A beszélgetés második részében a Hungaria és Fenyő Miki zenekara, a Fenyő Gyöngye, valamint a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Calypso Plus Band, a Nautilus, a Smile, a Pannon Eagles, a Hungaria Tribute, a Budapest Rock ’n’ Roll Band, a Madarak, a Dobogókő, Vörös István zenekara és a Stoned kerültek terítékre.
Hogy kerültél össze Fenyő Mikivel?
Azért is Gabónak tartozom köszönettel. Egyszer felmerült, hogy Miki sztárvendégként fellép velünk, el is kezdtünk próbálni, de a koncert végül elmaradt. Ő viszont emlékezett rám. Így amikor 1995-ben egy évre újra összeállt a Hungaria – egy új lemez, egy Népstadion-koncert és egy országos turné erejéig –, Miki járta a klubokat, és figyelte a zenészeket, kiket tudna elhívni kiegészítő embernek. A hat alapító tag mellé ugyanis még tizenkét zenész társult a színpadon.
Majd téged választott ki a Brillantinból.
Igen. Bár én végül csak a stadionkoncerten szerepeltem, az egy három hónapos, nagyon komoly munka volt. Ott kezdődött a hangszerelői pályafutásom is: rám bízták a négyszólamú fúvósszekció kottáinak megírását. Azt később folytattam kisebb-nagyobb big band-eknél és vokál-együtteseknél is. A mai napig ezzel foglalkozom; ez egy elég időigényes, számítógép előtti munka, de nagyon szeretem.
Tegyük hozzá, hogy diplomás zenetanár vagy. Testhezálló feladat.
Igen, Debrecenben szereztem meg a diplomát, de egy darabig nem tanítottam. Akkor helyezkedtem el zeneiskolában, amikor a Brillantin-korszak számomra lezárult. Megváltozott a gazdasági helyzet, egyetlen zenekarból már nem lehetett eltartani egy családot.
Visszatérve a Hungáriához, ugye hallható vagy a Népstadion-koncertről készült CD-n is?
Igen, rajta vagyok. Óriási buli volt!
Miután 1995 végén a Hungaria-projekt lefutott, Miki 1996 elején összegyűjtött egy csapatot az új terveihez. Tavasszal el is készült a Made in Hungaria lemez. Onnantól kezdve hívott koncertekre is, de mivel még ment a Brillantin, és Mikinek több hadra fogható szaxofonosa is volt, meg tudtuk oldani az egyeztetést: ha nekem fellépésem volt a Brillantinnal, más fújt nála. Akkoriban még a Brillantin volt a prioritás.
Majd játszottál a későbbi Fenyő-lemezeken is.
Igen, onnantól kezdve gyakorlatilag minden lemezanyagán és felvételén szerepeltem valamilyen formában. Az 1995-ös visszatérő Hungaria-stúdiólemezen viszont még nem én fújtam, ott a Cadillac szaxofonosa, Szarka Pál „Dixie” játszott baritonszaxofonon, Fekete Pisti pedig trombitán és tenorszaxofonon.
Ide kérnék egy Dudis Fenyő diszkográfiát!
Rendben! A következő Fenyő Miklós CD-ken és LP-ken vagyok hallható: Made In Hungaria 1996, Fenyő ünnep – Live I-II, koncertlemez 1997, Minden kocka fordul 1999, Mr. Rock And Roll 2004 és Kell egy álom 2007. Valamint a már említett Micsoda Buli… Népstadion 1995 Hungaria-koncertlemez. Továbbá volt még a Hotel Menthol Fenyő-Novai musical 1998-ban, a Made In Hungaria Fenyő-Novai filmzene 2008-ban és a Száll az ének Fenyő-Novai musical 2014-ben.
Meddig tartott az a Fenyő zenekar?
2002 körül jött egy olyan időszak, amikor kevés volt a fellépés, és Novai Gábor kitalálta a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar projektet. Az egész Fenyő-tagság lényegében átállt ebbe a formációba. Akkoriban ért véget számomra a Brillantin-korszak, és kialakult az a furcsa helyzet, amiben szerintem sok zenész él ma is: több lábon kell állni. Nehéz kérdés, hogy az ember hova teszi a szívét, mert én mindenhol szívvel-lélekkel ott vagyok, ahol éppen fellépek. Ma már meg kell alkudni azzal, hogy ez nem olyan, mint a hetvenes években, amikor árulónak nézték azt, aki több zenekarban is játszott.
Mondanál még legendás neveket a hőskorszakból, akikkel az évek során együtt dolgoztál?
