2022. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT, 15:00–23:00

2019-ben rendezték Miskolc-Pereces szabadtéri színpadán az első rockfesztivált, aztán még 2020 nyarán is sikerült egy vírusmentes időszakot kifogni a szervezőknek, miként 2021-ben is… Tudni kell időzíteni. Most jön az idei!

A Kiss Csaba és barátai zenekar vezetőjétől-névadójától jött az ötlet az esemény megszervezésére. Zenekaruk nagyrészt perecesi tagokból áll és abban a városrészben kihasználatlan volt egy fantasztikus akusztikájú szabadtéri színpad, ami ráadásul szép környezetben is fekszik. Kézenfekvő volt a felmerült tények közös nevezőre hozása, némi utánajárással sikerült felvenni a fonalat és az illetékesek hozzájárultak a fesztivál megrendezéséhez.

Kiss Csaba és barátai

Egyébként az a hír járja, hogy ez a színpad az egyik első a hazaiak közül, ami szabadtéren lett megépítve és volt olyan időszak, amikor nagy kihasználtsággal működött, a helyi bányában dolgozóknak a kor sztárjai jártak műsort adni a szocialista időkben. Aztán feledésbe merült a helyszín, de most 2019-től már újra szolgálatba állt, hogy Miskolc-Pereces és környéke vonzáskörzetéből adjon lehetőséget zenekarok bemutatkozására. Közben felújításra is sor került pár éve némi összefogással, így már 300 ember befogadására tökéletesen alkalmas koncerthelyszín.

A Kiss Csaba és barátai formáción kívül évről-évre állandó fellépő az Excelsior zenekar is, mivel ott is élő perecesi kötődés van. Rajtuk kívül minden évben két másik csapat kapott még lehetőséget a fesztiválon, akik döntő többségben miskolciak voltak.

Deezel

A 2022-es rendezvényen újra öt zenekar fog koncertet adni: Kiss Csaba és barátai, Excelsior, Sztrapacska Blues Band, Protokoll és a Deezel. Az Excelsior tavaly tartotta itt a 35 éves ünnepi buliját, idén pedig a Deezel tartja debütáló koncertjét. Gyakorlatilag a miskolci Rotor zenekar tavaly novemberben énekes nélkül maradt és a zenészgárda Deezel néven szövetkezett Nachladal Nahi Istvánnal – Wisdom, Invader, Crossholder, Griff stb.-, azóta dolgoznak együtt új, saját számokon. Jelenleg 13 szerzemény stúdiós munkái már folyamatban vannak, a csapat még idén szeretne kijönni az első albummal.

A rendezvény első fellépője 15 órától játszik, a fesztivál ingyenes! A szervezők garantálják a jó hangulatot és a megfelelő hangrendszert. Ez a kis fesztivál már évek óta a miskolci zenészek találkozóhelye is.

A helyszín

A belépés díjtalan, a helyszínen büfé üzemel!

Műsorvezető: Paya 

Helyszín: 3518 Miskolc, Tárna tér

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/563159628530676