Szűcs János gitáros, basszusgitáros, zeneszerző, hangmérnök, producer idén 55 éve aktív része a hazai és nemzetközi zenei életnek. Nem tévedés, nem elírás: Janó 1969-ben kezdett gitározni, 1971 óta penget zenekarokban és azóta megszámlálhatatlan sok produkcióban működött közre. A teljesség igénye nélkül játszott a Mini Semafor, a Vörös-Kék, a Brahma, a Bravo, a Kugli, a VM Band, a Telegram-előd Marathon, a Centercourt, a No More Mr. Nice Guy, a Bad Habbit, a Twister, a Roxxx, a Jessie Galante Band, a Keresztes Ildikó Band, az Old Boys, a B52 és a Triász koncertjein, lemezein. Jelenleg a családi zenekarként is felfogható Taboo és az abszolút rocklegenda Piramis együttes tagja. Volt miről beszélgetni, mikor leültünk egy kis múltidézésre a készülő Kugli-könyv kapcsán.
Mutatkozz be, kérlek!
A nevem Szűcs János, 1964. június 17-én születtem, Hajdúszoboszlón.
Volt a családban, rokonságban, a felmenőid között zenész, művész? Volt honnan örökölni a tehetséget?
Édesapám hobby zenész volt, elég komolyan, mert zenekarokban is játszott. De mindezt munka mellett, tangóharmonikán, később billentyűs hangszereken játszott.
Hol és mikor találkoztál a zenével?
Hangszerek közé születtem és nagyon hamar, hatéves koromban, édesapám zenekari próbáján szerettem bele ebbe az egész világba. Láttam, éreztem azt a különleges atmoszférát, ami ott volt. Egy pár nap múlva, az egyik koncertjükön a gitáros jelenléte – aki egyébként nem volt a próbán-, és viselkedése a gitárral a zenélés alatt, a csillogó fekete gitár a piros „telefonkábellel” – és a hangja elég nagy hangerővel… Mágikus erőt éreztem, amitől teljesen kész lettem. Nem hagytam békén apámat a következő napokban, hogy én is gitározni akarok!
Kik voltak a gyerekkori kedvenceid, fő inspirálóid?
Én pont abban az időben kezdtem gitározni, 1969-’70-ben, amikor a hard rock kezdett kialakulni, Jimi Hendrix, Jimmy Page, Ritchie Blackmore, az első gitárhősök akkor voltak aktívak, sőt a topformájukban. Nem voltak sokan, így mindenkit figyeltem, hallgattam. Aztán, ahogy újak kezdtek jönni, mint Ted Nugent, Van Halen és mások, sorban a mai napig mindenkit hallgatok.
Melyik volt az első zenekarod?
Úgy alakult, hogy már hétéves koromban elkezdtem próbálni az első zenekarommal, aminek a neve a Mini Semafor volt, mert volt egy Semafor nevű felnőtt zenekar, akik rendszeresen foglalkoztak velünk, tanítgattak, a felszerelés kezeléstől az együttjátszásig mindent. Aztán a Vörös-Kék együttes következett, az is még akkor, amikor általános sulis voltam.
Milyen lehetősége volt akkoriban fellépésre egy gyerekzenekarnak?
Nagyon is volt lehetőség játszani, mert az akkori úttörőház szervezésében, a sulik közötti sport és kulturális rendezvények szervezői tolták a bulikat. A Zánkai Úttörőtábortól kezdve, a sportcsarnokos komcsi rendezvényeken át, a farsangi bálokig mindenhol játszottunk az egész ország területén. Szoktam is mondani, ha egy kicsit kevesebb bulink van valamelyik zenekarommal éves szinten, hogy tízéves koromban kétszer ennyit játszottam! (nevet)
Majd jött a Brahma…
Ez volt az első mondhatni saját zenekarom, ahol csak mi, a zenészek döntöttük el, hogy mit játszunk és ez egyáltalán nem volt populáris! Akkoriban jelentek meg a Van Halen és a Whitesnake zenekarok, akinek a dalai a műsor a gerincét képezték a hasonló stílusban megírt saját dalok mellett. De volt ott AC/DC, Hendrix, Ted Nugent, csak ami hirtelen eszembe jut. Itt már középiskolások voltunk. Ez egy nagyon jó banda volt, egy hamar kialakult rajongó sereggel!
Kik voltak a tagok?
Lajter Péter ének, Nádasdy Zsolt basszusgitár, Fazekas Tibor dob, és én gitároztam.
Maradt fenn utánatok valamilyen felvétel?
