A világ/Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválján voltunk pár hete:az angol és más nyelvterületeken Budapest óbudai szigetéről elnevezett Sziget / Island Festival 2024 30 éves jubileumi eseményén. Jártunk sok hazai koncerten, többek között az új magyar befutó, Azariah első szigetes nagyszínpados fellépésénél. A szokásos koncertbeszámolók mellett, amit megírtak már mások, mi visszatekintettünk a Sziget egész kis/nagy generációs, nemzedéki tömeg kulturális pop-rock történelmére – egy visszajelzéssel segítve a Sziget jövőjének szervezői munkáját, újötleteket adva a Sziget-államot átalakító nagyratörő tervekhez.     

2023-ban, tavaly, a Tízmilliomodik Szigetlakó Világpolgár is áthaladt a szimbolikus K-Híd főkapuján. Örökbérletét megkapva rögtön boldogan nyilatkozta: remélem, hogy a Sziget még sokáig folytatódik… A Sziget már nyereséggel zárt, miközben a két év kihagyás utáni helyzete nem volt igazán egyszerű…

2024-ben, idén, a hivatalos 30. évfordulós Sziget-fesztivál a kulturális kereteinek megújulását tervezte. Szervezőik vízválasztóként tekintettek a jubileumra, miközben elindult a szokásos negatív szóbeszéd is: a média újságíróinak egy része áradozott, mások fanyalogtak, pont a lényeggel, a jövővel nem törődve.  

2025-re, jövőre, még nagyobb megújulását ígértek a sokszínűségében európai/világelső fesztiválnak. Sziget hagyományokat megerősítő/megújító tervek mögött mégis több kérdés élő maradt a médiában: például, gyenge vagy jó volt a program line up, és lényegileg, vibrált vagy elmaradt a Sziget-élmény?

76 hektár, 7 nap, 50 helyszín, ezernél több program, napi 60-70 ezer fő, több mint Tízmillió látogató… Kérdés, hogy a Sziget-fesztivál, a kulturális szabadság szimbóluma megtartotta-e időközben értékeit?    Mint maga a 30 éves Sziget, rendhagyó a Sziget-fesztivál beszámolóm is: számvetés múlttal és jövővel.   

A Kell egy hét együttlét! szlogennel, több mint harminc éve volt egy álmunk, egy hely ahol egy hétig együtt lehetünk, ahol mindenki megélheti a személyes szabadságát, a flow / az áramlás atmoszféráját, amit egy vibráló fesztivál nyújthat, ahol jól megférnek egymással a különböző programok és kultúrák.

A Sziget-élmény, a Szabadság Szigete hamar az ideális világ ünnepi szimbólumává vált, ahová belépve elhagyhattuk a mindennapok gondjait: így emlékezett Kádár Tamás főszervező, aki a Sziget múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos kérdéseket, terveket is a Sziget-élmény hagyományával összegezte.

A K-Hídon először még katonaként léphettem be, a laktanyából a Hajógyári Sziget Honvéd üdülőbe és az 1990-es évektől rock újságíróként már kezdetektől minden fesztiválon, mindennap kint voltam így évtizedekig megvolt ez a bizonyos Sziget Szabadság élmény, az egész nagy zenei átalakulások kezdetéig.

A 2008-as válság évétől már korábban, amióta az élőzenei klubmozgalom háttérbe szorulhatott, részt is vett ennek az un. összműfajú lebontásában a Sziget: intézményesült zenei, tömeg kulturális centruma a tömegfesztivál nagyüzemi központja lett, a kulturális zenei fogyasztási formák globális átalakulásában.

Idén, a 30-31 éves Szigeten – aminek számtalan neve volt, Diáksziget, Pepsi-Sziget, Freedom Island – a jubileumi hangulatban a több mint negyedszázad élményeinek egész kavalkádja kavargott bennük is. Mindeközben jó volt újra, ismét Sziget-lakónak lenni, részt venni ebben a bizonyos Sziget-élményben.

A K-hídtól jóval beljebb lévő és szervezéstechnikailag is jól vizsgázó belső beléptető rendszeren túl kezdtük is a Sziget-rutint járni, Sajtó sátrak, VIP területek után az első kis Sziget-körök bejárásával… Évtizedek alatt folyamatosan sokat változott a tér élmény, de a felszín alatti lényeg változatlan maradt.

