• Szeptember közepén Black Sabbath és David Gilmour koncertek a vásznon

Black Sabbath koncertfilm Ozzy Osbourne emlékére a Pannónia mozikban szeptemberben. Két napig visszatér a vásznakra az együttes 2017-es búcsúja a Pannónia Movie Kft. multiplexeiben.

A Black Sabbath búcsúját a legnagyobb rajongók már 2017 őszén láthatták limitáltan a mozikban, most viszont egy szomorú apropóból kerül ismét műsorra négy budapesti moziban. A banda 8 év kihagyással idén még egyszer összeállt Ozzy teljes visszavonulásának tiszteletére, ami után nem egész három héttel jött a megosztó ikon halálhíre. A nyár eleji eseményen az énekes már ülőelőadó volt, azonban a metálcsapat eredeti elköszönése idején még sokkal jobban ereje teljében uralta a színpadot. A mostani vetítéseken látható film nem tartalmaz semmi felújítást, vagy külön extrát, így akinek annak idején volt szerencséje látni a Pólusban vagy az Urániában, tudja mire számíthat a The End of the Endtől.

Az eredeti nyelven, felirat nélkül futó kordokumentum szeptember 19-én és 21-én kerül vissza a nagyvásznakra, összesen hét alkalommal. Előbbi napon a Pólus Moziban 18:30-tól, a Lurdy Moziban 19:00-től, a GoBuda Moziban 19:30-tól, míg a Cinema MOM-ban 20:30-tól lehet majd beülni rá. Utóbbiba 21-én már nem tér visszaa film, aznap a maradék három időpont mind kora délutáni kezdésű: a Lurdy 13:00-tól, a Pólus 14:00-től, a GoBuda 15:00-től tűzi majd műsorra.

A The End of The End annak a zenekarnak az utolsó koncertfilmje, akik nélkül a metál nem lenne az, ami. A legendás Black Sabbath „The End” című búcsúturnéja keretében 2017 februárjában visszatért oda, ahol minden elkezdődött: a majd egymillió nézőt elérő világ körüli turné utolsó fejezeteként 81. koncertjüket szülővárosuk, Birmingham színpadán adták, lezárva ezzel egy elképesztő, közel fél évszázados karriert.

1968-as megalakulásuk óta a Black Sabbath valódi legendává nőtte ki magát, zenéjükkel lefektették a metal műfaj alapjait, hatásuk pedig a mai napig érződik a zenei világban. A The End of The End ezt az utolsó, érzelmekkel telített koncertet örökíti meg, a Led Zeppelin és az Imagine Dragons koncertfilmjeit jegyző Dick Carruthers rendezésében. A buliba bevonták a rajongókat is, akik szinte testközelbe kerülhettek a színpadon a zenészekkel, miközben felcsendültek a zenekar meghatározó alapművei: többek közt az „Iron Man”, a „Paranoid” vagy a „War Pigs”. A koncertek mellett a Sabbath tagjai arra is szakítottak időt, hogy még egyszer utoljára, egyedi előadásmódban, stúdióban is rögzítsék kedvenc dalaik közül azt a néhányat, amik a koncerten nem hangzottak el.

A kétórás játékidő során a rajongók betekintést nyerhetnek a zenekar mindennapjaiba is, megismerhetik a tagok egymáshoz fűződő viszonyát, mindezt Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler személyes és zenekari emlékein keresztül. A koncertfilm rajongók generációi számára biztosít lehetőséget, hogy együtt, közösen láthassák a legendás zenészeket, akik még így, közel ötven évvel a megalakulás után is a megszokott lendülettel nyomták végig a show-t. Ez a koncert minden idők legnagyobb metálzenekarának méltó végszava.

Sok szeretettel várnak tehát minden Ozzy és Black Sabbath fanatikust, hogy ismét – és talán utoljára – átélhessenek egy igazán nagyszerű koncertélményt a metál megkerülhetetlen arcaival a fenti mozik falai között. Jegyek már kaphatók!

David Gilmour koncert szeptember közepén a mozikban!

A Pink Floyd rajongóknak érdemes lesz bogarászni az országos moziműsort, ugyanis hazánkba is eljut egyik tavalyi római fellépésének felvétele a vásznakra.

A Pannónia Entertainment forgalmazásában Magyarországon is limitáltan vetíteni fogják országszerte a kiválasztott mozik a Luck and Strange előadássorozatot dokumentáló Live at the Circus Maximus című koncertfilmet szeptember 17-től.

A Pink Floydból ismert David Gilmour 2024-es Luck and Strange turnéjának egyik állomása a híres római Circus Maximus-ban volt. Közel egy évtized után tért vissza a túrázáshoz a legújabb, azonos című albumának köszönhetően. Róma ősi romjainak hátterében így aztán a lemez dalai nyilván felcsendülnek, például a „Beetween Two Points” új feldolgozása, de persze előkerülnek igazi Pink Floyd klasszikusok is, mint a „Sorrow”, a „High Hopes”, a „Breathe (In the Air)”, a „Time”, a „Wish You Were Here” és a „Comfortably Numb”. A Luck and Strange 23 koncertje hamar teltházas lett, s mivel nincs most a láthatáron új esemény Gilmour naptárában, a Live at the Circus Maximus lehet a legjobb esélye a rajongóknak világszerte, hogy friss felvételek képein keresztül élhessék át David művészetét a mozivásznon.

Az alkotást az a Gavin Elder rendezte, aki a Duran Durannal 2004, Gilmourral pedig 2006 óta dolgozik klipeken és koncertfelvételeken, így a 2010-es évek derekán tartott turnék mozgóképes megörökítései szintén az ő dirigálása alatt készültek. A két és félórás római est 23 dalt vonultatott fel összesen, melyek közül a már említett „Between Two Points”-ot lányával duettben adta elő. A moziváltozat 142 percben 22 tracket raktározott el az örökkévalóságnak. Az előadás és annak hanganyaga duplalemezes kiadásként is megjelenik majd 1 hónappal a mozipremier után (benne a filmből hiányzó szerzeménnyel), így azoknak se kell sokat várniuk rá, akik esetleg lemaradnak a moziélmény nyújtotta extráról.

David a turné előtt Brightonban melegített be két előadással, majd következett a 6 napos római kiruccanás, amit aztán előbb a legendás londoni Royal Albert Hall, aztán a hasonlóan ikonikus Hollywood Bowl Los Angeles-ben és végül a szintén emblematikus Madison Square Garden követett New Yorkban. Az októberi zenei megjelenés során a 23 szám válogatásként kerül a korongokra, tehát nem mind a pont lefilmezett római estéről lesznek valók, így azon szerencsések számára is tartogathat némi újdonságot, akik elcsípnek egy mozielőadást.

Sok szeretettel várnak tehát minden érdeklődőt, de különösképpen a rajongókat. Jegyek már kaphatók!