LP – Parlophone / EMI 1985
Idén 40 éve, 1985-ben készült és jelent meg a Saxon együttes hetedik stúdióalbuma, egyben kilencedik nagylemeze, az Innocence Is No Excuse, mellyel a fiúk akkor elsősorban egyértelműen az amerikai piacot célozták meg. A szintetizátorokat is csatasorba állító, a Def Leppard és a Van Halen által kikövezett úton haladó, végletekig kidolgozott anyag pedig teljesítette a küldetését. Hiszen ezzel az újragombolt hangzással sokadszorra is világsikert arattak. Melyet egy hisztérikus jelenetektől sem mentes, komoly világkörüli turné követett, masszív amerikai –és magyarországi- jelenléttel.
Az addigi pályafutásuk csúcsát jelentő időszakban három sikeres kislemez-, illetve maxi single készült még, valamint klipek és egy koncertfilm. Az áttörés hatására pedig olyan, korábban elképzelhetetlen együttműködésre is lehetőségük nyílt, hogy a következő albumukon Elton John vendégszerepelt zongoristaként.
A Saxon története 50 éve, 1975-ben indult, mikor is két korábbi yorkshire-i csapat, az SOB és a Coast magja egyesült. A kedélyes, Son Of A Bitch nevű új zenekar alapítói Peter Byford „Biff” énekes és Paul Quinn gitáros voltak a Coast-ból, illetve Graham Oliver gitáros, Steve Dawson „Dobby” basszusgitáros és John Walker dobos voltak a SOB egykori tagjai.
Walkert 1977-ben Pete Gill váltotta, a vele felálló ötös pedig 1978-ban keresztelte át Saxon-ra az együttesüket. A változtatásra a Carrere Records komoly érdeklődése miatt került sor, mert a kiadó szakemberei úgy ítélték meg, hogy „Son Of A Bitch” zenekarnévvel lehetetlen volna komoly rádiós műsorokba bekerülni. Amiben tökéletesen igazuk volt. Ráadásul igen hamar szükség is lett a rádiók segítségére, mert 1979-ben felpörögtek az események, majd bő két év alatt négy nagylemezt adtak ki a srácok, melyek anyagából tucatnyi sláger lett, ezekkel egyaránt sikerrel ostromolták a rádiós-, illetve kislemezes sikerlistákat is. Top 20-as slágerekkel és aranylemezekkel a tarsolyukban pedig nyugodtan kezdhettek kísérletezgetni is, elkötelezett rajongótábor várta őket bárhol Európában, hogy megvásárolja a hanghordozóikat, illetve, hogy jegyet váltson az előadásaikra. Ugyanis a Saxon-Wheels Of Steel-Strong Arm Of The Law-Denim And Leather albumnégyese és az 1980-as Monsters Of Rock fesztiválon aratott átütő erejű előadásuk után a brit heavy metal új hullámának (NWOBHM) ünnepelt sztárjai lettek, egyben a stílus és a korszak vezető előadói. Népszerűségük szinte egyszerre ért csúcsra az Iron Maiden, a Judas Priest és a Motörhead akkori formációival. Onnantól egy jó ideig gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak.
A minden korábbi koncertkörutat felülmúló Denim And Leather Tour 1981-es és ’82-es fellépéseiből állították össze az első koncertalbumukat, melyen viszont már az új ütősük, Nigel Glockler játéka hallható. Sajnos Gill keze megsérült, így kényszerűen kilépett az együttesből. Viszont a banda nélküle is robogott tovább. A slágergyűjteménynek is felfogható The Eagle Has Landed – Live nagylemez ugyanis Top 5-ös lett az albumlistán, majd elnyerte a legjobb brit heavy metal koncertlemez címet, és még mindig 1982-ben, ismét felléphettek a Monsters Of Rock fesztiválon, amivel elsőként dupláztak a bandák közül a rendezvénysorozat történetében.
Az 1983-as Power & The Glory album és a hozzátartozó arénaturné ismét szintlépést jelentett. Miután a Saxon mindent elért, amit egy akkori heavy metal banda az Egyesült Királyságban, illetve a kontinentális Európában elérhetett, a turné második felében Amerikára helyezték a fókuszt. Aminek hamar meg is lett a következménye, hiszen miután az Iron Maiden vendégeként felléptek egy-egy amcsi nagyvárosban, azonnal elkezdték a helyi rockerek felvásárolni a lemezeiket. Mind a régebbieket, mind a Ridley Scott által alkotott borítóba csomagolt aktuálisat. Hamarosan elérték az első Billboard helyezésüket is. Onnantól fogva egyértelművé vált a cél. Minél gyorsabban meg kell hódítani a hatalmas vásárlóerőt jelentő amerikai piacokat is.
