2LP / CD / CD+DVD – Frontiers Records 2015
2LP / CD / CD+DVD / CD+BD – Rhino Records 2018
2LP / CD / 2CD+BD – Rhino Records 2023
A Deep Purple együttesbe kerülésének 50. évfordulóját a The Purple Album átfogó és alapos felújításával ünnepelte David Coverdale énekes. Ugyanis ez év folyamán a Whitesnake 2015-ös stúdiólemezének teljes anyagát, illetve a kapcsolódó turnéjának felvételét is remixelték. Majd a speciális extrákkal gazdagon megpakolt, új dalsorrendet és új borítót kapott arany kiadást 2023. október 13-án tárták a világ elé, a Deep Purple és a Whitesnake rajongók millióinak nagy-nagy örömére.

I. The Purple Album
2014-ben és ’15-ben, a Deep Purple három Coverdale-es stúdióalbumának negyvenedik évfordulóján egy dupla albumnyi Purple klasszikus rögzített újra a Whitesnake. A Frontiers Records gondozásában megjelent anyag a The Purple Album címet kapta, melyet aztán élőben is bemutattak, igen komolyan megturnéztattak David-ék.
A sztenderd CD változaton 13, a deluxe CD verzión és a dupla vinilen pedig 15 Deep Purple klasszikus kapott helyet. Melyeket egyaránt a saját képére igazította David Coverdale és a Whitesnake akkori legénysége: Tommy Aldridge dobos, Michael Devin basszusgitáros, Reb Beach és Joel Hoekstra gitárosok. Továbbá Derek Hilland billentyűs, aki a borító tanulsága szerint csak vendég státuszban dolgozott a lemezen a többiekkel.

A tracklista legfőbb statisztikája szerint elég kiegyensúlyozottan válogattak a mára már a minimális alapműveltség részét képző három album dalaiból. Így az 1974-es Burn hat, a szintén ’74-es Stormbringer öt, az 1975-ös Come Taste The Band lemez négy dallal képviselteti magát. Ez annak fényében külön megbecsülendő, hogy míg a Mark II felállást istenítő Deep Purple rajongók a Burn-t még csak-csak elfogadják, de a másik két korongot viszont annál inkább kritizálják, illetve hanyagolják. Azonban ez egy Whitesnake produkció, mely banda hívei viszont szinte száz százalékban rajonganak a Mark III és Mark IV Deep Purple formációkért is, így végre ismét reflektorfénybe kerülhettek a Who Do We Think We Are utáni DP szerzemények is.
Ennek megfelelően az eredmény természetesen alaposan megosztotta a közönséget. De tény, hogy a hard rock és úgy általában a XX. század zenéjének alapvetései kiállták az idő próbáját, így a néhol meglepő és alapos átdolgozások után sem vesztettek az erejükből. Egytől egyig zseniális az összes változtatás.
Megdöbbentően jól működik a Might Just Take Your Life country & westernre vett nyitánya. Csodás a Lady Double Dealer a capella szerű kiállása, ahol önmagában is hallatszik a félelmetes kidolgozottságú vokális munka. Fantasztikus, hogyan lett klasszikus felfogású AOR rockballada az eredetileg Glenn Hughes énekelte Holy Man lebegős, soul-os, néhol kissé funkys eredetijéből. Anélkül, hogy egy kicsit is sérült volna a mondanivaló és annak tálalása. Az pedig szinte már az emberi művészet csúcspontja, hogy miként sikerült minden különösebb sérülés nélkül vintage tremolós, erősen visszhangos gitárhangzással kiváltani Tommy Bolin reggae témáját, mely ritmikailag és hangulatilag is oly parádésan ellenpontozza You Keep On Moving bevezető basszustémáját az eredeti felvételen. És a sor még hosszan folytatható. Remekművekből születtek újabb remekművek.
Mind a koncepció, mind a kiadványok kivitele, mind az újragondolások frissessége, mind a hangszeres játék, mind az anyag megszólalása példaértékű. Miként az is, hogy a felvételek idején már bőven a hatodik x-en túl járó énekes miként gazdálkodik a hangjával. Tényleg tanítani kéne ezt a fajta józanságot, hogy aztán abból, ami van, miként lehet kihozni a lehető legtöbbet. Beleértve az utánjátszásokat és a vokálisan szintén nagyon erős hangszeres zenésztársakkal megosztott éneksávokat is. Lehet, hogy ez is az a fajta brit szellem, amit annakidején olyan zsenik emlegettek idehaza, mint Radics Béla vagy Som Lajos. Mert az itthoni produkciókra sajnos többségében még mindig az a jellemző, hogy valamiért az öreg harcosok időről-időre túlvállalják és kinevettetik magukat.
