Idén is rendben lezajlott Steve Hackett és a Djabe immáron szokásosnak mondható közép-európai nyári turnéja. A már jól bevált fővárosi MOMkult és győri Richter-terem mellett 2024 augusztusában még két szabadtéri jazzfesztivál is várta a fiúkat. Mint minden állomáson, a felvidéki Trencsénteplic és a Debreceni Bor- és Jazznapok nagyszínpadán egyaránt kitörő örömmel fogadták a rajongók a programot. Természetesen mindegyik előadást rögzítettek hangban, utóbbit pedig képben is. A koncertezés és a készülő debreceni koncertfilm mellett pedig újabb stúdiófelvételek is készültek Budapesten, alig fél évvel a norvégiai lemezfelvétel után. Volt hát miről beszélgetnünk a Genesis legendás gitárosával.

Immár több, mint 20 éve tart Égerházi Attilával és a Djabe zenekarral a munkakapcsolatod. Összefoglalnád néhány szóban, hogyan jött létre ez az igencsak gyümölcsöző együttműködés?
Azért jött létre, mert Égerházi Attila terjesztette az albumaimat Magyarországon, aki azt is elintézte, hogy ott játsszak a zenekarommal. Majd a Djabe vendégeként csatlakoztam néhány fellépésre. Köztük 2007-ben a Djabe zenekar egykori tagja, Sipos András emlékére rendezett fontos koncerten. Aztán elkezdtem velük rendszeresen turnézni.
Miként Attilának, úgy neked is festőművész volt az édesapád. Érzel valamiféle lelki rokonságot vagy egyéb olyan hatást, mely a gyermekkorban átélt művészi közeg hatására vezethető vissza?
Igen, otthon gyerekként és felnőttként mindig is szerettem nézni, ahogy apám festette különleges képeit. Aztán hivatásos művész lett, miközben én profi zenész. Attilával is érzek rokonságot, mert a művész-szülő segít a zenésznek vizuálisan és hangilag is egyaránt kreatívnak lenni. Illetve Attilához hasonlóan édesapámmal is szoros kapcsolatom volt, mindig is nagyon fog hiányozni. Apáink szelleme mindkettőnkkel együtt él.
Milyennek írnád le a Djabe vezetőjével, kiadójával, gitárosával és egyben producerével való kapcsolatod?
Attilával, a felségemmel, Jo-val és Attila feleségével, Dórával együtt már sok éve szeretünk ötleteket megvitatni, együtt játszani, a barátságunkat ápolni. A közös tevékenységek nagyszerűek voltak, melyek gyakran új zenei ötleteket és hatásokat hoztak létre.
Idén nagy sikerrel mutatkoztak be a világ vezető audió showján, a High End Munich világkiállításon a tavalyi temesvári koncerten rögzített közös élő albumotok, a When The Sound Turns Sweet szalagos verziói. Mennyire tartod fontosnak, hogy a felvételeid kimagasló hangminőségben is elérhetőek legyenek?
Fontosnak tartom, hogy a lehető legjobb hangminőségben hallják az emberek a zenét. Miközben azt is érzem, hogy minden formátumban elérhetővé kell tenni a dalokat, hogy az embereknek legyen választási lehetőségük.
Melyik a kedvenced a Djabe fiúkkal közös albumaid közül?
A kedvenc Djabe & Steve Hackett albumom a Life Is A Journey – The Sardinia Tapes.

Milyen érzéseket, élményeket őrzöl szívesen a Szardínia szigetén töltött stúdiózásról? Illetve mit gondolsz, mennyiben járult hozzá a Sardinia Tapes kompozícióinak érzelmi, szellemi töltetéhez a hely szelleme, a táj szépsége, a szárd kultúra, vagy a lemezborítón is látható Nostra Signora di Tergu plébániatemplom és hasonló régi építészeti remekművek jelenléte, ihlete?
Nagyon élveztem a Djabe-val játszani Szardínián, ahol az ötletek gyönyörű és nyugodt környezetben áradtak, így mindannyian élvezhettük az alkotószellemet. Igen, azt hiszem, mindez hozzájárult a zene expanzív jellegéhez. Mindannyian jól éreztük magunkat a zenei ötletek kitalálásával, a közös játékkal és a jameléssel. Barabás Tamás körülbelül három hónapot töltött utána azzal, hogy különleges módon rakja össze az ott született muzsikákat, ami így teljesen összefüggően szól és szó szerint utazásra viszi a hallgatót.
Az idén télen Norvégiában is rögzítettetek egy közös lemezt. Miként kerültetek a sarkkörön túlra, illetve honnan jött a felvételek ötlete?
Attilát kéne megkérdezni, hogy honnan jött a norvégiai felvételek ötlete! Az ő kezdeményezése volt. Ismét egy különleges élményben volt részünk, hiszen Ottar Olaussen promóter jóvoltából mindannyian élveztük Norvégia északi részének, Bodo környékének szépségét és vadságát. Ez az élmény pedig nagyban befolyásolta a felvétel jellegét és a játék örömét.
Majd idén nyáron ismét részt vettetek egy közös közép-európai koncertkörúton, mely ezúttal szlovákiai és magyar városokat érintett. Amire ezúttal a saját zenekarod szaxofonosa, Rob Townsend is veletek tartott. Mennyiben volt így más a színpadi dinamika?
Nem igazán volt eltérés. Mind Áron, mind Rob zseniális muzsikusok. Különböznek egymástól, de mindkettőjükkel ugyanolyan öröm együtt dolgozni.

