Nem csitulnak a feszültségek a Sex Pistols tagjai közt, erről az eredeti frontember, John Lydon beszélt egy interjúban nem olyan rég.

Az egykor Johnny Rotten néven futó énekes szerint nem lesz béke közte, valamint a három másik Sex Pistols tag (Steve Jones, Paul Cook, Glen Matlock) közt, akik két éve ismét játszanak Frank Carter énekessel kiegészülve. Július 20-án Budapesten is koncerteztek.

A miértről ezt mondta a Lydon: „Sosem bocsátok meg nekik, mert belekényszerítettek egy perbe, amikor a felségem Alzheimer kórban haldoklott. Nagyon rosszkor jött ez a dolog, aztán később a Disney segítségével meg is kopasztottak.”

Abban az időben mutatták be a Disney + streaming platformon Danny Boyle ’Pistols’ című hatrészes minisorozatát, ami a Sex Pistols pályafutását igyekezett bemutatni. Ez Steve Jones ’Lonely Boy’ című magyarul is olvasható önéletrajzi könyve alapján készült, ami nem tetszett Lydonnak (ellenszenves figurának is ábrázolták benne). Pert is indított egykori társai ellen, hogy megakadályozza a sorozatban a Pistols dalainak használatát, de elvesztette az ügyet és jelentős összeget kellett fizetnie. Felesége, Nora Foster producer, akivel 1979 óta alkottak egy párt, 2023-ban hunyt el. 80 éves volt.