A legendás billentyűs bejelentette, elkészült a 2020-ban megjelent ’The Red Planet’ albumának folytatásával.

A Madfish Records égisze alatt október 16-án jelenik meg Rick Wakeman következő stúdióalbuma, a ’Return To The Red Planet’, amely a járvány időszakában megjelent ’The Red Planet’ következő epizódja. Most is egy billentyű centrikus progresszív rock-alkotást fogunk hallani, ám az első résszel szemben itt vokális darabok is rögzítésre kerültek.

Wakeman a Prog magazinnak ezt mondta a lemezről: „Amikor David Bowie-val a Life On Mars? dalát vettük fel 1971-ben, sokat beszélgettünk a bolygóról. Lenyűgözte a Mars, nem annyira, mint engem, de érdekelte. Így az új lemezre is írtam egy dalt Bowie’s Vision címmel, mely tulajdonképpen egy emlékdal neki. Egy másik darab magáról a Marsról szól, pontosan annak három periódusáról, így a három részre bontottam a szerzeményt is, nagyon progos lett. Egy harmadik címe Martian Dust Devils, ezt a kifejezést az asztrofizikusok használják a bolygón dúló viharokra, de hasonló jelenségek a földi sivatagokban is előfordulnak, igaz, a Marson sokkal erősebbek. Remek ötlet volt írni róla egy dalt.”

A billentyűs legenda most is a The English Rock Ensemble formációval rögzítette a felvételeket, az előző albumhoz képest a felállás megváltozott. Lee Pomeroy basszusgitáros, Dave Colquhoun gitáros maradtak, ám Ash Soan helyett Adam Falkner dobol és Mollie Marriott énekel, aki a Humble Pie és a Small Faces néhai gitárosának, Steve Marriottnak a lánya.

Dallista:

1. The Jezero Crater
2. Bowie’s Vision
3. Noctis Labyrinthus
4. Noachis Terra (Land of Noah)
5. Witch Hazel Hill
6. St Paul’s Bay
7. Martian Dust Devils
8. Medusae Fossae
9. The Epochs of Mars