszott, elévülhetetlen örökzöldek közé tartozik. Alig van olyan zenekar, mely ne játszotta volna el legalább egyszer. A Föld minden szegletében buliztak már rá az elmúlt öt és fél évtizedben. Miként szinte az összes nép lefordította a maga nyelvére, illetve fordította át a szöveg lényegi mondanivalóját a maga kultúrájának megfelelő képekkel és kifejezésekkel élve.
A hazai feldolgozások közül minden bizonnyal az Edda Művek Vadnak születtem verziója a legismertebb, az 1993-as Filmslágerek magyarul 3 albumról. A legszellemesebb pedig talán a Kugli együttes Vad világ változata, melyben a zseniális „heavy metal vándor” kitétel az eredeti szöveg prozódiáját is érintetlenül hagyta, miközben a kifejezés értelmét tekintve visszafordította az eredeti jelentéséhez az időközben zenei stílusként is elterjedt értelmezés találó kibővítésével.
A következő kulcsjelenetben, Wyatt defektje után találkozhatunk a mozi egyetlen, valóban normális családjával. Mikor is az éppen patkoló farmerek nemcsak, hogy beengedik a motoros párost a pajtájukba, hogy megjavítsák a motorkerékpárt, de még meg is vendégelik őket. Íme, a régi Amerika egyik utolsó képviselői. Ahol a remekbeszabott fényképezés során ezúttal a lópatkolás és a gumijavítás lett egybekomponálva. Az ó- és az újvilág jellemző mozzanatai, melyek által mégiscsak van hasonlóság a prérit meglovagoló különféle vándorok között.
A kitűnően strukturált jelenetsor önmagában is kerek egészet alkot. Amolyan kisfilm a filmben, mely a későbbi drámákat is egyfajta konzervatív kontextusba helyezi. Miközben maga a sivatagi környezet és az abban való földműves-állattartó életmód és boldogulás is egyfajta áldott állapotot tükröz.
Az egész film során csak és kizárólag itt találkozunk normálisan funkcionáló, rendezett családdal és közös, nyugodt családi ebéddel. Az arizonai farmon egy származását és vallását tekintve is vegyes-házasságban élő párral ismerkedhetünk meg. Ahol a bőséges gyermekáldás az asszonyka katolikus hitének, tehát a védekezés elutasításának köszönhető. Az utódok jómódját pedig a családfő hite és hozzáértő munkája biztosítja. Persze Isten áldásával, akihez természetesen a közös étkezés előtt is imádkoznak. Billy és Wyatt készségesen alkalmazkodnak vendéglátóikhoz. Mi több, utóbbi rá is csodálkozik, hogy ilyen módon is kivívható és fenn is tartható a szabadság.
„Nem mindenki tud megélni a földből. Aki igen, az a maga ura. Büszke lehet rá.” – Wyatt
Az utazás során egy biblia képekkel, helyszínekkel és szereplőkkel gazdagon telepakolt dalt, The Weight-t hallhatjuk, amelyet eredetileg a The Band rögzített az 1968-as, Music From Big Pink albumhoz. Érdekesség, hogy bár a filmben az eredeti felvételt használták, de a filmzenealbumhoz valamiért már nem engedélyezték annak a használatát. Ezért a kiadványt gondozó ABC-Dunhill lemeztársaság felkérte a kaliforniai Smith együttest, hogy készítsenek egy feldolgozást a soundtrack LP-hez.
I pulled into Nazareth, I was feelin’ about half past dead,
I just need some place where I can lay my head
Erős kontraszt a következő találkozás, mikor is előbb egy stoppossal ismerkedhetünk meg, majd a társaival is, a társadalomból kivonuló, éhező és fázó hippikkel. Akik egy szabad szerelmet hirdető kommunában szűkölködnek, miközben a Gorilla Színház tákolt színpadán majomkodnak. Sajnos az önsorsrontók felelőtlensége nem ismer határokat, hiszen önmaguk léte mellett a gyerekekét is veszélyeztetik.