Az utóbbi években szinte hazajársz Magyarországra. Sok helyivel találkozhattál, sok mindent láthattál már a kultúránkból, építészetünkből, kóstoltad a konyhánkat. Milyennek találod magyarokat, az országunkat?
Szerintem Magyarország egy szép ország, melegszívű és tehetséges emberekkel, valamint nagyon szép és hangulatos városokkal. A feleségemmel szeretjük felfedezni az óvárosokat és a települések régi részeit.
Melyek voltak az idei nyári turné legemlékezetesebb pillanatai?
Minden előadás nagyon jól sikerült, remek hangulat uralkodott, így mindegyik emlékezetes volt. Öröm, hogy Rob is mindvégig velünk tartott! Nagyon jó volt újra Szlovákiába visszatérni, mert a táj ott mesés. Miként Magyarországra is. Nagyon élveztük a közös étkezésünket a budapesti Lánchíd Sörözőben, Nagy Robinál. Jo és én mindig úgy érezzük, hogy Budapest, Győr és Debrecen kedves városok.
Minden városban sor került közönségtalálkozóra és dedikálásra. Láthatóan jól viselted a rohamot, minden egyes rajongóhoz volt egy kedves szavad, valamint ismét készült egy csomó közös, mosolygós fotó. Mennyire töltenek föl vagy fárasztanak le téged ezek a találkozások?
Szeretek találkozni a rajongókkal, és mindig jó érzés látni az örömöt az arcukon.
Mennyiben más a játékod a saját zenekarod koncertjeinek kötöttebb előadásmódja, illetve a Djabe fiúkra jellemző improvizatív előadások alkalmával?
Igen, több az improvizáció, mint a saját zenekarommal. A Djabe-val élvezem a kifejezés szabadságát, és a lehetőséget, hogy különféle hangzásokat és másfajta zenei megközelítéseket is megismerhetek. Az is nagyszerű volt, amikor a zenészek szélesebb merítésből hatásokat hoznak be, például az azeri Malik Mansurov, a tarjával vagy Kovács Ferenc hegedűs, gypsy stílusban.
Érzésed szerint van valamilyen érdemi különbség az angol-szász zenei világban forgó zenészek, illetve a Djabe aktuális tagsága és egyéb magyar zenészvendégei mentalitásában, muzikalitásában, hozzáállásában, úgy általában a velük való közös munkában?
A magyarok azért lenyűgözőek, mert sokszor több szakmájuk is van. A Djabe tagjai emellett különösen rugalmasak és innovatívak. Persze a saját zenekarom is nagy rugalmassággal rendelkezik, szóval vannak hasonlóságok is!

Számos lemezetek jelent már meg a Djabe fiúkkal, mára gyakorlatilag már több, mint anno a Genesis együttessel. A legutóbbi az idei nyári turnéhoz igazítva, mely immáron a második győri koncertlemez, a két hanglemezből és egy bónusz DVD-ből álló Back To Győr című kiadvány. Miközben, ha jól számolom, idén már negyedszerre játszottatok Győrött.
A győri koncertek nagyon élvezetesek voltak, széles zenei kínálattal, egy gyönyörű koncertteremben. A közönség is mindig remekül reagált. Ezért hát jó szívvel ajánlom az új kiadást is a Djabe és Hackett rajongóknak!
Az idei győri koncerten többek között arról is konferáltál, hogy milyen hatással volt a zenétekre a Ben-Hur film zeneszerzője, a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós.
Mindig is szerettem Rózsa Miklós filmzenéit, melyeknek mindig óriási atmoszférája van. Emellett hihetetlenül drámai és hangulatos a zenei világa. Ráadásul a pompás dallamokon belül felfedezhetők keleti hatások is. A Ben-Hur zenéje különösen csodálatos. Érzem Rózsa Miklós zenéjének hatását egyes munkáimban, különösen mikor nagyzenekari hangzásokat használok.
Mondasz egy-két konkrét példát, melyik dalokban jelenik meg a hatása?
Rózsa Miklós a Genesis egészére hatással volt. Például a The Lamb Lies Down On Broadway albumon a Fly On A Windshield. De hatott a Metamorpheus albumom szerelmi témájára, a That Vast Life című kompozíciómra is.
Fotók: Gramy / GR1993 Records, Jo Hackett, Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum