55 éve, 1969 júliusában mutatták be az Easy Rider című filmdrámát, mely az amerikai ellenkultúra egyik legjelentősebb mozijaként nagyban hozzájárult a New Hollywood, vagy Hollywood Renaissance, American New Wave, New American Cinema neveken is ismert új filmes korszak beindításához és sikerre vivéséhez. Miközben az Easy Rider filmzene, az augusztusban megjelent filmzenealbum, majd a film által ihletett dalok pedig végérvényesen az egyetemes popkultúra részévé tették a motorozás és a rockzene örök és megbonthatatlan barátságát. Még magát a „heavy metal thunder” kifejezést is a Steppenwolf örökzöldje, a Born To Be Wild terjesztette el a közbeszédben.
Sorozatunkban végezetül az idén 55 éves film- és a filmzene igencsak felemás utóéletét boncolgatjuk.
A kirobbanó siker hatására Dennis Hopper egy újabb film készítésébe fogott. Mellyel az addigi trilógiát gyakorlatilag egy közös eszmeiséget közvetítő tetralógiává bővítették. Miközben a The Last Movie (Az utolsó mozifilm) azáltal is kapcsolódóik az Easy Rider-hez, hogy Hopper újabb rendezését ismét Kovács László fényképezte. Ráadásul Dennis az egyik féri szerepet Peter Fondára, egy másik nőit pedig Toni Basilre osztotta. Miközben a kaszkadőr-történetként induló drámában szintén szerepel egy Billy, a Kölyök karakter. Valamint ezúttal már a jó öreg Pat Garrett is.
Hopper továbbra is gondolkodni és gondolkodtatni akart, így bár látszólag csak az Easy Rider temetői jelenetének esszenciáját ismételte meg, a gyakorlatban viszont ismét egy nagyon fontos témában tartott tükröt a közönség elé. A filmben szereplő filmesek egy perui helyszínen forgatnak westernt. Aminek nem várt következménye, hogy a helyi őslakosok elkezdik őket utánozni. Akik saját „filmet” forgatnak, fából készült „kamerával”, de valódi erőszakkal. Náluk nem kaszkadőrök produkálják magukat, hanem valóban megtörténnek a véres jelenetek…
Dennis jól érezte, hogy igen sokan vannak, akik bár rajonganak a filmjéért, de semmit nem értettek meg belőle. Hát, e módon állított görbe tükröt.
Ugyanis neki messze nem az volt a célja, hogy az Easy Rider nézői temetőket szentségtelenítsenek meg, vagy betépve szálljanak motorra. Miként ahhoz sem kívánt példát mutatni, hogy miként is kell a nekünk nem tetsző pofákat lelkiismeret furdalás nélkül, sőt önelégülten kivégezni az országúton. Hopper fontos és aktuális gondolatokat közölt a korabeli Amerikáról, rétegzetten és művészi formában, mellyel gondolkodásra kívánt sarkallni. Aztán van, akinek sikerült fognia az adást, és voltak, vannak, akinek viszont nem annyira…
Megint mások, köztük még a film szerelmesei is sokan, azt gondolták, hogy az Easy Rider is egy a halálkultuszt éltető alkotások közül. Néhány évre rá pedig hozzákapcsolódott még egy olyanfajta károgás is, hogy mi, rockerek és motorosok azért járunk feketében, mert az ördöggel cimborálunk. Pedig ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. Ugyanis az Easy Rider mindhárom halálesete értelmetlen, elkerülhető és felesleges volt. Ezzel kapcsolatban a mozi egy szemernyi kétséget sem hagy a nézőben. Mi több, az Easy Rider főszereplői és pozitív mellékszereplői egyaránt életszerető, életigenlő, az élet diadalát kívánó személyek. Aminek egyébiránt el is fog jönni az ideje.
A fekete ruházat pedig ennek megfelelően épp, hogy a világ egyre siralmasabb állapota miatti gyász, illetve az elesettekkel való szolidaritás jele. Melyet az emberiség normálisabb része azóta is Johnny Cash elévülhetetlen klasszikusának, a Man In Black című dalnak és albumnak hatására visel.
