40 ÉV, 40 DAL, közel 40 ELŐADÓ

BAJNOK & ZEFI 40 címmel jelent meg 2020-ban egy jubileumi válogatás lemez, parádés sztárvendégekkel, amit most, egy látványos KARÁCSONYI NAGYKONCERT követ, a Budapest Sportarénában.

Kékesi ‘Bajnok’ László és Zeffer András-Zefi az elmúlt 40 év közös zenekarai (P.Mobil, TRB, RockBand és Mobilmánia) dalaiból választott ki 20 – 20 szerzeményüket, amiket a Mobilmánia muzsikusai (Gamsz Árpád, Zeffer András, Kékesi László, Donászy Tibor, Nusser Ernő) mellett neves közreműködőkkel hallhattok szenteste előestjén.

Többek között énekel majd: Charlie, Keresztes Ildikó, Szandi, Pataky Attila, Nagy Feró, Varga Miki, Takáts Tomi, Kalapács Józsi, Nyerges Attila, Roy, Sipos Peti, Sipos Tomi, Szirota Jennifer, Kálmán Gyuri, Rudán Joe, Kiss Zoli, illetve hangszeresek közül pl. Závodi Janó, Alapi István, Lukács Peta, Fischer László, Frenreisz Károly, Csillag Endre, Bogdán Csaba, Szijártó Zsolti, Cserfalvi „Töfi” Zoltán, Jankai Béla, Horváth Misi….

Hangjukkal emlékeznek meg, két elhunyt kollégájukról, Balázs Fecóról és Tunyogi Péterről.
De ünneplésre is jut idő bőven, hogy csak pár születésnapot említsünk: Bajnok 70, Horváth Attila 70, és Pataky Attila tortájára is idén került fel a 70-es szám.
A pandémia különösen rámutatott arra, hogy milyen törékeny a világunk, és, hogy milyen fontos az összefogás. Sehol máshol nem érezhető ilyen szinten a tolerancia, az elfogadás, az összetartozás élménye, mint egy rock koncerten. Itt valóban nem számítanak a különbözőségek. Azzal, hogy a Magyar rock szakma nagyjai összefogtak és együtt lépnek színpadra, még inkább példát mutatva erősítik az összetartozás fontosságát. Szenteste előestéje még meghittebbé teszi az ünnepi koncertünket, ami reményeink szerint egy életre szóló élményt nyújt majd mindannyiunknak.

Megismételhetetlen előadás – nehogy kihagyd!

Zefi:

„1980-tól vagyunk együtt Kékesi „Bajnok” Lászlóval. 40 év alatt több millió kilómétert utaztunk, több ezer koncerten játszottunk, több tízezer rajongóval találkoztunk, részesei voltunk közösen alkotásoknak, kiadványoknak és ezekkel együtt rengeteg közös élményt éltünk meg, többek között 2018-ban egy hatalmas Aréna koncerttel ünnepeltük a Mobilmánia 10 éves fennállását, 2019-ben pedig egy észak-amerikai koncert turnén vettünk részt.

Ezen jubileum kapcsán a Hammer Records lemezkiadónk felajánlotta, hogy készít nekünk egy lemezt, 20 Bajnok és 20 Zefi szerzeménnyel. Nagyon megörültünk ennek, aztán tovább gondoltuk, és megkérdeztük pályatársainkat, kollégáinkat, kik azok, akik szívesen mellénk állnak és nevüket, művészetüket, szeretetüket adják a mi 40 éves együttműködésünkhöz, ezzel megtisztelve minket. Örömmel tapasztaltuk az ilyenkor megszokott összetartást és most már boldogan mondhatom, hogy az általunk igen tisztelt kollégáink azonnal igent mondtak a felkérésre, sőt voltak, akik az első telefonhívásnál ki is választották az általuk énekelni kívánt dalunkat. Volt miből választaniuk, hiszen a 40 közös év alatt olyan együttesekben játszottunk és szereztünk sok-sok dalt, mint a P.Mobil, a TRB, vagy a ma is működő két zenekarunk, a RockBand és a Mobilmánia

Kollégáink hozzáállása kellemes meglepetés volt, hiszen nagyon egyedi a mi szakmánk, mert hiába is tagadnánk, mi mindannyian egymás versenytársai is vagyunk, de közben szorítunk is egymásnak, mert a rockzenét, a rock koncertekre járó közönség érdeklődését csak közösen tudjuk fenntartani és ez mindannyiunk célja. 

Több évtizede figyeljük egymást, figyelünk egymásra, eljárunk egymás koncertjeire, beszélünk telefonon, ha nap, mint nap nem is találkozgatunk, amikor mégis összejövünk, nagy szeretettel vagyunk egymás felé. Most is így volt ez, amikor a dalokat kiválasztottuk és közös öröm volt, amikor elkészült a dupla album.

Mint köztudott, nem nagyon tudok nyugton ülni, elkezdtem szervezni egy giga koncertet az Arénában. Már most tudom, hogy eddigi életem legnehezebb, legösszetettebb feladata lesz. Ennyi emberrel egyeztetni a próbákat, ennyi fellépőnek biztosítani a technikai feltételeket… és ami talán most a legnagyobb kihívás: megmozdítani a közönséget, kirángatni a félős-elkényelmesedős napokból a rajongóinkat.
De biztos vagyok benne, hogy újabb közös büszkeségünk lesz ez a karácsonyi koncert.„

Jegyek az EVENTIM hálózatában és online kaphatók.

Ültetett koncert, így az érvényes kormányrendelet szerint NEM SZÜKSÉGES VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY!

A Papp László Budapest Sportaréna büféi készpénzmentesek, azaz kizárólag bankkártyás fizetés elfogadott.

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/430222528752058/?active_tab=discussion