Igen, csupa olyan zenész, akik még a beatkorszakban kezdték. A Calypso Plus Band-ben a zenekarvezetőnk például Fábián Attila volt, akit legtöbben a Kati és a Kerek Perecből ismerhetnek, de Széll András is meghatározó alak volt mellette. Mindannyian aktívak és nagyszerű zenészek a mai napig.
Andrásnak az E-Klubban volt egy nagyon ismert formációja, a Sakál-Vokál, rengeteg taggal és fellépéssel. De játszottam Sáfár Öcsivel is, aki a P. Box és a V’73 meghatározó alakja volt, és hosszú ideig a Calypso együttesben is zenéltünk együtt.
A Calypsóval főleg régi slágereket játszottatok?
Igen, nagyrészt a hatvanas évek külföldi dalait, aztán ez tolódott el a modernebb, countrysabb vonal felé, mert azt mindenki szerette. Persze magyar slágerek is bekerültek a műsorba, ha volt rá igény. Például, ha olyan énekesnő jött közénk, akinek jól álltak Cserháti Zsuzsa dalai, azokat is beépítettük. Olyan legendákkal játszhattam ott, mint például Pollák Jani a Nevadából. Nagyon szerettem velük zenélni: még ha nem is gyakoroltak már annyit, mint a hatvanas években – amikor állítólag a gitárral feküdtek és keltek –, a játékukban ott volt az a megismételhetetlen feeling, amit egy mai fiatal zenésznek külön meg kell tanulnia, vagy rá kell éreznie.
A Nautilus is egy nagy múltú csapat. Velük mi a helyzet most?
A Nautilus a mai napig létezik, bár sok tagcserén esett át. Most már afféle örömzenélés szintjén működik: van egy állandó klubhelyszínünk a Stefánián, ahol havonta egyszer játszunk. Ezek általában teltházas bulik, a közönség rajongása pedig a mai napig óriási energiát ad nekünk. Klubzenekarként persze figyelni kell arra, hogy ne mindig ugyanazt a műsort adjuk le. Az eredeti felállásból már csak a zenekarvezető, Imrik Laci van ott, aki még Sopronban kezdte az egészet.
Amikor bekerültem, szigorúan csak külföldi feldolgozásokat játszottunk, magyar dal nem is szerepelhetett a műsorban. Mostanában kicsit nyitottunk: az énekesnőink – Újhelyi Judit és Horváth Andi – miatt bekerült egy-két Cserháti-szám is. Korábban egyébként Szánti Jutka is sokáig a Nautilus tagja volt.
Ugye a Smile zenekarban is megfordultál?
Ott inkább háttérszereplő voltam a fúvósszekcióban. Akkoriban találták ki, hogy felduzzasztják a zenekart egy élő fúvóskarral. Rengeteg kottát írtam nekik, sokszor Szénási Lacival, a trombitással osztoztunk a munkán, mert folyamatosan frissült a repertoár. Egy tipikus partizenekar volt: rengeteg céges rendezvényünk volt, főleg decemberben, amikor hétfőtől vasárnapig minden este karácsonyi bulikon játszottunk. Az Alcatrazban volt egy havi rendszerességű klubunk, a többi szinte mind privát felkérés volt. Az impozáns, fúvósokkal dúsított hangzásra akkoriban nagy igény volt.
Készültek azokról a koncertekről felvételek?
Nem igazán, legfeljebb amatőr felvételek a közönség soraiból. A Calypsóval viszont csináltunk egy bemutatkozó videóanyagot a Csilliben, hogy megmutassuk a szervezőknek, mire vagyunk képesek. Az interneten is elérhető.
Aztán volt egy Eagles-tribute kísérletetek is, ugye?
Igen, a Pannon Eagles. A Calypsóval rendszeresen játszottunk a Csilliben, és a zenekarvezetőnk, Fábián Attila nagy kedvence volt az Eagles. Mindig becsempésztünk három-négy dalt a műsorba, és azt gondoltuk: ha a Csillibe eljön 150-250 ember, csak akad Budapesten ugyanennyi fanatikus Eagles-rajongó is, aki szívesen hallgatna egy teljes koncertet tőlünk. Hatalmasat tévedtünk.
Nem jött be a számítás?