Well, you wonder why I always dress in black
Why you never see bright colors on my back
And why does my appearance seem to have a somber tone
Well, there’s a reason for the things that I have on
I wear the black for the poor and the beaten down
Livin’ in the hopeless, hungry side of town
I wear it for the prisoner who is long paid for his crime
But is there because he’s a victim of the times
I wear the black for those who’ve never read
Or listened to the words that Jesus said
About the road to happiness through love and charity
Why, you’d think He’s talking straight to you and me
Mind általában, jellemzően ismét a fogadó készülékében volt a hiba. Egy hibás nézőpontban, melyet leginkább talán azzal a kifejezéssel lehet összefoglalni, hogy gőg. A gőgös ember ugyanis felülről néz lefele. Ez pedig többszörösen is rossz nézőpont. Részint mert úgy emeli magát mások fölé, hogy annak messze nem biztos, hogy létezik valós alapja is. Ezért lehetett például, hogy a déli bunkók meg sem próbálták megérteni az Easy Rider két kaszkadőrét, akik a frissen kivívott szabadságuk mámorában motorral kívánták keresztülszelni Amerikát. Míg a perui bennszülöttek fel sem tudták fogni, mi történik egy film készítésekor, egy kaszkadőrökkel végrehajtott jelenet forgatásán. Hiszen el sem tudták képzelni, hogy létezhet az övéknél fejlettebb technika vagy magasabb rendű gondolkodás.
Miként a közbunkóknak az sem állt össze, hogy Mars Bonfire dalszövege ugyanúgy az örök élet igényével állt elő, miként a gyülekezeteikben is az örök életről beszélt a tiszteletesük, mint a názáreti Jézus Krisztus áldozatának, ajánlatának és ígéretének fontos részét képző alapüzenetről. Csak épp egyikre sem figyeltek oda. Persze a gyűlölködéshez és gyilkolászáshoz nem is szükséges túl sok figyelem, tanulás vagy műveltség.
Like a true nature’s child
We were born, born to be wild
We can climb so high
I never wanna die
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” – Jézus Krisztus, részlet János evangéliumából
„És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” – részlet János jelenéseiből
De az önmagát élethosszig tartó ír demokratának aposztrofáló Jack Nicholson bizonyos mondatai is fújhattak volna ébresztőt bizonyos, másfajta okból elvakult fejekben.
„Választáspárti vagyok, de ellenzem az abortuszt, mert én magam is törvénytelen gyerek vagyok, és álszentség lenne bármilyen más álláspontot felvállalni. Halott lennék. Nem léteznék.” – Jack Nicholson
Tiszta beszéd. Mert ha a fanatikusoknak sikerült volna Jack édesanyját rászorítani a terhesség-megszakításra, akkor már nem élne. Mert van, amikor már nem csak az örök élet és üdvösség a tét, hanem a halandók kevéske múlandó életideje is. Mert vannak, akik ugyanúgy megtagadták volna a picike Jacktől az életet, miként a filmbéli karakterével is tették. Akik önmagukat magasan felette állónak gondolván, semminek nézték.
A gőgös embert nem a tiszteletlen viselkedése teszi a leginkább célt tévesztetté, hanem a hibás látásmódja. Mivel felülről lefelé néz, esélye sincs meglátni, hogy vannak nálánál jobb, tisztább, tanultabb, műveltebb, értelmesebb, hozzáértőbb, hasznosabb, tiszteletreméltóbb emberek. Miként az isteni jelenlétre, beavatkozásra is teljesen vakok. Így alakul ki időről-időre az az ördögi kör, hogy a szellemileg vak és hitetlen ember képtelen a gondviselésre hagyatkozni, miközben élő hite, önzetlen szeretete és a feltámadásban való reménysége sincs, hát egyre jobban ragaszkodik a halandó életéhez és a materiális világ múlandó kincseihez. Nemcsak farkasként támad embertársára, ha úgy adódik a helyzet, de mindennél jobban irritálja azok szabadsága, akik nincsenek betojva, hogy elveszthetnek ezt-azt, mondjuk az állásukat, ha nem engedelmeskednek a múlandó világ kiskirályainak és istentelen szabályainak. Persze a görbe tükör is tükör, és van, akinek még az is sok. Hát még milyen sokkot kapna, ha egyből egy kristálytiszta, tűéles tükörben kéne szembesülnie az önzésének és elvakultságának valódi mértékével, a valódi énjével…
„Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül.” – Jeremy Bentham
Az Easy Rider motorosainak koruk fanatikusai miatt kellett idejekorán meghalniuk. Akik egy bizonyos korszak életmódjának, gondolkodásmódjának és ízlésdiktatúrájának fanatikusai voltak. Akik az önön nézőpontjuk védelmében az erőszakot vagy a gyilkosságot sem tartották elfogadhatatlannak. De a film elsősorban nem ellenük, hanem mindenfajta kor, mindenfajta erkölcstelen vagy hamis erkölcsök mögé bújó fanatikusa, maga a kirekesztő fanatizmus ellen szól. Amibe akár a jelenlegi Amerika woke őrülete is beletartozhat. Miként az előző évtizedekben, manapság is sok ember keresi Amerikát, de nem találja.
