H-Music

A történelem ismétli önmagát. Mi sem igazolhatná jobban a lassan közhelybe hajló mondást, mint a P. Mobil és családfájának tanulságos története.

A hetvenes évek közepe-vége felé járunk. Éltesebb rajongók emlékezetében még élénken élhet az Örökmozgó egyik legendás felállásának kálváriája: vagyis a Schuster Lóránt, Vikidál Gyula, Bencsik Sándor, Cserháti István, Kékesi László és Mareczky István alkotta hatos fogat örök harca dr. Erdős Péter hanglemezgyári menedzserrel. Ami elsősorban a zenekar (és a közönség) nagylemez-felvételi igényének elutasításában csúcsosodik ki. S, ha ez kevésnek bizonyulna, a monopolista hanglemezgyár illetve a kulturális szervek mesterkedése előbb Vikidált emeli ki a jól összeszokott és óriási sikereket magáénak tudható csapatból (1979-ben a Dinamitba távozik). Miután ez sem kényszeríti térdre a Mobilt, Bencsikre és Cserhátira kerül sor.  Más kérdés, hogy ezt megelőzően a teljes társulat felmond a zenekarvezetőnek, amit aztán a gitáros és a billentyűs kivételével a többiek visszavonnak, így a két nagyágyúval mégiscsak megalakul az egy esztendő múltán nagylemez lehetőséghez jutó Pandora’s Box, azaz P. Box formációja.  Az alakulat elsődleges célkitűzése, hogy a hard rock stílusán belül olyan produkciót mutasson fel a nyolcvanas évek elkötelezett rajongótáborának, amely élesen elkülönül az anyazenekarétól.

Ama bizonyos történelmi ismétlődés ideje jó évtizeddel később, 1996 -’97-ben jött el. A ’94-ben újra zászlót bontó P. Mobil ott és nagyrészt azzal a tagsággal folytatta, ahol a nyolc és fél éves leállást követően abbahagyta. Annyi különbséggel, hogy az illegálisan Ausztráliába távozó Mareczky tíz év után visszaülhetett a Mobil dobszékébe. A várva várt társadalmi-politikai változások mégsem sodorták magukkal automatikusan a kulturális rendszerváltozást, ráadásul a kilencvenes években kialakult zenei trendek is csupán mérsékelten kedveztek a visszatérő hard rock műfajának. Noha a zenekart a régi és újabb rajongótábora pajzsra emelte, a belső problémák csupán ideig-óráig lapulhattak szőnyeg alatt. Hivatalosan az 1996 év végi Olimpiai Csarnokban megrendezett Honfoglalás koncert volt az utolsó a Schuster-Mareczky-Kékesi-Tunyogi Péter-Sárvári Vilmos-Zeffer András- felállás életében. Utóbbi három zenész csupán néhány hónapra rá értesült, hogy immár nem tagja a P. Mobilnak, majd némi átrendeződést követően új, friss életet leheltek az addig is párhuzamosan működő Tunyogi Band formációba (Kalmár Géza helyét Zeffer foglalta el a billentyűs poszton, a dobos Döme Dezsőt pedig Donászy Tibor váltotta).

A zömében ötven év körüli, egytől-egyig remek muzsikusok (a már említett Tunyogi, Zeffer, Kékesi, Donászy mellett a Piramis egyik fontos arca, Závodi János erősítette a formációt) 1998. május 29-én, a Budai Parkszínpadon nagyszabású koncerttel igazolták, mennyire erős bennük a bizonyítási vágy, és hogy a nehézségek ellenére is képesek az újrakezdésre. Mindezt alátámasztandó, még ugyanezen esztendőben – zenekari magánkiadásban – napvilágot látott debütáló albumuk, a Tegnap itthagyott, tíz remekbe szabott vadonatúj szerzeménnyel. Olyan szerzőktől jegyezve, mint Zeffer András, Závodi János, Kékesi Bajnok László, sőt egy dal erejéig (Bűvös, bűnös rock and roll) Tunyogi Péter is beállt a sorba.

