Mareczky István „Totó”, a P. Mobil és a Korong együttesek egykori dobosa évtizedek óra Ausztráliában él, mégis részese maradt a magyarországi rockéletnek. A világháló segítségével követi az eseményeket, az őt érdeklő, érintő témákhoz pedig hozzá is szól. Hazalátogatásai alkalmával sosem mulasztja el, hogy színpadra lépjen egykori zenésztársaival.
A karantén időszak alatt Jozé-val előásták a megsárgult képeket és a legendássá érett hanglemezeket, felidézve „Pistike” pályafutásának főbb állomásait. A beszélgetés második részében a Bencsik-Cserháti-Kékesi-Mareczky-Schuster-Vikidál felállású P. Mobil került terítékre.
A második etapban tehát Totó mobilos tagságának első időszakát elevenítették fel. Egyebek mellett szóba került a „Honfoglalás” szvit, továbbá az első két P. Mobil kislemez és az úgynevezett „Első” nagylemez is. Valamint a kapcsolódó együttesek közül is fel-felvillan a beszélgetésben néhány patinás név: így például a Pannónia, a Stop, a Piramis, a Tűzkerék, a Korál, a Dinamit, a Hobo Blues Band, illetve a Sunny Jim Band.
Vikidál évek – P. Mobil 1978-1979
– Az előző részt ott hagytuk abba, hogy 1978-ban Lóránt meghívott a P. Mobilba dobolni, te pedig a zenekar kedvéért elhagytad az Operettszínházat. Konkrétan miért vállaltad el a felkérést?
– Mert szeretem, szerettem azt a fajta zenei stílust. És az operett után kihívásnak tekintettem a P. Mobilt. Mikor előttük játszottunk, mindig irigyeltem őket.
– Ha jól sejtem valamikor januárban lehetett a váltás.
– Igen, akkoriban. Valamikor 1977 végén vagy 1978 elején. Már nem emlékszem pontosan.
– A korabeli határidőnaplók alapján 1978-ban január 8-án volt az első Metro klubos Mobil-buli, ami vasárnapra esik. Te viszont az előző beszélgetésben pénteki kezdésre emlékeztél. Mi lehet a megfejtés? Későbbi kezdés? Másik helyszín? Esetleg egy pénteki főpróba?
– Nem, nem próba volt. Koncert! De mivel „öregecskedem”, felejtek, is… Szóval, ami biztos, hogy kedden kaptam meg a kazettát. Valószínűleg az lehet a megfejtés, hogy pénteken az Operettszínházban, az árokban még a „My Fair Lady”-t játszottam, aztán jött a vasárnap a Metro klubban. P. Mobil koncert – zabszem nem maradt szárazon…
– Gondolom a többiek is figyeltek rendesen.
-Lement az első buli a Mobillal, kisebb-nagyobb hibákkal – részemről. De a zenekar tagjai odafigyeltek. Bencsikék súgtak, bólogattak, kacagtak, néha rémülten hátrapillantva segítettek. Nagyon jó érzés volt az egész.
– Könnyen sikerült beilleszkedni?
– Végül is, igen! Hamar befogadtak. Szeretettel viszonyultak hozzám. Bár, az is lehet, hogy csak a vészhelyzetük miatt. Ám a folytatásban, összeilleszkedtünk, összebarátkoztunk. Aztán jött a szavazás…
– A mobilos kemény mag és a magyar zenékért rajongó rockerek egyöntetű véleménye szerint is a P. Mobil együttes egyik legjobb felállása volt, amelyikbe érkeztél. Milyen volt az akkori hangulat?
– Igen jó volt. Nem csak haveri, hanem baráti közösség is. Próba a nagymamánál, plusz süti, zsíros kenyér, veresedő verejték. Csiszolódtunk egymáshoz, mind emberileg, mind zeneileg. A próbák szüneteiben Kerényi, az akkori taxis technikus, tanítgatott autót vezetni. A kuplungja bánta…
– Jellemeznéd néhány szóval az akkori tagokat, hogy ki milyen benyomást tett rád?
