Ócsai Református Műemlék Templom, 2025. 09. 25.

Mérföldkő jellegű koncertet adott Ócsán, az Árpád-kori műemlék templomban hazánk legrégebben működő Pink Floyd tribute együttese, a Hungarian Pink Floyd Show. A nyolcszáz éves falak ugyanis nemcsak, hogy méltó környeztet nyújtottak a brit progresszív rockzenekar talán legjobb kompozícióinak, de az épület szépsége és szellemisége mellett annak különleges akusztikája is nagyban emelte a műélvezetet.

Az Ócsai Református Műemlék Templom adott helyet a 2025-ös Ócsai Öregfalu Kulturális Fesztivál nyitóeseményének, melyre 2025. szeptember 25-én, csütörtök este került sor. A XIII. században emelt, román stílusú, háromhajós, kereszthajós bazilika eredetileg a premontrei szerzetesek számára épült. Majd a reformációt követően, 1560-tól az Ócsai Református Egyházközség tulajdonában van. Akik jelenleg is aktívan, rendeltetésszerű használják. Tehát messze nem egy lepusztult, elhagyott romról, régészeti lelőhelyről van szó, hanem egy élő gyülekezet gyönyörűséges központjáról. Akik voltak oly kedvesek, hogy megosztották a csodás épületüket a Hungarian Pink Floyd Show művészeivel és közönségével.

Énekeljetek az Úrnak új éneket

A koncertet megelőzően Kormos Rebeka, az Egressy Gábor Szabadidőközpont kulturális igazgatója, a fesztivál főszervezője, valamint Paul Tamás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az előadás lelki alapozásáról pedig Hantos Péter, az Ócsai Református Egyházközség pásztora gondoskodott, aki találóan idézte a Zsoltárok könyvét, illetve hívta fel a figyelmet az értékek megbecsülésének fontosságára, a ránk ömlesztett kisszerű középszer ellenében.

Az eredeti tervek szerint a zenekar a templomi orgonát is bevonta volna a muzsikálásba, de mivel az előző nap érkezett hidegfront miatt a sípok kissé lehangolódtak, a muzsikusok egy rendhagyó megoldást választottak. Méghozzá azt, hogy a rock koncert előtt és után a templom kántorasszonya, Róth Izabella játszott a patinás hangszeren, így már nem volt probléma az eltérő hangolás. Viszont ezáltal egy igencsak különleges hangulatú Us And Them feldolgozás foglalta keretbe a fiúk programját, aminél kevés jobb történt a Pink Floyd életművel az elmúlt évtizedek során.

High Hopes

Majd Füchsel Tibor Füxi lépett a billentyűk mögé és a Shine On You Crazy Diamond dallamaival kezdetét vette a zenés utazás. Idén huszonegy éve kísérem a bandát, a koncertjeik kilencven százalékát élőben is láttam, hallottam, időnként szolgáltam is, így természetesen jól ismerem az őket még messzire elkísérni is hajlandó törzsközönséget. De még így is megható volt, hogy milyen sokan eljöttek, floyderek, prog rockerek, feketeöves omegások, hogy részesei legyenek a rendhagyó előadásnak. Annak, ami a Hungarian Pink Floyd életében nagyjából azzal ér fel, mint ami az eredeti csapatnak a pompeji koncertsorozat volt, 1971 októberében.

Füchsel Tibor Füxi 2025
Pozsonyi Tibor Finki 2025

A csodás épület falaiból pedig valóban áradt a történelem. Nyolcszáz éve dicsérik ott a názáreti Jézus Krisztust, mely nemcsak a léleknek gyógyír, de az ott tanított magas erkölcsiség bizony nemzetmegtartó erővel is bír. A középkori építők magas tudását pedig a különleges akusztika hirdeti, az a passzív erősítés, mely által szinte még a légyzümmögés is mindenütt hallható, az emberi hang és a hangszeres zene pedig kifejezetten élménnyé válik. Mikor e falakat emelték, még nem voltak elektromos erősítők, playback vagy Auto-Tune hangkorrekció, miként soksávos rögzítései technika sem, végtelenszámú utólagos javítási lehetőséggel. Aki, és ami megszólalt, annak kellett akkor és ott jónak lennie. Mert garantáltan mindenki jól hallotta. És nincs ez másként napjainkban sem.

