Szász Dávid, színpadi nevén Saxon Dave dalszerző és multiinstrumentalista negyedszázada zenél különböző formációkban, öccsével, a basszusgitáros Olivérrel közösen. Jelenleg a Hungarian Pink Floyd Show és a prog rockban utazó Mandrake Moon együttes frontembereként tevékenykedik. Utóbbival nemrég kezdték megosztani friss karantén-koncertjük felvételeit, az új felállás online bemutatkozásaként.
A beszélgetés első része alapvetően a gyökerekről és a kezdetekről szól. Mások mellett szóba került a Finnegans Wake zenekar és a Mandrake Moon első formációja is.
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak!
A nevem Szász Dávid, és 1976-ban láttam napvilágot, Budapesten. Ennek ellenére mégis inkább siófokinak vallom magam, mert gyerekkorom meghatározó éveit ott töltöttem, még mielőtt végleg Pestre költözött volna a család.
Volt valamilyen előzménye a művész pályának a családodban?
Édesapám, Szász Endre László ‘Vallone’ festőművész, de tizenévesként persze őt sem kerülte el a zenekarosdi: basszusozott egy amatőr zenekarban, ahol főleg Creedence nótákat, Ten Years After-t, meg Black Sabbath-ot játszottak. A nagynéném pedig a Rocklady, azaz Huszár Györgyi, akit a jobban informált rockrajongók a korai Gesarol – később P. Mobil zenekarból ismerhetnek. De édesanyám is foglalkozott énekléssel tini korában. Apai ágon a dédapám vándorszínész volt, Szász nagymama édesapja pedig prímás egy cigányzenekarban, ami azért is érdekes, mert nem volt roma származású. Szóval azért van némi művészvér a családban.
Gyerekkorodban tanultál zenét?
Rövid ideig, talán egy évig, Csepei Tibornál. Az alapokat, amik feltétlen szükségesek. Ezen felül Ágoston Béla is a tanárom volt a gimnáziumban, akitől rengeteg bíztatást, és iránymutatást kaptam. De alapvetően önképzőkör volt, autodidaktának tartom magam, ennek minden előnyével, és nyilvánvaló hátrányával.
Mikor és hol találkoztál a rockzenével?
Apám révén, aki hatalmas Pink Floyd rajongó, de ő mutatta meg a Jethro Tull-t, a Mahavishnu Orchestrát, a Syrius-t, az Emerson, Lake & Palmer-t, a Black Sabbath-ot, a Zeppelin-t is. Később ezen alapokból kiindulva már magam kutakodtam és fedeztem fel a további kincseket. És nagyon fontos kiemelni, hogy még tizenéves koromban, első komoly barátnőm édesapja, Nyerges Ernő volt – akit a lemezgyűjtők igen jól ismernek itthon-, ő vett a szárnyai alá. Ennek köszönhető, hogy annyi zenét megismertem, és annyi inspirációt kaptam, ami pusztán csak a fentebb felsorolt alapok esetén nem történt volna meg feltétlenül. Ahogy az sem, hogy Ernő segített az első komolyabb zenei próbálkozásaim megvalósításában is.
Mesélj kérlek az első zenekarodról!
A Finnegans Wake volt az első, ami 1996-ban alakult, nem számítva persze a kiskamasz korban, akkor még nulla zenei tudással verbuvált káoszbrigádokat. Akkor kezdtünk el öcsémmel, Olivérrel együtt zenélni, miután ellopta a gitáromat, és körülbelül egy év alatt leszedett hallás után jó pár Paco de Lucia darabot. Ebből fakadóan a korai Finnegans Wake egy akusztikus duó volt. Paco számokon túl – melyeket csak Olivér tudott eljátszani- pár Greg Lake dalt, meg Simon and Garfunkeleket játszottunk, és volt pár saját darab is. Ezeket hallotta meg Ernő barátom és cibált minket azonnal a BM Filmstúdióba, ahol akkoriban gyártásvezetőként dolgozott. Mi sokkal hamarabb ismertük meg a stúdiótechnikát és a stúdióban való zenélést, mint az élő szerepléseket. És itt alakult ki a stílusunk is, ahogy a duóból szépen zenekarrá bővültünk. A zenekar illetve a teljes zenei pályánk minden időszakából bőségesen maradtak fenn felvételek, ugyanis mindig is erős volt a dokumentálási hajlamom.
