Kategória: Csak röviden…
Meghalt Mick Abrahams

Meghalt Mick Abrahams

82 esztendős korában elhunyt Mick Abrahams gitáros, aki a Jethro Tull 1968-ban megjelent ’This Was’ című debütáló albumán játszott. December 18-án örökre elment Mick Abrahams. A Jethro Tullból való távozás után megalapította a Blodwyn Pig formációt, mely két album...

Itt az évek óta várt C.A.F.B. bakelit!

Itt az évek óta várt C.A.F.B. bakelit!

Nyolc év után jelentkezik hivatalos nagylemezzel a kilencvenes évek ikonikus magyar punk zenekara, a C.A.F.B. A 14 dalt tartalmazó “Memorandum” ráadásul fizikai formában kizárólag bakeliten érkezik, de persze a korszellemnek engedve a megjelenés napjától, december...

Urock – Közös dal Ian Gillan-nel

Urock – Közös dal Ian Gillan-nel

A magát önfinanszírozónak aposztrofáló formáció nemsokára megjelenő albumáról pár napja meghallgatható a címadó szerzemény – amit a Videó rovatunkban már a héten közreadtunk. Nemsokára megjelenik az olasz Urock soron következő albuma ’The Line’ címmel és már...

Triumph – Több mint 30 év után újra turnéznak

Triumph – Több mint 30 év után újra turnéznak

Kanada legendás power triója, a Triumph bejelentette, hogy az eredeti felállásban, igaz kis segítséggel, 2026-ban ismét útra kelnek, egyelőre az amerikai kontinens északi felén. A zenekar eredeti felállása pontosan 38 éve nem turnézott, csak szórványosan felléptek...

Megjelent a Belmondo legújabb albuma, a „Lefoglalt tárgyak”

Megjelent a Belmondo legújabb albuma, a „Lefoglalt tárgyak”

A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott. Bár sorlemezük legutóbb öt évvel ezelőtt jelent meg, a 2023-as „Királyok kutyái” versfeldolgozás anyagukon például Petőfi születésének 200 éves évfordulója előtt...

Asia – Új koncertalbum, új felállás

Asia – Új koncertalbum, új felállás

Március 13-án vehetjük kezünkbe az 1982 óta nem folyamatosan és változó felállásokban működő angol formáció soron következő koncertalbumát. A Frontiers Music gondozásában jelenik meg az ’Asia – Live In England’ című koncertalbum képben és hangban. 2024-ben debütált az...

Do You Speak P.Mobil?

Do You Speak P.Mobil?

Több mint nyolc év telt el az előző, friss dalokat tartalmazó P.Mobil lemez óta. Rengeteg minden történt ezalatt az idő alatt a zenekar háza táján. Megjelent több régi kiadvány felújított extra változata, összehoztak egy feldolgozáslemezt a fiúk, méltó módon...

Saxon – Kemény albumra számíthatunk

Saxon – Kemény albumra számíthatunk

A Saxon-dobos, Nigel Glockler szerint az új album groove-os lesz és nagyon kemény. Egy friss interjúban Nigel Glockler megosztott pár részletet a készülő Saxon-albumról: „Thrash-nek nem nevezném. A legutóbb ’Fire, Hell And Damnation’-ön ott volt a Fire And Steel nóta,...