Persze azokat is meg lehet érteni, akik mindegyik várostól messze szeretnének lenni. De ha valaki semmihez sem ért, ami a földműveléshez, állattartáshoz és úgy általában a létfenntartáshoz szükségez, az szintén idejekorán fog távozni erről az árnyékvilágról. Akárcsak a városi lét ártalmait elszenvedők többsége. Ennek ellenére a többségében városi fiatalokból verbuválódott kommuna tagjai is imádkozással kezdik az étkezést. Méghozzá a kiszolgáltatott voltukat reálisan érzékelve, eléggé hittel telve, már-már könyörgőre fogva, a mindennapi kenyér fontosságát felismerő közös imádságban.
Bár a világtól való ilyesfajta elvonulás továbbra is halálra van ítélve, de ezek az emberek nem fordultak teljességgel az isteni rend ellen sem. Inkább csak az életmódjuk egy részével választottak másfajta utat. Miközben belül még megvan a neveltetésükből fakadó tartás, keresztény szokásrend, az őseiktől örökölt tradíció és az önzetlen szeretetre alapuló agapé szellemiség egy része. Különösen a lustálkodó férfiakat ellátó lányok és asszonyok önfeláldozó tüsténkedése okán működhet még valamennyire, úgy, ahogy a közösség.
A kommunában megismert széplányokkal való sétálást, majd meztelen fürdőzést a The Byrds klasszikusa a Wasn’t Born To Follow festi alá, mely az 1968-as The Notorious Byrd Brother albumon jelent meg korábban. Ez a dalszöveg is igen találó a filmhez, miként a jelenetsorhoz is, hiszen a függetlenség iránti igényről, valamint a városias, mainstream kultúrától való megszabadulásról vall, érzékletesen és költőien.
And wander through the forest
Where the trees have leaves of prisms
And break the light in colors
That no one knows the names of
A kommuna elhagyása után a fiúk egy új-mexikói felvonuláson vesznek részt. Majd a párost letartóztatják és börtönbe zárják, mert „engedély nélkül parádéztak”. Ezúttal ők majomkodtak. A mazsorettek, rezesbanda és a chopperek mögött feltűnő Ford T Modell is üzenetértékű.
A börtön falán mind a rabok által készített „I Love God” azaz „Szeretem Istent” falfirka, mind a helyi karhatalom által kifüggesztett dísztábla „Jesus Christ the same yesterday, to-day and forever” vagyis az Újszövetségből idézett „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” felirata a közösség hívő gyökereiről vall. Bár, mint láthatjuk, inkább csak elméletben és szavakban, mert a gyakorlatban mégiscsak tagadják annak erejét.
A dutyiban összebarátkoznak a Jack Nickholson alakította George Hanson ügyvéddel, aki az éjszakát szintén a börtönben töltötte, miután szokása szerint túlzásba vitte az alkoholt. Jól érzékelhető a kettős mérce, hogy miközben nincs túl nagy különbség Wyatt, Billy és George között, mégis működik a mi kutyánk kölyke jellegű rendezőelv. Miként George polgári családja, polgári állása és a piálástól kissé megviselt, de mégiscsak rendezett kinézete egészen más elbírálást jelent, mint a gyanús kinézető idegenekkel szembeni hányaveti, kelletlen hozzáállás. A bőséges kenőpénzről nem is beszélve.
George, akiről kiderül, hogy a fizetős munkái mellett az ACLU-nak is dolgozott önkéntesként, a bajba került motorosoknak is segít kijutni a börtönből. Majd úgy dönt, hogy maga is velük tart New Orleans-ba.
Az ACLU, azaz American Civil Liberties Union említése érdekes mellékszál. Hiszen így máris jobban érthető, miért is olyan megértő Hanson a főszereplők mássága iránt. Persze nem szabad összekeverni az akkor valóban fontos és hatékony munkát végző amerikai civil szervezetet napjaink európai gitt-egyleteivel. Azokkal, akik idegen zsoldban állva, NGO-nak álcázva ássák alá a helyi kormányok működését, miközben nincs az a valóban segítségre szoruló kisember, akinek foglalkoznának a problémáival. Mély tisztelet a kevéske kivételnek!