Whitesnake: The Purple Album 2015:
2LP:
Side A:
1. Burn
2. You Fool No One
3. Love Child
Side B:
4. Sail Away
5. The Gypsy
6. Lady Double Dealer
7. You Keep On Moving
Side C:
8. Mistreated
9. Holy Man
10. Might Just Take Your Life
11. Soldier Of Fortune
Side D:
12. Lay Down, Stay Down
13. Stormbringer
bonus:
14. Lady Luck
15. Coming Home
16. Soldier Of Fortune (Alternate Mix)
CD 1:
1. Burn
2. You Fool No One
3. Love Child
4. Sail Away
5. The Gypsy
6. Lady Double Dealer
7. You Keep On Moving
8. Mistreated
9. Holy Man
10. Might Just Take Your Life
11. Soldier Of Fortune
12. Lay Down, Stay Down
13. Stormbringer
bonus:
14. Lady Luck
15. Coming Home
16. Soldier Of Fortune (Alternate Mix)
DVD:
1. Lady Double Dealer
2. Sail Away
3. Stormbringer
4. Soldier Of Fortune
5. The Purple Album: Behind The Scenes
6. The Purple Album EPK

II. The Purple Tour Live
A The Purple Album megjelenése után világturné következett, ezúttal viszont már a nagyszerű Michele Luppi-val a billentyűk mögött. Az Úr 2015. esztendejében Coverdale-ék húsz ország közel nyolcvan színpadán mutatták be az összesen kilenc, de váltásban bemutatott Deep Purple feldolgozással dúsított best of programjukat. Mivel a koncertkörút műsorát is megörökítették, a The Purple Tour Live című koncertalbum és koncertfilm dupla nagylemezen, CD-n, DVD-n és Blu-ray Disc-en jelenleg is elérhető.
Whitesnake: The Purple Tour Live 2018:
2LP:
Side A:
1. Burn
2. Bad Boys
3. Love Ain’t No Stranger
4. The Gypsy
Side B:
5. Give Me All Your Love
6. Ain’t No Love In The Heart Of The City
7. Mistreated
Side C:
8. You Fool No One
9. Soldier Of Fortune
10. Is This Love
11. Fool For Your Loving
Side D:
12. Here I Go Again
13. Still Of The Night
bonus:
14. You Keep On Moving
CD:
1. Burn
2. Bad Boys
3. Love Ain’t No Stranger
4. The Gypsy
5. Give Me All Your Love
6. Ain’t No Love In The Heart Of The City
7. Mistreated
8. You Fool No One
9. Soldier Of Fortune
10. Is This Love
11. Fool For Your Loving
12. Here I Go Again
13. Still Of The Night
BD / DVD:
1. Burn
2. Bad Boys
3. Love Ain’t No Stranger
4. The Gypsy
5. Give Me All Your Love
6. Ain’t No Love In The Heart Of The City
7. Mistreated
8. You Fool No One
9. Soldier Of Fortune
10. Is This Love
11. Fool For Your Loving
12. Here I Go Again
13. Still Of The Night
bonus:
14. Burn (video clip)
15. On The Hot Seat With Michael Devin – Interview (Michael Interviewing Reb & Joel)
16. You Keep On Moving (live audio)
17. Lay Down, Stay Down (live audio)
18. Lotsanotes (live audio)
19. Stormbringer (live audio)

III. The Purple Album – Special Gold Edition
2023-ban, David Coverdale Deep Purple tagságának 50. évfordulóján ismét visszatértek a The Purple Album anyagához. Az egész stúdióalbum, valamint a koncertlemez Mark III Deep Purple dalokat tartalmazó része is kapott egy-egy alapos remixet. Ami szerencsére nem az újrakiadások szokásos remaster lózungját jelenti, amivel a szélhámoskodó kiadók az újabb és újabb felesleges kiadásaikat akarják ránk sózni, hanem ebbe bizony tényleg komoly melót fektettek. A zenekar és a cucc új kiadója, a Rhino is.
