Idén a Mikulás puttonyában Machine Mouse koncert is lapul! Az 1991-ben alakult zenekar dalai kitörölhetetlenül ott vannak a hazai rocktörténelem aranykönyvében – gondoljunk csak a „Játékos”, „Az ajtó nyitva áll”, az „Ébredés” vagy az „Álomgyár” soraira. És persze ott van a „Fenn a csúcson” is, ami 2007-ben 21 héten keresztül uralta a Mahasz Rádiós Top 40-es listáját.

Áprilisi visszatérő bulijukon a srácok letarolták a Dürer színpadát, december 6-án pedig még erősebben, keményebb hangzással, sodró energiákkal lépnek fel a téliesített STENK-ben. A zenekar pályája során keresztül ment néhány tagcserén, 2014-ben Ficzkó András is kiszállt a formációból, de most újra együtt zúz a banda keménymagja:
– Ficzkó András – ének,
– Rubé Norbert – basszusgitár,
– Vilmányi Gábor – gitár,
– Ragadics Csaba – dob.
„Új formában szólalnak meg a számaink – egytől egyig erős dalok ezek, nincsenek kompromisszumok, határok az alkotás során. Beletesszük mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az évek alatt összegyűjtöttünk, most érzem igazán, hogy kialakult a saját, egyedi arculatunk. A hangzás jóval határozottabb és keményebb, mint régen. Nem tudjuk, hogy mit hoz számunkra a jövő, így minden Machine Mouse barátot a legnagyobb szeretettel várunk ezen a bulin. Ne hagyjátok ki ezt az alkalmat!”- nyilatkozta a frontember, Ficzkó András.
Az early bird jegyek fél nap alatt elfogytak, ezért érdemes mielőbb lecsapni az elővételes belépőkre, amelyek már elérhetők a Cooltix hálózatában.
2025.12.06. STENK = kötelező jelenlét minden rockernek.
FACEBOOK ESEMÉNY:
https://fb.me/e/3kFm44l5X