A Nagy karnevál részeként a közönség átlagos életkorában megújult, de láttunk mindenféle nemzeti és kulturális, zenei szubkulturális rajongó Sziget-lakó mellett többféle fajta korosztályos fesztiválozót is… Felméréseik szerint a Covid óta jelentős trendben növekedett a hazai és az idősebb résztvevők aránya!

A Sziget köröket járva láttuk, hogy a helyszínek és a programok megújultak, az elő zene, a zenekari és hagyományosabb pop-, rock zenei felállások megtartották a jelentőségüket, sok helyen még a dob, és az elektronikus klasszikus hangszerek, a gitár, a basszusgitár által lejátszott élőzene dominált.

A sziget belseje felé több kisebb, vagy nagyobb színpadon, mint például egy nagy trendi főszponzor a Revolut színpad fellépőit látva az élő zene helyét már át is vette a csak részben programozott, részben Live-Act, vagy a teljesen DJ  produceri előadás produkció, mint a Bolt Party Aréna szettjei.  

A nagyszínpadon Azariah mellett fellépett több más magyar előadó egyedi produkcióval, mint például Beton.Hofi a Rajkó Cigányzenekarral, vagy a tízéves Margaret Island első nagyszínpados fellépésen. Műsoraik az egyedi, jubileumi, újrajátszó, alkalmi, összművészeti, nemezközi trendekbe is illeszkedtek.   

A magyarok más színpadokon is ellenpontozták 60 ország nemzetközi jelenlétet: Analóg Balaton (Bolt), Platon Karataev (Revolut), Pogány Induló, Ótvar Pestis (dropYard), Besh o Drom, Bohemian Betyars (Global Village), Esti Kornél, Ivan and The Parazol, Abigél, Anna and the Barbies, Sziámi (Petőfi)…

A Nagyszínpadon jó keret lehetett a jubiláló Margaret Island és többek között Kylie Minogue nyitása, vagy Halsey és Yves Tumor, a britpop Oasis énekes Liam Gallagher időutazása, Martin Garrix vagy Sam Smith és a csúcs közeli nézőszámú utolsó napi Skrillex és a Fred Again Sziget-záró programja is.

A Nagyszínpad melletti Revolut Stage, a korábbi FreeDome nagy piros sátra, a nemzetközi trendbe illő modern mega cirkusz sátor jó helyszíne volt az elektro, dj zenei, techno, house kultúráknak, ahol azért felléptek hibrid electro produkciók is, mint a Meute élő fúvós bigband vagy az Aurora trendi társulata.

A Sziget régi nagyobb nevei és hangulatai is újra megelevenedhettek itt pár alternatív rock előadóval: a dj elektronikus zenei központú nagy trend világának egyik ellenpontjaként az angol sokadik vonalú, britpop hagyományokat őrző Editors üdítő kivételként analóg hangszereivel színesítette a programot.       

Innovátor jellegű helyszínek ellenpontjai jól ellensúlyozhatták az átlagos electro trend jelenlétét, mint a Colosseum a legegyedibb kortárs újrafelhasználás jegyében a Hello Wood raklapjaiból összeállítva – itt progresszívebb elektronikus party, afterparty live act folyamatok helyszínei voltak (pl. Bernathy…)

A zenei élményt, ami a Sziget fesztivál alapját alkotta évtizedekig átvette már számos más élmény is. Többek között az alkony és az este beállta után fokozottan érvényesülő térbeli tárgyak, óriás szobrok, épített mozgó vagy álló óriás állatok, szimbólumok, fák, átjárók, kapuk, megvilágított fény élményei

Az ÚjDesign élmény átlag felett feldíszített kommunális terek, épületek, tematikus toiletek, wc-k, PR, kereskedői építmények, reklámok, étel és italboltok, pultok, fokozták a változó képi kultúrafogyasztás növekvő ingereit, de az igények várakozásaitól még így is elmaradhattak: milyen mélység hiányozhat?

A kérdéses kulturális mélységi válaszokat már maga a Sziget hagyományai, a történelme inspirálhatja: és akkor már innentől egy kis visszatekintés ezekre a hagyományokra, amiben benne is rejlenek azok a válaszok, melyek a Sziget kulturális megújulását, a kulturális folytonosságát és a túlélését fedhetik fel.    