És most lássuk az albumot! A kezdő, s egyben a lemez-címadó dalt az elmúlt időben a Tunyogi Rock Band (az eredeti kiadványon még a Tunyogi Band elnevezés szerepel, az újra kiadotton már a TRB) rock himnuszként jegyzik. Nehéz kiemelni a továbbiakban bármelyiket is közülük, hiszen akármelyik trackre állítjuk a CD-lejátszó választógombját, egészen biztos, hogy az megragad a fülben, agyban és a lélekben. Ha mégis próbálkoznánk ilyesmivel, ott a Deep Purple-ihletésű Szabad vér, vagy az egyes vélemények szerint Yngwie Malmsteen-ra hajazó Déja Vu, de ide sorolhatjuk az Öregesen /ahogy jól esik/ című opuszt, a megasláger Boszorkányrepülést, vagy épp a záró szerzeményt (Oly sokáig voltunk katonák), amelynek verse-jén a három énekes (Tunyón kívül Zeffer és Kékesi Bajnok) osztozik testvériesen.

Az akár útkeresésnek is felfogható tételek összesen hatvan perces játékidő tartama sejtetni engedi azt a rohammunkát, amelyben a dalok készülhettek. Akárhogy is, de Tunyogi Péter éneke szárnyal, a P. Mobilhoz képest (ahol mondani sem kell, óriási teljesítményt nyújtott) egészen új oldaláról mutatkozik be. Fehéren-feketén beigazolódik, bármilyen kemény rock-, vagy light-osabb nótát magabiztosan, a rá jellemző precizitással, egyedi, csodálatra méltó érces-karcos hangszínnel és elképesztő energiával képes előadni. Mindemellett remek hangszerelésről beszélhetünk: Závodi gitárszólói hasítanak, akár kés a vajban, a bombabiztos ritmusszekció a helyén van, Zeffer orgonaszőnyege valamint zongorajátéka ízlésesen, harmonikusan tölti be és ki a rendelkezésre álló teret. És ami lényeges, korántsem erőszakosan, tolakodóan. Závodi által adott Horváth Attila zseniális és egyben elképesztően empatikus szövegíró személye is, aki a Piramis után itt ajándékozta meg a zenerajongót talán legveretesebb verseivel. Megjegyzendő, hogy legalább két dal (A tegnap itthagyott, Oly sokáig voltunk katonák) visszautal a TRB derékhadát képező, az anyazenekart kényszerűségből elhagyó zenészek múltjára, esetleges sérelmeire, ugyanakkor a folytonosságot (a jelent) is előtérbe helyezi. Mindent összevetve érezhető (akár a P. Boxnál anno) az egyéni hangzásvilág kialakítására való törekvés, eszük ágában sincs átvenni a P. Mobil – mondjuk – a Babolcsai néni lemezen tetten érhető (netán korábbi kiadványokon hallható) jellegzetes stílusjegyeket. Dicséretes, hiszen az lett volna az egyszerűbb és kevésbé kockázatos megoldás.

Még ugyanezen évben sor kerül a fentebb taglalt debütáló album angol nyelvű változatának megjelentetésére is, amely csakis a címében (A King For Yesterday) és persze magukban az angol dalszövegekben különbözik a Tegnap itthagyott-tól. A versekért bizonyos Todd Williams és Lippényi Gábor felel (utóbbi még a Betonban játszott együtt Tunyóval), amiért a nevezetteket ugyancsak elismerés illeti. Nem kis felelősség ugyanis egy dal hangulatához akár szövegfordítást, akár új tartalmat írni, ráadásul odafigyelve a prozódiára, valamint a magyartól markánsan különböző szövegi hangsúlyokra. Eltekintve egy-két (kikerülhetetlen) apróságtól, remekül megoldották. Ehhez jön Tunyogi meglepően jó angol kiejtése; úgy tűnik, az énekes itt profitál a nyolcvanas évek közepétől (a P. Mobil leállása okán) kényszerű nyugati vendéglátózásból…

