(Kárpátia Stúdió, 2021)
Az Úr 2021. esztendejének végén önéletrajzi könyvvel jelentkezett Mentes Norbert, aki az elmúlt évtizedekben leginkább a Moby Dick, a Brazzil és a Hungarica együttesek gitárosaként és szerzőjeként vált ismertté. A rendkívül jól szerkesztett és olvasmányos „Na, mi van? – 40 év Moby Dick” című kötetből pedig nem csak az említett bandák története, karrieríve rajzolódik ki, hanem Norbi egyéb tevékenységeibe is bepillantást nyerhetünk.
Egyre inkább félve fogom kézbe a mostanában dömpingszerűen érkező újabb és újabb zenész önéletrajzokat, illetve az úgynevezett rockszakírók által elkövetett rocktörténeti köteteket. Részint, mert többségében rosszul megírt, a tipográfiát hírből sem ismerő, korrektort nem látott, elütésektől és tárgyi tévedésektől hemzsegő unalmas betűhalmazokon kell átrágnia magát annak, aki még manapság is hajlandó pénzt áldozni könyvekre és fizikai hanghordozókra. Másrészt pedig azért, mert olyan szinten folyik a múlt átmázolása, amit még az előző rendszer – mára már tisztességtelenségben megőszült- elvtársi tankönyvírói is megirigyeltek volna, egy-egy a XX. század első felének eseményeit átdolgozó fércművük megalkotásakor…
Persze vannak kivételek. Olyan fontos és pontos kötetek, ahol az alkotók – köztük esetleg még maga a főhős is- a mai világban már meglepő őszinteséggel és precizitással dolgozták fel az adott művész és a kapcsolódó előadók történetét, hogy bizonyos könyveket érdemes időről-időre újra levenni a polcról és figyelmesen újraolvasni. Ha csak az elmúlt néhány évre gondolunk vissza, a teljesség igénye nélkül ilyen Ócsag Andrea és Török Ádám „Emlékutazás” című alkotása, Göbölyös N. László Djabe-könyve vagy Kisfaludy András részben önéletrajzi-, részben a Kex sztorit belülről ismertető „Elszálltunk egy hajóval a szélben” kötete. Szintén példaértékű, mind tartalmilag, mind tipográfiai szempontból, mind pedig kivitelét tekintve a Koncz Zsuzsa könyv, a Rudán Joe könyv, miként Presser kétkötetes könyvének sztorijai és meglátásai is rendkívül tanulságosak. Ezen jó példákat erősíti a „Na, mi van? – 40 év Moby Dick” című munka is.
Mentes Norbert igen jól ír. Van stílusa, mondanivalója, arányérzéke. Önéletrajzi könyve képes végig fenntartani az érdeklődést. A „Na, mi van? – 40 év Moby Dick” egy rendkívül jól szerkesztett kötet, melyet a mai felgyorsult világra optimalizált, ideális fejezethosszúságok és a jó érzékkel adagolt, ügyes sorrendben elővezetett, vissza-visszatérő altéma választások jellemeznek. A jó értelemben vett ponyva jelleg végigköveti az egész írásművet, így egy rövidebb időre – buszon, vécén, váróteremben- fellapozva, találomra beleolvasva is teljes élményt ad az összesen 136 rövid fejezet bármelyike. Persze a kerek egészet az eredeti sorrendben való végigolvasás jelenti. Amit akár érdemes kétszer is megtenni, ugyanis a könyv elindul valahonnét, magabiztosan tart egy bizonyos irányba és meg is érkezik a végére. Az öltözői jelenet, mint a visszaemlékezés keret-sztorija pedig egyenesen zseniális. De nem kívánom lelőni a poént…
Itt érdemes megemlíteni Szántai Zsolt írónak, a kötet szerkesztőjének is a nevét, aki igen jó munkát végzett. Pontosan így, egy jó felütéssel érdemes tálalni egy eleve érdekes életutat. Tartalomhoz a forma. Érdemi mondanivalóhoz az érdeklődést felkeltő bevezetés. Ráadásul sok mindent elárul az alkotók szerénységéről, hogy bár Zsolt neve egyik fejezetben sem szerepel, mégis sikerült a róla (is) szóló sztoriban úgy körülírni, hogy azért, aki alapvetően képben van a színtérrel kapcsolatban, egyből vágni fogja olvasás közben az illető személyét. Magyarán senkinek sem kell megállnia, majd a sztoriból kizökkenve, annyit gondolkodnia rajta, mint egy Twin Peaks epizódon…
Norbert a valóságról ír. Sallangmentesen, tömören, lényegre törően. Nem borogat öncélúan biliket, de nem is fedi el saját és egykori társai hiányosságait. Már csak azért sem, mert bizonyos törések, válások, váltások, történések okai esetükben, miként mindannyiunknál, a sokféle formában megnyilvánuló emberi gyarlóságban gyökereznek. Melyek nem kerülhetők meg, ha érthető, értelmezhető, hiteles történeteket akarunk közölni. Persze itthon is van olyan híres-neves rock/metal együttes, ahol az énekes megkefélte a gitáros feleségét, majd a banda szétrobbanását követően mindenféle lózungokkal etették a közönséget. Jellemzően eltérő időbeosztásokról, munkamódszerekről, művészi célokról, áthidalhatatlan alstílusbeli különbségekről és hasonlókról szokott menni ilyenkor a porhintés.
