Balog „Szivacs” Jenő a Mini együttes ezüstkorszakának meghatározó dobosa, akinek játéka a zenekar korai, klasszikus nagylemezeit fémjelzi. Bár pályafutása jelentős részében külföldön próbált szerencsét, Török Ádám hívószavára mindig hazatért a nagyobb produkciókra. Jenő ma a Minigroup élén őrzi a lángot, ezúton is életben tartva Gyugyó emlékét és művészi örökségét.
A beszélgetés első részében a kezdetekről és a Mini együttesről volt szó, majd rátértünk a jelenre, miként kívánja ápolni a Minigroup Török Ádám zenei örökségét.
Mutatkozz be, kérlek!
A nevem Balog „Szivacs” Jenő, 1955. június 10-én születtem.
Miért vagy Szivacs?
Édesapámtól örököltem ezt a nevet. Ő volt a Szivacs, én meg lettem a kis Szivacs.
Mit kell tudni a felmenőidről, a szeretteidről? Úgy tudom, volt más zenész is a rokonságodban.
Az egész családom zenész volt. Édesapám és a nagyapám is ezen a pályán mozgott, de a nagybátyám volt a leghíresebb: Balog Albert, akit egész Magyarországon tiszteltek. Apám, aki szintén Balog Jenő, cimbalomművész volt, kiment Párizsba, amikor ötéves voltam.
Úgy tudom, Párizsban nagy nevekkel került kapcsolatba. Ki volt a legmeghatározóbb?
A világhírű gitáros, Bacsik Elek. Ő és az apám olyan jó barátok voltak, mintha testvérek lettek volna, egy időben együtt is laktak. Bár nem játszottak egy zenekarban, mert más stílust képviseltek, emberileg nagyon közel álltak egymáshoz. Elek beszélte rá apámat, hogy menjetek ki Amerikába szerencsét próbálni.
Hogy sikerült az amerikai, illetve kanadai kitérő?
Amerikában édesapámnak nehéz dolga volt a cimbalommal, nem igazán találta a helyét, ezért átment Kanadába. Élt Torontóban, majd Montrealban, apám végül ott is hunyt el. Bacsik Elek közben Chicagóban maradt. Szegénynek a vége felé agyvérzés miatt lebénult a keze, nem tudott gitározni. Apám meglátogatta a kórházban, de Elek már csak sírni tudott a tehetetlenségtől. Nem sokkal később meg is halt.
Kanyarodjunk vissza hozzád! Mikor született meg benned az elhatározás, hogy dobos leszel?
A bátyám, Kálmán zongorázott egy gyönyörű Bösendorferen. Közben komoly karriert futott be a vendéglátásban: a Mátyás-pincében volt üzletvezető, majd a Parlament vendéglátóegységének lett a vezetője. Minisztereknek, elnököknek szervezett fogadásokat. Én viszont nem a zongorát választottam. Volt három barátom az udvarban: Kozák Gábor, Mezei Gábor és Szabó Attila. Ők győztek meg, hogy legyek én a dobos. Először mindent fakanalakkal ütöttem, aztán komolyra fordult a dolog.
Hol tanultad a mesterséget?
Először a Mester utcába jártam klasszikus ütős tanszakra, de nem tartott sokáig. Utána Szabó Attila elvitt a Rózsa Ferenc utcába, Bányai Lajoshoz, aki ott tanított az iskolában. Ott tanult akkoriban a szakma színe-java: Kőszegi Imre, Jávori Vilmos, Babos Gyula és még sokan mások. Később az OSZK-ba, a Szófia utcába jártunk, ahol többek között Lakatos „Pecek” Lászlóval, Géza öccsével is együtt koptattuk a padot, mielőtt sokan kimentek volna Amerikába.
Említetted a nagy neveket. Ki volt az, aki szakmailag a legtöbbet segített neked az induláskor?
