A Karaván Színház második alkalommal rendezi meg a Perspektíva Fesztivált, amelynek fókuszában a roma művészeti értékek, elsősorban a színház és a zene áll.

„A fesztivál megrendezésével színházunk célja a roma színházi és zenei értékek láthatóvá tétele. A rendezvény megmutatkozási lehetőséget nyújt a roma előadóművészek számára, egyúttal felhívja a figyelmet ezen lehetőségek és csatornák hiányára. Hiánypótló, mert nincs Magyarországon ilyen jellegű fesztivál. A fesztivál programjában 5 napon át esténként színházi produkciók, koncertek, izgalmas interaktív előadások, míg délelőttönként gyermek- és ifjúsági előadások várják a közönséget.

Szerepel a programban többek között Grecsó Krisztián és Beck Zoltán beck@grecsó: szeretet vessző béke című új estje, Spiró György Prah című komédiája Nyári Oszkár és Nyári Szilvia előadásában, Tóth Géza rendezésében. Két friss Kossuth-díjas művészt is a színpadon köszönthetünk: Müller Péter Sziámi a Romano Drom zenészeivel, Balogh Kálmán cimbalomművész pedig György Mihály gitárművésszel együtt lép fel. Koncertezik a Karaván Família, valamint Baranyi Zoltán és a Dani János Trió is.

Fotó: Dobos Tamás

A Perspektíva Fesztiválon közreműködik a Független Színház és a Cinka Panna Cigány Színház is. A rendezvény szervezője az idén 25 éves Karaván Színházat is működtető Karaván Színház és Művészeti Alapítvány.

Az előadások helyszíne a Karaván Színház (Budapest IX., Üllői út 31., bejárat a Kinizsi utca felől). A hétköznap délelőtti gyermek- és ifjúsági előadásokra óvodás és iskolás csoportok jelentkezését várjuk.

A rendezvény május 9-13. között kerül megrendezésre a Karaván Színházban.
A részletes program a Karaván Színház weblapján és Facebook oldalán érhető el.