A Sziget hagyományai és története – 1970-es,1980-as és 1990-es évek

A Sziget programfüzet Útlevele belépő volt a régi hagyományai szerint új ideiglenes államformákba – az Island of Freedom szigetállam/fesztivál-köztársaság temporális idősíkjaiba és térélményeibe napi látogató, sátras letelepedő, számon tarthatatlanul visszatérő single/active statusú állampolgárai részére.         

A Sziget régi hagyományai olyan lehetőségeket tartogatnak, amiket eddig nem eléggé aknázhattak ki. Folyamatos építkezése nagy tervei már nem látogatószáma, inkább programjai kulturális mélységének növelésében, új fókuszokban rejlenek, mint a saját évfordulói vagy régi magyar dal napjai lehetőségei.

Új fókusz lehetnek a Sziget évfordulói, elfelejtett, háttérbe szorult hagyományai, ünnepei újrajátszásai. Tervezett változásaiban a Sziget az alapértékeit továbbra is szem előtt tartva jobban megfelelhet a forradalmian változó kultúrafogyatási szokásoknak, a modern tömegkultúra, popkultúra kihívásinak.    

Inspiráló lehet megnézni, hogy csinálják más nagyok, mint a Rock & Roll Hall of Fame rendezvényei. Segíthet a jövő Sziget szervezőinek, jövőbeli színpadi programjai – új elő zenei scénái, klubmozgalmi szubkultúrái – dekonstrukciós újra tematizáló modellezésére a Sziget egész dicsőséges előtörténete

1960-1970-es évek – BabyBoom generáció/korszak– rock n roll/beat/hippi popkultúra

30. évfordulóját ünneplő rendezvény közvetlen előzményei viszont sokak által nem igazán ismertek. A Sziget-fesztivál hagyományainak megerősítési/megújítási terveit a saját története újra felfedezésével társadalmi /populáris tömeg kulturális megismertetésével kezdhetné: saját popkultúrája történetével.

Az 1920 és1939/45 között születő Veteránok utáni generációk, nemzedékek populáris tömegkultúrája az 1946 és 1959/64 között születő Babyboom korszak a rock n roll, beat, hippi popkultúra ideje volt: a háború után születő fiatalok lázadó pop/rockzenéje létrehozta a kultúra/társadalom új folytonosságát.  

1967-68 első nyugati, amerikai rock fesztiváljai már a rock hippi, underground kultúra csúcsai voltak. Olyan kulturális, nagy nemzedéki, generációs mintákat adtak, melyek évtizedekig maradandóvá lettek: a mai fiatalok máig öntudatlanul is divatos ízlésbeli neo retro vonatkozási pontokként élik meg ezeket…

(1967 Szerelem nyarának Monterey Popfesztiválja: 90 ezer fő, Animals, Simon-Garfunkel, Jefferson Airplane, Byrds, Janis Joplin, Mamas and the Papas, Who, Jimi Hendrix; 1968 Woodstock Fesztivál 400 ezer fő, Janis Joplin, Creedence Clearwater Revival, Santana, Who, Jefferson Airplane, Shankar, Joe Cocker, Ten Years After, Blood Sweat and Tears, Crosby, Stills, Nash and Young, Jimi Hendrix).

Magyarország egészséges fejlődésének, kulturális, társadalmi folytonosságnak törései, hiányai miatt a beat, hippi, undeground, punk zene szubkultúrái, divat kultúrái 5-10 év fáziskéséssel gyűrűztek be, de 1965 adaptált első magyar nyelvű beatdalai utáni évtizedekben már előkészítették a rendszerváltást is.  

1973. június 10-én volt az első, egy évtizedig egyetlen nagy magyar Miskolci-Diósgyőri pop/rock fesztivál. 1967-1968 Monterey, Woodstock amerikai fesztiváljai után fél évtizednyi kelet-nyugati fáziskéséssel – a hagyományok hiánya miatt-, máig olyan folyamatokat indítottak el, aminek a Sziget fesztivál is köszönhető.