George előbb az erotikus regényeiről is ismert D. H. Lawrence-re iszik. Majd a Lady Chatterley szeretője szerzőjére való sajátos megemlékezés után van egy gyakorlatiasabb megjegyzése is. Miszerint, ha már úgyis New Orleans a cél, fel kéne keresniük a helyi elit bordélyt. Nevezetesen Madame Tinkertoy Kék Lámpás Házát (Madame Tinkertoy’s House of Blue Lights), mely a déli államok legjobb kuplerája. Louisiana kormányzójának ajánlásával.
Hőseink tehát szabadulnak, majd az egyetemes filmtörténet egyik legjobb jelenetsora következik, ahogy Fonda, Hopper és Nickholson felhőtlenül boldog motorozásának képei szavak nélkül is ordítanak a szabadságról. Miközben a If You Want To Be A Bird (Bird Song) szól a The Holy Modal Rounders 1968-as The Moray Eels Eat The Holy Modal Rounders nagylemezéről. Ismét egy zseniális dalválasztás erősít rá a mondanivalóra, még tovább turbózva a felejthetetlen képsorok erejét.
If you want to be a bird
Why don’t you try a little flying
There’s no denying
It gets you high
Why be shackled to your feet
When you’ve got wings
You haven’t used yet
Don’t wait for heaven
Get out and fly
Just glide there
Through the clear air
Making figure eights
Through the pearly gates
Where the soul and the universe meet
Ha semmi más nem történt volna a moziban, hanem mondjuk az Easy Rider összes többi jelenetében csak élettelen, üres falakat mutattak volna, már csak ezért a néhány ihletett percért is érdemes volna végigülni a filmet. A jelenetsor minden egyes beállítása egy olyan, általános, nonverbális szabadsághimnusszá áll össze, melyet a világ összes motorosa magának érezhet és magáénak is érez. Mint az Üvegtigris Csokija, aki a maga kis ócska Babettájával is ugyanazt éli meg, és ugyanarról is álmodik, mint a nagy dohányt szakító, hiper-szuper choppert lovagló Billy.
Az esti tábortűz alatt füzet szívnak, majd Billy valamit lát az égen, amire George előbb elmeséli a saját UFO észlelését, majd hosszas fejtegetésbe kezd a jelenséggel kapcsolatban. Aminek a lényege, hogy az idegenek már látogatnak egy ideje minket, de a kormány eltusolja, mert félnek a pániktól. Hanson azonban még ennél is érdekesebbnek tartja, hogy a látogatók fejlettebbek nálunk, így egyfajta csodavárást kommunikál. Miszerint a külső beavatkozás, tanítás és vezetés hatására mi magunk emberek is istenekké válhatunk. George egy antikrisztusi utópiát fest le társainak. Egy háborúk, pénzrendszer, éhezés, hajléktalanság és egyéb negatívumok nélküli világrendet. Egy olyan világot, melyre minden normális ember vágyik. Csak épp a megváltó Krisztus nélkül. Inkább az úgynevezett vénusziakkal az élen. (Igen, én is tudom, hogy a magyar szinkronban „marslakók” hangzik el. De az eredetiben „venusians” szerepel. Vénuszlakók, vénusziak vagy esetleg vénuszi szellemiségűek értelemben.)
A különös éjszaka után ismét nyeregbe pattannak. Útközben előbb a Fraternity Of Man Don’t Bogart Me (Don’t Bogart That Joint) című szerzeménye szól, az 1968-as debüt-albumukról. Mely dalcím és -szöveg nyilvánvalóan Humphrey Bogart-ra utal, akinek szorosan az imidzséhez tartozott, hogy folyton cigaretta lógott a szájában. Majd Jimi Hendrix klasszikusa következik, a mozi és egyben a korszak egyik legfontosabb üzenetével.
Folytatjuk!
