• Már lehet jelentkezni!

2013-ban indult a miskolci Helynekemben a Helyfoglaló zenei tehetségkutató. Ez a rendezvény az Öröm a zene program részeként funkcionál és innen a nyertes bekerül az országos döntőbe. A mostani versenyt június 20-án rendezik meg, jelentkezni június 01-ig lehet.

A Helynekem Kulturális tér és Szórakozóhely és a Rockinform.hu pályázatot ír ki feltörekvő, amatőr zenekarok részére, a Helyfoglaló 2026 Zenei Tehetségkutatón való részvételre.

Az esemény június 20-án lesz megrendezve, reggel 9:00 órától becsekkolás, fellépők sorrendjének kisorsolása, 10 órától megnyitó – utána az első zenekar kezd a színpadon…

Az ebédszünet után /13 órától kb. 30 perc/ folytatódik a verseny, és kb. 18 óráig befejeződik az eredményhirdetéssel, díjak átadásával.

a jelentkezés feltételei:

  • minden jelentkező jelentkezési lapot, egy demo felvételt, (max. 10-15 perc wav, mp3, mp4) valamint a dalok szövegét tartalmazó dokumentumot küld az egyes helyszínek felhívásaiban megadott e-mail címre. /A dalok szövegét csak a versenybe bejutott zenekaroktól fogjuk kérni, amint eldőlt az előválogatás során a 11 bejutott produkció kiléte!/
  • a nevezésekben csak saját szerzeményeket fogadunk el, amelyeknek még nincs kiadói változata, országosan terjesztett megjelenése
  • a program amatőr zenekarok számára szól, tehát nem jelentkezhetnek országos rádiós és kiadói múlttal rendelkező zenekarok (a saját kiadás és a helyi lokális médiumokban való megjelenés még nem kizáró ok)
  • nem fogadhatjuk el olyan zenekarok jelentkezését, akik az NKA Hangfoglaló Program induló zenekari alprogramjának támogatottjai voltak
  • a szerzemények közül minimum egynek magyar nyelven kell elhangoznia

A helyszínen a  programban 3 saját szerzeményt (max 15 perc játékidő) kell bemutatni, ezt értékeli az öttagú zsűri és a pontszámok alapján alakul ki a végső sorrend.

a zsűrizés során alkalmazott szakmai szempontok

  • hangszeres tudás (10 pont)
  • szöveg (10 pont)
  • egyediség, eredetiség törekvései (20 pont)
  • összkép megítélése (10 pont)

Nevezési díjat /3000 Ft/fő/ zenekari tagonként a helyszínen kell befizetni a regisztrációkor.

Esemény: Facebook esemény!

Jelentkezni magyarországi és határon túli magyar együtteseknek lehet a versenyre, élőzenei, hangszeres produkciókkal.

A szervezők backline-t biztosítanak a színpadon, alap dobszereléssel. A részletekről a pályázat elfogadását visszaigazoló emailben írunk majd. Lehetőség szerint minden jelentkező csapat hozzon magával 1-2 fős technikai személyzetet! A gyors le-fölpakolás érdekében. A jelentkezők közül előválogatást tartunk és 11 csapat kerülhet be az élő programba.

A a programsorozat megyei és határon túli eseményeinek győztesei közül a pályázók bekerülnek a Hangfoglaló Program őszi meghallgatására is/!/, amennyiben érvényes pályázatot ad be.

▪ A jelentkezési határidő: 2026. június 01. 24 óra

▪ Az esemény június 20-án lesz megrendezve a Helynekemben. A programban – 10 órától indul- 3 saját dalt (max 15 perc játékidő) kell bemutatni a jelentkezőknek, ezt értékeli a zsűri és a pontszámok alapján alakul ki a végső sorrend.

▪ Jelentkezési lapot innen kell letölteni: https://bit.ly/4lYQKe9

▪ A jelentkezési lapot kizárólag emailben tudjuk elfogadni, amit erre a címre kell küldeni: helyfoglalomiskolc@gmail.com

▪ „Tárgy”-ban szerepelnie kell: „Jelentkezés a Helyfoglaló tehetsékutatóra”, utána pedig a zenekar nevét kell beírni.
Minimum 1 dal hang- vagy videó anyagát kérjük mellékelni az előzsűrizéshez!

▪ A szervezők az előválogatás jogát fenntartják a beküldött érvényes jelentkezések alapján.
A kiválasztott (előzsűrizett) zenekarok emailben értesítést kapnak június 11-ig arról, hogy bejutottak a tehetségkutatóra.

▪ Zsűritagok:
– Andrásik Remo – a HANOSZ főtitkára, zenész, gitártanár

-Cselőtei László – a Hangfoglaló Program vezetője, a HammerWorld magazin kiadója/szerkesztője
– Károly Tamás – producer, stúdiós szakember
– Fekete Szilárd – dobos, a Gitármánia tábor tanára

-Lombos Márton – dalszerző


Nyeremények:
Az 1. helyezett az itt kapott díjakon kívül felléphet még a 2026-os Öröm a zene TEHETSÉGKUTATÓ döntőjében is Budapesten, október elején. Itt a legmodernebb fény- és hangtechnikai berendezéseken mutathatják be műsorukat a döntőbe jutott csapatok.

a díjazás

  1. A rendezvénysorozat megyei és határon túli események győztesei bekerülhetnek az Öröm a zene országos nagy döntőjébe.
  2. 2017-ben megalapítottuk az ÖRÖM A ZENE – Újfalusi Gábor Díjat, amelyet minden állomáson egyetlen zenész – kiemelkedő zenei tehetségéért – kaphat meg. 
  3. Az új évadra tovább erősödik az Artisjus és az Öröm a Zene közötti partnerkapcsolat. Közös a cél és az üzenet; a dal érték mindannyiunk számára. Fontos küldetésünk, hogy támogassuk a dalszerzőket – mind a tapasztaltabb, mind az új generációt. Az Öröm a Zene! -vel folytatott együttműködéssel ott lehetünk a pillanatnál, amikor először kitűnik a tehetség – ettől a ponttól pedig akár szerzői jogai képviseletével kísérjük az útján. A szerzők egyesületét a tehetségkutató sorozat mind a húsz állomásán egy-egy Artisjus-díjas szerzőnk képviseli majd, ők dönthetik el, melyik mű lesz aznap A Tehetségkutató Legjobb Dala. A 18. évad döntőjén további két díj is kiosztásra kerül „A 2026-os Öröm a Zene! tehetségkutató sorozat Artisjus Zeneszerző Tehetség-díja”, valamint „A 2026-os Öröm a Zene! tehetségkutató sorozat Artisjus Szövegíró Tehetség-díja”. Az új dalszerzők elismerése mindig Öröm!
  4. 10 produkció jut tovább a Hangfoglaló Program induló zenekari programjának élő meghallgatására. (Ennek alapfeltétele, hogy érvényes pályázatot adjon be az NKA Hangfoglaló Program induló előadókat támogató pályázati kiírására.) az ott kiválasztott zenekarok elnyerhetik az NKA Hangfoglaló Program induló előadókat támogató pályázati támogatását, amely 4.000.000Ft is lehet.

https://oromazene.hu/tehetseggondozo/kiiras-dijak

A miskolci forduló nyereményeit /hamarosan/ részletesen – az esemény oldalán- fogjuk megosztani külön posztokban. /Stúdióidő, bemutatkozási lehetőség rádiókban és a Music Média Magazinban, valamint a Rockinform.hu felületén, továbbá fellépési lehetőségek városi rendezvényeken stb./

Fotók: Andrásik Remo