- Székesfehérvár, FEZEN Klub, 2023. november 17.
November 17-én, péntek este, valamivel fél 8 után a székesfehérvári FEZEN klubba lépve az ember azt gondolhatta, hogy kicsit kevesen vannak itt ahhoz képest, hogy milyen produkció készül színpadra lépni. Az Omega Testamentum koncertjére érkeztünk, ez a formáció az Omega dobosa, Debreczeni Ferenc „Ciki” zenekara, aki a legendás együttes egyetlen aktív tagja maradt, miután Mihály Tamás és Benkő László 2020-ban, Kóbor János pedig 2021-ben elhunytak, Molnár György „Elefánt” pedig egészségi állapota miatt nem vállal már rendszeres fellépéseket.
A Ciki által vezetett tribute-zenekar először 2022 augusztusában lépett fel az Omega 60. születésnapjára rendezett fesztiválon Őriszentpéteren, majd némi átalakulás után idén ősszel indultak vidéki turnéra, melynek volt szerencsém megtekinteni székesfehérvári állomását.
A kezdés előtt a színpad mögötti kivetítőn egy „Omega mindörökké” felirat volt látható – mint később kiderült, a háttér számonként cserélődött.
Pontban 8 órakor a hangszórókból megszólalt egy vers, amely Omega-dalszövegek alapján született, ezalatt a közönség is odagyűlt a küzdőtérre a színpad elé. Így már látszott, hogy nem is vagyunk olyan kevesen! Egyértelműen az 50-60-as korosztály volt többségben, de persze volt pár olyan rajongó is, akik az idén 75 éves Ciki kortársai lehettek, és néhányan a fiatalabb korosztályokból is eljöttek.
Ahogy a vers véget ért, Debreczeni Ferenc „Ciki” elfoglalta helyét a doboknál, és csatlakozott hozzá Erdős Róbert gitáros, Nagy Zsolt „Liszi” billentyűs, valamint a régi idők egy másik tanúja, Fekete Tibor „Samu” basszusgitáros, a Korál zenekar egykori tagja, némi instrumentális bevezető után pedig Schrott Péter énekes is színpadra lépett.
A formáció nem titkolt célja, az Omega 60 éves életművének életben tartása mellett az utolsó Omega-sorlemez, a Testamentum élő bemutatása is, ugyanis ezen lemez dalait az Omega már nem tudta színpadra állítani. Ennek szellemében indult a felvezetés: az említett album nyitánya után két olyan szerzeményt hallhattunk, melyek ugyan jóval régebben születtek, de új köntösben a Testamentum albumra is felvették őket – ezek voltak A föld árnyékos oldalán és a Varázslatos fehér kő. Utóbbi szövegét a közönségből már jó néhányan énekelték, és ez a lelkesedés az egész koncerten változatlan maradt.
Ezután még egy dal erejéig maradunk a Testamentum-lemeznél, majd nekiállunk megidézni az életmű számtalan csúcspontját, kezdetnek rögtön egy olyan erős dallal, hogy az ember nem tudja, könnyezzen, libabőrözzön, vagy üvöltve énekeljen, és mivel ezeket lehet egyszerre is művelni, marad is ez a megoldás – ilyen hangulatban ért a Napot hoztam, csillagot.
Jó érzés volt látni, hogy mind a zenekar, mind a közönség mennyire boldog és mennyire átadja magát a zenének. Liszi, amellett, hogy remekül szólaltatja meg az Omega-dalok billentyűs szólamait, szinte egyfolytában vigyorog, láthatóan Samu is nagy örömmel vesz részt a produkcióban, miközben az ő játéka is tökéletes. Erdős Róbert is nagyon jó gitáros, a legtöbbször profi módon idézi fel az eredeti hangzást, de azért a saját egyéniségét is beleviszi a játékba. Schrott Péter is remekül beletalált ebbe a szerepbe, nagyon helyesen, egyáltalán nem próbál Kóbor Jánoshoz hasonlítani, és mégis, vagy inkább épp ezért, az ő előadása is méltó a produkcióhoz és a múlthoz.
