Szukits Kiadó

Tony Iommi gitáros és Ozzy Osbourne énekes biográfiái után a harmadik alapító Black Sabbath-tag, Geezer Butler basszusgitáros életútja is könyvbe foglaltatott, így a banda története három aspektusból most már igencsak jól dokumentált. A hírek szerint Bill Ward, azeredeti dobos is dolgozik az életét bemutató köteten, ennek megjelenése még várat magára.

Nos, Geezer Butler, szemben Iommival vagy Ozzy-val, maga írta meg életrajzát. Iommi tollba mondta, Ozzynak minden valószínűség szerint diszlexiája miatt kellett segítség, hogy megfogalmazza mozgalmas életét.

Butler nagyon hitelesen vázolja gyermekkorát, megjelenik a második világháború utáni Anglia nem éppen rózsás gazdasági és társadalmi helyzete és ez bizony az ő családját sem kímélte. Ennek ellenére szeretettel írja le ezt a korszakot: határtalan érzelmekkel beszél testvéreiről, szüleiről, akik homlokegyenest más karriert szántak gyermeküknek. A könyvelői szakmát nézték ki neki, aztán mint annyi más kortársának, neki is berúgta ajtaját páros lábbal a rock and roll. Bár édesapja nagyon ellenkezett a zenei karriert illetően és komoly konfliktusok dühöngtek köztük, hálás neki és őszinte, szép szavakkal ír róla és édesanyjáról is, akik a szűkös lehetőségek ellenére igyekeztek neki mindent megadni.

A kötetben nagy hangsúlyt kap Butler munkás származása, azon belül Birmingham egyik belső kerülete, Aston, ahonnan nem csak ő, hanem Tony, Ozzy és Bill is származnak. Szerinte az ott tapasztalt kemény életforma a Black Sabbath vad zenéjének a gyökere és a szövegek komor, sötét hangulata is ide vezethető vissza, melyeket elsősorban ő alkotott meg. Az ott eltöltött korai évek meghatározták a banda kitartását a későbbi nehéz helyzetekben, dacolva a rengeteg tagcserével, néha sikertelen albumokkal, aljas menedzserekkel. Rajongói hangnemmel beszámol a hatvanas évekbeli koncertek élményeiről, milyen hatással volt rá a Rolling Stones, a Kinks, a Cream, Jimi Hendrix vagy a Beatles. A liverpooli négyes muzsikája a mai napig az egyik legmeghatározóbb zenei élmény számára.

Felvetődik a kérdés, hogy a Black Sabbath metálbanda-e, ám egyértelmű választ nem ad rá. Rick Rubin producer szerint, akivel, az utolsó stúdióalbum, a 2013-as ’13’ készült, biztos, hogy nem. Az viszont tény, hogy a nyolcvanas évek elején felfutó metálhullám legjelentősebb bandái rengeteget tanultak tőlük. Geezer fel is teszi a kérdést könyvében, ha a kritikusok szerint annyira pocsék zenét műveltek, miért hivatkoznak rájuk oly sokan. A címben szereplő dalt sokan a világ egyik első doom-metal szerzeményének tartják, a basszusgitárosok közt pedig a mai napig az egyik legmeghatározóbbnak tekintik őt.

Nem köntörfalaz, leírja, ha valakinek nem tetszettek a mozzanatai, véleményét is részletezi, legyen az Tony Iommi, Sharon Osbourne, Ronnie James Dio. Előjön Iommi zenekarvezetői zsarnoksága, Sharon erőszakossága, vagy Dio nehéz természete, azonban senki iránt nem érez haragot, Dioval együtt volt szinte az utolsó pillanatig az énekes halála előtt. Bill Ward megbízhatatlanságára több ízben is kitér, ami sok nehéz pillanatot okozott a bandán belül, – mintha nem lett volna elég a tolvaj menedzserek aljasságai. Dehát, Bill ilyen. Ugyanígy vélekedik a vallásról is. Bár katolikusként nevelték, nem mulasztja el a vallás és egyházkritikát, ami a Black Sabbath egyes dalaiban is feltűnik.

Persze, a rock and roll-életforma átjön a sorokon: a mértéktelen piálások, drogozások, verekedések – utóbbiban ő és Iommi élen jártak. Geezer egyik ilyen emlékezetes manővere volt, amikor egy Hammersmith Odeonban lezajlott Sabbath-koncert után az öltözőben a falhoz kente a holt részegen kötekedő John Bonham-et, de beszámol kocsmai bunyóról is. Akárcsak Iommi kötetében, itt is előjön Bill hiányos higiéniája, aminek következtében egy idő után nem volt halandó vele egy autóban utazni és ugyanez a probléma Ozzynál is jelen volt. Ozzy és Tony mellett Geezer könyve is alátámasztja, miszerint a Black Sabbath eredeti felállását négy vadállat alkotta.

A ’13’ után felvetődött még egy stúdióalbum lehetősége, ezt a sajtóban úgy kommunikálták, hogy hogy csak Iommi akarta, Ozzy és Butler nem. Ő viszont azt állítja, hogy a gitáros rákbetegsége miatt nem készülhetett el.

A kicsit hosszú epilógusban kifejti, hogy elégedett az élettel, a biztos családi háttérrel. Nem csak itt, de a könyv korábbi fejezeteiben is hangsúlyozza felesége, Gloria szerepét az életében, mennyit köszönhet neki, talán az életét is. A Black Sabbath pályafutását ő lezárta, nincs arról szó, hogy bármilyen formában visszatérne a színpadra. Amerikában él, ahogy régen, most nagyon szeret olvasni, a mai napig szenvedélyes szurkolója az Aston Villa focicsapatának, ki nem hagy egy meccset sem a TV-ben. Azért basszusgitárját időnként előveszi.

Geezer Butler könyve annyira nem poénos, mint Iommié vagy Ozzy-é, tényszerűbb, mint társaié, azért akad sok szaftos rock and roll-sztori itt is, ettől ne féljünk! Az ’Into The Void’ egy, a világ iránt érdeklődő, sokat megélt, ám introvertált muzsikus őszinte, néhol szolid kitárulkozása. Butler könyvének az alcíme: „Bölcsőtől a Black Sabbathig és bőven tovább”, Iommi ’Iron Man’ című kötetének címe ezzel a gondolattal kiegészíttetett: „A Black Sabbath útja Mennyen és Poklon át”. Mindenki döntse el, melyik áll közelebb hozzá!