könyv – Tordas 2025
Juhász Előd a legnagyobb zenei mesterek egyike. Akinek hitelességénél és a szinte végtelennek tűnő hatalmas tudásánál csak a szerénysége nagyobb. Talán ezért is kellett ilyen sokat várni egy valóban személyes hangvételű önéletrajzi munkára, önvallomásra.
2025-ben azonban végre megérkezett a nagy mű, és bár bevallom, elég sokat kellett egy szabad estére várnom, mikor végre hozzákezdhettem az olvasásnak, hatalmas élvezettel és türelmetlenül faltam sorait. A gyakorlatban kimaradt egy alvás, meg ráment még egy más munkák elől elcsent délelőtt, de bőven megérte. Az év, ha nem egyenesen az évtized legfontosabb zenei könyve simán megért ennyit, még sokkal többet is. Sorozatunkban elsőként dióhéjban az előzményekkel és magával a kötettel ismerkedhetünk meg, majd a folytatásokban a fejezetek tartalmát fogjuk boncolgatni.
Sosem felejtem el, milyen izgalommal vártuk mindig a Zenebutik soron következő adását, majd ültünk a tévékészülékek elé kíváncsian. Ezúttal vajon mi kerül a terítékre Juhász Előd hozzáérő, szerény, szolid tálalásában? Mert a nyolcvanas években a Zenebutik egy valódi intézmény volt. Egy nemzetboldogító, egyben békítő országos fórum. Ahol simán lemehetett egymás után az éppen aktuális Saxon vagy Modern Talking klip és egy klasszikus alapmű friss előadása, hogy aztán a zenefolyam népzenével, gyereklemezzel vagy egy jazz fesztivállal folytatódjon, majd a műsor képzőművészeti, irodalmi irányt vegyen.
Mindezt a világ lehető legérdekesebb helyszíneiről közvetítve, exkluzív betekintést engedve a kulisszák mögé. Zseniális volt. Hiánypótló. Miközben szelíden tanított is. Egyrészt, mert mindig mindenki minden adásban megtalálhatta a neki szóló, őt boldogító részeket. Másrészt, mert mégiscsak egymás mellé ültette az egymást már akkor is kellően utáló műfaji- és véleménybuborékok kellően keményfejű, konok tagjait. Miközben talán kicsit befogadóbbá, elfogadóbbá is tette a legkülönfélébb embereket a világban fellelhető sokféle zenei irányzattal és azok művelőivel, rajongóival, vagyis egymással kapcsolatban.
Ezért hát az akkori Magyar Televízió és a Zenebutik soha el nem évülő érdeme, hogy úgy próbálta meg összebékíteni a különféle zenei stílusok híveit, hogy közben érdekes is maradt és a zseniális műsorszerkesztéssel talán még a szemellenzőkön is tudott kissé lazítani.
De Juhász Előd nem csak ezért példakép. Hanem sok egyéb mellett még azért is, mert zenetörténészként, méghozzá magasan képzett, minden vitán felül álló, nagy tudású zenetörténészként, olyan érthetően, egyszerűen, alázatosan és csendes szelídséggel tudja a magas kultúrát az átlagember számára tolmácsolni, ami párját ritkítja. Mérhetetlen tudása ugyanis szelíd, szolid, emberséges hangnemmel társul, így hát a zenetudós szeretetteljes, csöndes szerény tanítása senkit sem hengerel le, senkit sem ural le, senkit sem aláz meg, senkit sem présel maga alá. Ráadásul senkinek sem veszi el a kedvét, hogy kezdőként, kívülállóként is érdeklődjön a klasszikus zene csodái irányt, illetve hogy a maga szintjén örömét is lelje benne. Ezért hát, miközben Előd tudása, szakmaisága, precízsége, felkészültsége és hozzáállása egyaránt etalonnak számít, eszébe sem jutna önmagát fényezni. Vagy ne adj’ Isten, idegen tollakkal ékeskedni. Nem csoda, hogy régóta nagyon kíváncsi voltam az életútjának hiteles bemutatására, illetve e béketűrő, békés zseni gyermekkori sztorijaira, taníttatására, családi hátterére.
„Hálás vagyok a Sorsnak, hogy 88. életévemben is adott energiát és lehetőséget, hogy az életút visszapergetése ilyen formában megszülessen. Ez az öröm – merem remélni – nemcsak önző módon a sajátomé, hanem csipetnyit megéreznek belőle azok is, akik a szabadon repdeső pillangó útjához csatlakozva követik, átélhetik egy született zene-közvetítő színes életmozaikjait. Ha csak egyetlen gondolatszikrát találnak írásomban, tágabban: műsoraimban, amit továbbgörgetnek, már érdemes volt átadnom ezt a személyes-szeszélyes képeskönyvet. Hiszen akkor nyilvánvaló, hogy – Petőfi után szabadon – nem csak saját bánatomat és örömömet énekeltem meg…” – Juhász Előd
A Tordas és Társa kiadó gondozásában megjelent Életem zeneközelben könyv egy nagyalakú, nagyjából A4-es formátumú, puhakötésű kötet. A címoldalon értelemszerűen a Zenebutik szabadon szárnyaló pillangójával, mely mintegy fémjel kíséri most már mindenhová Juhász Előd útját. A ragasztott kötés kellően erősnek tűnik, eddig legalábbis remekül viselte az újra és újra megújult erővel jelentkező kíváncsiságom okozta megpróbáltatásokat.
A tördelés vérprofi, a képanyag összeállítása és elrendezése szintén tanítanivaló. A feltételezett olvasóközönség átlagéletkorát tekintve esetleg talán egy kicsivel nagyobb betűméret is indokolt lett volna; illetve a képeknél egy kissé vastagabb külső margó szintén javított volna az élvezeti értéken. De a kiadvány így is bőven a jelenlegi könyvkiadás felső tíz százalékában helyezkedik el.
Mindehhez nagyban hozzájárul Előd választékos, finom, visszafogott, kulturált fogalmazása. Melynek kifejezetten jót tett a lelkiismeretes szöveggondozás. Napjaink rock-történetinek hívott szörnyű fércműveivel ellentétben itt ugyanis szinte a zéróra redukálták az elütések számát. Miként nyelvi idétlenségek vagy durva tárgyi tévedések sem akasztják meg a hozzáértő olvasóközönség számára az érdekes és tanulságos történetekben való elmerülést. Tartalomhoz a forma.
Juhász Előd nemcsak élőszóban, hanem írásban is etalon. Bár ezt eddig is pontosan tudhattuk a korábbi, nagyjából negyven könyvéből. Olvasás közben komolyan el is gondolkodtam azon, hogy ki vagyok én, hogy értékeljem, hogy egyáltalán írni merészeljek róla…
Folytatjuk!
