2021. DECEMBER 17., PÉNTEK, 20:00

Szupergrupként indult a csapat 1998 végén, mely Szappanos György – basszusgitár, Mohai Tamás – gitár, vokál, Borlai Gergő – dob, Jamie Winchester – ének, gitár, Tátrai Tibor – gitár felállással vált népszerűvé. A tervek szerint egy koncertre álltak össze, de a buli olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttek, ezt folytatniuk kell és máskor is játszanak. Az Oldman’s-ben egy időszakban például  hetente láthattuk őket.
A zenekar a fennállása alatt két hangzóanyagot adott ki, amelyek visszatükrözik azt az egyedi energiát, zenei hozzáállást, amit a csapat magáénak mondhatott.

Az 55 éves korában, idén júniusban eltávozott zseniális basszusgitáros, Szappanos György halálával „megbomlott” a csapat jól kialakult egysége. Mivel itt mindenki meghatározó figura, fontos elem, így értelemszerű, hogy a banda átértékelte további működését…

Mindig is hittünk benne, hogy a BOOM BOOM, annak az öt embernek az energiája, a közös mosolygásunk, és egymás iránt érzett tiszteletünk, szeretetünk kivetülése a színpadon, amit csak egymás között érezhetünk. Ami idén történt, sajnos nem tudjuk megváltoztatni. Szeretünk azonban együtt lenni, és legfőképpen szeretünk annyira titeket, hogy még egyszer meghajolhassunk előttetek a színpadon.

Ezen az estén egy remek basszusgitáros, Anton Davidyants (RU) lesz a közös utazásban a vendégünk.”

MENETREND:

20.00 kapunyitás
20.45 Tulpa
22.00 BoomBoom

JEGYEK:

3999 Ft,- // early bird – elfogyott
4499 Ft,- // elővételben, dec. 17. 12 óráig
4999 Ft,- // rendezvény napján, helyszínen

Úgy gondoltuk, hogy annyival tartozunk magunknak, és nektek is, hogy még egyszer, a színpadon állva köszönjük meg mindazt a jót, amit kaptunk tőletek. Bízva abban, hogy mi is tudtunk nektek boldog perceket szerezni. Mi négyen, akik maradtunk, Tátrai Tibor, Gergo Borlai, Jamie Winchester, Mohai Tamás, egy nagyon kedves barátunkkal, Anton Davidyants társaságában hangoskodunk még egy nagyot a BARBA NEGRA falai között, december 17-én.”