Az 1971-es The Last Movie természetesen nem ismételhette meg az Easy Rider sikerét. Ahhoz túlságosan is ragaszkodtak a ’69-es remekműhöz a motoros esztétikába egy életre beleszerelmesedett rajongók milliói. Miként az is nehezített a dolgot, hogy a projektet egyaránt szabotálta a drogfüggőségtől szenvedő rendező és a filmmel kapcsolatban egyre kiábrándultabb forgalmazó, Universal Pictures is. Így az újabb mozi nagyon nehezen jutott a közönség elé, ha egyáltalán eljutott. De levezetésnek azért jó volt.
Már csak azért is, mert addigra már kezdett lecsengeni a hippi kultusz ilyen-olyan részei kiváltotta társadalmi hatás. Miközben a drogokkal kapcsolatos hagymázas álmokból is fel kellett ébredni, ha tetszett, ha nem, az egyre durvuló bandaháborúk és leszámolások okán. Miként az egyre gyakrabban és egyre fiatalabb korban előforduló túladagolások és szívrohamok is bekapcsolták a vészcsengőket a társadalom egészségesebb részében. Jól mutatja a megváltozott közhangulatot a Charles Bronson fémjelezte Bosszúvágy (Death Wish) sorozat 1974 és 1994 közötti részeinek kirobbanó sikere és a bandákkal szembeni ellenséges érzülete, drogellenes tematikája.
Egyre több híresség hunyt el idejekorán, szintén a tudatmódosító- és kábítószerek áldozatává válva. Jimi Hendrix, Janis Joplin vagy Jim Morrison halála megrázta, majd fel is rázta Amerikát. Ez így nem mehet tovább! – gondolták sokan a gyászhíreket olvasva. Még működött az immunrendszer, aminek hatására a hetvenes évek Amerikájában oly annyira megfordult a narkóval kapcsolatos addig jobbára toleráns álláspont, hogy még olyanok is elkezdtek az illegális drogcsempészettel és –használattal szemben keményebb állami fellépésért lobbizni, akik a hatvanas években még lazán jointoztak, vagy épp LSD-vel próbálták a tudatukat tágítani.
De még mindig nem volt megállás, mert a gyors társadalmi változások okán a vörösnyakúak és a motoros bandák hamarosan egy oldalon találták magukat. Az újabb és újabb, ráadásul egyre durvább és elvetemültebb devianciák piedesztálra emelésével párhuzamosan egyre több társadalmi csoport érezte úgy, hogy veszélybe került az értékrendje és életformája. Hát a szólás- és vallásszabadság jegyében, meg úgy általában az önrendelkezést szem előtt tartva, elkezdtek a maguk módján védekezni. Például kis skanzeneket kialakítani a magukfajták és még inkább az utódaik számára, ahová nem igen kerülhettek be bizonyos „modern” tartalmak. Vagy ha mégis, csak erős konfliktusok árán. Ismét az adott közösség és vezetői által meghatározva, hogy mi a jó és mi a rossz, ki a barát és ki az ellenség…
A Reagen korszakra már oly annyira megfordult a trend, hogy az egykori lázadók már tömegesen találták magukat a konzervatív oldalon, majd váltak a kisebbik rossz elvén republikánus szavazókká. Pedig többségükben nem, vagy csak alig változtak valamit a hatvanas évek óta. Inkább a világ húzott el mellettük. Részint az egyre durvább és elvetemültebb devianciák divatba hozásával, illetve rájuk erőltetésével. Részint pedig a választott életformájukat veszélyeztető sorozatos rossz gazdasági és öncsonkító társadalmi döntésekkel.