Mentes Norbi azonban ködösítés helyet inkább tiszta vizet tölt a pohárba. Egy rakat olyan, a szakmában amúgy évtizedek óta ismert kényes sztorival kapcsolatban is egyenesen fogalmaz, amik végre a közönség számára is érthetővé teszik az anyazenekar pályafutásának lejtmeneteit, látszólagos vagy valós furcsaságait.
Miközben tehát nem megy le bulvárba a szaftos részletekkel, Norbert mégis bevállalta életének és együtteseinek kevésbé dicső történéseit is. Az olyan önsorsrontó döntéseket, mint mikor a soproni metalisták némi készpénz fejében felmondtak az EMI-nak; majd tetézve a bajt, az új helyen mindent leromboltak, amit addig felépítettek a rosszul időzített és erősen átgondolatlan tartalmú „Memento” albummal. De például a „Na, mi van? – 40 év Moby Dick” fejezeteiből azt is megtudhatjuk, mégpedig a témához illő kellő mértéktartással és eleganciával megfogalmazva, hogy miként tanulta meg a saját kárán, hogy miért nem tanácsos a csajod Rozsonits Tomira bízni…
Hála Istennek, a „40 év Moby Dick” az olyan necces történéseket sem próbálja meg elkenni, mint például Giczi Kurt menesztése. Akinek lecserélése, vagy még pontosabban beáldozása, bizony egy, a karrierjük érdekében hozott kőkemény döntés, ha úgy tetszik üzleti megfontolás volt. Miként azt sem rejti véka alá, hogy bizony megesett, hogy a Moby Dick próbatermében a szó szoros értelmében késhegyig ment a vita…
A könyv mindezen explicit tartalmak esetében is végig megmarad a jó ízlés határain belül. Norbert nem mentegeti a vétkeseket, de nem is csapja őket agyon, amolyan mindenki felett álló álságos morális alapokon, önmaga szentségét vagy felsőbbrendűségét hirdetve. Már csak azért sem, mert néhol bizony még a saját hibáiról, tévedéseiről, gyengeségeiről is fel-fellebbenti a fátylat. Siker és kudarc, hűség és árulás, önzés, becsvágy és irigység. Pont, mint egy Shakespeare-drámában, szoktunk volt eufemisztikusan fogalmazni ilyen esetekben, miközben mindannyiunk mindennapjaiban találhatók hozzájuk hasonló, emberpróbáló, erősen kiélezett szituációk.
Mentes Norbert kötetében a hőskorszak összes fontos szereplője megjelenik. Nem azok, akik most, utólag találnak ki maguknak hősi múltat, hanem azok, akik tényleg ott voltak – Pusztai Zoltán szövegíróval szólva- a „módszerváltás” környékén a rock and roll sűrűjében, akik érdemben segítették a Moby Dick felemelkedését, majd országos diadalmenetét. Nevezetesen, többek között Enyedi Ernő, Rozgonyi Péter, Besnyő Laci, Szűcs Frédi, Füxi, Nagy Feró, Doszpod Joe, Cserkó, Spulni, Csala Mari, vagy a pálfordulása után hirtelen segítőkészé vált Wilpert Imre és a többiek. A velük kapcsolatban leírt történések abszolút hitelesnek tekinthetők. Részint az érintettek visszaemlékezéseit alapul véve, beleértve a Garázs szerkesztőit és az akkori kiadók munkatársait is. Részint pedig, mert a Petőfi Csarnok és a Fekete Lyuk akkori személyzete és törzsközönsége, mint műsorszerkesztők, hangtechnikusok, önkéntes és főállású roadok, segédrendezők, klubtagok, tehát a szem- és fültanúk által sokszorosan megerősített sztorik köszönnek vissza a könyv lapjairól.