Ciki nyilván egy nagyon más helyzetben van, mint korábban, hiszen az Omega az elmúlt évtizedekben egy szuperprodukció volt, plusz gitárossal, plusz billentyűssel, vokalistákkal, a klubokénál sokkal nagyobb színpadokon, lézerekkel és pirotechnikával… De természetesen egy klub színpadán is nagyszerűen dobol, és érezni rajta, mennyire boldog attól, hogy összehozta ezt a nagyszerű zenekart, akikkel továbbra is megszólalhatnak ezek a számok, amelyeknek egyébként nagyon jól áll ez az egyszerűbb hangzás is. Egyszerű alatt azt értem, hogy „csak” egy gitáros és egy billentyűs van a színpadon, valamint az énekes mellett más nem vokálozik.
A Napot hoztam… után a Kötéltánccal megyünk tovább, ahol Schrott Péter balerinaként billegett kicsit, Erdős Róberttől pedig egy gyönyörűen kidolgozott gitárszólót hallhattunk, majd jön az Éjféli koncert és ezzel az újabb ámulat következett – a „csilingelős” szintetizátorral induló lassú rész, melyre a gitár válaszol, meghozta az újabb libabőrt, és persze a basszusgitárszólók is csodaszépek voltak. Ehhez persze kellett a jó hangosítás is, amelyet ma – klubkoncertek viszonylatában- megkaptunk.
Ezután Schrott Péter azzal konferálta fel a következő dalt, hogy a magyar rocktörténet egyik legnagyobb nótája jön („És eddig mik mentek?” – kérdem én magamban), majd a Babylonnal folytatódott a buli, ami után az Arccal lassítottunk picit, de csak hogy azután az Életfogytig rock and roll-lal újra felpöröghessünk, és újfent megcsodálhassuk a billentyűs, a gitáros és a basszusgitáros játékát, majd Ciki szól hozzánk pár szót. Utána pedig egy olyan téllel utazunk képzeletben, amilyen ma már nem nagyon van itt nálunk: jön a Léna, ebben Schrott Péter brillírozhat a hangjával…
A hóból a tűzbe ugrunk, jön a Tűzvihar, egyszerűen, gyorsan, pontosan, keményen, Liszi embertelen billentyűszólójával, majd jönnek sorban a további slágerek: Fekete pillangó, Csillagok útján, Ezüst eső, Mozgó világ/Metamorfózis, majd egy dal erejéig visszatérünk a Testamentum-lemezhez, és gyors visszataps után rá is fordulunk a fináléra…
Ez természetesen a Gyöngyhajú lánnyal indul, amit teljesen önfeledt boldogságban énekel mindenki, majd az elmaradhatatlan Petróleum lámpával zárul az este, amely alatt egy pár percig tényleg egy több mint 50 évvel ezelőtti házibuliban érezhette magát az ember, ahogy Liszi zongorajátékát hallgattuk.
A Presser- és Laux-féle Omegát csak az egyébként Elefánt-szerzemény Tűzviharral, valamint az utolsó két dalban idézték meg, ami érthető is, hiszen Ciki annak nem volt még részese. A Gyöngyhajú lány az évtizedek alatt a későbbi Omega-dalok hangzásához csiszolódott, így annál nem éreztem azt, hogy kilógna a műsorból, ahogy a Tűzvihar is teljesen beleillett a produkcióba, de a Petróleum lámpa egy idegennek úgy hatott volna, mint egy másik zenekar dala, ami nem illik ide. Ettől még persze kihagyhatatlan, és így tökéletes ez…
Ha minden a tervek szerint alakul, 2024-ben még többet hallunk az Omega Testamentum zenekarról. Bár pontos dátumot tudtommal még nem tettek közzé, de a koncert végén Ciki elmondta, hogy februárban Budapesten a Barba Negrában találkozhatunk velük, én pedig biztos vagyok benne, hogy utána is hallunk róluk, és az ország azon részeibe is eljutnak jövőre, ahol idén még nem léptek fel.
Épp ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha lehetősége van rá, látogasson el az Omega Testamentum koncertjére, mert tényleg az Omega emlékét méltón és tisztelettel ápoló produkció született, melyet reményeim szerint még évekig hallgathatunk élőben! Én várom a miskolci márciusi koncertet!
Fotók: Jakab Gergely