Ugyancsak ’98-as kiadású a Tunyogi Rock Band koncertalbuma, amely a Budai Parkszínpad-os nagykoncertet örökíti meg. Itt látszik beigazolódni a debüt-kiadvánnyal kapcsolatos, már emlegetett rohammunka, hiszen a Tegnap itthagyott zeneanyaga összességében nem tölti ki egy teljes nagykoncert műsoridejét. Egy kis találékonyságért azonban a TRB sem megy a szomszédba, de még a biztos sikerért sem. Így három szám erejéig felidézik P. Mobil-os múltjukat (Rocktóber, Menj tovább, majd a végén az Utolsó cigaretta), míg Závodira való tekintettel bedobnak két Piramist is. Tunyó fantasztikus énekhangján itt is átsüt a profizmus, sőt némileg új értelmet nyer a Ha volna két életem, illetve a Szállj fel magasra örökérvényű opusza. Érdekesség, hogy a koncertzáró  Zeffer-szerzemény, A hétköznapok legyenek jók csak és kizárólag ezen az albumon hallható; nyilván akadnak olyan rajongók, akik nem a teljes életmű anyag begyűjtésére törekedve, talán épp ezért a máshol nem fellelhető nótáért teszik a többi mellé a digitális korongot.

A digipack sorozat második számú kiadványának második lemeze egy tizenegy tracket tartalmazó DVD-válogatás a tizenöt számos Budai Parkszínpad-koncertről, megspékelve hét hivatalos videóklippel. Az első VHS-kiadvány után másodízben 2008-ban – Tunyogi Péter halálát követően – jelent meg DVD-formátumban, majd most, a koncert hanganyagát tartalmazó CD-korong második lemezeként – immár harmadik kiadásban – ismét DVD-n látott napvilágot.  

Két év „erőgyűjtés”, valamint sűrű koncertezés mellett, illetve után, épp az ezredforduló évében, a Sony Music kiadó útjára bocsátotta a Tunyogi Rock Band második, Szárnyakon szédülő című albumát. Érdekes módon a játékidő itt is hatvan perc körüli, ám nem tíz, hanem tizenöt számra osztva. Úgy tűnik, két és fél – három év leforgása alatt kialakult a TRB egyéni, méghozzá meglehetősen markáns zenei stílusa, ami épp annyira üdvözítő, mint amennyire hátrány. Ugyanis a Szárnyakon szédülő kiadvány dalai jórészt egy jól bevált sémára épültek. Még akkor is, ha a lemezanyag elejét, valamint a Megyek tovább /ugatnak a kutyák/című Závodi- szerzeményt elektronikus effekt- intro vezeti be; továbbá akkor is, ha a sorból éppen kikandikál néhány igazán veretes, előbbiekre nem hajazó opusz. Mint a Szárnyakon szédülő, a Nem adom el lelkem senkinek, vagy épp a Szerettél ma még – ez utóbbi érdekes, formabontó szerkezetével. Ugyanakkor a korong egészének hallgatása közben vissza-visszatér, ott mocorog az a bizonyos déja vu-érzés, amelyet oly remekül énekeltek meg ugyanezen címmel az első albumon. Vagyis az emlegetett Déja Vu- nótában jelenlévő szólókör harmóniái, valamint ritmizációja visszaköszön itt, a második nagylemez Igazi asszonyt akarok, a Hét fekete vámpír, vagy épp a Holnap reggel elutazom amúgy remekbe szabott tételeiben. Ez utóbbiban kissé dominánsabban. Félreértés ne essék, korántsem „önplágiumról” beszélünk, vagy egy az egyben történő átemelésekről, hiszen sem a hangnem, sem az akkordmenet nem egyezik az „anyanótával”; sokkal inkább a hangulat, a feeling  adja azt a sokat emlegetett déja vu-t… És, ha már Igazi asszonyt akarok, az elvetemült mobilosok már csak a dalcím hallatán is bizonyára felkapták rá a fejüket. Ha a cím alapján valakinek kétsége támadna, a dalszöveget hallgatva azonnal kiderül, hogy ez bizony ironikus utalás, válasz, ha úgy tetszik, valami kis fricska az 1981-es Mobilizmo album Asszonyt akarok dalára.