Mindezek együttes hatására szép lassan megváltozott az Easy Rider megítélése is. A sokrétű mondanivaló és társadalmi üzenet javarészt mellékessé, sőt, egyesek szerint egyenesen meghaladottá vált. Miközben a másik oldalról egyre inkább csak egy amolyan szórakoztató motoros bibliaként tekintettek rá. Mert bár igen sokan lecsúsztak és kerültek reménytelen helyzetbe, de a folyamatosan szűkülő középosztály tagjai viszont még mindig megengedhettek maguknak a legális, rendes polgári munkájukból Harley-Davidson motorkerékpárokat és az azokhoz tartozó kiegészítőket, például motoros bőrcuccokat.
Így végül leginkább azoknak a fehér, középosztálybeli apáknak és fiúknak vált életmódjukká a motorozás, akik a szüleiktől örökölt, nem vagy csak alig működő gyülekezetei közösségeiket motoros klubokra cserélték. Akik már nem kaszkadőrként, hanem jól fizető rajongóként öltöztek képregény- vagy western-hősöknek, hobbiból, a szabadidejükben.
A filmzene és a soundtrack album viszont csont nélkül átment, majd minden különösebb kérdőjel vagy jelentésváltozás nélkül vált örökzölddé. Kiállta az idő próbáját. Ami részben annak köszönhető, hogy a dalok kellően színes stílus-kavalkádot ölelnek fel, így együttesen sosem váltak elavulttá. Például egy-egy divatirányzat elmúlásával. Részint pedig az Easy Rider dalok szövegei tartalmilag és minőségileg is messze az átlagos amerikai slágerek fölé emelkedtek, így mindig is szívesen dúdolták, énekelték az emberek az ilyesmire alkalmas filmdalokat.
Életének utolsó hónapjaiban Jimi Hendrix egy dupla albumon dolgozott, melynek egyik munkacíme First Rays Of The New Rising Sun volt. Akkoriban készült az Ezy Ryder is, melyet többféle formában is rögzítettek különböző stúdiókban. A szerzemény ősbemutatója 1969. december 31-én volt, mikor is a Band Of Gypsys nevű formációjával egymás után két koncerten is előadta ezt a számot.
Az Easy Rider ihlette dal a tragikus végzetű motorosok útját egyszerre láttatja egyfajta földi szabadságkeresésnek, illetve a fenti Mennyország keresésének. Miközben azt érezteti, hogy mindezt csak a törvényenkívüliek érhetik el, oly annyira eltávolodott már a világ a normalitástól.
There goes Ezy
Ezy Ryder
Ridin’ down the highway of desire
He says the free wind
Takes him higher
Searching for his heaven above
But he’s dyin’ to be loved, dyin’ to be loved
A szerzemény nem csak szövegében, de zeneileg is eléggé előremutatónak számított a maga korában. Ugyanis a legelső olyan funk-rock dalok egyike, mely nemcsak, hogy sikeres lett, de komoly hatást is gyakorolt a hetvenes évek hangzására. A végső változatot Hendrix alapvetően a Band Of Gypsys tagjaival, Billy Cox basszusgitárossal és Buddy Miles dobos, énekessel rögzítette. De közreműködött még Billy Armstrong perkás, és talán Juma Sultan is, Jimi eggyel korábbi Gypsy Sun And Rainbows nevű formációjából. Valamint a Traffic két tagja, Steve Winwood és Chris Wood is beszállt a vokálba.
Az 1970-es The Cry Of Love turnén végül a végső triójával, Cox-szal és Mitch Mitchell dobossal gondolta újra, illetve adta elő. Az Ezy Rider a kései korszak klasszikusaként egy rakat posztumusz Hendrix kiadványon szerepel, oda-vissza hatva erősítve a film és a motoros szubkultúrát is erősítő gitárfenomén máig töretlen népszerűségét.
Egyes vélemények szerint az Easy Rider film, mások szerint az első Black Sabbath album, megint mások szerint a Ruhr-vidék ihlette a korai Kraftwerk Heavy Metal Kids néven elhíresült kompozícióját. Ralf Hütter és Florian Schneider-Esleben a hatvanas évek végén még egy Organization zur Verwirklichung Gemeinsamer Musikkonzepte vagy a Közös Zenei Koncepciók Megvalósításának Szervezete néven futó formációban játszottak. Akkor még csak a háború utáni német nemzedék hangját keresték, egyfajta reakcióként az angol-szász popkultúra dominanciájára. Majd mikor a tizedfordulón felállást, nevet és egyben koncepciót is váltottak, már a modern népzene megalkotásának igényével léptek fel. Egy olyan korszerű népzenéével, melyben a korszak elektronikus hangzásai társulnak a korszak jellemző élethelyzeteivel, modern eszközeivel, egyéb technológiai vívmányaival. Mind zeneileg, mind szövegileg, mind vizuálisan megjelenítve a modern életstílust, lépésről-lépésre egyfajta ultramodern multimédiás show-val kiváltva a hagyományos koncertélményt.
