- Időutazás a berlini Hansa stúdióban
Nemrégiben Berlinben jártam. Az ezerféle kulturális ajánlat közül egy nagyon izgatott. Érdekes zenei- és időutazásra van lehetősége annak, aki rászánja pénzének és idejének egy jelentős részét, hogy elzarándokoljon (mert itt azért sok a zarándok!) a berlini Hansa Stúdió túrájára. A 3 órás program csak előzetes bejelentkezés alapján indul, amit például e-mailen lehet megtenni. Az ide jelentkezők többségének ez a mód (ti. e-mail) pont profilba vág, nem üti fogyasztói szokásaikat. Jellemzően hétvégi napokon szerveződnek a látogatások, de csak elegendő látogató esetén indulnak a túrák. Ez körülbelül 15 fő minimumot jelent. Az árazás is ehhez igazodik, szigorú közgazdasági mennyiségi szemlélet alapján, ha többen jönnek (akár 30-an) akkor kevesebb az egy főre jutó költség. Én egy alacsony létszámú csoportot fogtam ki… De előzetesen meg lehetett állapodni, ez kinek mennyit ér 50 és 80 euro között. A túravezetés német vagy angol nyelven zajlik.
A túra az épület elől indul a híres stúdió teremmel, a Meistersaal-lal szemben, a Köthener Strassén. Idegenvezetőnk, Thilo nagyon jól informált és lelkes, maga is megélt sok dolgot a stúdió életéből, találkozott- jórészt utólag- a valaha itt zenélő legendákkal. Egyébiránt meg évtizedekig dolgozott ő is hangmérnökként, ami azért a túra végkifejletét nagyon pozitívan befolyásolta.
A türelmetlenebbje talán feleslegesnek is gondolhatná, mi a csudának álldogálunk szemben egy épülettel az utca másik oldalán és hallgatunk sztorikat és nézegetünk fényképeket a múlt század elejéről, majd az ikonikus hetvenes évekből? De már ott is gyanús, utólag meg nagyon is igazolódik, hogy a desszerttel nem lehet kezdeni egy vacsorát, vagy nem is értékeljük megfelelően, ha nem készítettük elő rá a gyomrunkat.
A mai Hansa Stúdió épületét az első világháború idején az építőmesterek kamarája építette ünnepélyes mesterlevelek átadására és bálok rendezésére. Aztán az ötvenes években vette meg egy kiadó vállalat a nagyon romos, lebombázott épületet, ami körül nagyjából a pusztaság honolt, meg a szintén romokban heverő Potsdamer Platz. A stúdió elhelyezkedése is szimbolikus és nagyban hozzájárulhatott az itt születő művek hangulatához: A Berlini Fal ugyanis alig 200 méterre kanyargott innen. A járdán most is látható a nyomvonala. Meghatóak Thilo történetei, ahogy keletnémetként a nyolcvanas években a Falon túlról (ti. a Reichstag előtti téren zajlottak a koncertek) hallgatták (tíz)ezrek az ott koncertező sztárokat (Pink Floyd, Michael Jackson, Bruce Springsteen és 1987-ben természetesen David Bowie), akik voltak annyira rendesek, hogy a hangrendszer egy részét tudatosan a Falon túlra irányították. Aztán a túloldalon vagy nem engedték a közelbe a fiatalokat a rendőrök vagy „remek”, kommunista ifjúsági ellenkoncerttel próbálták megakadályozni a nyugati kultúrhatást.
(Bowie emlékezetes berlini fellépése 1987-ből)
A korabeli fényképek és történetek segítségével szép lassan belecsusszanunk abba az időszakba és hangulatba, amikor Bowie és Iggy Pop, majd a Depeche Mode is inspirációt keresett és talált ezen a kietlen, de izgalmas környéken.
Aztán így, szellemileg és lelkileg bemelegítve bementünk az épületbe. Azt már előre tudtuk, hogy magát a Meistersaalt aznap nem tudjuk megnézni, mert használatban van épp, a stúdió ma is üzemel ugyanis. Az ominózus nagy bálterem, ahol jórészt rögzítésre kerültek a legendás albumok, mostanság hol klasszikus zenei felvételek, hol üzleti fogadások helyszíne. Itt még az enteriőrben álldigálva nézünk néhány képet a húszas évei elején járó Depeche Mode tagok itt tartózkodásának laza pillanatairól, és az is kiderül, hogy csoportunk zarándokainak többsége miattuk jött. Csak én árválkodom Joshua Tree pólóban… ( habár az a lemez nem itt készült).
Mielőtt a negyedik emeleti stúdióba felmennénk, ahol aztán ömlik ránk a jóleső nosztalgia a valamikor itt rögzített dalok és hozzájuk kapcsolódó sztorik formájában, tisztázzuk, honnan a csí vagy ahogy ma divatosabb, a vibe, ami belengi a stúdiót.
Nos, az ősforrás az minden kétséget kizáróan David Bowie, aki világsztárrá válása után kereste önmagát és egy helyet, ahol nem ismerik fel. 1976-ban bevette magát Nyugat-Berlin és a Hansa stúdió furcsa világába. Azért az sem ártott, hogy toxikus testvérén, Iggy Popon kívül olyanok segítették, mint Brian Eno, Tony Visconti és Robert Fripp. Róluk is látunk több fényképet itteni munka (meg nem-munka…) közben. A Low és a Heroes lemezek alapozták meg a stúdió inspirációs hírnevét, ami elhíresült, Bowie sikerei által, mint „a hely, ahol válságban levő alkotók ihletet találnak”. Ez nemcsak neki jött be, de a U2 és a Marillion is így érkezett ide és készítették el pályafutásuk mértékadó lemezeit.
Az időszakot legszebben és legerősebben Bowie Heroes dala ragadja meg, ami ebben a stúdióban született, és inspirációját a szerelmespárról, többen is magukénak vallják. Ezen történeteket is meghallgatjuk Thilo-tól. Az azért biztos, hogy a dalt Bowie írta és énekelte el ilyen hatással a Meistersaalban. És az is megható, hogy 1987-ben ezt a dalt dedikálta a koncertet a Fal másik oldaláról hallgatóknak. Természetesen áhítattal hallgatjuk meg a túra vége felé a stúdióban a dalt, az értő technikai felvezetés után: mikor és miért figyeljünk Bowie-ra, mikor a vokálokra és esetleg Fripp gitározására. Mert természetesen a túra csúcspontja a negyedik emeleti stúdió és keverőpult, ami tényleg nagyon sokat látott. Itt jön izgalomba az addig sem igazán visszafogott vezetőnk! Ez már igazán a desszert az említett vacsorán, nem győzünk fülelni, ahogy Thilo a három pár kontroll láda között váltogatja a hangzást és a dalokat.
(Filmrészlet a korabeli berlini ifjúságról Bowie zenéjével)
Szóval Bowie nyomán kezdtek el mások idetelepedni és lemezt rögzíteni. A U2 is válságidőszakában érkezett ide, hogy újra feltalálja modernebb önmagát, nagy belső konfliktusok által. Esetükben először a lemez felvételeit és a csapatot is megmentő One kerül lejátszásra, de szerencsére az Achtung Baby lemezt fura zajkavalkádjával nyitó Zoo Stationnel is adunk a monitorládáknak rendesen. Itt felrémlik az első/egyetlen budapesti koncertjük (Zoo TV Tour) kezdése, a féllábon táncoló Bono árnyával a hangfalak tetején és meghatódom a kilencvenes évek eleji zeitgeist feltolulása okán…
A One három videoklip verziójából az első itt, a Meistersaal-ban készült amit később, félreérthetősége okán inkább kevésbé játszottak. A U2 akkori albuma nevében is és dalaiban is magán viseli Berlin nyomát (ti. Achtung Baby, Zoo Station). A klipekben látható ikonikus Trabikról nem is beszélve.
(a U2 Meistersaal-ban felvett One klipje)
A már említett módon a Depeche Mode is a hely egyik nagy főszereplője a nyolcvanas évek elejéről. Nagyon jól érezték magukat a srácok a nyugat-berlini közegben, és az akkor a világ technikailag egyik legjobban felszerelt stúdiójában. Hallgattunk Martin Gore sok-sok stúdiótrükkjeiből néhányat (pl.: Stripped kezdete stb). A basildoni fiúk a Construction Time Againtől a Black Celebration-ig vették itt fel lemezeiket, megalapozva a szinti-popból a komolyabb indusztriális rockzene felé elmozdulásukat.
(Depeche Mode kisfilm berlini Hansa-s éveikről, benne sok stúdió érdekeséggel)
Felsorolni is hosszú lenne, hogy ki mindenki dolgozott itt, de próbáljuk meg a teljesség igénye nélkül: David Bowie, Iggy Pop, Brian Eno, U2, Depeche Mode, Nick Cave, R.E.M., Snow Patrol, The Hives, David Byrne, Marillion, Killing Joke, Bronski Beat, Siouxsie and the Banshees, Japan, Alphaville, Tangerine Dream, Boney M., Nina Hagen és az Einstürzende Neubauten. Utóbbiakról megtudjuk, hogy indusztriális zajzenéjükhez még a lenti WC ülőkék csapkodását is gyakran használták ritmusként. Mindezt természetesen nem a reggeli narancslé vagy kávé hatása alatt…
És még egy személy, aki akaratlanul is hatással volt a Hansa sorsára: Connie Plank a német krautrock egyik atyja (Tangerine Dream, Neu!, Eurythmics, Ultravox). Eltérő okokból ugyan, de visszautasította mind Bowie, mind a U2 felkérését, hogy új utakat keresve együtt dolgozzanak. Bowie és Iggy Pop megjelenése Köln melletti házában és reggeli látványuk nem volt bizalomgerjesztő drogos korszakuk közepén. Plank jelezte, hogy nem szeretne dolgozni ilyen lecsúszott egzisztenciákkal. Akárcsak az egy fogadáson hangoskodó Bonoval sem, aki megkérdezése nélkül előre bejelentette, hogy következő lemezük producere ő lesz. A német erre jelezte, hogy a zenekarral szívesen dolgozik, de ezzel az énekessel nem. Így került Bowie és a U2 is, Plank elutasítása eredményeként Köln helyett Berlinbe a Hansa stúdióba. Ahogy a közhely is mondja: a többi már rocktörténelem…