Ezáltal Norbert anyaga forrásműként is jó szolgálatot tehet, ha esetleg később valaki az utódok közül szeretne majd rendet vágni a sokféle csalafintasággal terhelt korabeli nyilatkozatok és a hamis krónikások által jegyzett, egymástól kopizott vírusszerűen terjedő fals információk tengerében.
Nagyjából úgy, miként a Rudán Joe könyvben is végre feketén-fehéren le lett írva néhány legendás húzás a valós Mobilmánia sztoriból. Mint, ahogy az is nyomtatásba került végre, hogy szegény Joe úgy lett kirúgva a P. Mobilból, hogy miközben senki, de senki sem szólt neki a döntésről. Viszont a néma leventék attól még hetekig, hónapokig élvezték az otthonában Joe vendégszeretetét, az általa szervezett koncertek után… Vagy, hogy valójában miért is lett egy rövidke időre két énekese Dinamit együttesnek… Az ilyen igazmondás, főleg ha kellő távolságtartással és higgadtsággal kerül megfogalmazásra, a legjobb gyógyír a sok-sok éves sebek begyógyítására. Ellentétben a cinkos hallgatással vagy a sebek állandó öncélú és oktalan tépkedésével.
Visszatérve a Mentes sztorira, Norbert könyvének további nagy-nagy erénye, hogy alig beszél a betegségéről. Bár sajnos már kétszer is farkasszemet kellett néznie a halálos kórral, nem csak, hogy nem tartotta fontosnak a részletekben való vájkálást, de példaértékűen sikerült messze elkerülnie az önsajnáltatásnak még csak a látszatát is. Miközben az élettörténetét és az együtteseit érintő dolgokban mégis minden fontos információt korrekt módon közöl ezekről a nehéz korszakokról is. Jó, hogy így fogalmazott, mert nagyon jót tett a „Na, mi van?” fő mondanivalóinak ez a fajta mértékletesség. Ugyanis a jó arányérzékkel adagolt és olvasmányosan tálalt témák idővel összeállnak, tendenciózus közlésekké vállnak. Miként a történések, mint okozatok mögött megmutatkoznak a valódi, kiváltó okok. Szépen a helyükre kerülnek első olvasásra látszólag csak rapszodikusan papírra vetett mellékes gondolatok is.
Mert bizony, kevés szánalmasabb dolog létezik annál, mint mikor egy, a bulvármédiát addig non-stop nagyhangon ócsárló rocker hirtelen haknizni kezd a betegségével a bulvárban. Vagy mikor egy-egy zenész életrajza vagy önéletrajza hemzseg az illető betegségégének és szenvedéseinek taglalásával.
A „Na, mi van? – 40 év Moby Dick” című könyv viszont csak ott és csak is annyira bulváros, amennyire kell. Mivel erős írás, eleve olvastatja magát, tehát nem szorul olcsó mankókra. Ennek ellenére biztosan sokaknak lesz majd az olvasottakban néhány érdekes újdonság, főleg a fiatalabbak számára. Olyan, mára már talán kissé megkopott, elfeledett információk, hogy például az „Atomtámadás” koncertalbum címét Földes László „Hobo” egy találó mondata ihlette. Vagy, hogy mi köze van a Five Finger Death Punch-csal a világhírig száguldó Zoltan Bathory-nak, avagy Garamszegi „Leo” Zoltánnak a Moby Dick egyik legsikeresebb nagylemezéhez… Vagy, hogy kiknek az arca ihlette Hörcher Lacit az „Ugass kutya!” borítójának megfestésekor… Vagy, hogy miért Madarász Gábor „Madi” játszotta fel a „Kegyetlen évek” album eredeti kiadásának néhány gitárszólóját… Vagy, hogy ki lett volna az eredeti tervek szerint a Brazzil együttes énekese… Vagy, hogy mi okból nyert Lénárd Laci „c” betűs verziója a Hungarica névadásakor, Pusztai Zoli „k” betűs javaslatával szemben… Vagy, hogy melyik Hungarica dalt énekelte volna Rúzsa Magdi az Eurovíziós fesztiválon… És így tovább.