Máig vitatott, hogy vajon mennyire hiteles a Steppenwolf Born To Be Wild-jához kötni a brémai rádióban elhangzott felvételt. Mind a nehézfémekkel dolgozó vas- és acélgyári munkások, mind a motorbiciklikkel közlekedő fiatalok képe belefér a koncepcióba, illetve a zene által kiváltott hangulatokba és asszociációkba. A motorizált nemzedék monoton népzenéjeként.
Mindenesetre a zenészek közül biztosan a Steppenwolf mindenkori tagsága nyerte a legtöbbet az Easy Rider filmmel. A kanadai-amerikai együttes különösen sokat köszönhet a dalaik filmzenés felhasználásának és a soundtrack LP-nek, hiszen a hard rock, prog rock, jazz-rock, funk-rock, space rock divathullámok sem tudták őket lesöpörni a színről.
Idehaza kevésbé ismert tény, hogy az 1969-es Monster című albumuk gyakorlatilag az amerikai motoros szubkultúra ideológiai gyűjteménye. Melynek minden dala egyfajta biker hiszekegy.
America where are you now?
Don’t you care about your sons and daughters?
Don’t you know we need you now
We can’t fight alone against the monster
Vádirat az amerikai álom módszeres elárulása miatt. Vádirat az ellustulással és elhízással járó modern amerikai életforma ellen. Vádirat a demokrácia komédiába fulladása, a rendszerszintű korrupció és az országot eladósító háborús költségvetések ellen. Vádirat az amerikai vezetők ellen, azok hatalmi játszmái ellen, az indián őslakosok lemészárlásától a vietnámi beavatkozásig, egytől-egyig minden kormányzati vérengzés és véráldozat miatt. Vádirat a képmutató vallásosság ellen, mely szavakkal a szeretetről és elfogadásról papol, miközben nagyon is támogatta, támogatja a vérontást.
Once the religious, the hunted and weary
Chasing the promise of freedom and hope
Came to this country to build a new vision
Far from the reaches of kingdom and pope
Like good Christians some would burn the witches
Later some got slaves to gather riches
But still from near and far to seek America
They came by thousands, to court the wild
But she just patiently smiled, and bore them a child
To be their spirit, and guiding light
And once the ties with the crown had been broken
Westward in saddle and wagon they went
And till the railroad linked ocean to ocean
Many the lives which had come to an end
While we bullied, stole and bought our a homeland
We began the slaughter of the red man
A Monster LP A-oldalán található America szvit, valamint a Draft Resister, Power Play párosának szövege mindent elmond Amerikáról, ami miatt a fiatalok tömegei kritizálták a képmutató vezetést, rendszert és egyben az egész véráztatta történelmet.
The spirit it was freedom and justice
And its keepers seemed generous and kind
Its leaders were supposed to serve the country
But now they won’t pay it no mind
‘Cause the people grew fat and got lazy
Now their vote is a meaningless joke
They babble about law and order
But it’s all just an echo of what they’ve been told
A B-oldalt nyitó Move Over két kulcssora pedig zseniálisan tömöríti az akkori amerikai fiatalság véleményét, hogy apára van szükségük, nem pedig Amerika nagybácsira (Uncle Sam) vagy orwelli értelemben vett nagytestvérre (Big Brother). Nem véletlen vált a korszak egyik legsikeresebb kislemezévé az óceán túlsó partján.
The country needs a father
Not an uncle or big brother
Majd ebben a szellemben jut el a korong végére a csapat a végkövetkeztetésig, hogy az arany és egyéb anyagi javak felhalmozása helyett inkább szeretetre és megértésre van szükség, miközben egy kis ima megnyugtatja az elmét.
You’ve filled his house with things of gold
While handing crumbs to the old and poor
And then you preach about being pure
And wonder why we’re laughing
In your old way you’re trying to find us
But we can’t follow what’s behind us
Too much blind faith, it will blind us
Though sometimes it’s a blessing
But I remember when I still embraced you
A little prayer would ease my mind
‘Til I saw that you hide from the misery outside so I left you behind
But all the other teachings
That I’ve tried were ’bout the same
One grain of truth mixed with confusion caused by man
But since you’re around anyway
Jimi Hendrixhez hasonlóan a Steppenwolf is méltóképpen reagált arra, hogy beválogatták őket a filmzenébe. Az egyértelműen az Easy Rider hatására készített Monster lemezzel utólag is vastagon aláhúzták, hogy mennyire egy húron pendülnek Hopperrel.