A kis magyar Woodstock felvonultatta a korai 1970-es évek magyar beat, hippi, korai pop, rock és undergroung elitjét (DVTK Stadion, 20 ezer fő, tizennégy együttes, két szólista és három lemezlovas): ex Vér, Theatrum, V 73, Nonstop, M7, Delhusa Gjon, Neoton, Mini, Syrius, Corvina, P. Mobil, Generál, KITT-Egylet (Koncz-Illés-Tolcsvay), Bergendy, és Dévényi Tibor, Keresztes Tibor B. Tóth László… 🙂

Nyugaton ekkor ért véget a beat-hippi, underground, rock tömegrendezvények korszaka (1967-1973). Keleten, Közép-Kelet Európában, itthon pedig igazán még el sem kezdődhetett – az első igazi kezdetre közel egy új évtizedet, hét évet kellett várni az 1980-as évek elejéig; közvetlen Sziget-előzményként is.

Woodstock mintája itthon hiányosan érvényesült, de a szabadság kulturális hiánya létrehozta a Sziget előtörténet fesztiváljainak egész történelmi sorozatát: Fekete Bárányok koncert (1980) Szuperkoncert(1981) Budapest Búcsú Viszlát Iván (1991), egész a Diáksziget/EuroWoodstock (1993/94) fesztiválig.  

1980-as évek – BabyBoom és X generáció/korszak–hard rock, punk, new wave, pop kultúra

Az 1960-1984 között születettek X generációja már az itthoni 5-10 év szubkulturális fáziskéséssel az 1970-es évek végi, 1980-as évek eleji undeground, rock, hard rock, punk-rock, punk rajongói lettek és a punk, new wave, újhullám forradalom, a párhuzamos disco dj láz az 1980-as évekre kiteljesedett.

1980. augusztus 23-án volt az első magyar/Közép-Európai civil alternatív könnyűzenei rendezvény, az Express utazási iroda szervezte a hard rock, punk-rock kultúra csúcsán: ’élő magazin a rock jegyében’.  Fekete Bárányok koncert az állampárt tiltott/tűrt kategóriájú zenekaraival (A. E. Bizottság, Beatrice, P. Mobil, Hobo Blues Band) egy évtizeden belül a rendszerváltás egyik kiváltó előzménye is lett.

1981. augusztus 22-én a Szuperkoncert folytatást a frissen megalakult zenész-szakszervezet rendezte. Az erről készült, Egy nap rock filmben is szerepelnek a korszak nagy nevei: az Új Skorpió (Álljatok meg), az Edda Művek (Kölyköd voltam), a KFT (Nem sikerül kikúrálni magam), a Korál (Maradj velem és Válaszra várva), a Mini (Játék-rock), a P. Mobil (Rock ‘n roll, Rocktóber) valamint a Karthago (Lépd át a múltat) és Hobo Blues Band (Ki vagyok én). További részvevői voltak még az eseménynek: az Új Bergendy, a P. Box, a Kati és Kerek Perec, a Saturnus, a V MotoRock, az East. A Beatrice nem vehetett részt ezen a megmozduláson és feloszlott.

1990-es évek – X és Y generáció/korszak – punk, new wave, kiteljesedő pop-rock kultúra

Az 1960/65 és 1979/84 között született X generáció a punk/new vave 5-10 év kulturális fáziskésésén, az 1980/85 és 1994 között született Y generációja pedig az ez utáni pop- és rockzene kiteljesedésén is szocializálódott, köztük döntően a Sziget-fesztivál előzményein és a Sziget első két évtizede történetén.

A Sziget-fesztivál eredeti törzsközönsége a B-boom utáni X (1960-1984) és Y (1984-1994) nemzedék –nemcsak a jelenleg célzott Z/Alfa (mint Zombi?) 1995 és 2009 között születő mai tízen/huszonévesek: a Sziget egyik fő dilemmája ez a látszólagos ellentét – a hazai-külföldi kultúrafogyasztás párja mellett.        

1991. június 28-30-án, tíz év múlva, a Budapest Búcsú, a Viszlát Iván, szovjet csapatkivonást ünneplő rendszerváltó fesztivál még Sziget-előzmény: nevét az Auróra magyar punk zenekar dala, első lemeze címéről kapta és a városligeti Felvonulási tér mellett, az Óbudai akkori Hajógyári Szigeten is zajlott…

A kelet, Európa, Közep-Kelet-Európa számára ez a két-három esemény nagyjából a nyugati, amerikai Woodstock fesztivállal azonos jelentőségű generációs, rendszerváltó élmény rendezvény, nagykoncert volt. Az Egyesült Államokban ez, a „rock tömegrendezvények korszaka” (1967-1973) mindennek a hatására Európában, Közép-Kelet-Európában, itthon is átalakult, évtizedekkel később jelentkezve adaptálódott…            