– Részemről tisztelet övezte őket. Mivel ismertem, szemmel tartottam az együttest, a zenéjüket, a színpadi szereplésüket, kíváncsian vártam az emberi tulajdonságaikat is, mivel együtt fogunk dolgozni, alkotni és szerepelni. Tegyük hozzá, akkor még nem tudtam a Pálmai versus Pistike titkos szavazásról…
– Úgy érzem, az a szavazás mély nyomot hagyott benned. Azóta is gyakran felemlegeted.
– Mivel nem tudtam róla! Aztán mikor kiderült, hamar végiggondoltam, ha úgy döntenek, hogy kivégeznek a szavazás által, akkor a két pad között, a jól megérdemelt, általam kreált panírozatlan moslékban találtam volna magam. De ennél tovább nem foglalkoztatott a dolog. Az, hogy a Vikidál nemmel szavazott, spongyát sederintettem rá. Maradtam, és az volt a lényeg! Mindenesetre barátsággal fogadtak, szeretettel és sok-sok kacagásba burkolt pillanattal.
– Paníroztak is neked?
– Rántott hús nem volt…
– Szóval, visszatérve az eredeti kérdésre, jellemeznéd néhány szóval az akkori tagokat, hogy ki milyen benyomást tett rád?
– Boldogan! Schuster kemény, határozott. Elkötelezett hajcsár, ám azért bujkál benne némi humorérzék is… Bencsik leginkább a gitárjátékával nyűgözött le. Emberileg kifinomult, talpig úriember volt. Sokat segített a kezdet kezdetekkor. Igaz, a cigimet el kellett dugni a bulik után, a levezető éjszakai szórakozóhelyeken… Cserháti is nagy öröm volt. Végre egy profi billentyűs Hammonddal! Emberileg egy tiszta, becsületes embert ismertem meg benne. Vikidál érdekes élmény volt. Mikor 1972-ben először láttam a Pannónia együttessel Badacsonytomajon, azt hittem, hogy egy szeneslegény. Ugyanis fekete karate ruhában tévedt fel a színpadra. Aztán elkezdett énekelni. A természetes, erős és tiszta hangja azonnal lenyűgözött. Ilyen énekhanggal, addig még nem találkoztam. Igaz, a kártyában nem volt képes veszíteni. Olyankor napokig duzzogott. Márpedig sokszor veszített… Kékesi, másnak a Bajnok. Nekem „Jirzsi jipapa holik”. Fontos volt, a kemény-pontos ritmusszekció felállításához. Úgy érzem, nagyon jól összehangolódtunk zeneileg, és emberileg is.
– Vikidált tehát láttad-hallottad már a Pannóniával, voltak korábban konkrét mobilos élményeid is? Mennyire ismerted a dalokat, illetve a korábbi felállásokat? Gondolom Losó miatt fél szemmel már 1973-ban követted az eseményeket.
– Igen. Bár a dalokat, a kezembe nyomott kazettáig nem ismertem. A tagok közül sem mindenkit. Csak Losót, Cziránkut, meg a Csoszoghy-t.
– Schuster Lórántot.
– Igen. Lórit előbb csak látásból ismertem, majd a Stop együttessel való előzenekarosdiból már élőben is. Nagyon tetszett az akkori P. Mobil. A stílus, az ötletes színpadi cselekmények, na és persze leginkább, a zene magas színvonalú megszólaltatása.
– Milyennek írnád le a viszonyotokat Lórival? A szó szoros értelmében a főnököd volt, vagy inkább egyfajta haver?
– Mint mondtam, Schuster erőszakos, komisz ember, hajcsár. De amit el akar érni, azt eléri. Még ha nem sikerül, akkor is. Mondhatni, hogy barátok voltunk. Igaz, ez elmondható az akkori teljes P. Mobil társulatról is. Akkor olyan idők jártak.
– Emlékszel, mely dalok voltak már meg az érkezésedkor, amelyeket veled is tovább vittek?
– „Kétforintos dal”, „Menj tovább”, „Főnix éjszakája”, „Lőj rám”, „Forma 1”, „Tűzimádó”. Volt még más is, de ezekre emlékszem biztosan.