Jávori Vilivel nagyon jó barátságba kerültem. Vili egy végtelenül aranyos és segítőkész ember volt, rengeteg bulit passzolt át nekem. Akkoriban költözött ki a Corvin Mozi közelébe, az Üllői útra, épp akkor született meg a kisfia. Sokat jártam hozzájuk, a második feleségét, Kamillát is nagyon szerettem, mindig nagyon kedvesen fogadtak. Vili nemcsak emberileg, hanem szakmailag is mentorált. A másik komoly segítőm, Kőszegi Imre készített fel az B-kategóriás vizsgámra.
Hogyan zajlott akkoriban a zenészvizsga?
A vizsgák a Szófia utcában zajlottak, az OSZK stúdiójában, ott kellett megszerezni a kategóriákat a működési engedélyhez. Akkoriban vezették be ezt a rendszert és rengeteg zenész járt oda. Először megkaptam a B-kategóriát, de egy évre rá már mentem is javítani. Nagyon fiatal voltam még, talán tizenhét éves se, amikor sikerült megszereznem az A-t. Akkoriban az nagy szónak számított egy ilyen fiatal sráctól.
Mi volt az első igazán komoly zenekarod?
Játszottam egy ideig Babos Gyulával és Fogarasi Jánossal is – oda is a Vilike küldött maga helyett, mert ő épp nem ért rá. De az első igazi, állandó zenekarom Loyd Ervin basszusgitárossal volt. Óbudán, a Goldberger művelődési házban próbáltunk. Emlékszem, a gitáros a Kiss Jenő volt. Ez volt az első olyan formáció, ami nem csak alkalmi hakni volt.
A vendéglátózás kimaradt az életedből, vagy te is végigjártad a ranglétrát?
Dehogy maradt ki! Játszottam Dunaújvárosban, az Aranycsillag Szállodában is. Egész szezont végignyomtunk, annyira szerettek minket, hogy marasztaltak is, de én többre vágytam. Jól kerestem, ment a szekér, de éreztem, hogy váltanom kell. Akkor keresett meg Stark Tibor, hogy menjek a cirkuszba dobolni. Kicsit vacilláltam, mert ő volt ott a karmester, de végül belevágtam. Az volt a belépőm a komolyabb szakmai körökbe, és végül így kerültem a Mini együttesbe is.
Előttem Németh Tamás „Nemecsek” volt a dobos. Nagyon szerették őt. Ha jól emlékszem, akkor még Nagy Pista is tag volt, Németh Lojzi pedig éppen előttem csatlakozott a csapathoz. Később bizonyos okok miatt Ádám megvált Nemecsektől. Szerencsésnek tartom magam, hogy engem kért fel helyette. Ádám korábban már hallott engem különböző klubokban játszani, például Babos Gyulával vagy Csibe Balog Jenővel.
Hol és hogyan talált meg Ádám a felkéréssel?
Mint már szóba került, abban az időben a Fővárosi Nagycirkuszban doboltam. A cirkusz gitárosa egy jó barátom, Matók István volt. Egyik előadás után lementünk a Moszkva téri Éden bárba. A Kupola híres hely volt akkoriban, csak beugrottunk körülnézni. Erre mondják: jókor voltam, jó helyen. Ádámot ugyan ismertem látásból, de nem voltunk baráti viszonyban. Mindig csodáltam a zenekart a Tabánban, fantasztikus volt, ahogy a Minivel és a Syrius-szal felléptek. Ott ültünk Pistivel a bárban, amikor megjelent Gyugyó. Én csak köszöntem neki; volt bennem egy kis drukk, mert nagy formátumú embernek tartottam. Matók Pisti viszont jó barátja volt, ismerték egymást. Ádám odajött hozzánk: „Szia, Szivacs! Mi újság?” Majd rögtön rátért a lényegre: „Te, most tettem ki Nemecseket.” Soha nem kérdeztem meg, min vesztek össze, a mai napig nem tudom az okát. Azt kérdezte: „Jössz hozzám dobolni?” Majdnem leestem a bárszékről a meglepetéstől. Mondta, hogy tudja, mit tudok, hallott már többször a Kapás utcában és az egyetemi klubokban is.
Azonnal rábólintottál, vagy volt próbajáték?
