Hangfoglaló Program Könyvek

Generációs ellentétek pedig nincsenek. Mondom én, fennállásom több évtizedes tapasztalata alapján. Legfeljebb néha nehezen értjük meg egymást a mai kor gyermekeivel, teszem hozzá gyorsan, leszűrve egyben a Jelet adok a gépnek című kötet sajtótájékoztatójának legfőbb tanulságát.

Az ifjak nem értik, hogy a régebb óta fiatal generáció miért ragaszkodik még mindig az ócska, sercegő vinyljeihez, mért nem dobta kukába rég a magnókazettáit, legfőképp: mi a bánatért vásárolt tegnap is CD-t, amit már senki nem cselekszik meg (szerintük)?

A kihalófélben lévő rockerek pedig csak hegyezik a fülüket, hogy mi lehet az a stream, nem fér a fejükbe, hogy mért titok számukra a TikTok, miért jobb (ha jobb) a Spotify, mint a YouTube. Egyáltalán: miről, milyen nyelven beszélnek ezek a kölkök? Aztán figyel és tanul vénségére (legalábbis szándékában áll), ezért elolvassa a címsorban említett könyvet, ami nem más, mint a Backstage Book sorozat második darabja. (A menedzselésről szóló elsőre egy másik írásban térünk vissza, hamarosan.) Könnyűzene az online térben – magyaráz az alcím, annak tizenhárom szegmensét ugyanannyi aspektusból vizsgálva.

Mindenek előtt leszögezem: örömmel látom és olvasom az egyes cikkek előtt a szerzőik, vagyis a ma könnyűzenéjének szakembereinek (az ún. újmédia-szakemberek) bemutatkozását. Az ő pályaívük rajzolatából is kiderül (többnyire), hogy a zene-piac alapjaiban változott meg, intenzíven tolódva az online elérési lehetőségek felé.

És a nemzedéki helyzet fokozódik. Ebben a könyvben ugyanis az újmédia-szakemberek igyekeznek átadni a saját tapasztalataikat a jövő újmédia-szakembereinek. Ez feltételezi azt a tényállást, hogy az utóbbiak anyanyelvi szinten beszélik azt a közös nyelvet, amelyet egy kívülálló nem feltétlenül ért meg. Magyarán: ha nincs meg az alap-(szak)szókincsed (hiszen nincs elegendő hely mindent megmagyarázni), nem biztos, hogy fogni fogod az írások legfontosabb közlendőit, bár találunk egy Fogalomtárat a kötet függelékében. Hadd idézzek hát egy félmondatot az elsőként olvasható tanulmányból: „a Spotify esetében már most is zajlik a személyes alapú playlist pitch az SFA rendszerén belül, amivel a Release Radarra lehet kilőni a dalokat”. Az idegen hangzású szavakból egyet találsz meg a Fogalomtárban. Igen, a Spotify-t!

A használhatatlanná kopott rocker mi hasznosat tehet akkor, amikor hozzászagolni sem tud a témák zöméhez, nem hogy hozzászólni? Nem többet, mint hogy elbeszéli, miféle témákról szól a tizenhárom tanulmány. Tehát. Az aggregátorok működéséről (áramszolgáltató reklámszolgáltatók kíméljenek), a YouTube-ról, a sync-ról vagy -ről (vagyis az ún. jogosításról), a jövő rádiójáról, a közösségmédia-jelenlét alapjairól, a streamingről, az online sajtóról, a brand-építésről, a könnyűzenei alkalmazások szerepéről, a jegyértékesítésről, a zenekari hitelességről az offline térben, a DIY zenekarokról (azaz: a „csináld magad” zenekarok kommunikációs lehetőségeiről), és a szubkulturális közösségek online és offline életéről.

Nahhh! Ezt sikerült megúsznom egy levegővel. Ennek örömére elárulom, hogy azért számosan fordulnak elő a kötetben közérthető, mi több: logikusan felépített írások is. (Sem pro, sem kontra nem kívánok egyetlen szerzőt sem kiemelni név szerint.) Azt kell elmondanom általánosságban, hogy ez az anyag voltaképp egy remek kiindulási alap (nem feltétlenül vitaanyag) a feldolgozott témák iránt érdeklődők részére, kivált azoknak, akik jól beszélik az újmédia-szaknyelvet, illetve van kihez fordulniuk, ha kérdéseik lennének.

Az említett sajtótájékoztató után el lehetett hozni a Recorder legújabb számát, mások mellett Rónai András írásával: Több a pénz – de ki kapja? Hallom a kérdést: hogy jön ez ide? Nos, úgy, hogy a könyvsorozat következő kötetének éppen ez lehet a témája. Erre kifejezetten kíváncsi vagyok, mert új zenék hál’istennek még vannak, munka és törődés velük nem kevés (a szívem csücske rétegzenék esetében is), ergo: a fizetség kijárna értük! Tényleg, hol a lé?