1993. augusztus 19-25-ei Diáksziget, két évvel később, már a mai, modern többnapos happening volt. „Kell egy hét együttlét” szlogennel találta ki Müller Péter Iván Sziámi és Gerendai Károly 40 ezer fős, újfajta fesztiválként, a világ modern pop kulturális trendjeivel azonosan, kétszáz pop-rock koncerttel. (Sziámi, Méz, Üllői Úti Fuck, Republic, Baby Face, Nulladik változat, Drums, Prognózis, Vidámpark, Kispál és a Borz, Nyers, Másfél, Fuchsia’s Fall, I love you, Hobo, Deák Bill Band, Kortársak, Perfect Name, Tankcsapda, Kino Puskin, Junkies, Trottel, Auróra, VHK, Quimby, Lord és még sokan mások).

Majd az 1994. augusztus 18-24. időszakban megrendezett -egy évvel későbbi- hivatalos első Sziget Fesztivál, EuroWoodstock néven már 1969 Woodstock – akkor 25 éves évfordulós amerikai koncertjének Európai, hazai Újrajátszása is volt.  Elsőként már nagy nyugati, amerikai, európai sztárokkal: Alvin Lee (18.), Eric Burdon and The Flying Eye (19.), Jethro Tull (20.), People Like Us, Brian Finnegan, Leslie Mandoki’s People, Blood, Sweat and Tears (21.), Big Jay Mc Neely, Jefferson Starship (22.), KUD Idijoti, Wizo (23.) The Byrds (24.)…

A hazai felhozatal is jelentős volt: Pál utcai fiúk, Tankcsapda, Perfect Name, Moby Dick, Deák Bill Gyula, Kimnowak, HétköznaPICSAlódások, , Takáts Tamás & Dirty Blues Band, Csík zenekar, Bródy János, Tolcsvay László, Junkies, Kaláka, Aurora, Sex Action, Black-Out, Nevergreen, Kormorán…

Az 1994-es EuroWoodstock után 1996/1997 volt a külföldi zenekarok, szólisták szereplésében az áttörés. 1996-ban Iggy Pop, Bon Jovi és a Prodigy voltak az első nagy külföldi fellépő headlinerek. 1997-ben David Bowie koncertje volt jelentős, összehasonlíthatóan a kortárs, klasszikus 1991 évi Budapest Búcsú Frank Zappa fellépésével: ez egyben utolsó korszakzáró Zappa koncert lett.

1995/96-tól trend lett hazai alternatív és új rock mainstream csapatoknak egyaránt fellépni a Szigeten: Tankcsapda, Irigy Hónaljmirigy, Quimby, Hobo Blues Band, HétköznaPICSAlódások, Ladánybene27, Omen, Sing Sing, Skorpió, Moby Dick, Trottel, After Criying, Deák Bill Gyula, Heaven Street Seven, Hooligans, Kimnowak, Pál utcai fiúk, Publo Hunny, Warpigs, Prosectura, Action, Ganxsta Z. Kartel, Üllői Úti Fuck, Vágtázó Halottkémek, Kampec Dolores, Brains, Nulladik Változat… és még sokan…

Az 1997-től többször is –évente- visszatérő Prodigy és Bowie mellett a Faith No More, vagy a Motörhead  és Bowie nagy kedvence az Apollo 440, vagy a punk/alternatív vonalon a Toy Dolls, a Rollins Band, a Chumbawamba, a Foo Fighters, a Pantera, és a New Model Army, vagy a Helmet, a Deus is fellépett.

1998-ban a punk-rock vonulatot folytatta a Green Day, a Rammstein, a Chumbawamba és Patti Smith.  A már formálódó új retro, pop/rock századfordulós vonulatában pedig fellépett a Corrs, Boney M, Coolio

1996-tól 2001-iga Sziget Pepsi-Sziget nevet kapott: az Európa kiadó 1981 évi Szabadíts meg dalának Agyamban kopasz cenzor ül soraivicces „kopasz szponzor” szövegváltozattal aktualizálódtak a koncerten; az alternatív punk, pop-rockzenei stílusok fesztiválja pedig ekkorra összművészetivé/összműfajúvá vált. Az ezredforduló kulturális fogyasztási szokásai átalakulásában kezdett átformálódni a zenei színtér is: egyes megközelítések lecsupaszodásként, más látásmódok sokszínűvé válásként írták le folyamatokat.

