Alex Van Halen azt állítja, 3 vagy 4 albumra való félkész dal található a zenekar 5150 névre keresztelt archívumában, amiket még testvére, Eddie Van Halen kezdett el felvenni.

Sok kiadatlan dal embrionális állapotban pihen a Van Halen archívumában, melyek Eddie Van Halen testvére, Alex szerint nem kizárt, hogy megjelennek. A dobos elmondta, hogy Eddie eddig nem ismert gitárriffjei csodálatosak, de a felvételeken van mit dolgozni.

„Nagyon szomorú, hogy ezeket a dalokat nem fejeztük be akkor, amikor Eddie még velünk volt” – sajnálkozott a dobos. E.V.H. négy éve ment el. A rajongók mindenesetre nagyon várják a megjelenést.

Még egy történetet megosztanánk veletek a Van Halen környékéről.

1996-ban megváltak Sammy Hagartól. A zenekar történetében nem sok szó esik arról a tényről, hogy egy rövid ideig Mitch Malloy énekessel próbáltak, együttműködésükből pár demo is elkészült, ezekből nemrég az It’s The Right Time-ot az érintett közzétette. Akkoriban nagy volt a turbulencia a házuk táján, mert David Lee Roth visszatérése is szóba került, ám egy harmadik énekessel, Gary Cherone-nal adták ki a soron következő ’Van Halen III’ albumot 1998-ban.

Mitch Malloy csalódásának adott hangot, amiért őt kihagyják a Van Halen pályafutásának taglalásakor.