– A „Honfoglalás” című rockszvitet egyes történetírók 1977-re datálják, mások 1978-ra teszik. Lóránttól is olvashattunk már 1977-es dátumot tartalmazó interjút a témában, melyben viszont a te szerepedet is méltatja a mű létrejöttében. Miként emlékszel, volt már az érkezésedkor „Honfoglalás” szvit? Amennyiben igen, Samukáék veled is tovább gyúrták az anyagot?
– Amikor beleléptem a zenekarba, akkor még csak részletek voltak meg ebből. Elképzelések és alaptémák. Nos, ezeket csiszolgattuk, ötleteltünk és alakítottuk közösen a végleges formát. Arra a napra is határozottan emlékszem, mikor Schuster ránk zárta a próbaterem, tehát a „nagymama ajtaját”, és azt mondta Pityinek, hogy addig nem jöhetünk ki, amíg ki nem dolgozzuk az adott tételt. Maradunk, míg tökéletes nem lesz! Aztán, mikor elkészült a „Honfoglalás” szvit összes tétele, akkor jött a tisztogatás, csinosítás, összeállítás. Eredetileg, minden tétellel együtt, körülbelül negyven perces volt! Aztán csiszolgatás, törlés és javítás… Így maradt végül nagyjából negyedóra a „Honfoglalás” végleges változata, amit már a koncerteken adtunk elő.
– Más szvitet, koncertprogramot is játszottatok még, mikor a Mobilba kerültél? Gondolok itt a „P. Mobil az alagútban” műsorra, vagy, ami neked talán még inkább testhezálló program volna, „A kintornás szerencséje” című rockoperettre?
– Nem. Miután csatlakoztam, már csak részleteket játszottunk belőle.
– Bár alapvetően közismertnek számít, hogy az első P. Mobil kislemez borítófotóján Pálmai Zoltán látható, de a hanganyagot már te doboltad fel, mégis időről-időre megjelennek kritikus hangok. Főleg, hogy bizonyos korabeli források szerint 1977. november 17-én is sor került P. Mobil kislemez-felvételre. Kérlek, önts tiszta vizet a pohárba! Az első Mobil kislemezt mikor és hol rögzítettétek? Milyen emlékeket őrzöl a felvételekről?
– A felvétel dátumára nem emlékszem. A kislemez valószínűleg ’78-ban készült… Vagy ’77-ben? Nem emlékszem. Mindenesetre a Rottenbiller utcában vettük fel. Azt hiszem, az volt a hanglemezgyár stúdiója. A dob egy emeleti sufniba volt bezárva. Nem is nagyon láttam a többieket. Bencsik Samu a felvétel után meg is jegyezte, hogy az akkor használt Beverley dobfelszerelés úgy szól, mint a tök.
– Úgy szólt?
– Igen, tényleg úgy hangzott. Ám, aki keverte, azt mondta, hogy nagyon jól szól, különleges.
– Milyen érzés volt a kezedben tartani a második kislemezt? Melyen hallható a játékod. Zavart, hogy nem látszol a képen, hogy maradt a korábbi felállást mutató borítófotó?
– Zavarni zavart persze, de nem búslakodtam. Hisz a tervezett borító sokkal előbb lett készen, mint a felvételek.
– Az első kislemez A-oldalán szereplő „Kétforintos dal” biztosan „A kintornás szerencséje” rockoperett része volt, a szerzői is egyértelműnek tűnnek. Azonban a B-oldal száma, az Alagút-programból ismert „Menj tovább” esetében felmerült, hogy a szövegét talán nem is a lemezcímkén feltüntetett Várszegi Gábor írta. Tudsz erről valamit?
– Sajnos a mű keletkezésekor, nem voltam jelen. Így nem tudok semmit.
– Áprilisban szerepeltetek az „Egymillió fontos hangjegy” című televízió-műsorban. Milyen emlékeid vannak a felvételről? Élőben nyomultatok vagy playback volt? Szerepeltél már azelőtt is a tévében valamelyik produkcióval?
– Az első tévéfelvételemre 1974-ben, a Gyermekszínházban került sor, a „Trallala és Lallala” című előadással. Békés Itala fantasztikus volt benne. Amúgy a felvétel elég speciálisra sikerült. Az előadás alatt összedőlt a díszlet, szerencsére senki sem sérült meg; mindenesetre nem vették újra, úgy adta le a tévé.
