Új dalszöveges videóval jelentkezett a Red Swamp: a „Gravity” a zenekar legutóbbi nagylemezének /2026 május/, a Peace and Hate-nek a nyitódala, és egyben jól megmutatja azt a zenei irányt is, amelyet a csapat az utóbbi időben egyre inkább a sajátjának érez.

A dal központi témája az elengedés és az elkerülhetetlen elfogadása. Nem lemondó értelemben, hanem inkább annak felismeréseként, hogy vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet mindenáron kontrollálni.

Az énekes/szövegíró Greg így vélekedik a “Gravity” tartalmáról: „Hajlamos vagyok mindent túlgondolni és túltervezni, és tulajdonképpen magamnak írtam ezt a dalt. Arra próbál emlékeztetni, hogy nem kell mindenre előre felkészülni, mindent kézben tartani és folyamatosan feszülni azon, ami még meg sem történt. Az elkerülhetetlen elfogadása valahol felszabadító is tud lenni.”

A Gravity ugyanakkor zeneileg is fontos állomás a Red Swamp számára. A zenekar szerint a szerzemény már azt a dalszerzői világot képviseli, amelyben az elmúlt időszakban igazán otthonra találtak, és amely a jövőben is meghatározó lesz számukra.

„Azért is éreztük jó választásnak most a Gravityt, mert nagyon pontosan megmutatja, milyen irányba szeretnénk továbbmenni. Az utóbbi időben egyre inkább erre a fajta dalszerzésre álltunk rá, és mára ezt tekintjük igazán a saját hangunknak. Nem egy egyszeri kísérletről van szó, hanem arról az irányról, amerre a Red Swamp következő fejezete is halad.”

A „Gravity” videója már elérhető a Red Swamp YouTube-csatornáján.

RED SWAMP – GRAVITY

YOUTUBE: https://www.youtube.com/REDSWAMP

SPOTIFY: https://open.spotify.com/artist/5NsBv1yH64dwRkP576WVWI

INSTAGRAM: https://www.instagram.com/redswampband/

FACEBOOK: https://www.facebook.com/redswampband/

BANDCAMP: https://weareswamp.bandcamp.com/

WEBOLDAL: https://redswampband.com/