A TS21 zenekar 2021-ben a Covid alatt formálódott. Eredetileg Todonai „Toca” József  (ex-Szeg) szólóprojektjeként indult. Ehhez csatlakozott Simonyi László (Kori zenekar, Tortuga), így kialakult a TS21 magja. Megszületettek az első dalok a Simonyi – Todonai szerzőpárostól. A stúdió munkálatokban már Szilágyi István dobos (Necropsia, Szeg, Molto) és Miski Zoltán (ez Kori zenekar) is részt vett. A formációnál a srácok nem gondolkodtak fellépésekben, kizárólag dalok készítése volt a terv. 2024 február-június között rögzítették első videóklipjük anyagát az Isteni kínjáték című dalhoz.

Mintegy 30 óra anyagot vettek fel 8 forgatási napon. A produkcióhoz sikerült beszerezni egy eredeti Lincoln hullaszállítót is, a klipben az amerikai lakókocsi pedig az Űrgolyhók című filmben is látható járművel megegyező típus. Az alkotó nagy bánatára a Tim Robbins Oscar-díjas amerikai színész nem szerepel a klipben, holott erre 2024 októberében komoly esély mutatkozott. (Ekkortájt a színész Debrecenben járt a társulatával.)

A TS21 továbbra is alkotói közösségként kíván dolgozni.