Első lépésben megírták a Crusader LP anyagát, mely a címadót leszámítva már az amerikai piac igényeire figyelve készült. Nem kis meglepetésre a recept annyira működött, hogy a nagylemez, mindegy mellékesen olyan európai országokban lett rövid idő alatt listavezető, mint Svédország vagy Franciaország. Majd kiadtak egy karrierösszegző válogatást, a lehető leglényegretörőbb Strong Arm Metal címmel, melyet Mexikótól Japánig szinte az egész világban terjesztettek. Valamint szakítottak a Carrere kiadóval, hogy a következő nagy dobásuk már ne csak importként vagy korlátozott licencként jelenjen meg az amerikai piacon, hanem egy helyi nagyágyú vezető kiadványaként.
A The World Crusade Tour alatt pedig elkezdtek dolgozni a következő albumuk anyagának megírásán, illetve annak hangszerelésén és promócióján is gondolkodni. Mindezt a tűzközelben tehették, hiszen az Accept, illetve a Mötley Crüe társaságában adott amerikai koncerteken első kézből tapasztalhatták meg az amerikai közönség reakcióit. Miként a médiameghívásoknak eleget téve, azt is hallhatták, mi és miért szól az USA-ban a rádiókban, a kiemelt programsávokban és a fontos műsorok, interjúk közelében.
Az Innocence Is No Excuse anyagát a müncheni Union Stúdióban rögzítették a tagok. A dalszerzésből mind az öten kivették a részüket, de azért a kompozíciók oroszlánrésztét ezúttal is a jól bevált Byford-Dawson páros hozta.
A felvételek jó híre állítólag olyan gyorsan terjedt a major kiadók között, hogy szabályos udvarlási verseny kezdődött a Saxon kegyeiért. Végül a Parlophone / EMI lett a befutó, akik az amerikai Capitol Records-szal karöltve végre úgy tudták a bandát a világon és az amerikai piacon is reprezentálni, amire a csapatnak akkor égető szüksége volt.
A promóciót sem bízták a véletlenre. A szándékosan amcsi szájíz szerint megfogalmazott klisés számcímekhez ezúttal egy fotós, csajos borító társult. A kellően kétértelmű „Ártatlanság nem mentség” címhez ugyanis jobban passzolt egy hús-vér nő, mint az addig alkalmazott grafikás lemezborítók. A kislemezek mellé pedig minden korábbinál több és jobb videóklip készült. Méghozzá nagyköltségvetésű, komoly alkotások, nemritkán tényleges filmes stábbal, mozifilmes minőségben.
A Rockin’ Again, Back On The Streets, Rock ‘n’ Roll Gypsy, Broken Heroes klipek, illetve kislemezek pedig el is végezték a rájuk bízott munkát. Bejött a fiúk és az új kiadójuk számítása, a Saxon tarolt Amerikában. Miközben az Everybody Up pedig az olasz Demoni, Démonok című horrorfilm betétdalaként tényegesen is meghódította a mozikat.
Mi volt a recept, mellyel úgy tudták átstrukturálni a műveiket, hogy minden korábbinál populárisabbak lettek, mégis hitelesek maradtak? Elsősorban a melós, motoros imidzs finom módosításával. Az Innocence klipekben inkább már a kamionokra került a hangsúly, melyek jellemzően sivatagos amerikai tájakon, vadnyugati épületeknél játszódnak és persze mindenki déli, mexikói kosztümökben pompázik.
Miközben zeneileg minden kompozíciót a lehető legpopulárisabban dolgoztak ki. Az eleve slágeres szerzemények így, ha kell, tempósak, dögösek, ha kell, lassan hömpölygő kimunkált darabok. Ragadós refrénekkel, hatásos kiállásokkal, szellős szerkezetekkel és persze a kor elmaradhatatlan szinti-hangzásával. Mivel mind Biff, mind a „sakálvokál” bírta a magasakat, a gyorsan fülbemászó dalok egy része a rockban szokásosnál eleve magasabb hangfekvésben szólal meg. A kórusokhoz hasonlóan a dobok is egyszerűek és erőteljesek.
Nem véletlenül hívták a korongot a maga idejében a honi rockerek a Saxon Def Leppardjának. A maguk sajátos tömörítésével utalva a Pyromania hangzásának és felforgásának egyértelmű hatására. Míg a korai Van Halen pedig virtuóz szólók és vad döngölések kontra nyugisabb részek rendkívül jól működő kontrasztja miatt juthat eszünkbe.
A zenével együtt a szövegvilág is egyszerűsödött. Ezúttal sajnos nem az előnyére, de a korábbi érdekes és értelmes történelmi témák egy részét bizony kiszorította a kommersz rock and roll kliséhalmaz. Párizs megér egy misét jeligére. A nyitó Rockin’ Again hozza az ilyenkor szokásos, nem túl cizellált, de annál hatásosabb közösségi élményt. Majd a Call Of The Wild is az éjszakai vadászat közhelyeit. Ezúttal talán egy fokkal érdekesebb lehet, hogyha esetleg mellégondoljuk még a lemezborító első és hátsó oldalán látható egyértelmű bibliai utalást Éva megkísértésére, bukására és a kígyó sarokkal taposására. A Back On The Streets szintén nem túl bonyolult sorai is egy ezerszer megfogalmazott egyszerű hangulatot tükröznek. Aminek viszont a kislemezborító adhat némi mandinert, ugyanis a csaj láthatólag sikerrel ejtette el az általa kiszemelt vadat…
A Devil Rides Out és a Rock ‘n’ Roll Gypsy párosa is hozza a szokásos ördögi nő kliséit, de a szöveg sajnos még arra a szintre sem jut, mint a Rainbow vagy a Motörhead hasonló, lényegre törő darabjai. Mindenesetre a sex, drugs and rock & roll hamis jelszavát ezek az üzenetek sem tették sokkal vonzóbbá. Sőt, mintha egyenesen a kokain volna az elátkozott kapcsolat elsődleges gyilkosa.
A B-oldalt nyitó Broken Heroes a lemez leghosszabb, legkomorabb, egyben legkomolyabb darabja. Egy elgondolkodtató merengés a háborúk valódi arcáról. Az eldobható hősként darálóba dobott kisemberekről, a szegénynegyedek feláldozható fiairól. A sajnos mindig, minden korban érvényes szövegű rockballada pedig rendesen betalált. Amerika ugyanis még mindig nem tért magához a vietnami beavatkozás okozta sokkból, elég csak Oliver Stone A szakasz (Platoon) című háborús filmdrámájának konfliktusaira és veszteségeire gondolni.
A fajsúlyos darabot levezető Gonna Shout, Everybody Up és Raise Some Hell hármasa egy-egy újabb klisés rockos hangulat. Mintha a kiabálás, az ugrálás, a tánc vagy a lázadozás bármin is változtatna. Mindenesetre az amcsik imádták, így a B-oldal nagyban hozzájárult az album tengerentúli kereskedelmi sikeréhez. Míg végül egy valódi, Tiborc panasza hangulatú dallal zárják le a korongot. A Give It Everything You’ve Got visszatérés a melós hétköznapok nyűgjeihez, melyet azért a hallgatók többsége akkor is és ma is a magáénak tud érezni. Viszont az arányokkal és a szerkesztéssel mégiscsak a feszültségoldó bulizáson van a nagylemezen a hangsúly. Hát mindent bele, arccal a kasszák felé! Dőlt a lóvé.
A kislemezek B-oldalain található dalok közül a Live Fast, Die Young megint csak önmagért beszél, míg a Krakatoa a Krakatau vulkán kitörésének és az áldozatainak állít emléket.
A sikerlemezt természetesen világturné követte, melynek keretében hazánkat is érintették a Saxon tagjai. Méghozzá egy hétállomásos(!) magyar körút keretében. Az Innocence Is No Excuse Tour részét képző Hit The Road ’86 előadás 1986. április 21. és 28. között zajlott, szegedi, kaposvári, pécsi, zalaegerszegi, budapesti, debreceni és miskolci állomásokkal. Ismét egy feltáratlan része a magyar rocktörténetnek, hogy vajon miért és miként is kerülhetett sor a Kádár-kor addigi legkomolyabb hazai heavy metal turnéjára, a műfaj egyik vezető nyugati bandájának részvételével. Egyébként az akkor újra dübörgő Skorpiót érte a megtiszteltetés, hogy Bifféknek nyithattak.
