Puskás István “Pusi” multiinstrumentalista, zeneszerző idén negyedszázada aktív résztvevője a hazai zenei életnek. A számos formációban való muzsikáláson és a hangfelvételek készítésén túl gitártanárként és fogyatékosokkal foglalkozó zenepedagógusként is tevékenykedik. De volt már több rocktörténeti előadása, illetve zenei rádióműsora is.
Pusi eddigi életművét áttekintő beszélgetés-sorozat első részében a kezdetekről esett szó, benne a Szebbik Nem, a Pentaton Blues Band, illetve Blues Bt. együttesekkel.
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Volt valamilyen előzménye a zenész-pályának a családodban? Gyerekkorodban tanultál zenét?
A nevem Puskás István. 1972. december 17-én születtem, Dunaújvárosban. Nem volt zenész a családban, és nem jártam semmilyen zeneoktatásra. Ismerősöknél találkozhattam hangszerekkel, amiket mindig nagy érdeklődéssel fogtam a kezembe.
Mikor és hol találkoztál a rockzenével?
Az első nagy élményem az 1981-es Táncdalfesztivál volt, ahol legendás dalok hangzottak el. Azokat énekelgettem aztán otthon. Majd anyukámék az Unitra szalagos magnóra rögzítették a Pacsirta rádióról ezeket a dalokat, miként más egyéb számokat is. Volt egy szalag, amit nagyon sokat hallottam. Amire biztosan emlékszem, hogy rajta volt az LGT-től a “Boksz”, az ABBA-tól a “Waterloo”, a Koráltól az “Amikor mellettem vagy” és egy Beatles válogatás. Utóbbi valami Komjáthy-műsor lehetett, t’án a “Revolver” lemezről szemezgetve. Ezek a dalok értelemszerűen nagyon belém égtek, bármikor meghallom bármelyiket, újra érzem gyermekkorom ízét. Jó időszak volt ez.
Mesélj kérlek, az első zenekarodról!
Az első csapatom, amivel rendesen próbáltunk, dalokat írtunk és koncerteztünk, 1993 tavaszán alakult, Szebbik Nem néven. Abban a formációban basszusgitáron játszottam, aminek az az előzménye, hogy mindenféle hangszer érdekelt, messze nem csak a gitár. Nyomkodtam a billentyűket is, ütögettem az ütős hangszereket, basszust is pengettem, mindenhez volt kedvem. Mivel abban a zenekarban basszusgitárosra volt szükség, én pedig zenélni akartam és basszusgitározni is szerettem, ott volt a lehetőség.
Kikből állt a Szebbik Nem együttes? Milyen műsorral rendelkeztetek?
Az akkori zenésztársaim Vinczellér Ottó gitáros, Komlós Péter gitáros-énekes és Molnár Gergely dobos voltak. Ők és jómagam alkottuk a bandát. Sokat próbáltunk, keveset koncerteztünk, mint minden induló zenekar. Az együttesben hárman írtunk dalokat: a három pengetős. Mindenki megmutatta a próbán a dalötleteit és azokból lettek a szerzeményeink. Ebből következően elég eklektikus volt a stílus. Volt benne pop, jazz, alter, valamint punkos dolgok, majd picivel később grunge is.
Maradt valamilyen felvétel a működésetekről?
Sajnos a próbatermi demóink elvesztek. Illetve volt egy koncertünk 1993 nyarán a Tilos az Á-ban, az ef Zámbó Happy Dead Band előzenekaraként, ott felvették keverőről az egész műsorunkat, korrekt minőségben, de sajnos az a kazetta is elkallódott az évek során. Úgyhogy nagy szomorúságomra az első zenekaromról semmilyen felvételem nincs.
Miként írnád le annak a Szebbik Nem zenei világát, aki nem hallott titeket annak idején?
Leginkább úgy lehet elképzelni, hogy a The Cure, a U2, a Soundgarden, a Nirvana és jazzy zenék voltak a fő hatásaink. Ezek egyfajta eklektikus keveréke voltunk mi. A szövegvilág pedig dark vonal, vagyis depis és társadalomkritikus volt. Egy dalunk szövege máig megmaradt bennem. Szerzője Vinczellér Ottó.
Életet adó esőcseppek hullanak a sebzett földre
Elmosnak minden szégyenfoltot, a talajba tűnik mindörökre
Eltűnik bennem a gondolat
Elfelejtem az arcodat…
Mikor és miért ért véget a Szebbik Nem működése?
Egy ideig igen lelkesen próbáltunk. Csak saját dalokat játszottunk, ami a kevés számú koncertünkön nyilván megnehezítette a befogadást. A lelkesedésünk nyilván egy idő után alábbhagyott, kezdtek megritkulni a próbák is, a munka, magánélet és egyéb okok miatt. Aztán az 1994-es év nyarán le is álltunk, amit 1995-ben egy rövid életű újraindulás követett. Viszont ott már erősebben kijöttek az akkori ízlésbeli különbségeink. Mindenki próbálta a hatásait beépíteni, de azok egyre inkább különböztek. Tudtuk, hogy nem érdemes négy-öt különböző stílusban alkotnunk, úgyhogy egy irány maradt, ami az alter-grunge vonal lett. Abban a stílusban írtunk új dalokat, de az már nem volt mindannyiunk számára maradéktalan élmény. Talán egy koncertünk volt az új műsorral, utána szépen elaludt a zenekar. Az életünk, munkánk, egyéb elképzeléseink mindenki számára fontosabbak lettek. Ma már csak én vagyok a zenekarból, aki még mindig zenél. Akkor, 1995-ben a dobossal, Molnár Gergellyel folytattam egyéb zenekarokban, a másik két zenész kollégámmal aztán elvesztettem a közvetlen kapcsolatot.