Nem sajnos! A nyolcvanas évek elejét írtuk… Nem volt olyan egyszerű felvételt készíteni, meg nem is gondoltunk rá akkoriban. Persze a próbákon egy kazettás magnóra felvettünk néha egy-két dolgot, többnyire mikor dolgoztunk a saját dalokon, de reménytelen, hogy valahol ezekből még lenne valami. Játszottuk azokat a dalokat és az első saját számainkat élőben… Nekünk az már mennyország volt!
Hogyan kerültél a Kugliba?
Hú, azt talán ‘85-86 körül lehetett… Gönczy Gabó biztos tudja! Egy barátomon keresztül tudtam meg, hogy basszusgitárost keresnek, és mivel nem sokkal előtte vendéglátóztam három évig, majd onnan a Gemini legenda, Papp Mityó Imre zenekarában még majd két évig basszusgitároztam, úgy gondoltam, miért ne… Megismertem a srácokat és egy nagyon barátságos zenekarba találtam magam, ahol még a zenélés is nagyon rendben volt!
Kikből állt akkor az együttes?
Gabón kívül senkinek sem emlékszem a nevére.
Ő téged, Balogh Jani gitárost és Simon Attila énekest említette, mikor az 1986-es felállásról kérdeztem.
Oh, igen! Balogh Janival ma is tartom a kapcsolatot! Így ahogy mondod, Attilára is emlékszem most már. (nevet)
Milyen emlékeid vannak arról a korszakról, például a Családi kör tévéfelvételről vagy a legendás 666 fesztiválról?
Volt egy pár koncert, amiről vannak képeim az emlékezetemben, de már nem tudom a helyszíneket. Leginkább klubok voltak, meg egy-két fesztivál. Amire jobban emlékszem, az a filmfelvétel, ahol mi „alakítottuk” a zenekart, ahol a történet játszódott.
Milyen érzés volt, hogy megint a buta sztereotípia került adásba, hogy a rockerek, metalosok csak dzsungák lehetnek?
Igen, és még valami drogügyletről is szó volt, ahogy emlékszem. Az ilyen előítéletek nem voltak újak nekem. Én úgy nőttem fel a hetvenes években, hogy a hosszúhajú automatikusan bűnöző, meg „nyugatimádó”, így a nép ellenségét jelentette ez.
Mikor lettél Varga Miklós zenekarának a tagja?
Az egy nagyon rövid tagság volt. Fehér Attila után mentem. Volt egy Metro klubos bulim, meg egy tíz napos szovjet turné. Ennyi.
Meséld el, kérlek a te szemszögedből, miként indult a Marathon, a későbbi Telegram együttes!
Oh, hát az is elég ködösen van meg. Tudod, ha nem sokáig voltam tagja egy zenekarnak, akkor ezek a dolgok is, mint például ez az alakulás is, elhomályosodik. Akkor a városban mindenki ismert mindenkit, social media nélkül is. Megmondom őszintén, nem sok jó emlékem maradt arról a csapatról. Fiatalok voltunk, „éhesek”, és vadak! Szóval hamar kirúgtak! (nevet) Egyébként akkor még Marathonnak hívták a bandát. Majd miután átvette a helyem Patai Tomi, akkor lettek Telegram.
A Marathon előtt vagy azzal egy időben volt a Bravo?
A Bravo az a vendéglátós zenekarból lett, ahogy Papp Mityó csatlakozott és azzal költöztünk Pestre. Az volt az első pesti zenekarom, minden azután gyorsult fel.
Ez ugyanaz a Bravo, amelyikben egy másik Kugli gitáros, Igaz Tibó is játszott, vagy csak névegyezés?
Nem, ez egy másik formáció. Én végig ott voltam és a Kerekes Ali volt a gitáros végig ezen a néven.
Utána egy jó időre eltűntél a színről. Foglald össze, kérlek, milyen formációkban játszottál a húszéves hollandiai és amerikai tartózkodásod során!
Sorrendben volt a Centercourt, a No More Mr. Nice Guy, a Bad Habbit, a Twister, a Roxxx és a Jessie Galante Band.
Miként kerültél ki nyugatra?
1989. augusztus 10-én, hajnali ötkor a Nyugati pályaudvaron felszálltam a Berlinbe tartó vonatra egy kéthetes NSZK vízummal és elindult egy őrült kaland.
Behívó?
Naná! (nevet)
Mennyiben volt más a kinti zenei élet, mint akkoriban idehaza?
