Közel másfél évtizedet kellett rá várni: idén nyáron végre ismét a hazai színpadon láthatjuk korunk egyik legmeghatározóbb és legmarkánsabb gitárosát, Zakk Wylde-ot. A zenész június 10-én a Barba Negrában ad koncertet a Black Label Society élén, az idén 30 éve működő Concerto Music szervezésében. Mindez közvetlenül a Metallica budapesti fellépéseit megelőzően – ahol Zakk a Panterával áll színpadra.

A Black Label Society zenéjének középpontjában minden esetben a riff áll. Zakk Wylde – a Led Zeppelin, a Black Sabbath és a Deep Purple elkötelezett híveként – olyan klasszikus dalok masszív gitármotívumaiból merít inspirációt, mint a Whole Lotta Love, az Into the Void vagy a Smoke On the Water. Ahogy ő maga fogalmazott: „Ha a focinál maradunk, minden a csatársornál kezdődik. Erre épül a csapat. A Black Label-leves fő összetevője pedig mindig a riff.”
Wylde 1998-ban alapította meg a Black Label Societyt, és azóta a zenekar folyamatosan aktív maradt, miközben a gitáros Ozzy Osbourne-nal is turnézott és stúdiózott – annak a zenekarnak a tagjaként, amelyhez közel négy évtizeddel ezelőtt csatlakozott először.
Az elmúlt évek különösen sűrűre sikeredtek: Zakk visszatért Ozzy Osbourne zenekarába, és a Black Label Society mellett életre hívta a Zakk Sabbath projektet, majd meghívást kapott az újraindult Panterába is, ahol az egyik legnehezebb feladat hárult rá: a néhai Dimebag Darrell gitárosi posztjára kellett lépnie. Ebben a felállásban két alkalommal is eljutottak Magyarországra, összesen három koncertet adva.
Emellett tavaly nyáron Zakk részt vett a birminghami búcsúkoncerten is, amely Ozzy Osbourne és a Black Sabbath előtt tisztelgett. Wylde egy interjúban nemrég elmondta, hogy Osbourne számára szinte egy idősebb testvérként volt jelen az életében. Közel húsz év korkülönbség volt köztük, és rengeteg ökörségben vettek részt, de ha tanácsra volt szüksége, mindig számíthatott rá.
A lendület 2026-ban sem csökken: Wylde tavasszal a Zakk Sabbath és a Black Label Society élén turnézik Észak-Amerikában, nyáron pedig a Pantera tagjaként a Metallica turnéállomásain lép fel, de eközben időt szakít a Black Label Society önálló koncertjeire is. Ennek köszönhetően érkezik június 10-én a budapesti Barba Negra színpadára. Aligha létezhetne tökéletesebb felvezetés a később következő Puskás Aréna-beli Metallica-koncertekhez!
Ráadásul márciusban a Black Label Society új nagylemezt is kiad – mint arról tegnap hírt adtunk-, Engines Of Demolition címmel. A 2021-es Doom Crew Inc. folytatása 15 dalt tartalmaz, köztük a korábban megjelent Broken And Blind, The Gallows és Lord Humungus című számokat, valamint az Ozzy’s Song című tételt, amely egyértelmű tisztelgés Ozzy Osbourne előtt.
Szóval, nyáron széles terpeszhez melegíteni: június 10-én Budapestre érkezik a vaskos, kíméletlen riffek egyik legnagyobb mestere, a működésének 30. évfordulóját ünneplő Concerto Music szervezésében. Vendégként egy nem kevésbé legendás zenekar társul a Black Label Society mellé: Demolition Man, azaz Tony Dolan és a Venom Inc is fellép majd a Barba Negrában!

A 30 éves Concerto Music bemutatja:
2026. június 10., szerda 18:30
Budapest, Barba Negra Red Stage
Zakk Wylde’s Black Label Society, Venom Inc koncertek
A jegyértékesítés a nagyközönségnek január 16-án kezdődik, de a Concerto Music hírlevelére feliratkozottak már tegnaptól elérik az early bird jegyeket.
Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://blacklabelsociety.com/
https://www.venom-inc.co.uk/
https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1184855463361478










