-The Subways For Eternity európai turné indul novemberben

A The Subways debütáló albumának, a Young For Eternity megjelenésének 20. évfordulóját ünnepli az ikonikus Rock & Roll Queen frissen újrafelvett verziójának bemutatásával. Az ünneplés 2025 hátralévő részében is folytatódik: először a pályafutásukat bemutató dokumentumfilm, a When I’m With You jelenik meg október 17-én, majd elindul a The Subways For Eternity elnevezésű brit és európai turné.

Rock & Roll Queen a The Subways történetének sarokköve. A zenekar 1059 koncertje közül szinte mindegyiken elhangzott, több mint 100 milliós streamet ért el, és állandó szereplője lett a rockrádióknak és lejátszási listáknak. Emellett korának kulturális jelenségévé is vált: szerepelt egy Rimmel / Kate Moss reklámkampányban, előadták Guy Ritchie RocknRolla című filmjében is és ez volt az a dal, amellyel felléptek a tagok a The Late Show with David Letterman műsorában is.

Ez az új verzió megmutatja, hogyan fejlődött a dal az évek során: Billy Lunn nyers énekhangja vezeti, és egy erőteljes zenei töréssel fokozza a dinamikáját az utolsó robbanásszerű refrénben. Ugyanakkor továbbra is ugyanaz a Rock & Roll Queen, amit mindenki ismer és szeret: fülbemászó refrén, Charlotte Cooper könnyed és menő háttérvokálja, valamint Billy katartikus üvöltése.

Charlotte így nyilatkozik: „A Rock & Roll Queen számomra mindig az a dal lesz, amely körbeutaztatta velünk a világot – és ezért örökké hálásak leszünk.”

Billy hozzáteszi: „Ez punk volt, ez pop volt – minden, amit a zenében szerettünk.”

És a mai napig hatalmas reakciókat vált ki, ahogyan a dobos Camille Phillips is megjegyzi: „Egyszerűen lehetetlen, hogy ne ragadjon magával téged is, amikor mindenki ugrálni kezd, táncolni és együtt énekelni ezt a dalt.”

A számhoz új videó is készült, amely válogatást nyújt a közelmúlt jelentős európai fesztiváljain – például a Deichbrand, Open Flair és Bonn Harmonie (Rockpalast) – készült élő felvételekből, valamint a manchesteri Gorilla klubban rögzített videóforgatás anyagaiból. Mindez bizonyítja, hogy húsz év turnézás után a The Subways továbbra is lehengerlő élőzenekar.

A teljes pályafutást átölelő When I’m With You album úgy lett felépítve, hogy tükrözze a zenekar élő fellépéseinek ívét – kezdve a nagy erejű debütáló kislemezzel, az Oh Yeah-val, az eredeti Rock & Roll Queen-en és a korai rajongók kedvencein (With You) keresztül egészen a legújabb slágerekig, mint a You Kill My Cool. A zenekar történetének azonban még koránt sincs vége – ezt két új dal, az I Need To Feel You Closer és a Passenger’s Side is jelzi. Ezek az új felvételek Camille (2023-ban csatlakozott a zenekarhoz) első szereplését is jelentik egy The Subways-albumon.

A The Subways idén nyáron több fesztiválon is fellép, többek között az Egyesült Királyságban a Harlow’s Sunset Sessions és a Y NOT? fesztivál Giant Squid színpadán (augusztus 1.). A The Subways For Eternity turné novemberben indul az Egyesült Királyságban, majd folytatódik Európa szerte.

Spotify | Apple Music | YouTube | Facebook | Instagram | X | Website