Nem kevésbé érdekes kérdéseket vet fel az az akkori helyzet, hogy a Saxon magyarországi turnéjának időszaka alatt sikerült a mindenhez is értő elvtársaknak a levegőbe röpíteniük a csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű négyes blokkját. Nemcsak a szomszédos Pripjaty és Csernobil városok lakosságát mérgezve meg ez által, hanem egyben egész Európa élővilágát is súlyosan veszélyeztetve. A turné azonban zajlott tovább. A szovjet elvtársak hazudtak, mint a vízfolyás, hát nyilván a magyarországiak sem akartak lemaradni. Erről az incidensről emlékszik meg a banda Red Alert című dala. Valamennyi infójuk persze nekik is lehetett, mert ugyanúgy a rádiót bújták, mint az értelmesebb magyarok többsége, hátha valamelyik nyugati adóból kiderül valami életmentő információmorzsa.
Májusban aztán véget ért az Innocence turné. Szerencsére megúszták a tagok a felmerült történést, épen és egészségesen. Majd a jól bevált elődje mintájára szinte azonnal elkezdték a Rock The Nations album munkálatait. Többé-kevésbé hasonló tematikákkal és megszólalással, mint az Innocence Is No Excuse esetében. Aztán, hogy mégsem sikerült elérniük annak minőségét, leginkább az addigi legfontosabb dalszerzőjüknek, Dobby kirúgásának lett az eredménye. Mivel a biznisznek haladnia kellett, a szokásosnál egy fokkal gyengébb dalcsokrot Biff bőgőzte fel, aki anno a Coast érában basszusgitározott is az éneklés mellett.
A hányásig tartó részeg bulizást megéneklő rock and rollt, illetve az Északi hölgyet magasztaló himnikus rockballadát viszont valóban remekül egészíti ki Elton John zsenije. Pedig nem játszik sokat, a klipben sem látszik. De ettől Elton még nagyon is jelen van.
Mindenesetre a Rock The Nations továbbra is hozta a számokat. Odaát zsinórban a harmadik Billbourd 200-as helyezéssel stabilan mehetett tovább a rockcirkusz, a következő világturné is. Mára már tudjuk, hogy az Innocence Is No Excuse kistestvéreként elkönyvelt albumot még elvitte a lendület. De Dawson elvesztését aztán még nagyon sokáig nem volt képes kiheverni a csapat kreatív magja.
1987-ben rövidebb szünetet tartottak a banda tagjai. Majd arra az elhatározásra jutottak, hogy a még komolyabb listás helyezésekért, különösen a kislemezek terén, még erősebb kommercializációra /elüzletiesedésre/ van szükség. Így az EMI vezetésével egyetértésben egy minden korábbinál rádióbarátabb és poposabb albumot készítettek.
Az 1988-as Destiny LP egyébként tényleg kiválóra sikeredett és minden tekintetben hozta a kívánalmakat, kivéve az eladási számokat tekintve. Ugyanis a banda közben megszűnt önmaga lenni. Hát az EMI gyorsan lapátra is tette hőseinket, a Saxon pedig levonta a konzekvenciát és elkezdődött a nagyarányú visszarendeződés. Nagyjából ott vették fel a fonalat imidzs, zenei- és szövegvilág tekintetében, ahol az 1983-as Power & The Glory környékén jártak. A Saxon ismét Európának játszott. Egy korszak véget ért.
Mindezek ellenére az Innocence Is No Excuse egy alapvető, fontos és jó lemez. Egy fontos lépcsőfoka a műfaj fejlődésének, egyben egyik fontos hangzódokumentuma a változások mögötti karrierépítési, üzleti megfontolásoknak is. Ráadásul, ha csak egy rövid ideig is tartott a zajos siker, de nekik sikerült az amerikai áttörés.
Talán az sem véletlen, hogy az új korszak nyitányául 1989-ben megjelenő második koncertlemez Rock ‘n’ Roll Gypsies címmel jelent meg a Roadrunner-nél. Méghozzá, bár máig vitatott a felvételek valódi helyszíne és időpontja, de „élőben rögzítve a Budapest Sportcsarnokban és az 1988-as kelet-európai turnén” felirattal a hátsó borítón. („Recorded live at Budapest Sports Hall and on the road in Eastern Europe 1988 by the Multimedia Mobile”)
A korszaknak emléket állító Live Innocence! koncertfilmet 1985 nyarán vették fel Madridban, mely egy ereje teljében lévő, jól kinéző, magabiztosan zenélő Saxont mutat. Ha létezik az igazi rock and rollnak mértékegysége, az 1985-ös Saxon produkció biztosan az, a heavy metal egyik legfontosabb etalonja.