Ugyanakkor ott az Amikor mélyen vagy hamisítatlan rock-bluesa, vagy a Kő a hátizsákban középtempós tétele, amelyek az előbb kritizáltakkal együtt kivétel nélkül a magyar rock szcéna csillogó gyöngyszemei. És amelyek születésük óta kötelezően meghallgatandó darabok lettek. De, ha csak fele ilyen jól megkomponált, és remekül felépített nótákat pakoltak volna a digitális korongra, Tunyogi Péter – a már sokat emlegetett kivételes orgánumával – az esetben is maradandó rock slágert épített volna belőle. Sok esetben az ő sajátos énekstílusa, utánozhatatlan frazírjai, hangszíne szükségeltettek ahhoz az átütő sikerhez, amely egyes TRB-nótákat oly markánsan jellemzett.

Igaza volt Schuster Lórántnak. Amint egy interjújában Tunyó kvalitásait, szakmai habitusát jellemezte, mi több, méltatta, a stúdióalbumok, koncertek rendre visszaigazolják téziseit. Eszerint, ha Tunyó egy dalt megtanul, a próbán begyakorolja, onnantól akár éjjel, a legmélyebb álmából felkeltve is ugyanabban a minőségben, energiával, technikával, hibátlanul elénekli. Kevesen tudják ugyanezen paramétereket prezentálni, de még reprodukálni is alig…

És, ha már a koncerteknél tartunk: nézzük a H-Music kiadó harmadik dupla digipack kiadványa, a Szárnyakon szédülő mellett a Próbáld meg őszintén címmel 2003. április 30-án a Petőfi Csarnokban adott TRB-koncert rögzített hanganyagát! Amely akár a már emlegetett és kivesézett második album élő bemutatója is lehetne, ha a megjelenés és a szóban forgó megméretés között nem telt volna el nagyjából három év. De eltelt, ám ez mit sem von le úgy a lemez, mint a koncert nagyszerűségéből. Attól eltekintve, hogy egyes dalok az élő előadás szokásaihoz híven hosszabban elnyújtva kerülnek terítékre (Holnap reggel elutazom, Amikor mélyen vagy) Tunyogi Péter professzionális éneke, a zenészek remek hangszeres játéka, a dallamhűség megegyezik a stúdió változattal. A hangminőség (akár a másik öt albumnál) Rozgonyi Péter hangmérnök magas szintű szakmai érzékének, rutinjának, illetve a technika fejlődésének köszönhetően jelentős ráncfelvarráson esett át, ami kétségtelenül emeli a zeneanyag(ok) színvonalát, élvezhetőségét.

Miután az eredeti kiadványokhoz nehezen és aranyárban lehetett hozzájutni, a H-Music kiadó a tetszetős digipak bortóba csomagolt életműösszegző, exkluzív kiadvánnyal számos rockzene rajongó dédelgetett álmát váltotta valóra. A Tunyogi Rock Band volt talán az utolsó klasszikus rockbanda (a Mobilmániát leszámítva), amely az utóbbi évtizedekben komoly népszerűségre, beágyazódottságra tehetett szert, valamint kitartó rajongói tábort tudhatott és tudhat ma is magáénak. Az eredeti felállás ma már nem működhet, ám az ezüstösen csillogó hat digitális korong hűségesen őrzi Tunyogi Péter orgánumát, a négy hangszeres zenész briliáns játékát, s velük a szerzők örökérvényű dalait.  Amelyek nem csupán a feketeöves rajongóknak, de az igényes zeneértő, széleskörű zeneszerető közönséghez is szólnak.   

  1. A tegnap itthagyott / A King For Yesterday;
  2. 2. Budai Parkszínpad 1998. május 29. (koncert CD / DVD);
  3. 3. Szárnyakon szédülő / Próbáld meg őszintén – szuperkoncert 2003) H-Music kiadó; 2025