Szintén kiemelten fontos, hogy végre itt egy rock and roll könyv, ahol megjelenik az a lelkes honlapszerkesztő is, nevezetesen Tóth Gábor, aki a banda leállása alatt őrizte a lángot. Mi több, az is egyértelműen rögzítésre került, hogy az általa kiváltott netes aktivitásának igen nagy hatása volt a zenekar újjáalakulására. Fontos momentum! Mert máshol, máskor, másokkal is történt hasonló, viszont más együttesekben bizony vannak olyan művész hölgyek és urak is, akik hajlamosak elfeledkezni azokról, akik a legnehezebb időkben is állhatatosan segítettek nekik. Azokról, akik az inaktív időszakban is hűségesek maradtak a bandához…
Szóval Norbi könyve minden Moby Dick, Brazzil és Hungarica rajongónak tud újat és érdekeset mondani, valamint a Mentes Norbert & Renato Pavesi duót kedvelő zenebarátok is alaposan megismerhetik a magyar-olasz rock-flamenco formáció egyik gitárosát.
Egy komoly adóssága azért maradt a könyvnek. Mégpedig a 25. évfordulóra újrarögzített „Kegyetlen évek” remake-album sztorijával. Ami nemcsak, hogy bosszantó, de egyenesen érthetetlen. Mégis, hogy történhet meg olyasmi egy Moby Dickről szóló könyv esetében, hogy senkinek, de abszolút senkinek sem tűnik föl a kötet kéziratát, illetve a függelékben közölt Mentes-diszkográfiát olvasgatva, szerkesztgetve, javítgatva, korrektúrázva, hogy totálisan hiányzik a 2016-os Moby Dick CD? Azért ez van annyira abszurd, mint az Atlantisz jelenet az „Erik, a viking” filmben…
(Persze van még pár apró hiányosság, mint például a „Búcsúkoncert” videó, mely a „Holnapok ravatalán” album egyik változatának DVD-melléklete lett, de egyik sincs olyan súlyú, mint a teljes egészében újrarögzített klasszikus album. Biztosan nem ártott volna egy profival, tehát olyasvalakivel is átnézetni az anyagot, még a nyomdába kerülés előtt, aki legalább a Moby Dick életművet illetően naprakészen képben van. Csak, ha már Moby Dick könyv… Mondjuk az ilyesmi manapság típushiba, szinte az összes magyar nyelvű zenei könyvről elmondható. A fordításokat is beleértve.)
Az együttes közelmúltbeli történéseiről és a szakítást megelőző problémákról pedig mindenki alakítsa ki a saját véleményét. A könyv nyilván Mentes Norbert szemszögéből tálalja a történéseket – de azért sok mindent lehetett tudni már korábban is. Ha mást nem, a rossz hangulatot és a korábbi kémia hiányát bárki érzékelhette a Moby Dick koncerteken, illetve azok előtt és után. Nyilván erről is megvan a magam véleménye, de senkit sem szeretnék befolyásolni, még kevésbé a kötet legaktuálisabb részét elszpojlerezni. Tessék szépen elolvasni, majd kellő időt hagyva a témának, felnőtt módon végiggondolni!
Mentes Norbi könyve alapvetően egy kisfiúról szól. Aki egészen fiatalon beleszeretett a zenébe és a gitározásba, majd kitartó munkával – és persze némi áldással, szerencsével, jó időben, jó helyen levéssel, valamint hasznos segítőtársakkal- meg is valósíthatta az álmait. Ráadásul az évek során kiderült, hogy Norbert nem csak gitárosként tehetséges, hanem zeneszerzőként is, valamint a restaurálásban és kereskedelemben is jeleskedik, továbbá hazafiként is a helyén dobog a szíve. Most pedig, hogy mindezeket papírra vetette, mindenki számára kiderülhet, hogy az íráshoz is van vénája. Rég olvastam ennyire jól megírt rock and roll memoárt.