Mindenben más volt… A kinti zenei élet, a közönség, a zenei irányzatok, a zenészek mentalitása. Egy dolog volt csak ismerős, a gitár. Meg mellé az addig megszerzett tapasztalatom. Olyan motivációt éreztem, hogy a munkám mellett gyakorlatilag minden ébren töltött időm gyakorlással töltöttem. Meg voltak a segédeszközök is hozzá: audió, videó oktatókazetták. Elmentem meghallgatásokra, amennyi zenekart csak tudtam, megnéztem élőben a klubokban, satöbbi. Aztán az egyik meghallgatáson kellettem. Ez lett a Centercourt, abból lett a következő két zenekar, a No More Mr. Nice Guy, a Bad Habbit is, akikkel évi száz-százhetven koncertet játszottunk, úgy tíz-tizenegy éven keresztül.
Majd egy rövid idő a Twisterrel, az kábé két év volt. Egy „szűkített” formáció volt, amit a management kérésére az énekesnővel duóban csináltunk és iszonyatos, évi háromszáz körüli fellépést szervezett az irodánk. Rengeteg pénzt kerestünk, de százezer kilométert mentünk egy év alatt – és mivel én rockzenész voltam és egy dobgéppel játszani kettesben, előre megírt alapra, ez nem az én világom volt. Még sokáig is húztam. (nevet) Akkor hallottam, hogy egy amerikai énekesnő, Jessie Galante holland vagy belga zenészeket keres egy európai turnéhoz. Röviden, mire észbe kaptam, négy országon keresztül heavy funk rockot játszottam egy teljes zenekarral ismét. A turné végén felvetődött a kérdés, hogy írok e számokat, szó szót követett, majd a demóm meghallgatása után felkértek a következő album megírására, amit társ-producerként is sikerült megcsinálni. Aztán azt egy másik album is követte, miközben Európa és Amerika között repkedtünk és koncerteztünk úgy tíz évig intenzíven.
Mikor tértél vissza Magyarországra?
Akkor költöztem haza kb. 10 év után, mert szinte mindegy volt, hogy honnan repülök New Yorkba, Budapestről vagy Amszterdamból. Itt folytattuk a munkakapcsolatot, többek között Magyarországon vettük fel az utolsó közös albumunkat is, már hazai zenész srácokkal.
Kérnék egy gyors diszkográfiát!
Jessie Galante Shine CD-je készült velem, 2004-ben, majd a Spitfire 2009-ben és a The Collection 2018-ban.
Aztán a legnagyobb meglepetésre, egyszer csak megjelentél valamelyik Keresztes Ildi koncerten…
Úgy kerültem a Keresztes Ildihez, hogy összebarátkoztunk egy itthoni Jessie és Edda közös koncerten. Mikor Ildi akkori lemeze előkészítésével és írásával foglalatoskodó svéd Björn Lodin, aki a producere és zeneszerzője volt A démon, aki bennem van albumnak, felkért a lemezen való gitározásra. Akkor Ildi egy új zenekar szervezésén dolgozott és felkért a gitáros posztra, amit öt és fél évig nagy örömmel be is töltöttem. A mai napig is egy nagyon bensőséges baráti kapcsolatban vagyunk.
Hogy kerültél az Old Boysba?
Az Old Boys egy jubileumi nagykoncertre készült, egy elég összetett technikai produkcióval. Abban szükség volt egy gitártechnikusra, aki a hathúros, tizenkét húros, elektromos és akusztikus gitárok biztonságos üzemelése érdekében a cuccot rendbe tartja. Lajter Peti gyerekkori barátom és volt zenésztársam a Brahmaban, a hazai élő produkciók egyik legnagyobbja már egy pár évtizede, aki színpad-, fénytechnika és hangberendezéses cég tulajdonosa. Nála próbált az Old Boys és ő ajánlott be engem, hogy velem jó kezekben lesznek a nagykoncert alatt. Hozzáteszem, a tudtom nélkül, de mi már csak ilyen viszonyban voltunk. (nevet) Mindez közvetlenül az után, mikor hazaköltöztem. Megkértek, hogy a főpróbán is álljak rendelkezésre, valamint a három bejátszó vidéki koncertre is menjek. Legyek jelen, hogy lepróbáljuk a dolgokat. Az első hangbeálláson, mikor elkezdtem a gitárokon játszani, Szidor László zenekarvezető mellett még egy páran kijöttek az öltözőből, hogy megnézzék, ki játszik, mivel nem tudták, hogy gitározom is a hangoláson és a technikán kívül. Szó szót követett, mire észbe kaptam már a koncerteken játszottam az Old Boysban gyerekkorom nagyjai dalait: Chuck Berry, Rolling Stones, satöbbi. Keresztes Ildi mellett ez is simán belefért – valamivel több, mint öt évig.