Azt szerette volna, ha a zenekarral is kipróbáljuk a közös munkát. Akkoriban Németh Károly zongorázott és Lojzi basszusgitározott. Lementem a Bem rakpartra, bevittem a felszerelésemet egy meghallgatásra. Játszottunk pár számot, majd rábólintottak: „Nagyon jól dobolsz, jössz a zenekarba!” Azonnal azonban nem tudtam kezdeni, mert a cirkuszban komoly kötelezettségeim voltak. Egy ilyen műsort nem lehetett csak úgy otthagyni, be kellett tanítanom az utódomat. Szereztem egy másik dobost, betanítottam, és csak ezután távozhattam. Hatalmas öröm volt, amikor végül Csepelen, az Ifjúsági Parkban először színpadra léptem a Minivel.
Mikor volt ez az első közös koncert?
Úgy rémlik, 1976 szeptemberében.
Nagyszerű időszak kezdődött: bekerültem a bandába, rengeteget koncerteztünk. Ádám olyan volt nekünk, mintha a testvérünk lenne. Olyan szoros barátság alakult ki köztünk – Karcsi, Lojzi és én –, mintha egy család lennénk. Szép idők voltak. Akkor még nem vágytam megszállottan Amerikába, csupán a kíváncsiság hajtott. Ma már úgy gondolom, talán hiba volt elmennem, de utólag persze könnyű okosnak lenni.
A külföldi kalandokra még visszatérünk! De előbb még mesélj, miként zajlott a közös munka a Minivel!
Amikor bekerültem, a dalok nagy része már megvolt. Török Gyugyó, Németh Lojzi és Németh Karcsi írták a számokat. Én nem voltam zeneszerző alkat, inkább a ritmusokba és a hangszerelésbe szóltam bele. Később már én is hoztam témákat, amiket közösen kidolgoztunk. Van is vagy négy olyan számunk, ahol szerzőként vagyok feltüntetve, mert én doboltam fel a témákat, vagy kitaláltam egy-egy dobcentrikus blokkot. Zongorán megmutattam nekik az alapötletet, ők meg meghangszerelték Minire. Mindig elismerték a munkámat, Ádámék nagyon korrektek voltak ebből a szempontból.
Hogyan emlékszel a dalszövegekre? Sokan kritizálták az illetékesek közül Ádámot miattuk.
Ádám írta a szövegeket, és bár sokszor támadták érte, ő nagyon keményen harcolt értük.
Voltak olyan korszakok, amikor a sanzonbizottság vagy a kiadó mindenbe beleszólt. Borzalmas volt, ahogy némelyik szöveget szétszedték, vagy egyszerűen nem engedték át. Szegény Ádám rengeteget küzdött, mire egy-egy lemezünk végre megjelenhetett. Én sosem akartam szövegíró lenni, de láttam, mennyi energiát fektetett abba, hogy a Mini üzenete átjöjjön.
A zenekar egyik legnagyobb váltása Németh Alajos, azaz Lojzi távozása volt. Hogyan érintette ez a csapatot?
Lojzika nekem olyan volt, mintha az öcsém lett volna. Imádtuk őt, elválaszthatatlanok voltunk a turnékon is. Amikor bejelentette, hogy megcsinálják a Dinamitot, nagyon szomorúak voltunk, mert őt nem lehetett nem szeretni. A Dinamitban ott volt Vikidál Gyula és a barátom, Németh Gábris dobos, Lojzi testvére is, aki ezer éve a társam volt. Lojzi távozása után nagy kérdés volt, ki legyen az új basszusgitáros.
Úgy tudom, nem Kunu László volt az első jelölt.
Nem sokan tudják, de először Benkő Robival próbálkoztunk. Ő egy nagyon jóképű és tehetséges gyerek volt, ha jól tudom, Köves Pinyónak, a Piramis dobosának első feleségének volt a testvére. Lejött a próbára, de végül azt mondta: „Nem jövök!” Elég különös gyerek volt, azt mondta, az ő jazz-elképzeléseibe nem fér bele a Mini. Szerintem nagy butaságot csinált, mert egy sztár bandába kerülhetett volna be, de hát ő így döntött.