– Kibírtátok röhögés nélkül, hogy szétesett a díszlet? Vagy kiestél a ritmusból?
– Inkább megijedtünk. De a felvétel folytatódott. Közönség előtt persze, akik azt hihették, hogy ez is az előadás szerves része. Néhány évvel később a P. Mobil tévéfelvétel viszont playbackről ment. A „Kétforintos dal” és a „Menj tovább” is. Azt mondták, hogy az élő zene nem lehetséges technikailag…
– A Budai Ifipark nyitóbuliján nem szólalt meg a P. Mobil cucca, miközben a Piramis frenetikus sikert aratott. Gondolom a két zenekarvezető presztízsharca lehetett a dolgok hátterében. Te miként élted meg azt az estét, és a kapcsolódó eseményeket?
– Szomorú voltam, elkeseredett és qrvára dühös.
– Egyáltalán érdekelt téged, titeket a főnökök kardozása vagy sztoikus nyugalommal figyeltétek az eseményeket?
– Nem ismerem a részleteket. Mindent rábíztunk Schusterre. Mi csak a technikusokkal beszélgettük, vártuk a fejleményeket. Állítólag a Mobil zsinórjait széttaposták, amivel a csoportkábelt is tönkretették. Hogy szabotázs történt-e, máig nyitott kérdés.
– 1978 tavaszán Vikidál Gyula a Korál együttessel próbált, az új Korál formáció május 1-i bemutatkozó koncertjére gyúrva. Készült egy demókazetta és néhány promóciós fotó is a vikidálos Korállal. Akkoriban tudtál, tudtatok erről valamit?
– Nem tudtunk semmit. Szóbeszéd persze volt, de Vikidállal kapcsolatban senki sem tudott biztosat. Csak annyit, hogy, azért durcáskodik, lavírozik, mert nincs nagylemez, nincs pénz.
– Milyen érzés volt utána úgy koncertezni, hogy tudtad, hogy Gyula le akart lépni tőletek? Nehezteltél Vikidálra?
– Nehezteltem, de nem ért meglepetésként. Nekem később azt mondta a Dinamitos kilépésekor a csepeli próbateremben, hogy én még a cipőm mellett fogok járni, mikor neki már Mercije lesz.
– Akkoriban gyakran játszottatok közös műsort a Mini együttessel. Hogy emlékszel vissza Török Ádiék akkori produkciójára? Bejött neked is a Mini muzsikája? Szeretted ezeket a közös esteket?
– Igen, nagyon jó volt velük együtt játszani. Barátságok alakultak, tiszteletek. Szivacs, Alajos és Ádám, mind zeneileg, mind emberileg, mély nyomokat hagytak bennem.
– 1978-ban néhányszor játszottatok a Tűzkerékkel is. Milyen emlékeket őrzöl az akkori felállásról, felállásokról? Mennyire volt akkor még penge Radics Béla?
– Sajnos már nem volt a régi. De emlékeimben úgy él, ahogy annak idején a Tűzkerékben láttam. A fénykort, a Radics-Som-Vadölő felállást agyilag rögzítettem, onnan hívom elő az emlékét.
– Személyesen is ismertétek egymást? Iszogattatok, beszélgettetek, jameltetek is együtt?
– Nem, sajnos.
– Akkoriban a Lőrinci Ifiparkba – is- szinte hazajártatok. A Dél-pestiek máig emlegetik a P. Mobil koncertek hangulatát. Számodra is olyan emlékezetes volt a helyszín és a törzsközönsége?
– Nekem minden helyszín, koncert buli, élmény volt! Kivéve az aggteleki cseppkőbarlangban tartott koncert, ahol a mélynyomó nélkül nincs mély.
– Milyen új dalok születtek abban az időszakban, az érkezésed utáni bő fél évben?
– Azt hiszem, a „Bíborlepke”, a „Miskolc” és az „Utolsó cigaretta”.
– Szeptemberben lengyelországi turnét bonyolítottatok. Milyen emlékeket őrzöl arról a koncertkörútról? Hogy reagált a lengyel közönség a Mobilra?