Melyik volt a következő formáció?
1994 elején szólt egy ismerősöm, hogy egy blues banda gitárost keres. Mivel gitárosként is szerettem volna működni, felvettem velük a kapcsolatot. A csapatnak tetszett, amit csinálok, hát elkezdtünk próbálni. Akkor a nevünk a nem túl fantáziadús Pentaton Blues Band volt, amit egy koncertig viseltünk, aztán Blues Bt.-re változott, ami kétségtelenül jobb név volt. Az első műsorunk nagyrészt Rolling Stones dalokat tartalmazott, ami nagyon jól állt a bandának, mivel el tudtuk játszani. Haha! A koncertjeink nagyrészt Érd zenés szórakozóhelyein zajlottak, 1994-ben leginkább a legendás Borgödör és a Blues Tanya volt a bázisunk.
Kik alkották a Blues Bt. formációt?
Zenésztársaim az induláskor Szekeres Tibor énekes-gitáros, Zsigmond István basszusgitáros és Varga Tamás dobos voltak, én gitároztam. A zenekari tagságom alatt két másik dobos is megfordult a csapatban: Debreczeni Attila és Molnár Gergely. Utóbbival a Szebbik Nemben is játszottam. Ezzel a tagsággal jelentem meg először nyomtatott sajtóban, az érdi újságban 1994-ben. Sajnos a cikk nincs már a birtokomban.
Készült valamilyen felvételetek?
1995 nyaráig zenéltem a Blues Bt. zenekarban, párhuzamosan a Szebbik Nemmel. ‘95 telén egy remek demófelvételt készítettünk, ami egy félórás anyag és kiválóan demonstrálja a zenekar arculatát. Azon a felvételen velünk játszott a néhai Ambrus Sándor “Satya” is szájharmonikán – Isten nyugosztalja! A felvételt Paszternák László készítette két darab kétsávos szalagos magnóval. A felvétel minősége nagy örömömre a mai napig is megállja a helyét, így ennek a zenekarnak a játéka fenn tudott maradni az utókor számára.
Számodra mikor és miért ért véget a Blues Bt. korszak?
1995 nyarán már másféle zenei stílusok felé kacsintgattam, ezért elhagytam a Blues Bt. kötelékét, majd az új ötleteim kidolgozására koncentráltam. Aminek előzménye, hogy mindig is nagyon szerettem a dark, alter vonalat. Sokat hallgattam a korai The Cure lemezeket, nagy kedvencem volt a U2 és a Joy Division. Magyarok közül pedig az F.O. System. Ehhez jöttek még a magyar punk-HC vonal zsenijei: a Trottel és Leukémia, illetve a külföldi prog thrash vonalból a Voivod. Mindebből persze egyenesen következett volna, hogy Slogan-t is hallgassak, de bármilyen furcsa, akkor még nem ismertem őket.
A végső nagy löket a váltásra a Sziámi ulTrArOck “Ha előrelátó csecsemő lettél volna” című dala volt, ami akkor nagyon betalált a lelkivilágomba. Volt még egy másik erőteljes hatásom is. Véletlen elcsíptem a rádióban a “Zombie”-t a Cranberries-től, ami már első hallásra is nagyon bejött. Ezekből is jól látható, hogy miként távolodtam a blues gyökereimtől.
Legalább egyszer még láthatott titeket a közönség a színpadon…
Igen, egyszer. Aminek apropóját az adta, hogy 2005-ben ünnepelte a tizedik születésnapját az érdi Blues Tanya. Abból az alkalomból a klasszikus felállású Blues Bt. még egyszer színre lépett, felidéztük a régi műsorunkat és az akkori érzelmi világunkat. Egy alkalomra visszaálmodtuk a tíz évvel korábbi hangulatot.
A Blues Bt. 1995-ös leállása után miként folytatódott a zenekaros pályafutásod?
Ami a hatásaimként felsorolt zenékben akkoriban nagyon szimpatikus volt, hogy nem bonyolódtak céltalan, hosszadalmas, hangszeres improvizációkba, hanem a jól eltalált, rövid, de nagyon hatásos dallamokkal operáltak. A hangulaton, a hangzásokon és az érzelemdús szövegeken, magukon az előadásokon volt a hangsúly. És persze azért is nagyon tetszettek a fentebb sorolt muzsikák, mert valamilyen módon mindegyikre hatással volt a nagy kedvencem, a Pink Floyd korai, 1967 és 1971 közötti munkássága.
Elkezdtek mozogni bennem a felsorolt zenékre jellemző hangzásokból álló, kompromisszummentes, egyedinek ható zenei stílus kidolgozása. Persze ez némileg idealista nézet, ami sok kezdő-haladó zenészre jellemző, de valahol – úgy érzem- hasznos volt az akkori irányváltás. Még ha ma már tudom is, hogy milyen hibákat vétettünk akkoriban.
Folytatjuk!
Fotók: Pusi archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum
