Április 23-án tartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját Budapest egyik fő rendezvényhelyszíne, a Budapest Park. Az idei nyárra sok újdonsággal készülő Parkban nem csak a legnagyobb hazai fellépők terveibe, hanem a színfalak mögé is betekintést nyerhettünk.

A nulladik napot Pálffy András Park-alapító és Rimóczi Imre művészeti és üzemeltetési vezető indították, akik az új, immár a 14. szezon innovációs változásaiba vezettek be minket. A tér- és látványbeli újdonságok közt nem csak a megújult Dzsungel, az ismerős fényjátékok közé vegyülő új színek és lézerek, vagy a legújabb skybox érdemel említést, hanem az a külső hangfogó fal is, amelynek felépülése 5 éves egyeztetés eredménye volt, és a fővárosi Déli Körvasút projektjének zajai miatt vált időszerűvé.

Mire ez a cikk megjelenik, az AWS már meg is nyitotta az idei szezont április végén a „Kapunyitási Pánik” névre keresztelt koncertjükkel az A Király Halott és a Vodka for Kids társaságában, de utánuk sem marad rock- és metalshow-k híján az idei nyár. Bár a sajtótájékoztatón nem képviseltették magukat, májusban itt lép fel – jelenlegi felállásában utoljára – a Tankcsapda, nem sokkal később pedig itt ünnepli születésnapját a 20 éves Kiscsillag és az 50. évfordulós Vágtázó Halottkémek is, előbbieknek a Hűvös nyit, utóbbiak előtt pedig a Napkötöző című negyedik albumukat bemutató Platon Karataev játszik majd. Rajtuk kívül több külföldi rock és metal előadó is érkezik a parkba, mint például a Biffy Clyro, az Avenged Sevenfold, Billy Idol vagy a Queens Of The Stone Age.

De természetesen minden műfaj kedvelői megtalálják a nekik való programot az idei kiírásban, hiszen a felhozatalt színesíti majd (a teljesség igénye nélkül):

  • a Csinibaba Táncfesztivál, a Katona József Színház produkciója, amely idén harmadszor tér vissza a Budapest Parkba, és május 29-én új dalokkal, új látványvilággal, valamint új zenei korszakkal, a ’70-es évek ikonikus slágereivel várja nézőit.
  • A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, melyet az A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői hívtak életre Fesztbaum Béla színész és zenekarvezető irányításával. Repertoárjukban a darab zenéi mellett más, jól ismert hazai és külföldi klasszikus rockslágerei is szerepelnek – a Park színpadán június 29-én lehet velük találkozni.
  • a Blahalouisiana mind a dalokban, mind a látványvilágban sok újdonsággal készül, hiszen – ahogy Schoblocher Barbara frontembertől megtudtuk – a tavalyi lemez (Sötét Villám)óta megjelent számok mellett a július 17-ei koncertjükig még megjelenő szerzeményeket is bemutatják majd, melyhez társul majd „az a fesztiváli szabadságérzés […] Blahalouisiana-sítva, amelyet a Budapest Park már egyébként is képvisel.
  • Geszti Péter Geszti Sixty fantázianevet viselő műsorára jelen sorok írásakor már minden jegy elkelt, ami nem is csoda annak fényében, hogy a januári dupla Arénás bulit is hasonlóan nagy érdeklődés övezte. A július 18-i fellépésen a szerénységnek kevés, stand upnak, vidám időutazásnak, érzelmes fordulatoknak és egyedülálló AI látványosságoknak viszont annál nagyobb szerep fog jutni.
  • A nemzetközi kavalkádban pedig megfordul majd Will Smith, a Hurts, Aurora, Steve Aoki és sokan mások.

Fotók: Dávid Zsolt