Juhász Attila és Lombos Márton: A nagy kelet-európai sorsvesztett keringő

„Nem a háttérben fog szólni…”

Október 1-jén jelent meg Lombos Márton és Juhász Attila új albuma, A nagy kelet-európai sorsvesztett keringő. Jazz, soul, funk, hiphop és kortárs komolyzene találkozik rajta valamivel, amit cinematic musicnak lehet a legpontosabban nevezni. Kilenc dal és egy elrejtett tétel, amelyek nem annyira egymás után következnek, mint inkább jelenetről jelenetre visznek. A film pedig ezúttal a hallgató fejében pereg.

„Közép-Európában jobb nem kijózanodni.” – idézi Lombos Márton Bohumil Hrabalt az album megjelenését felvezető egyik történetében. Talán ennél pontosabb mottót nehéz is volna találni A nagy kelet-európai sorsvesztett keringőhöz.

Mert ezen a lemezen mindenki próbál valamibe kapaszkodni. Nőbe, férfiba, munkába, pénzbe, italba, kávéba, sikerbe, emlékbe. Abba a meggyőződésbe, hogy holnap talán ügyesebben csináljuk. Vagy legalább elegánsabban rontjuk el.

Juhász Attila és Lombos Márton nagysikerű Voodoopest című lemeze után a szerzőpáros újra együtt alkot és nyitott új fejezetet. A lemez zenei világát Juhász Attila „Jack” jazz-zongorista, zeneszerző és hangszerelő teremti meg. A Zeneakadémia jazz tanszéke után az Egyesült Államokban, a Western Washington Universityn szerzett Master of Music diplomát, Chuck Israels tanítványaként. Pályája a jazztől a popzenén és a big banden át egyre inkább a filmszerű, műfajokat átjáró kompozíciók felé vezetett. Az Artisjus-díjas dalszövegíróval, több nagysikerű színházi darab szövegírójával (Menopauza, Anyád kínja, Apád füle, Ágyban párban, Anyatigrisek) zenei rendezőjével, valamint a közel 1 milliós megtekintésű Játékszín himnuszának zenei producerével, Lombos Mártonnal több mint másfél évtizede alkotnak együtt: közös történetük a Jazz utca 10. sikerétől a Fonogram-jelölt Voodoopesten át vezetett A nagy kelet-európai sorsvesztett keringőig.

A történet Juhász Attila zenéjével kezdődött. Lombos Márton saját bevallása szerint úgy érezte magát, „mint a milliárdos gyűjtő raktárában”: egymás után érkeztek a zenei világok, és velük együtt a történetek. A jazzből egyszer csak funk lett, máshol finoman lüktető soul, hiphop vagy kortárs komolyzene. Filmzenébe illő ívek és „fülbemászó harmóniák” váltották egymást, így a dalokban megjelentek a szereplők jelenetekben és alakultak át történetté. Így született meg a lemez különös kelet-európai panoptikuma.

Férfiak és nők, szerelmek és függőségek, társadalmi szerepek, pénz és hiúság, gyengeség és nagyzolás kerülnek egymás mellé. Az egyik pillanatban valaki a nőket okolja azért, hogy „barbár” lett belőle, a következőben már arról beszélünk, hogy „a banki manók által hitelezett élet általánosan vett sikeres szemlélet”. A mondatok egyszerre nevettetnek és kellemetlenül ismerősek. És talán éppen ettől kelet-európai ez a keringő.

Nem népzenei értelemben, és nem valamiféle nosztalgikus régióromantikából. Sokkal inkább abban, ahogyan a szereplők a saját sorsukat viselik: némi tragikummal, némi öncsalással, rengeteg humorral és azzal a sajátos képességgel, hogy amikor már végképp nincs min nevetni, akkor kezdünk el igazán.

Lombos Marci ehhez hozta – saját megfogalmazásával – „az őszinte férfi emócióit, ellentmondásait”, és hagyta megszólalni az üvöltőt és a pityergő kisfiút is. Juhász Attila zenéje pedig nem illusztrációként működik alattuk. Nem kísér. Nem háttér. Teret épít.

Talán ezért találó a cinematic music megjelölés is. A nagy kelet-európai sorsvesztett keringő hallgatása közben az embernek könnyen az az érzése támad, hogy egy nem létező film zenéjét hallja – csakhogy közben lassan rájön: a szereplőket valahonnan mégis ismeri. Némelyiket talán túlságosan is.

A lemez vizuális világa is ezt az atmoszférát folytatja. A borító Juhász Attila akvarellje: egy keringőző pár egy geometrikus padlón, körülöttük olyan világ, amely egyszerre elegáns, bizonytalan és kissé kibillent. Mintha a tánc még tartana, miközben körülötte már minden más elmozdult a helyéről.

A cím ezért egyszerre komoly és önironikus. Sorsvesztettnek lenni nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs tovább. Lehet, hogy csak azt jelenti: fogalmunk sincs, merre van tovább – ezért addig is keringünk.