1999-ben már a punk rock/alternatív rock nagy átalakulást kezdte jelezni a külföldi nevek felhozatala: Kool & the Gang, Jovanotti, Apocalyptica, Faithless, Brand New Hevies, Baaba Maal, Guano Apes, Paradise Lost, Freestylers, Rachid Taha, Liquido, Klezmatics, Asian Dub Foundation… és mások…

2000-ben Lou Reed, Suzanne Vega, Guano Apes, Oasis, Therapy, DieArzte, Clawfinger, Bad Religion, 2001-ben pedig a New Model Army, Bomfunk MC’s, Morcheeba, Placebo, Hammerfall, Nightwish és 2002-ben – ha csak egy nevet említenék: The CureKosheen, Stereo MC’s, Iggy Pop, Muse, HIM és a Mission, Herbaliser, Pulp, Jovanotti, Die Toten Hosen, TransGlobal Underground, Ska-P, Gathering; 2003-ban Massive Attack, Slayer, Moloko, Shaggy, Morcheeba, Asian Dub Foundation… és mások…

2005-től elindult Nulladik Nap hagyománya, az Illés 40 éves jubileumi nagyszínpadi búcsúkoncertjével. 2007-ben folytatódott a Locomotiv GT nagyszínpados koncertjével, majd kiteljesedett a -1. nappal, ami 2008-ban az Első Magyar Dal Napja volt, hétórás előadással, alkalmi csoportok adta koncerttel a nagyszínpadon: RockAllstar (Skorpió, Vikidál Gyula, Török Ádám, Karácsony János, Takáts Tamás, Ferenczi György)  Omega Tribute Band (Mihály Tamás, Benkő László, Kalapács József, Keresztes Ildikó, Roy, Gömöry Zsolt, Maróthy Zoltán, Mihály András), MR2 Allstars – kifejezetten erre az alkalomra alakultak meg…

2008 Nulladik napján az Iron Maiden nagyszínpados koncertjével kezdődött a Sziget fesztivál program. 2009-ben pedig a Tankcsapda 20 éves jubileuma és a ZARE (Zenészek a rasszizmus ellen), a Magyar jazz a rasszizmus ellen, Magyar Jazz Napja és világzenei nagyszínpad volt a -1 és a Nulladik napon…

2009-től a Magyar Dal Napja szeptember második vasárnapján hagyománnyá lett, Presser Gábor féle Nagy Ügyként vidéki városokra is kiterjedő rendezvények sorozataként, de később, 2015-től leállt.

A Sziget Nulladik és -1 Mínusz Első Napjai is csak 2013-ig tartott, de addig nagy széria nagy neveivel: 2010 – Kispál és Borz búcsúkoncert, reggae örömünnep, Cseh Tamás-emlékkoncert, Magyar Jazz Nap, 2011 – Gesztivál (Geszti Péter zenésztársaival), Prince, The Klezmatics, Boban i Marko Marković Orkestar, Leningrád, MR2 Szimfonik Live), a Sziget Nemzetközi Tehetségkutató versenyek győztesei, 2012 – Csík zenekar és vendégei,Youropen Nemzetközi Tehetségkutató Fesztivál, Ákos nagykoncert

2012-ben volt kivételesen Mínusz második nap is az 5. jubileumi Magyar Dal nagyszínpados Napjával. 2013-ban pedig Cipő emlékkoncert és Quimby koncert a nagyszínpadon zárta a nagy fesztiválsorozatot…

A 2000-es, 2010-es évekkel lehetne még folytatni a sort és a generációk, stílusok, szubkultúrák harcát, zenei kultúrák hullámain illusztrálni, mint ahogy ezt Umberto Eco, A listák mámora könyve jellemezte.  A lényeget már ez a kis/nagy összefoglalás is jól leírja: az újrajátszási lehetőségek tárháza jelentős.

