Ifj. Katona Tamásra 1995-ben a III. paksi, akkor még nem Gastroblues Fesztivál nevet viselő rendezvényen figyelt fel a szakma és a jelenlévő közönség. Az akkor alig 10 éves kisfiú szülővárosa, Pécs és nem mellesleg az édesapját is soraiban tudó PMD Blues Band csapatában lépett fel. A kisfiú a megelőző napon pedig a tatai Jazzkutatási Találkozón lépett fel a zenekarral, ahol lemez készült olyan vendégekkel, mint a Berlinben élő EB Davis és Somló Tamás. Az így induló és Texasba vezető nem mindennapos zenészpályáról írt könyvet Fehér Tamás egykori súlyemelő, majd edző és szövetségi kapitány. Fehér több országban is bizonyította tehetségét, tudását és szakkönyvet is írt angol nyelven, amelyből számos országban tanítanak. Kérdezhetné az olvasó: egy gitárosról miért egy elismert egykori sportoló, sportvezető írt könyvet? Nos, Fehér Tamás fia, Ádám éppen Tommy Katona játékát látva fogott gitárt, amit azóta sem tett le.

A könyvben a főszereplő lépésről-lépésre meséli el pályájának eddigi útját. Megszólalnak mellette szülei, a zenészek, akikkel játszott, illetve játszik. Megismerheti az olvasó miként szívta magába a 8 éves kisfiú Stevie Ray Vaughan zenéjét, hogy próbálta azt hangról hangra lejátszani. Akiről és amiről nem esik szó a könyvben, az Nathan Cavalieri ausztrál gitáros, akinek 10 éves korában kiadott lemezét e sorok írója kazettára vette és elküldte a PMD Blues Band vezetőjének. Ennek hatására az addig a szobájában gyakorló Tomika felléphetett a zenekarral, és sikeres játékának köszönhetően tagja lett az apák és fiúk csapatának.

Szó esik azokról a segítőkről, akiknek köszönhető az első, még Magyarországon megjelent CD-je, az első amerikai útról, majd Texasba költözéséről. Tommy Katona például szolgált és mutatott az utána jövő korosztálynak, Pfeiffer Ákosnak, Fehér Ádámnak. Szerény, mélyen gondolkodó, a zenélést hivatásának, küldetéstudatának tekintő muzsikust ismerhetünk meg a könyvből. A tizenkét fejezetből álló kötet egy precíz névmutatót is tartalmaz 219 olyan zenész és hangszer nevével, akik, amelyek valamilyen módon kapcsolatba kerültek Tomival.    

A jól megírt életrajz pontosan térképezte fel a Mecsekaljáról a texasi Dallasba vezető kitaposottnak nem nevezhető utat.

Magánkiadás, Budapest, 2020

248 oldal

A könyv megrendelhető a szerzőnél: strengthsport@gmail.com címen.