Végül hogyan találtatok rá Kunura?
Mivel én ezer éve ismertem a Kunu Lacit, felmentem hozzájuk a lakásukra. Akkoriban épp nem játszott sehol, valami polgári munkája volt, szegényesen éltek. Mondtam neki: „Laci, gyere a Minibe!” Eljött a próbára, és azonnal kiderült, hogy elképesztő zenész. Gitározott is, meg basszusgitározott is, de olyan szinten, hogy Ádám rögtön bevette a csapatba. Így került a Minibe – gyakorlatilag a lakásáról rángattam a színpadra.
Mi lett a sorsa a többi tagnak ebből a korszakból?
A többiek sorsa változóan alakult. Lojzi ugye befutott a Dinamittal, majd a Bikinit vitte sikerre. Németh Karcsi is ott volt, aki később is sokat játszott együtt Gyugyóval. De Kunu érkezése új lendületet adott nekünk. Akkoriban minden nagyon gyorsan változott, de az a felállás, ami Lacival összeállt, zeneileg valami egészen különleges volt.
Melyik a kedvenc Mini dalod és miért?
Nehéz erre válaszolni, mert mindet nagyon szeretem.
Mindhez fűződik valami, ami a fiatalságomban Ádámmal volt. A Kereszteslovag például mindig mindenhol ütött. A Vissza a városba meg egy nemzedéki himnusz lett, mely tömegeknek jelent sokat.
Nemzetközi szinten is komolyan elismerték a zenekart. De a legnagyobb elismerés egy „ausztrál magyartól” érkezett…
A zenészek tudják, ki volt Orszáczky Jackie és a Syrius együttes. Jackie fantasztikus ember és zenész volt, aki végül Ausztráliába ment. Egyszer, amikor hazalátogatott, épp a Minivel játszottunk a Bem rakparton. Mindenki rajongott érte.
Emlékszem, Jackie odajött hozzám és Lojzihoz, és azt mondta: „Gyerekek, itt Magyarországon ti vagytok a legjobb ritmusszekció!” Ez nekem óriási öröm és büszkeség volt egy ekkora legendától.
Gyakran turnéztatok külföldön is, főleg a keleti blokkban. Hogy bírtátok a tempót?
Rengeteget mentünk: Krakkó, Sopot, Szczecin – bejártuk egész Lengyelországot. Tálas Imre szállított minket, akit később Burger Tamás váltott. Volt egy régi buszuk, azzal vágtunk neki. Lojzi is biztosan emlékszik, mekkora hajtás volt. Egyszer Varsóból jöttünk hazafelé, egyenesen egy budapesti fellépésre. A busz tele volt pakolva cuccal, mi meg ott ültünk a hangfalakon, alig kaptunk levegőt. Nem volt pihenés, nem volt evés, csak leszálltunk és már nyomtuk is a bulit. Olyan testvéri szeretet volt köztünk, hogy nem is tudom szavakkal leírni. Együtt éltünk, együtt lélegeztünk a zenével.
Milyen volt a fogadtatás Lengyelországban? Akkoriban ott nagyon erős volt ott a jazzélet.
Varsóban a híres Akwarium Jazz Clubban játszottunk egy hétig. Olyan világsztárok jöttek le közénk, mint Zbigniew Namysłowski, a zseniális szaxofonos, vagy Janusz Stefański dobos.
Namysłowski még be is szállt hozzánk játszani! A lengyelek elképesztően barátságosak voltak, de volt egy szokásuk: vizespohárból itták a tiszta vodkát. Mondtam is Ádámnak: „Te, én ezt nem bírom, megfulladok!” De hát ők így mulattak. A jazz-klubokban nem is jazz-rockot, hanem igazi jazzt nyomtunk, és imádták.
Török Ádámról sok legenda kering a kitartásával kapcsolatban. Te hogyan láttad őt?
Ádám egy jelenség volt. Emlékszem az egyik utolsó Tabán-fesztiválra, augusztus 20-án. Épp a sátorban voltunk, én a dobokat állítottam, ő meg ott ült egy padon. Láttam rajta, hogy nincs jól.
Kérdeztem tőle: „Ádám, mi van veled?” Mondta, hogy semmi, de látszott rajta, hogy valami nem stimmel. Melléültem, a felesége, Dórika is ott volt velünk szemben. Hirtelen Ádám egyszerűen rádőlt a vállamra. Elájult. Azonnal jöttek a mentők, kivitték a sátorból, mi meg csak álltunk ott döbbenten. Azt hittem, ott hal meg a kezeim között. De képzeld el, fél óra múlva, mire kezdődött a koncert, Ádám visszajött.
A technikusok segítették fel a lépcsőn, de amint felállt a színpadra, mint egy oroszlán, úgy nyomta végig a bulit. Ilyen ember volt ő: a színpad éltette.
Hasonló elszánt karaktereket látsz még a mai szakmában?
Igen, ilyen Horváth Charlie is. Őt is ezer éve ismerem, még a testvérével, Csabával is játszottam együtt. Charlie-t is elnézem: 78 éves, de a színpadon még mindig egy energiabomba. Ádám is ilyen volt: az utolsó leheletéig a közönségnek élt. Ez a generáció már nem születik meg újra. Ők tényleg az életüket adták a zenéért.
Ádám távozása után hatalmas űr maradt. Hogyan próbáltátok továbbvinni a Mini szellemiségét?
Ádám halála óriási fejfájást és fájdalmat okozott, és ez így is marad, amíg élünk. Ő volt a király, az ő személyisége pótolhatatlan. Sokan kérdezték, hogyan tovább? Én úgy gondoltam, hogy a Mini zenéje nem létezhet fuvola nélkül, hiszen Török Ádám és a fuvola elválaszthatatlanok voltak. Akkor jött a képbe egy régi barát, Alkalmas, azaz Angyal Józsi.
Miért pont rá esett a választás?
Józsi egy zseniális zenész, azért hívják „Alkalmasnak”, mert minden hangszeren játszik: zongorázik, gitározik, bőgőzik és persze fuvolázik. Ezer éve játszott már Charlie-val is, de sokáig Norvégiában élt, ott tanított egy zeneiskolában. Amikor hazatért, egyértelmű volt, hogy ő a legalkalmasabb, már csak a neve miatt is, hogy a fuvolaszólamokat vigye. A régi nagy zenészek mind ismerik és tisztelik a tudását.
Úgy tudom, volt némi feszültség a műsor kialakítása körül. Miért ragaszkodtál mindvégig a régi slágerekhez?
Nézd, Ádám több mint 130 számot írt. Van miből válogatni. A Tabánban és a nagykoncerteken a közönség a Kereszteslovag, a Gőzhajó és a Vissza a városba című dalokat akarja hallani. Amikor Németh Karcsiékkal játszottunk a Tabánban, ők új számokat akartak bedobni. Én viszont kerek perec megmondtam: „Az ötven feletti közönség, aki kijön ránk, nem az újdonságokra kíváncsi. Ők a saját fiatalságukat akarják újraélni.” Pontosan ugyanaz a helyzet, mint Charlie-nál vagy a Bikininél: ha nem játsszák a nagy slágereket, a közönség csalódott lesz. Én ehhez tartottam magam, és emiatt döntöttem úgy, hogy inkább a saját utamat járom.
Ezért született meg a Minigroup?
Pontosan. Megalapítottam a Minigroupot, amely „Török Ádám zenei öröksége” néven lett bejegyezve. Ez egy tudatos választás volt. Azt akartam, hogy a név kötelezzen minket az eredeti hangzás megőrzésére. Persze voltak nehézségek és tagcserék az elején, de a cél végig tiszta maradt.
Ha már a tagcseréket említetted, mi történt Árpival, a korábbi énekessel?
A volt énekesünk, Gamsz Árpád Angliában él. Szegény onnan repült volna haza a koncertre, én meg kimentem elé a reptérre. De a gép négy órát késett, az egész logisztika felborult. Árpi egyébként korábban a Mobilmániában és a Black Boxban is énekelt, kiváló hangja van, de ez a távolság nem működött. Sajnálom, mert remek koprodukció lehetett volna, de a körülmények közbeszóltak.
Jelen pillanatban hogyan látod a Minigroup jövőjét?
Mostanra összeállt egy stabil csapat, akikkel jól tudunk együtt dolgozni. Megyünk tovább és játsszuk azokat a dalokat, amiket az emberek imádnak. Török Ádám emlékét azzal tiszteljük meg a legjobban, ha nem hagyjuk elnémulni a dalait.
Kik alkotják most, 2026-ban a zenekart?
Az új énekesünk Flaisz Tamás, egy nagyon tehetséges fiatal srác. A Kőbányai Zenei Stúdióban végzett, elképesztő energiával énekel. Fiatal kora ellenére fantasztikusan érzi a Mini világát. Az új fuvolásunk Sütő Balázs. A gitáron Kosik Kristóf, basszusgitáron Maros Rudolf játszik, a billentyűknél pedig Kamaker Laszló ül. Nagyon fontos láncszeme a csapatnak, régi motoros a szakmában. Vele és a többiekkel kiegészülve alakult ki az a hangzás, ami méltó a Mini névhez. Ők mind profi zenészek, akikkel teljes az összhang. Nemrég voltunk a tévében, a Fárby Showban, nagyon jól sikerült a fellépés.
Valamint voltam a Heti TV Pirkadat című műsorában is Gayer Ferenc riporternél.
Mi a célod ezzel az új formációval?
Ahogy mondtam, nem az a célunk, hogy mindent felforgassunk. Megvan a stabil műsorunk, megvannak a dalok, amiket a közönség elvár. Ezzel a felállással – Tamással, Rudival, Kamival és Balival – készen állunk arra, hogy továbbvigyük Gyugyó örökségét. Ez a formáció már nem csak egy alkalmi csapat, hanem egy igazi zenekar.
Szegény Ádám, sajnos elment, de csodálatos érzés volt vele játszani; a fiatalságom talán legszebb korszaka kötődik hozzá. Valamint a kései nagykoncertek, jubileumi koncertek is.
Mindig hazatértél mikor Ádám hívott?
Igen, persze. Ádám sokszor hazahívott a nagykoncertekre. Többek között a 25 éves jubileumi fellépésre is hazajöttem, aminek a főpróbájából a koncertlemez készült. Bár csak rövid időre érkeztem, de az is egy emlékezetes buli volt.
Akkoriban még mindig visszautaztam Amerikába, de még így is sokszor előfordult, hogy hazahívott. Legutóbb is, amikor az Erkel Színházba tervezett koncertet, hívott: „Gyere haza! Mit csinálsz még ott? Siess, nagy buli lesz!” Mondtam neki, hogy persze, szívesen jönnék, de ez nem ilyen egyszerű; nem csak annyiból áll, hogy felülök a repülőre. Las Vegasban is megvolt a magam élete és a feladataim. Még jelenleg is ingázom, áprilisban is vissza kell mennem, de már nem maradok kint sokáig, csak jövök-megyek. Szóval végül hazajöttem, és még játszhattunk pár koncertet Ádámmal. Nagyon örültem azoknak a fellépéseknek. Ádám csodálatos ember és zenész volt, egy pótolhatatlan személyiség.
Mikor elhunyt, mindenki azon tanakodott, mi lesz most a Minivel. Aztán volt egy emlékkoncert az Erkel Színházban, ami nagyon jól sikerült, számos zenésztársat meghívtak. Jó volt a hangulat, de be kell látni: Ádám nélkül nincs Mini. Ő maga volt a banda lelke, ő volt a Török Ádám és a Mini. Az a név fogalom, benne van minden, ő egyszerűen pótolhatatlan.
Folytatjuk!
Fotók: Eugene Balog Archívum, Jozé – TTT Nemzeti Rockarchívum