Sajnos nem. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, hogy minden hang és vokál tökéletesen szólaljon meg. Aztán elmentünk fellépni példáula Kék Lyukba, és jött hat ember. Az a hat persze imádta, kívülről tudták az összes szöveget és órákig dumáltunk velük utána, de nem tudtunk ennél nagyobb közönséget elérni. Attila több ezer e-mailt küldött szét szervezőknek, de a legtöbb helyről még csak válaszra sem méltattak minket. 2017-ben a New Orleans Clubban volt egy búcsúkoncertünk. Sajnos a közelmúltban, 2026 júniusában elhunyt Lenthár János, a szólógitárosunk. Nem mondtuk ki, hogy vége, csak parkolópályára tettük a produkciót, de a búcsúkoncert óta sem hívtak minket sehova. A szervezők megmondták kerek-perec: erre a produkcióra jelenleg nincs piaci igény. Szép korszak volt, örülök, hogy ennyi kiváló zenésszel dolgozhattam együtt.
Itthon sokan csak a Hotel California-t ismerik…
Igen, és ez egy kicsit félrevezető is, mert az Eagles ennél sokszínűbb zenét játszik. Sajnos itthon ennek nincs akkora tábora. Felmerült később is, hogy Attila újra összehozza a csapatot, de volt, aki már nem akart kötélnek állni, így a projekt végleg parkolópályára került. Pedig külföldön, például Hollandiában, a Dutch Eagles teltházak előtt játszik.
Attila anno engem is megkeresett, sajnos nem tudtam segíteni, az ismerős szervezők engem is ugyanúgy elküldtek a fenébe…
Szomorú.
Ez egy ilyen műfaj: sajnos itthon az Iron Butterfly-t is csak egy számról ismerik, hiába zseniális az egész. Térjünk vissza a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar korszakra! Az egy hosszú és sikeres időszak volt, kívülről nézve legalábbis úgy tűnt.
Így van. Akkor indult, amikor Fenyő Mikinek kevesebb koncertje volt, Novai Gábor pedig a szárnyai alá vette a zenekart, és ebből lett Viki kísérőcsapata. Egy nagyon sikeres korszak volt: akkoriban egy lemezből első körben kétezret adtak ki, és az első albumunkat kétszer is után kellett nyomni, annyira fogyott. Talán még a platinalemezt is elértük vele. Amíg megjelentek fizikai lemezek, mindegyiken játszottam. Később, amikor már csak egy-egy dalt adtak ki digitálisan, már nem voltam állandó tag, de vendégként néha visszahívtak.
Konkrétan melyik MVNKZ CD-ken vagy hallható?
Engem nem lehet elfelejteni 2003, Buli a kultúrban 2005, Egy kicsi mozgás 2007, Retúr 2009, Rock and Roll és kész 2011. Valamint készült még egy válogatáslemez 2008-ban Kulturmix címmel, amely a legjobb slágereket egyvelegben fogja össze.
Hogy jött a váltás, hogy Novától visszakerültél Fenyőhöz?
Gyakorlatilag fordítva történt, mint korábban: a Nova Kultúr Zenekarnak fogytak meg a bulijai, és Nova korrekt módon jelezte, hogy most nem várhat el tőlünk prioritást. Pont akkor hívtak vissza Miki zenekarába. 2003 körül formálódott neki egy új csapata – akkoriban volt egy Bulgária nevű Hungaria-tribute zenekar, ők lettek az állandó kísérői. Én 2011-’12 körül csatlakoztam hozzájuk fixen, miután az előző szaxofonosuk egy baleset után úgy döntött, nem folytatja.
Mi volt Fenyő kísérőzenekarának a neve?
Fenyő Gyöngye együttes. Mikor én bekerültem, végig azon a néven játszottunk, kivéve persze a Hungaria arénakoncertjeit, ahová mi is hivatalosak voltunk.
Majd jött a Budapest Rock ’n’ Roll Band…
Miután sok-sok évig Fenyő Miklós kísérőzenekara voltunk, a 2025-ös év közepén különváltunk, és megalakítottuk a Budapest Rock ’n’ Roll Bandet. 2013-tól 2019-ig már létezett, részben az akkori Fenyő Gyöngye tagjaival egy Hungária Tribute nevű együttes, értelemszerűen Hungária dalokkal, amelyben nagy örömmel vettem részt. Ugyanilyen örömmel játszunk most mindannyian a Budapest Rock ’n’ Roll Bandben; repertoárunkat a Hungária együttes négy nagylemezének legjobb dalai alkotják, rock and roll-világslágerekkel kiegészülve.