Vizsolyi Biblia a színpad előtt 2025

A templomi előadást természetesen sokan fotózták, többen is rögzítették. Így például a keverőről felvétel is készült, de szinte biztos vagyok, hogy a középső helyeken ülők amatőr felvételei kivételesen most szebben szólnak. Részint, mert nagyon tiszteletteljes, fegyelmezett közönség volt kíváncsi erre a programra, akik nem dumáltak a zene alatt. Részint pedig, mert a pompás akusztika bizony nagyon is belejátszott az összhatásba. A dobok kivételével gyakorlatilag minden sokkal szebben, csilingelősebben szólt és tisztábban hallatszott, mint szokott általában. Ami különleges hangzásvilág még egy közepesen olcsó telefonnal készített videón is átjön, hát, még amiket profibb felszerelésekkel rögzítettek és őriztek meg az utókor számára. Akár még egy patinás szalagos Revoxot is érdemes lett volna bevetni, majd a kellő pillanatban, a record gombbal elindítva szépen megörökíteni ezt a máshol elérhetetlen, unikális hangzást.

Nika Levente 2025

A Syd Barrettre emlékező szomorú szép dalfolyam után ismét egy visszaemlékezés következett, a 1994-es High Hopes. Döbbenetes összhatással. Pozsonyi Tibor Finki harangütései mintha mindig is ehhez az ősi bazilikához tartoztak volna. Szász Dávid gitáros és Szász Olivér basszusgitáros énekét csodásan erősítette fel a régmúlt építőmestereit dicsérő, teljesen természetesnek ható templomi zengetés. Végül Nika Levente slide-gitár szólója és Saxon Dave akusztikus gitárjának lecsengő hangjai vezették el a hallgatóságot egy még elmélyültebb, még elgondolkodtatóbb, átszellemült tudatállapot felé. Melyben a zene által megidézett ifjúkori emlékek keveredtek a halandók mulandóságára figyelmeztető gondolatokkal és az isteni dicsőséget, az isteni öröklétet hirdető fenséges kulisszák látványa kiváltotta közösségi katarzissal.

Szász Dávid 2025
Szász Olivér 2025
Nika Levente 2025

Aztán újabb huszonöt évet repültünk vissza az időben. A More film 1969-es betétdalát, a Cirrus Minor-t adták elő a srácok, érzéssel és ihletetten. Bár a programot eredetileg oratóriumként hirdették meg, de mivel a gyermekkórus tagjai közül többen is megbetegedtek, ezúttal is be kellett érjük a HPFS tagjainak énekével. Mielőbbi gyógyulást kívánunk a kicsiknek!

Majd a Marooned csodálatos dallamai érkeztek. Levi ismét nagyot villantott, ezúttal szólógitáron.

A Wish You Were Here pedig már nem csak Sydért, de az összes eltávozott zenészbarátunkért szólt. Megismételhetetlen átéléssel, kivételes hangzással.

Finki és Jozé 2025

A műsor második felében a Wall tételei kerültek terítékre, nevezetesen a Mother, a Hey You, az Another Brick In The Wall part 2, melyben a gyerekek végül felvételről szólaltak meg és a fenséges Comfortably Numb, amit teljes joggal honorált vastaps.

A ráadásban a Dark Side Of The Moon kettős zárótétele hangzott el, majd a Brain Damage / Eclipse után ismét Izabella következett, hogy az Us And Them ismétlésével tegye fel e különleges estre a koronát.

Hungarian Pink Floyd Show 2025

Ha nem tévedek, az elmúlt huszonöt évben nagyjából négyszáz Pink Floyd tribute koncertet láttam-hallottam, beleértve cover bandák tucatjait, a leglelkesebb amatőröktől a legprofibbakig: Brit Floyd, Australian Pink Floyd Show, The Spirit Of Pink Floyd, satöbbi, illetve Roger Waters, David Gilmour és a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets általam eddig elért előadásait is. Ráadásul szinte kivétel nélkül több alkalommal volt szerencsém hozzájuk. De ez az élmény minden elfogultság nélkül benne van az első tízben. Valami ilyesmit érezhettek azok az olasz kissrácok, akik ’71 őszén belógva a forgatási területre, elrejtőztek a pompeji amfiteátrum romjai között, majd csak ámultak bámultak mi történik az ősi falak között…

Jozé 2025

Videók: Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum

Fotók: Gábor Tünde, Gazdag Gergő, Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum