• Müller Péter Iván 75, URH – Kontroll Csoport – Sziámi 45

SZIÁMI and the Guests – augusztus 16. Sziget zárókoncert

A Sziámi együttes, Müller Péter Iván zenekarának tagjai a legelső Sziget fesztiválok, az 1993-1994 évi Diáksziget és Eurowoodstock óta adják hagyományosan az esemény lezáró koncertjeit…

  • a SZIÁMI and the Guests idén is fellép a Szigeten, augusztus 16-án hajnalban és
  • a megújult SZIÁMI pedig bemutatkozó koncertet ad szeptember 12-én a Stenkben…

Mindkét koncertre nagy a közönség várakozása… Sokan várják, bekövették és hype-olják a zenekart és a koncerteket: a Sziget-zárás és a bemutatkozás is olyan nagy esemény lesz majd, ahol tervezetten elhangzanak már régen nem hallott meglepetés SZIÁMI dalok is… 

 A Sziámi együttes énekese, szövegírója, frontembere, Müller Péter és barátja, Gerendai Károly, akkor a Sziámi kiadója és menedzsere még 1993-ban, 34 évvel ezelőtt, alapították a Sziget Fesztivált. Ami az egyik legrégebbi és legnagyobb magyar, közép-európai zenei fesztivál a szabadság jegyében és híressé vált mottójuk, a „kell egy hét együttlét” szellemében indult el több mint három évtizede, még az 1990-es évek elején. Az idei a 32. rendezvény, a kimaradt két covid évek, 2020 és 2021 miatt: és a Sziget történetében a hajnali záró koncerteket hagyományosan majdnem mindig a Sziámi együttes tagjai és Müller Péter adták…

A Sziámi változó formációkban már többször zenélt itt is világsztárokkal: David Bowie és Nick Cave előtt, valamint Patti Smith-szel, Iggy Poppal, a Slipknottal és más hírességgel.

Az idei 2026 évi kettős jubileum:

  • Sziámi, Müller Péter Iván idén 75 éves,
  • a Sziámi zenekar története pedig, az előtörténetével, a Sziámi repertoár révén is, Péter több korábbi alternatív zenekara, az URH, Ultra Rock Hírügynökség és a Kontroll Csoport gyökereitől indulva, már több mint 45 éves életművet mutat fel.

Legalább ugyanilyen fontos számukra a bemutatkozó, első budapesti koncertjük. Itt is tervezetten elhangzanak már régen nem hallott SZIÁMI dalok, amiket mindig sokan kértek a Szegény Diánától az Internacionáléig… A műsort ki fogja egészíteni néhány nagyon fontos Leonard Cohen és Joy Division dal is, a korábbi évek Sziámi Isolated – Joy Division Tribute projektjéből, aminek szintén várható idén és jövőre is folytatása: 2026 Müller Péter 75, Sziámi 45.

Az új Sziámi tagjai:

Songoro Fatime (szaxofon, fuvola, ének), Rontó Lili (szaxofon, ének), Könya Csaba (basszusgitár), Tóth Márton (dob), Horváth Bálint (billentyűk, ének), Vigyinszki Máté (gitár, ének, Dezső Sándor (cselló, ének)