Ha hazánkban létezne érdemi rocktanítás vagy a témában kellő műveltséggel rendelkező valódi rockszakírói gárda, mások mellett a Steppenwolf életmű is jóval nagyobb teret kapna annál a torz képnél, hogy a fogalmatlan firkászok szerint csak egy egyslágeres tucat zenekarról van szó, akik úgymond „írtak egy jó dalt a Szelíd motorosokhoz”.
Érdekesség, hogy John Kay, aki eredetileg Joachim Fritz Krauledat néven látta meg a napvilágot Poroszországban, az 1970-es Steppenwolf 7 album Renegade című dalában a születéséről és a családjának a szovjet katonák előli meneküléséről is megemlékezett. Talán ez lehet az oka, hogy a Roger Waters-hez hasonlóan háborús félárvává vált fiú, aki sosem láthatta az édesapját, sosem lengett ki ideológiailag a túloldalra. Így bár a Steppenwolf erőteljesen bírálta az amerikai berendezkedést, a nagyhatalmi gondolkodást és háborús politikát, mégsem kezdett rá a kommunistákkal való cinkos összekacsintásra, miként a Harmadik Birodalomban született németajkúként a náci nosztalgiára sem.
My birthplace would be hard to find
It changed so many times
I’m not sure where it belongs
But they tell me the Baltic coast is full of amber
And the land was green
Before the tanks came
One day I learned just how it used to be
The devils’ curse brought the whole world to it’s knees
And it was „Hey you, keep your head down
Don’t look around, please don’t make a sound
If they should find you now
The Man will shoot you down”
További Steppenwolf érdekesség, hogy az 1977-es Európa-turnéjukon a Piramis volt az előzenekaruk. (Bizonyos források 1978-as közös koncertekről is tudnak.) Persze akkor is elsősorban az amerikai közönség volt kíváncsi a műsorukra, így a javarészt amerikai támaszpontokat érintő koncertkörút többnyire duplán hazai közönség előtt zajlott. Ami helyzet nem volt újdonság Köves Pinyónak és Som Lajosnak, hiszen a Piramis korábbi felállásaival maguk is turnéztak már előzőleg NATO-bázisokon.
Somnak igazi jutalomjáték volt ez a turné. Részint mert zeneileg is hatással volt rá a Steppenwolf világhódító filmslágere. Részint mert maga az Easy Rider film is formálta a gondolkodását. De leginkább talán mégis azért, hogy kishazánkban ő volt az egyik abszolút szabad ember, egy valódi self-made man, aki nem csak álmodozott a sikerről, pénzről és szabadságról, hanem meg is valósította azt. Méghozzá egy olyan nehéz pályán, ami még az észak-amerikai helyzetnél is nagyobb kihívások elé állította a lélekben szabad személyiségeket.
Ahogy nézem a színek változó sorát
Ahogy magamba szívom a tájak illatát
Minden dallá változik most körülöttem
Engedj énekelnem, s érzem, hogy szabadnak születtem
Som Lajos abban is hasonlított az Easy Rider három főszereplőjére, hogy miután a hatalom ügynökei kicsinálták a Tűzkerék és a Taurus Ex-: 25-75-82 együttesek eredeti felállását, akkor részint ravaszsággal lavírozott a diktatúra kiskirályai között, részint pedig csempészéssel alapozta meg az 1972-ben alapított új zenekarának, a Piramisnak az anyagi hátterét. Így egyszerre vált a filmbéli dörzsölt ügyvéd és a sikeres csempészetből meggazdagodott vándorok egyfajta közös szellemi utódjává. Egy végső lázadóvá. Aki közben megvalósította az álmát és kitartó és szívós munkával létrehozta Magyarország egyik legjelentősebb sikercsapatát. Miközben a csajokat, a piát és az élet egyéb örömeit sem vetette meg.