Majd jött a B52, illetve a Triász.
Mivel Ildinek a téli hónapokban színházi előadásai voltak, a zenekar gyakorlatilag parkoló pályára került ezekben az időszakokban. Jankai Béla születésnapi örömzenéléskor többen azt hitték, hogy ez már egy új zenekar és el is kezdtek csörögni a telefonok, jöttek a felkérések koncertekre. Szóval együtt maradtunk. A legelső felállás: Jankai Béla billentyűk, Kálmán Gyuri ének, Járdány Barna basszusgitár, Pálmai Zoli dob és én. Majd kábé három-négy év után, az egyre sokszorozódó koncertdátumok miatt Barna nem tudott volna mindegyik előadáson jelen lenni a nemzetközi céges elfoglaltságai miatt, akkor váltotta őt Ács Andris a basszusgitáron. Teltek az évek, majd az utolsó három évet Czébely Csabi dobolta ebben a felállásban. Sokszor volt velünk Vikidál Gyuszi, Varga Miki, Janicsák István és Vörös Pisti is. Volt egy MagyaRock Legendák sorozat, vagy nyolc-tíz buli így együtt. Közben készült két CD-nk, valamint besegítettem még négy Triász album elkészítésébe is. Egészen addig, amíg nem olvastuk az interneten, hogy kis szünet után újra próbál a B52… De nem velünk: Ács Andris, Czébely Csaba és én már nem voltunk a csapatban…
Mit kell tudni a Randy projektről, illetve a Taboo együttesről?
A Taboo a saját zenekarom volt, amit a fiammal, Randy Szűccsel együtt csinálunk, aki lassan felnőtt és nagy terhet vett le a vállamról az állandó énekes-, illetve színpadi frontember keresés szempontjából. (nevet) Ő már a mai korosztály, aki teljesen más zenéken nőtt fel. Plusz ő még Hollandiában született és eleget élt ott ahhoz, hogy egy csomó mindenben másként szocializálódott a zenén kívül is. A zenekar rövid baráti kisegítésekkel indult, mint például Ács Andris, Gerő Balázs, Takács Joci. A basszusgitárosunk végül egy dél-amerikai srác, Felipe Ramirez lett Chiléből, aki itt élt már egy éve. Majd Vladimir Lucsinec dobossal lett teljes a zenekar. Aztán két év után Vladi kiment hajóra, a Felipe pedig vissza Chilébe. Kis szünet után újraindultunk. 2026 szeptemberében kezdtünk próbálni az új felállással és a szünet alatt megírt tizenkét új dallal.
2023-ban kerültél a legendás Piramis együttesbe, ahol Vilmányi Gábort váltottad a másodgitáros poszton.
Pont három éve, nyár elején hívott fel Nyemcsók János Csoki, hogy szükség volna rám, amire egyből igent mondtam. Annak ellenére, hogy miután a B52 után egy jó párszor csörgött a telefon, nagy tisztelettel mindent lemondtam, mert tényleg a Taboo-ra akartam száz százalékban minden figyelmemet szentelni, de ezt a felkérést nem tudtam és nem is akartam visszautasítani. Talán az egyetlen ilyen volt. Mert Závodi Janó mellett pengetni és a kétszólamú szólókat vele játszani csodálatos. Egy gyerekkori álmomat élem minden alkalommal, ami libabőrös érzés. Aztán hátranézek és ott a másik legendám, Köves Miklós Pinyóka. A baráti kapcsolatokról nem is beszélve. Persze ezzel együtt meg kell említeni az egész zenekart, Vörös Gábor Vöri basszusgitárost és Nyemcsók Bence billentyűst is, mert egyből otthon éreztem magam a barátságuk és kölcsönös tisztelet érzései mellett.
Mondjuk neked nem volt újdonság a repertoár, hiszen csináltatok már B52, Dr. Rock, Omega és Piramis tagok közös bulikat anno…
Igen, volt egy jótékonysági rendezvény Révész Sándorral és Závodi Janóval, valamint együtt játszottunk a Rock Café 10 éves szülinapján is Káposztás Gergőnél.
A jövőre vonatkozó terveidből mi az, ami már nyilvános és bátran megosztható az olvasókkal?
Egy Taboo CD. Már megvan az anyag, csak kell még egy magyar szövegíró, aztán csináljuk is az albumot!
Fotók: kiadói archívum, Szűcs Janó archívuma, Lengyel P. László “Pirinyó”, TTT Nemzeti Rockarchívum