A kívül-belül megújult album ezúttal már az alapverziójában is 15 dalos. Mely mellé újabb 16 audió tracket tartalmaz a deluxe kiadás bónusz CD-je, míg az alaposan kibővített videó-mellékletet már Blu-ray-en élvezhetjük. Az új keverésről általánosságban kijelenthető, hogy a gitárokat még sokkal előrébb pakolták, miközben a változások még markánsabbakká váltak. Tehát, ami kemény volt, még inkább odacsap. A ritmus itt-ott annyira feszes, hogy az újrakeverés, újraszerkesztés mellett talán ezt-azt újra is játszottak a srácok a dob- és basszussávok felturbózása végett. Ami viszont lírai, akusztikus, ott még tovább erősítették a megindult, érzelmes vonalat. Csilingelőbb hangzással, vastagabb szőnyegezéssel, extra- vagy megduplázott vonóssávok használatával. Mindez együtt alaposan átgondolt munkát feltételez és egyben fantasztikus teljesítmény, hogy a felújított cucc ennek ellenére sem csúszik át nyálasba, hanem mindvégig férfias marad.
A 2023-as Special Gold Edition tehát alapból felvonultatja a The Purple Album 2015-ös Deluxe verziójának mind a 15 dalát, de alaposan átkeverve és eltérő sorrendben. A dupla LP-t ezúttal a fekete mellett aranyszínű vinilekre is préselték, ami inkább a parasztvakítás része a dolognak, mint hogy egy újabb érdemi lépés lenne a high-end hangzás felé. Persze azt is értem, hogy akinek megvan a 2015-ös dupla fekete, azt több dologgal, köztük az eltérő színnel is érdemes vásárlásra ösztönözni.
A második CD első blokkja a The Purple Tour Live koncertalbum öt Deep Purple feldolgozásával (Burn, The Gypsy, Mistreated, You Fool No One, Soldier Of Fortune) indít, melyek szintén alapos átkeverésen estek túl, hasonló végeredménnyel, mint a stúdiólemezen.
Majd alternatív mixekkel és verziókkal folytatódik az extrák sora. Itt már nem csak zeneileg, hanem a hangszerelését tekintve is komolyzenei színvonalú az anyag. Vagy éppen az örök kedvenc Led Zeppelin megoldásai köszönnek vissza. Alig várom már, hogy mikor jön ki egy hasonló igényességű, bőséges anyag a Coverdale/Page album anyagából is…
Az igazán nagy durranást azonban a második CD végére hagyták. Ugyanis előkerült az a demókazetta, melyet David még The Fabulosa Brothers tagjaként rögzített 1972-ben, amit aztán elküldött az új énekesét kereső Deep Purple együttesnek, és aminek köszönhetően el is nyerte az áhított állást. Erről a sztoriról persze eddig is mindent tudott minden valódi hard rocker, de hallani vélhetőleg csak idén fogja a Purple rajongók kilencvenkilenc és fél százaléka.
De még ezzel sincs vége a szenzációknak, mert az utolsó trackben egy törmelék hallható Coverdale 1974-es dalötleteiből és demóiból, melyeket a Stormbringer albumra szánt. A történelemben persze sosincs olyan, hogy mi lett volna, ha. Mert az lett, ami lett és kész. Eme rövid részleteket hallva mégis érdemes elmélázni azon, hogy miféle csodák születhettek volna még, ha Mr. Blackmore egy kicsit nyitottabb a Mark III Deep Purple időszakban…
A korábbi kiadások Purple Album DVD-jét gyakorlatilag kukázták. A helyette készült Blu-ray csak részben vette át a tartalmát. Az alaposan megújított videóanyag első része egy klipgyűjtemény, mely összesen tizenegy klipet tartalmaz a szintén felújított stúdióalbumhoz.
A klipek egy része képben már megvolt, a többi vadonatúj. A Soldier Of Fortune pedig egyből három verzióban is nézhető-hallgatható, a háromféle hangszereléshez igazítva.
A második, a koncertblokk a The Purple Tour Live albumhoz, tehát a koncertanyaghoz tartozó képi melléklet. Ez utóbbi már messze nem olyan jó, mint az előző gyűjtemény. Elsőként a bűn rossz, gyerekes, ráadásul még erősen gagyi kategóriás animációjú Burn klip szerepel, a koncerthanggal. Majd a Burn/Stormbringer párosa a Live In The Still Of The Night koncertfilmből és a Soldier Of Fortune a Starkers In Tokyo videóból. Teljesen felesleges ismétlések, miként a The Purple Tour Five Live blokk is, utóbbi már a The Purple Tour Live Blu-ray-ről lett átemelve. Inkább csináltak volna egy ötlemezes dobozt, a teljes Purple Tour anyaggal együtt. Beleértve a további négy DP feldolgozás (You Keep On Moving, Stormbringer, Lay Down Stay Down, Lady Double Dealer) élő változatait is, melyek lemaradtak. Így inkább csak olyan összedobált-, illetve hiányérzete lesz tőle az embernek.