Persze, mint minden hasonlat, ez is sántít kissé. Hiszen Lajos nem kokóban utazott, legalábbis eleinte biztosan más dolgokat hozott és vitt át a vasfüggönyön. Másrészt ő a valódi lovaglást, az igazi lovakat részesítette előnyben a motorkerékpárokkal szemben. Ha robognia kellett, inkább gépkocsival tette. De lélekben akkor is abszolút szabad volt, mikor az önmaguktól leginkább elszállt kádárista kiskirályok eszén kellett túljárnia. Ugyanis saját pályán, a saját szabályaik szerint győzte le a kommunistákat. Akik pár évig csak a fogaikat csikorgathatták, míg végül egy koncepciós perrel annyira le tudták járatni a rajongói előtt, hogy már bátrabban is hozzányúlhattak… De az a pár év maga volt a csoda. Míg az Easy Rider filmbéli hősei csak néhány napig tündökölhettek és az a rövid idő sem volt fenékig tejfel, addig a Piramisnak megadatott pár valóban jó esztendő.
Mikor tiszta fénnyel ébred fel a Nap
Szelíd szél hozza az első hangokat
Újra élednek a vágyak a szívemben
Útnak indulok, és érzem, hogy szabadnak születtem
Szóval, volt egyszer egy Steppenwolf-Piramis turné. Egy megvalósult álom, csupa nyugati: svájci, német, holland és osztrák állomással. A jelenlévők, szem- és fültanúk egybehangzó véleménye szerint az előzenekar mindenütt lemosta a főbandát. Mi több, a fő attrakciót szinte csak az Easy Rider főcímdala, a Born To Be Wild mentette meg. Az viszont nagyon. Nemcsak, hogy mindenki ismerte, de többé-kevésbé mindenkinek ugyanazt is jelentette: a szabadságot. Ennyit jelent egy filmsiker, ennyit számít egy világsláger. Ennyit ér, ha a művészeted valóban megszólítja az embereket.
(Apró érdekesség, amit eddig egyik hazai rockszakértő sem publikált még, hogy egyik résztvevő banda sem eredeti néven vagy felállásban játszott a közös koncerteken – hanem New Steppenwolf és Pyramid, illetve Pyramide szerepelt a plakátokon.)
A Steppenwolf kisebb megszakításokkal és persze át- és újjáalakulásokkal bő ötven évet élt és zenélt. Ha mindehhez hozzászámoljuk még a Sparrows időket, mint kapcsolódó előzményeket, akkor a pályafutásuk már tényleg csak az olyan legendákhoz mérhető, mint mondjuk itthon az Omega. Mindez pedig biztosan nem valósult volna meg, ha nincs az Easy Rider és még inkább, ha nem úgy reagálnak rá az emberek, ahogy. De mivel mind a filmet, mind a főcímdalt továbbra is milliók érzik a magukénak, az Easy Rider és a Born To Be Wild még napjainkban is az autonóm személyiségek szabadságvágyának – és egyben az őket majmoló gyengébb jellemek szabadulni vágyásának- egyik fő szimbóluma.
Mikor egyszerre köszöntött be az új hullám, a punk- és a diszkó-korszak, sokan temették a rockzenét. Persze hiába. Mert bizony továbbra is az egyre betegebb társadalom kor- és kór-tünetei közé tartozott a lázadás. Továbbra is élénken élt a háború utáni nemzedékek béke- és szabadságvágya. Melyet részben továbbra is a motoros klubok és a biker szubkultúrák tartottak életben. Részint az anyagi önállóságuk, részint a szellemi, ideológiai önállóságuk, részint az erős összetartásuk, összetartozásuk okán.
Mikor pedig a nyolcvanas évek elején feltűnt a brit heavy metal új hulláma, hirtelen egy rakat olyan fiatal együttes került reflektorfénybe, melyek hűen követték az apáik által kijelölt utat. Az olyan heavy metal sikerbandák, mint a Judas Priest vagy a Saxon teljes mellszélességgel kiálltak a motorozás, a motoros közösségek mellett. Öltözködésükben is közelítettek egymáshoz, miközben számos farmeros-bőrös motoros himnuszt ajándékoztak a világnak. Mindez pedig termékenyítőleg hatott a nyolcvanas-kilencvenes évek egyéb rockzenei irányzataira is. Ami által a Born To Be Wild és az Easy Rider továbbra is sikeres és aktuális örökzöld maradt.