– Jó volt és sikeres is a turnénk. A lengyel fiatalok szerették a zenekart! Csak qrva hideg volt. Így maradt a vodka, mint melegítő, és mellé a galambleves… Brrrr!
– Akkor jártál először külföldön, vagy valamelyik másik produkcióval is játszottál már másik országban?
– NDK-ban voltam először. Reggel kirepültünk a barátommal grillcsirkét enni az Alexander platzra, este meg vissza. Akkor 850.- Forint volt egy repjegy, oda-vissza. Semmi koncert, meg zenélés, de jó kaland volt.
– 1978. október 26-án a Láng Művelődési Központban lemezfelvétel készült. Emlékszel, miért rakták át a bulit a meghirdetett péntekről csütörtökre?
– Azt sem tudom, hogy milyen nap volt.
– A rádió rögzítette a koncertet, s a felvétel remekül sikerült. Erdős Péterék mégis elálltak a nagylemez kiadásától. Tudtatok erről akkoriban valamit? Volt valami ésszerű indok, vagy legalább egy többé-kevésbé kerek ürügy, hogy miért nem lehetett a vikidálos P. Mobilnak nagylemeze?
– Nem. Semmit sem tudtunk. Semmiről… Csak a hitegetés ment a lemezgyár részéről. Aztán felhagytunk a reménnyel, és sz@rtunk bele.
– A rádiófelvétel kis része végül egy év csúszással, 1979-ben került kislemezre. Éreztél némi elégtételt?
– Nem.
– A változatosság kedvéért a második kislemez borítóján sem látszol. Zavart a dolog? Érdekelt valamennyire, vagy nem foglalkoztál ilyesmivel?
– Zavart, de nem idegesített.
– A szintén az Alagút-programban debütáló „Forma I.” című dalnál is Várszegi neve szerepel a címkén. Ismét felmerül a szerzőség. Szerinted ki követhette el a dalszöveget? Gábor, vagy valaki más?
– Nem tudom.
– Húsz év késéssel, „Az „Első” nagylemez ’78” címmel a Mega kiadó megjelentette a Lángban adott koncertetek anyagát. Melyen elvileg nem a rádió felvétele hallható, hanem a zenekar úgynevezett „műfejes”, saját felvétele. Tudtál a másik felvételről?
– Gondolom, több is készült a keverőpultnál. Talán a Huszka Leó lehetett. Azt hiszem, ő hangosított a Lángban. De a Corvin mozit biztos, hogy ő keverte.
– Anno, 2009-ben „Az „Első” nagylemez ’78” újrakiadásához Lóránt tőlem kért kapcsolódó bónusz felvételeket. Adtam is neki az archívumból, ami fel is került az ilyen-olyan újrakiadásokra. Azonban a mai napig nem tudom, hogy valójában hol, mikor és miért is készülhettek. A „Lőj rám” és a „Forma I” az egyik forrás szerint a 1977-es „nulladik” kislemez anyaga, ami nem jelent meg. A másik forrás szerint 1978-as demófelvételek. Lóri az utóbbit erősítette meg, végül az is került infóként a 2009-es CD-re. Majd a „Nagy P.” sorozat szerkesztésekor ismét előkerült egy kazetta, ami szerint 1977-es demó, egy darabig úgy is szerepelt a „Vikidál-évek” box korai borítótervein. Viszont a 2018-as dupla LP-változat már 1978-as hangbeállást hoz az általam adományozott felvételek információjaként. Ráadásul a lángos-koncert előtti soundchecket feltételez. Ami, elhallgatva a két anyagot egymás után, eléggé valószínűnek tűnik. Segíts kérlek! Te vagy hallható a bónusz felvételeken is? Szerinted mikor készültek?
– Igen, én dobolok, és szerintem a beálláskor készültek.
– 1978. december 16-án egy közgázos fesztiválon közös koncertet adtatok az S.O.S. zenekarral. Ott volt az előző énekes, Szegvári Gábor, illetve két leendő kollégád, Vili és Zefi is. Ismertél közülük akkor valakit?
– Nem. Nem ismertem senkit sem. Csak Kocsándi dobolását és éneklését figyeltem. Irigykedve…
– Éreztél valamilyen feszültséget Szegvári Gabi és mobilos muzsikusok között?