A harmadik Blu-ray blokk a dokumentumfilmeké, melyek ismét a gyűjtemény erősebb részét képviselik.
Mind a Behind The Scenes film, mind a Coverdale kommentárjával feldolgozott Song By Song komoly élményszámba megy. Egy olyan rakat dolgot tesz helyre az öreg, egyszer és mindenkorra egyértelműen, melyek a sok évtizednyi bulvár-, illetve kontár zenei írások nyomán mára már alaposan belekavarodtak a Deep Purple és a Whitesnake bizonyos dolgaival kapcsolatos közgondolkodásba.
Ezúttal nem kaptunk minden formátumot összesítő nagy díszdobozt, de a kiadványok így is rendkívül igényesek, impozánsak, tartalmasak és professzionális kivitelűek. Jó volna remélni, hogy ezeken a rock dinoszauruszokon kívül is létezik még ilyesfajta igényesség, hogy van még jövője a szélesebb tömegeket is megszólítani képes populáris gitárzenének. De időről-időre bebizonyosodik, hogy még mindig ugyanazok készítik az újabb és újabb etalonokat, akik már harminc-, negyven- vagy ötven éve is stabil úttörői és példaképei voltak a műfajnak.

Whitesnake: The Purple Album – Special Gold Edition 2023:
2LP:
Side A:
1. Burn
2. Lay Down, Stay Down
3. Love Child
4. Holy Man
Side B:
5. The Gypsy
6. Lady Double Dealer
7. Might Just Take Your Life
8. Coming Home
Side C:
9. Stormbringer
10. Sail Away
11. You Keep On Moving
12. Lady Luck
Side D:
13. Mistreated
14. You Fool No One
15. Soldier Of Fortune

CD 1:
1. Burn
2. Lay Down, Stay Down
3. Love Child
4. Holy Man
5. The Gypsy
6. Lady Double Dealer
7. Might Just Take Your Life
8. Coming Home
9. Stormbringer
10. Sail Away
11. You Keep On Moving
12. Lady Luck
13. Mistreated
14. You Fool No One
15. Soldier Of Fortune
CD 2:
1. Burn (The Purple Tour Five Live)
2. The Gypsy (The Purple Tour Five Live)
3. Mistreated (The Purple Tour Five Live)
4. You Fool No One (The Purple Tour Five Live)
5. Soldier Of Fortune (The Purple Tour Five Live)
6. Holy Man (Unzipped)
7. Stormbringer (Punch In The Nuts Mix)
8. Love Child (Alternate Mix)
9. Soldier Of Fortune (Featuring Joel Hoekstra & The Hook City Strings)
10. Soldier Of Fortune (Featuring The Hook City Strings)
11. Soldier Of Fortune (Instrumental) (Featuring The Hook City Strings)
12. Everybody’s Talkin’ (The 1972 DC Purple Audition Tape)
13. Get Ready (The 1972 DC Purple Audition Tape)
14. Lonely Town Lonely Street (The 1972 DC Purple Audition Tape)
15. Dancing In The Street (The 1972 DC Purple Audition Tape)
16. 1974 DC Demo Ideas For The Stormbringer Album
BD:
1. Lady Double Dealer
2. Stormbringer
3. Sail Away
4. Soldier Of Fortune
5. The Gypsy
6. Soldier Of Fortune (Featuring Joel Hoekstra & The Hook City Strings)
7. Soldier Of Fortune (Featuring The Hook City Strings)
8. Lay Down, Stay Down
9. Holy Man
10. You Keep On Moving
11. You Fool No One
12. Burn (Live Atlantis Video)
13a. Burn (Live In The Still Of the Night)
13b. Stormbringer (Live In The Still Of the Night)
14. Soldier Of Fortune (Starkers In Tokyo)
15. Burn (The Purple Tour Five Live)
16. The Gypsy (The Purple Tour Five Live)
17. Mistreated (The Purple Tour Five Live)
18. You Fool No One (The Purple Tour Five Live)
19. Soldier Of Fortune (The Purple Tour Five Live) 20. The Purple Album: Behind the Scenes
21. The Purple Album: Song By Song
a. Burn
b. Lay Down, Stay Down
c. Love Child
d. Holy Man
e. The Gypsy
f. Lady Double Dealer
g. Might Just Take Your Life
h. Coming Home
i. Stormbringer
j. Sail Away
k. You Keep On Moving
l. Lady Luck
m. Mistreated
n. You Fool No One
o. Soldier Of Fortune