2004-ben, a 35. évfordulóra megjelent egy Music From And Inspired By Easy Rider című dupla CD, mely az eredeti filmzenealbum dalai mellett egy furcsa, nehezen értelmezhető törmeléket tartalmaz bónuszként. Nem elég, hogy ezúttal sem lettek pótolva a lemaradt és kimaradt dalok, de még a film által inspirált klasszikusok sem kerültek bele. Viszont megtörve az eredeti koncepcióját, ezúttal már nem csak észak-amerikai előadók hallhatók a kibővített filmzenealbum műsorában, hanem az óceán innenső partján dolgozó művészek is. Ráadásul a pluszban beválogatott dalok szövege és szellemisége sem feltétlen passzol a filmhez. A kevesebb néha több. Kár volt ezt a lehetőséget így elszúrni.
2012-ben készült el az Easy Rider: The Ride Back című film, ami egyszerre előzménye és folytatása híres elődjének. Fonda, Hopper és Nicholson nélkül nyilván minden ilyesmi próbálkozás halálra van ítélve. Azonban a mozi konzervatív hangvétele megfelel az Obama-korszakkal elégedetlenkedők hangulatának. Furcsa grimasza a dolgoknak és egyben megerősíti, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, hogy a közismerten republikánus Hopper viszont 2008-ban Barack Obamára szavazott. Elmondása szerint ezúttal azért nem a republikánusokra, mert azok Sarah Palint választották alelnökjelöltnek. Ilyen, ha valakinek személyes meggyőződése és szilárd véleménye van. Ilyen, ha valaki túl tud lépni a szekértábor-logikán. Ilyen egy szuverén személyiség.
Sajnos mifelénk még mindig sokan vannak, akik nem értik és nem is akarják érteni, hogy az Easy Rider alkotói a legkevésbé sem gyűlölik a hazájukat. Mikor épp úgy alakul, akkor is érte haragszanak és nem ellene. Úgy vannak Amerikával, mint ahogy annakidején Dévényi Ádám és a Bikini is fogalmazott rólunk az Itthon vagyok időtlen soraiban.
Néha kevés itt a fény
De mégis otthon vagyok,
Fújjon bármerről a szél
Én mindig ugyanaz maradok
Pedig Billyként a filmben Hopper nem csak az 1968 esztendő déli tahóinak mutatta fel az középső ujját, hanem egyben minden kor és minden korszak szűkagyú kirekesztőinek is. Az iskolarendszer, a társadalmi rendszer és azt kiszolgáló, fenntartó média által félhülyévé idomított biorobotjainak is. Így reagálva a beszűkült gondolkodású és a rendszerbe olvadt mindenkori fafejek agressziójára.
Mert miközben a tömegmédia agymosása már nem csak szemellenzőssé teszi a fogyasztóit, hanem lassacskán már jóval inkább egyfajta modern inkvizíciós álarcként funkcionál, addig a saját gondolatokkal rendelkező, önállóságra képes és arra törekedni hajlandó személyek egyre inkább kiszakadnak a folyamatosan romló társadalmi szövetből. Azok, akik nem kérnek a szakadékba terelésből. Azok, akik a pokolba kívánják az újabb és újabb idétlen trendeket és egyben az éppen ellenük áskálódókat gazdagító brandeket. Akik semmit sem szeretnének jobban, minthogy takarodjon már végre ki a mindenkori birodalmi gondolkodásmódot érvényesítő normakontroll az életükből…
Különös folyamat az, hogy míg a tegnap lázadói anno még amolyan veszélyes és társadalomellenes felforgatóknak tűnhettek, addig ők mára már a kevéske maradék társadalmi rend, tradíció és hagyomány őrzőivé váltak. Mindezt ráadásul úgy, hogy mindeközben többségükben alig, vagy csak minimálisan változtak. A világ vált egyre ördögibbé. A pálya kezdett el meredeken lejteni, és még messze nincs vége a változásoknak… Ezért minden motoros és valódi rocker gyűjteményében ott a helye az Easy Rider Blu-raynek és filmzenének. Azért is, mert az identitásunk fontos részeit képző történetek és gondolatok gazdag tárházai. Meg azért is, mert bármikor előkerülhet egy olyan arctalan elmeháborodott – vagy szándékos gazember-, aki kitalálja, hogy szerinte a mű szexista, rasszista, homofób vagy előránt a semmiből valami egyéb agyrémet és már törli is a nagytestvér az egyik kedvenc filmünket vagy annak zenéjét az online felületekről. Tartozunk annyival önmagunknak és az alkotóknak, hogy megőrizzük és vitrinben, hogy a legfelső polcon tartjuk a többi megkerülhetetlen alapmű mellett.