– Egyáltalán nem.
– Az év végi Corvin mozis bulikról szuperlatívuszokban beszélnek a rajongók. Számodra is kiemelkedő eseményeknek bizonyultak?
– Természetesen! Különösen a holland bandával. Nagyon nagy buli volt.
– 1979 áprilisában ismét volt pár koncert a Corvinban, majd közös turné a Sunny Jim Band társaságában. Milyenek voltak a hollandok? Jól zenéltek? Szeretted a dalaikat?
– Nem tudom. Már nem emlékszem részletekre. Csak arra, hogy qrva közvetlenek, barátságosak voltak!
-Össze is barátkoztatok menetközben?
– Természetesen.
– 1978-ban és 1979-ben is játszottatok közös bulikat a Hobo Blues Banddel. Mire emlékszel a korai HBB produkcióból? Jó volt akkoriban a viszony a P. Mobil és a korábbi vendégművészük, Földes „Hobo” Laci között?
– Azt gondolom, hogy akkoriban a viszonyuk leginkább a kölcsönös elfogadásról szólt…
– És te? Beszélgettetek, barátkoztatok? Kialakult valami mélyebb kapcsolat köztetek?
– Szimpla köszönőviszony volt.
– 1979. május 1-én Vikidál búcsúkoncertjével lezárult egy fejezet. Gyula a Dinamit kedvéért lépett ki, de ezúttal nem tért vissza. Milyen érzés volt szembesülni Vikidál döntésével?
– Kellemetlen. Sőt, sz@r! Ugyanis egy zenekar frontemberének távozása mély nyomokat hagy az emberekben. De aztán Tunyó felfedezésével, akire akkoriban csak, mint „The Hungarian Bon Scott” tekintettem, a sokkos állapot megoldódott. Sikeresen. Sőt!
– Utána elég sok koncertetek elmaradt, míg újra tudtatok kezdeni az új énekessel. Többek között a holland turnéból is sokkal többet lehetett volna kihozni, ha nem Bajnoknak kell beugrani énekelni. Dühös voltál ezért Gyulára?
– Nem, nem voltam dühös. Csak picirit elkeseredett. Csalódtam benne. Persze lehet más bandát, megélhetési formát kutatni, keresni, de ezt talán lehetett volna tisztességesebben intézni, elintézni. Ám, így utólag, ha nem is értek a módszerrel egyet, megértem. Illetve megérteni vélem. Hisz ő is lehetett volna a két szék között…
– A korabeli amatőr koncertfelvételek tanulsága szerint -több forrás is létezik- a közönség egy része azt kiabálta, hogy „Gyere vissza, Gyula!”, míg mások azt, hogy „Dögölj meg, Gyula!”. A „Nagy P. sorozat” szerkesztési munkálatai alatt Lóránt kedvesen egy harmadik verziót választott: „Maradj velünk, Gyula!”. Te, hogy emlékszel, mennyire volt a közönség megrendülve, kiakadva, kiábrándulva? Inkább gyászoltak a gyerekek, vagy inkább dühösek voltak?
– Nekem gyásznak tűnt. Aztán dühnek. A végén, az emberben csalódott tömeg elkeseredetten üzente kórusban, hogy: menj tovább! És a zenekar továbblépett. Nem balra, nem jobbra, hanem előre!
– Hosszabb idő elteltével, évtizedes távolságból milyennek ítéled a vikidálos P. Mobil felállás teljesítményét, melynek részese lehettél? Te is korszakalkotónak gondolod, mint a közönség javarésze?
– Természetesen! És nagyon örülök, boldog is vagyok, hogy szerves része lehettem a P. Mobil vikidálos éveinek! Is…
– No, és végül lett Mercedesed?
– Soha nem volt Mercim. Mindig tíz-tizenöt éves kocsijaim voltak. A mások által levedlett rozsdás fajtából. Jelenleg egy húszéves Fordom van. 4.8 literes, nyugdíjzabáló, lendkerekes…
Folytatjuk!
képek: Bencsik Sándor hagyatéka, P. Mobil Archívum, Szűcs Alfréd, TTT Nemzeti Rockarchívum
