Kobuci, 2022.08.23.
‘Blues for Fathers and Sons’ volt eredetileg a munkacíme ennek a koncertnek. Ez részben utalás Muddy Watersre és arra, hogy ezen az estén több generáció áll majd egyszerre a színpadra, és ezzel a fellépők nem titkolt célja, hogy a 40-es, 50-es éveikben lévő apák elhozzák a fiaikat erre a rendhagyó zenés eseményre. Merthogy nekik – és a Bluestone zenekar tagjainak is – meghatározó emlékeik vannak a ’80-as és ’90-es évek Hobo Blues Band korszakáról, valamint Ferenczi Gyuri és a Herfli Davidson formációjáról, majd a 2000-es évektől a Rackajam zenekarról.

„A Kobuci adta az eredeti ötletet Kőmíves „Stone” András gitáros 40. születésnapi koncertje után 2019 augusztusában, hogy az emlékezetesre sikerült esemény mintájára minden évben szervezzünk blues jamboree-t (sajnos a pandémia 2 ízben is közbeszólt). A Bluestone zenekar tagjai fúvósszekcióval kiegészülve Földes László Hobo és Ferenczi György vendégszereplésével igyekszik maradandó emléket szerezni minden elkötelezett blues-rajongónak.”
Az este fellépői, ebben a formában, így kilencen együtt, nem álltak még színpadon!
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1227767494699863/
Jegyvásárlás: https://kobuci.hu/programok/bluestone_friends_ft_hobo_ferenczi_gyorgy_1141