Utóbbira még visszatérünk. Előbb azonban vegyük végig a formációkat! Miért épp Finnegans Wake néven kezdtetek muzsikálni?
James Joyce iránti elkötelezett rajongásom okán. Akkoriban olvastam az “Ulysses”-t, ami nagyon kemény dió volt, pláne a korábbi regényeihez, az “Ifjúkori önarckép”-hez, vagy a “Dublini emberek”-hez viszonyítva. Az “Ulysses” után pedig sokan azt gondolják, hogy megbolondult az öreg. A “Finnegans Wake” című regényét már le se lehetett fordítani magyarra, olyan kacifántos saját nyelvet kreált. Maximum töredékek, kísérletek maradtak fenn magyarul, angolul pedig még az angol anyanyelvűek számára is mission impossible. Van persze “Finnegans Wake” címmel egy híres ír népdal is, de minket nem az ihletett meg. Sőt, az ír népzenéhez sem volt semmi közünk. Végül emiatt változtattunk nevet is: ír népzenét játszó Finnegans Wake formáció több is van a világon, viszont mi játszottunk funkyt, prog rockot, mindent, csak épp ír népzenét nem. Nem éreztük korrektnek tovább viselni a nevet, miként azt sem, hogy passzolna hozzánk.
Kik voltak a társaitok? Hogyan folytatódott az együttes története?
A korai Finnegans Wake-ben rajtunk kívül még Petrovszky Tamás “Pepe”, gitár, ének, dalszövegek, Sánta Béla “Brian” dob, Kálmán Tamás “Káté” cselló, ének és Párducz Balázs gitár, ének működött közre. Később Pepével és Bélával folytattuk a próbákat, az már rockzene volt, ahol Olivér a flamenco gitározást elhagyva basszusgitárra váltott. Évek útkeresése után tettünk egy rövid kitérőt a funky zene irányába is, amiben ők már nem vettek részt.
A Finnegans Wake következő, 2003-2004-es időszakában Kuszák Gergely szólógitáros – aki jelenleg a Dirty Work nevű funk-blues banda vezetője- és Moravcsik Norbert dobos voltak a zenésztársaink, továbbá a ritmusgitárosi poszton ezen rövid idő alatt hárman is megfordultak: Aracsi János, Both Lóránt, aki az Orthent zenekarból lehet ismerős, és Bencze László, aki jelenleg a Ripe Foal gitárosa. A radikális változás, ami egyben a gyökerekhez való visszatérést jelentette, 2007-ben történt, amikor találkoztunk Boross Teréz fuvolistával. Hozzánk csatlakozott 2008-ban, az Angliából éppen egy pár hónapra hazatérő Aracsi János, de ezúttal nem gitáros, hanem dobos poszton. A szólógitáros Tyukász Botond lett. Ebben az összeállításban, még Finnegans Wake néven léptünk fel 2008 tavaszán a Kék Yukban, majd mivel Janó visszatért Angliába, új dobossal, Mády Gáborral folytattuk 2008 augusztusától. Akkor vettük fel a Mandrake Moon nevet. Sárközi Alíz hegedűs csatlakozását követően 2009 nyarán mutatkoztunk be a nagyérdeműnek.
Miért pont a Mandrake Moon-ra esett a választásotok?
Ez csak úgy jött. A névváltoztatást okát kifejtettem már, az új név pedig valamiért adta magát. A Hold, mint misztikum, mint hangulat, a sejtelmessége tetszett… A Mandrake, a mandragóra pedig ehhez ad még hozzá egy kis misztikumot. Az ősiség, a legenda, a hagyomány. Tudom, elvileg a boszorkányság is ide kívánkozik, de nem, nem szurkálunk vudu babákat, meg nem szervezünk erdei szeánszokat sem, szűzlányokkal! Sajnos. Haha!
Folytatjuk!
Fotók: Szász Dávid archívuma, Petrovszky Tamás, Kerekes Emőke, Orosz Marci, Finnegans Wake Archívum, Mandrake Moon Archívum