2026 elején a még csak fél éves zenekar mély megrendüléssel fogadta Fenyő Miklós halálhírét; zenei életműve előtti tisztelgés azóta, és azelőtt is minden fellépésünk. Énekesnőnket, Pintácsi Vikit nem kell bemutatni a rock and roll rajongó közönségnek, dobosunk, Zsoldos Dedy a Hungária együttes tagja volt 1982-ben és ’83-ban. Ebben az évben pedig több mint húsz koncerten Marót Viki és Nova, azaz Novai Gábor is vendégünk a Best Of Hungária turné keretében. Van már egy saját dalunk, a Több, mint tánc; és hamarosan készülünk új számokkal is.
A múltkori koncerten Fenyő mellett említetted a Madarak zenekart is.
A Madarak egy lazább, baráti kötelék, de azért ott is besegítek zenészként és hangszerelőként. Ez egy tipikus házibuli- és partizenekar, de vannak tematikus műsoraik is. Például megtanultunk egy teljes Smokie-repertoárt, van olasz estünk, sőt, egy időben a Doors-vonal is ment. Ez rugalmas dolog: ha kellesz, mész, és mindig jó a hangulat.
A Dobogókő együttesről mit kell tudni?
Azt is Gabónak köszönhetem! Egy folk-rock vagy világzenei formáció. Népdalokat dolgoznak fel a világ minden tájáról: magyar, ír, norvég, kazah, sőt mongol dallamok is vannak a műsorban. 2014 körül Gabónál vettek fel egy lemezt, és ő ajánlott be nekem, hogy „csak pár egyszerű szólamot” kellene feljátszani. Végül nem csak a stúdióba hívtak be, hanem a zenekarba is, elmentem a próbákra, és ott ragadtam. Nagyon izgalmas, rock-alapú népzene ez, teljesen más világ, mint amit addig csináltam. Persze Gabó kicsit egyszerűsítve vázolta fel a Dobogókőt, mert billentyűsként sokkal komolyabb meló volt vele, mint elsőre tűnt. De aztán nagyon megtetszett a dolog, és a mai napig élvezem a közös zenélést. Ez a csapat már tényleg nem a pénzkeresetről, hanem az örömzenélésről szól. Bár nem tudunk rendszeresen próbálni, azért mindig összeszedjük magunkat a koncertekre. Amikor bekerültem, egy dupla lemeznyi anyagot billentyűztem fel nekik, sőt pár számban a szaxofon is előkerült. Nagy álmunk, hogy egyszer befejezzük ezt az anyagot és megörökítsük az utókornak, mert a járvány utáni hároméves szünet óta most inkább csak a koncertlehetőségekre koncentráltunk.
Vörös Istvánnal 2022-ben léptem fel először a MOMKult-ban tartott koncertjén, hozzá is Gabó ajánlott be. Két év múlva újra eszébe jutottam, és azóta, ha csak tudok, megyek vele. Mindig szerettem hallgatni a dalait, de játszani először nem volt könnyű; egészen más stílusban kellett fújni, mint amiben addig otthon éreztem magam. Most már valamennyire beletanultam, és nagyon élvezem a bulikat. Legújabb, Kavargó című lemezén is szerepelek.
Beszélj még, kérlek a legnagyobb kedvencedről, a Rolling Stones-ról!
Van olyan basszusgitáros ismerősöm, akinek az az álma, hogy egyszer az életben, akár csak egy dalra, felmehessen a Stones-szal a színpadra. Nekem soha nem volt ilyen vágyam: én szigorúan közönségként, nézőként akarom befogadni azt az energiát, amit ők átadnak.
Két dolog van, ami megfogott: az egyiket nem lehet igazán leírni szavakkal: egyszerűen meghallod a zenét, és szíven talál. A másik az egyedülálló hangszerelés: a kétgitáros zenekarokban általában az egyik „teker”, szólózik, a másik kísér; a Stonesnál pedig a két gitár egyenrangúként szövi egymásba a szólamait.
Mégis volt egy pont, ahol „Stones-zenész” lettél te is.
2021-ben, Charlie Watts halála után elmentem egy emlékkoncertre, amit a Stoned együttes adott, hogy lerójam a tiszteletemet. Ott szóba került, hogy egy hónap múlva terveznek egy nagyobb bulit olyan dalokkal, amikbe kell a szaxofon. Megkérdezték, el tudnék-e menni – és ott ragadtam. Ez nekem abszolút szívügy. Nem tudok ott lenni minden alkalommal, de amikor csak tehetem, fújom velük a dalokat.
Folytatjuk!
Fotók: Dudi Archívuma, Kugli Archívum, TTT Nemzeti Rockarchívum, Kugli könyv projekt
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, beleértve az előzetesen közölt fényképeket is, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