A Sziget ezen túl bővíthetné meglévő nagyüzemi jegytípusainak körét, a kulturális és egyéb, étel, ital fogyasztási lehetőségek kínálati körét jobban szétterítve időben, térben, és kulturális és szubkulturális részvevői típusokban, csoportokban: mint ahogy a kor átalakuló kultúra-fogyasztási szokásai igénylik. A Sziget így bővíthetné, szétteríthetné adott beidegződő/ rutinos nagyüzemi célcsoportjainak köreit is – a tízen-huszonévesek és külföldiek mellett nyitva a belföldi és harmincas negyvenes, sőt ötvenes (!) generációk felé is – a trend idén – és eddig folyamatosan- már növekedett, a hazai X és Y generációs résztvevőiben… 

A hazai látogatók aránya növekedett és a nemzetközi érdeklődés is töretlen, de ez inkább a nemzetközi fesztivál kínálatban lehet kiugró és sajnos a sziget költség hatékony kultúra fogyasztásának is szólhat: a Sziget – és jó árainak – híre így is jobb, mint a nagy költségvetési forrásokat felszívó ország-imázs

2008 nagy válságai után a nyugat, Amerika, az Európai Unió új rockzenei kutatásait azért is támogatta, mert az X és Y generáció kulturális fogyasztási preferenciáit kutatta, köztük rockzenei kedvenceiket is. Kérdés volt, hogyan lehetne elforduló polgárait újra rávenni kultúra fogyasztásra, egy teljesebb életre. Az X és Y generáció csak látszólag alszik: a kutatásokból kiderült, a pénz/hatalom még náluk – is – van! Az apák – és fiaik – sorsa is folyton ugyanaz, huszonévesek fesztiváljait részben még ők is pénzelik… Megszólítva elhívhatóak fesztiválokra: pénzük újra a gazdaságba kerülve egy új fellendülést adhat.

Az évfordulós Újrajátszások – nagy események, zenekarok, együttesek albumai, bemutatói, évfordulói is jó alkalmak lehetnek feleleveníteni a múltat, de ez a jövőbeli építkezést is segítheti: mindez új utakat mutathat a Sziget és tematikus megújulási lehetőségei, a természetes kulturális folytonossága számára.  “A művészi újrajátszás nem a múlt affirmatív [hatalomtechnikailag is aktív] visszaigazolása, hanem sokkal inkább a jelent kérdőjelezi meg azon közelmúltbeli események felidézésén keresztül, melyek kitörölhetetlenül nyomot hagytak a [részvevő és azt felépítő generációk] kollektív emlékezetben…”

Ismét, már záró irodalmi idézettel, az újrajátszások nem egyszerű megismétlések, vagy megidézések a múltbeli évfordulók megemlékezésein át, nem is visszaigazolás, hanem igazi kulturális folytonosság – lehetőség arra, hogy a Sziget a jelentős múltjából kulturális mélységeiben is újraépítse magát, jövőjét!

Hogy az idei Sziget laposabb volt-e valamiért, kevesebb emberrel és gyengébb line up programmal? Kietlenebb térbeli elrendezés, hanyatlás, válság, alacsony nyugalmi pulzus, ígért, elmaradt vibrálás… Cserébe időtlen helloween, óriás sárkányok, animált szörnygyíkok, mozgó óriás csontvázak, rémek?

Külföldieknek még fő vonzerő a sokszínű zenei program, más fesztivál zeneileg nem ennyire sokszínű: megkérdezett hollandok napközben sok pop-, rockzenére, este „keményebb” dj techno zenére esküdtek, a magyar keménymag pedig lehet a magyar zenékre vagy a Parti Aréna utáni takarékosabb diskontra? Zenei programok kultúrák/nyelvek közvetítésére a Skrillex magyar ballada és a Fred Again magyar felirat beépítését kérte műsorába;sztárok és a közönségük együtt buliztak a Back Stage-ben és generációk a Csónakház alaptábor-bázisán, régi arcok találkozóhelyén partiztak… Ahol még az italok is jobb áron vannak.

2024 látványos, vibráló, sokszínű fesztiváljával szerettük volna lezárni az első 30 évünket… és az idei vízválasztó év… Jövőre még látványosabb megújulással szeretnénk visszatérniszólt a kommüniké…

A Sziget Fesztivál Brandidei évfordulójáig felmutatta a Szabadság Szigetének egész 30 éves történet! 1994-től százezres, 1996-tól kétszázezres 1999-2000 fordulójától háromszázezres látogató számmal… 2014-től négyszázezres, 2016-től és 2018/2019-től félmilliós heti csúcs után, idén is közel ennyi fővel: jövőre kiderül, számain túl, idézett kulturális mélységeiben illúziója kiürült vagy ígéretét megtartotta…